A várandósság, a szülés és a gyermekágy kalandja

Kedves Helmut,

A mi kis Aranykincsünk immár 4 hónapos és én jól emlékszem még, amikor 5 hónapos várandósan részt vettem a Te müncheni szemináriumodon. Ez a terhesség egy csodálatos és kiteljesült, még ha nem is teljesen zökkenőmentes időszak volt az életemben.

Kezdjük akkor az elejéről.

Ha valaki megismeri és megbízik a Germán Gyógytudományban, és ebből kifolyólag a várandósság alatt nem szeretne ultrahang vizsgálatokat végeztetni, hihetetlenül nehéz megfelelő terhes-gondozást találnia. A nőgyógyásznak nagyon gyorsan hátat fordítottunk és a kórházban-szülést minden eszközzel meg akartam akadályozni. Úgy döntöttünk, hogy szülőotthonba megyünk, és a bábára bízzuk magunkat. És szerencsénk volt. Jobb bábát nem is kívánhattunk volna. Az egyetlen feltétele a szülőotthoni bábás szülésnek az volt, hogy készíttessünk a 34. terhességi héten egy ultrahang felvételt. A fenébe! Ez volt a hátulütője. Sajnos nem volt más alternatíva, mert a bábáknak egy ilyen vacak papírral kell bebiztosítaniuk magukat azzal kapcsolatban, hogy a kisbabával minden rendben van.

A 26. héten meg voltam róla győződve, hogy akkor megszülöm a kisbabámat. Erős fájásaim voltak (2 fájás 10 perc alatt ), a hasam leereszkedett, a méhszáj kitágult és én borzasztóan féltem.

Mi történt?

Aznap egész nap szakemberek tevékenykedtek a házunkban. Ezalatt én a szokásos házimunkákat végeztem el és ebben eléggé kifáradtam. Egy rossz mozdulatot tettem és az azonnal a keresztcsontomra hatott ki. Biztos voltam, hogy isiászom van. Utóbbi időben gyakran megtörtént. Lefeküdtem a kanapéra és vártam a férjemre, akinek hamarosan a reggeli műszakból haza kellett érnie. Röviddel hazaérkezése után az exférjem felhívott. Valamit be akart adni. Mondtam neki, hogy ugorjon be. A kapcsolat elég felszínes volt, de ettől függetlenül elég jól kijöttünk egymással és a mostani férjem is jól kijött vele.

Röviddel ezután csengettek, a férjem beengedte és hozzám küldte. Ő maga a szakemberek által fel lett tartóztatva. Amikor az exférjem meglátott, a következőek voltak a szavai: ,,Boah, Te aztán borzasztó kövér lettél,, folytatva a ,,remélem a Te gyereked nem lesz olyan ronda, mint a nővéredé,, szavakkal. Teljesen lesokkolt, egyáltalán nem is tudtam reagálni. Most újra tudatosult bennem, hogy miért is váltunk mi el. Ő sosem akart gyerekeket, és a házasságunk alatt folyamatosan újra és újra rosszallóan beszélt a várandós nőkről, talán azért, hogy ezt a butaságot kiverje a fejemből. Mint mindig, most is újra tökéletesen bebizonyította, hogy egy idióta. Ennek ellenére nem tudtam megfelelően reagálni, jelenetet sem akartam rendezni. Ez az egész számomra szörnyű és drámai volt, mégiscsak életem legboldogabb időszakát éltem és erre ilyen csúnyát mondanak az embernek. És ráadásul, nem csak engem, hanem a gyermekemet is megsértette. Legszívesebben a torkának estem volna. A konfliktus azonban izolált volt. A férjem ugyanis egy emelettel lejjebb a szakemberekkel volt elfoglalva.

Az exférjem érzékelte a feszültségemet, mielőtt kidobhattam volna, magától távozott. Pár órával később, olyan 17 óra körül talán, a szakemberek is távoztak és én nyugodtan tudtam beszélni a férjemmel arról, amit az exférjemmel átéltem. Ő teljes szeretettel, együttérzéssel és megértéssel hallgatott meg és rövidesen rá megjelentek a fájások. Miért pont fájások és nem rángások a kézen, karon (mint a konfliktus gyógyulási jelei, hogy nem tudtam megvédeni magam és az exem torkának akartam esni), a mai napig  rejtély számomra. Nem tudtam mit tegyek, mi legyen. Az elképzelés, hogy kórházba kell mennem, ahol a gyermekem túl korán jön a világra és inkubátorba kell kerülnie, teljesen összetört. Olyan félelmet éreztem, mint azelőtt még soha az életemben és akkor hirtelen beugrott egy ötlet. A Mein Studentenmädchent kell hallgatnom. Szükségem volt a dalra ahhoz, megnyugodjak. Aztán egy még jobb megoldás jutott az eszembe.  Az MP3 lejátszón keresztül szólt a Mein Studentenmädchen, csatlakoztattam hozzá a fejhallgatót, halkra állítottam a hangerőt, de még jól hallhatóra és a hasamra ragasztottam a fejhallgatót, hogy a babám is hallani tudja. Éjjel 1 óra körül elmúlt a rémálom és fájások nélkül aludtam el a férjem oldalán a hasamra ragasztott Mein Studentenmädchennel.

Másnap elmentünk a bábámhoz a szülőházba, hogy azért nézzen csak rá úgy a babára. A fájást jelző gép csak könnyű fájásokat jelzett, de ez össze sem volt hasonlítható az előző estiekkel. Szorgalmasan hallgattuk a Mein Studentenmädchent tovább és a következő nap olyan volt, mintha soha meg sem történt volna. Egy csoda volt.

A várandósságom hátralevő idejében csak a Mein Studentenmädchent hallgattam és félve attól, hogy az exférjem egy sín lehet, megszakítottam vele minden kapcsolatot.

A kiírt napon pontosan látta meg Izabella lányunk a napvilágot a szülőházban. Az egész szülés mindössze 4 órán át tartott, és ez volt a leggyönyörűbb, amit valaha átéltem. Nem volt semmiféle komplikáció, egészen finoman üdvözölte az életet egy rövid felsírással és elaludt, miután tele ette magát, boldogan a férjemmel és velem. Ezt a gyors és szép szülést is a Mein Studentenmädchen javára írom.

A gyermekágyi hét csodálatos volt. A férjem a tenyerén hordozott, elkényeztetett a szívbéli főzőtudományával és a kicsinknek is úgy tűnt, hogy ízlett. Mindenesetre röviddel a születése után kapott egy kötőhártya-gyulladást. A bába aggódott és növényi szemcseppet szeretett volna adni nekünk. Jóindulatú cselekedet volt, de mi a lányunk konfliktusát szerettük volna megtalálni és megoldani. A jobb szeme volt érintett, melynek állapota napközben mindig picit javult, ám a következő reggel minden kezdődött elölről. A szeme piros és erősen ragacsos volt. A detektívmunkánk megkezdődött:

  • A jobb szem arra utalt, hogy valamit látni szeretett volna.
  • Éjjel volt konfliktus-aktív fázisban, a megoldási fázis reggel kezdődött.

Úgy gondoltuk, hogy nyilván éjjel akart valamit meglátni. Ugyan velünk alszik az ágyban, de vizuálisan nem tudott minket a sötétségben észlelni. Egy pár éjszaka azzal próbálkoztunk, hogy a villanyt égve hagytuk, hogy a kicsi láthasson minket. Ez volt a rejtély megoldása. Ezzel a megoldással fel tudta építeni a bizalmat, hogy éjjelente nincs egyedül és a kötőhártya gyulladás rövid időn belül egyre jobban javult és legvégül elmúlt.

Azóta átalussza a lányunk az éjszakát is. Akkor még nem volt 3 hetes sem.

Sajnos még egy további konfliktus várt ránk, amelynek védtelenül ki voltunk szolgáltatva, de amelyre felkészítettük magunkat. A kellemetlen téma a ”gyermekorvos”,. Amennyiben itt  Németországban az ember nem akarja, hogy felelőtlen, rossz szülőnek bélyegezzék és nem igazán van kedve a gyermekvédelmi hatósághoz, úgy döntöttünk, hogy nem akarunk feltűnni a Germán Gyógytudományos  ismereteinkkel és hagyjuk, hogy a gyermekorvos tegye a dolgát a második újszülöttvizsgálattal, amelyet a születést követő első 10 napban szükséges megejteni (amennyiben  valaki meg szeretné spórolni magának  a bosszúságot – még ha ezek a vizsgálatok nem is kötelezőek).

A gyermekorvos megtagadta a vizsgálatot a következő indokkal: Itt Németországban az újszülött – szűrővizsgálata nem kötelező, mely során tesztelik a gyermeket különféle anyagcsere megbetegedésekre és – újabban – génteszt segítségével mukoviszkidosisra is. Gondolom, nem kell elmagyaráznom, miért tartjuk ezeket a teszteket bugyutaságnak a Germán Gyógytudomány ismeretében. Nem beszélve a konfliktusról, melyet előidézhetünk a lányomnál, amikor a szükséges csepp vér miatt a sarkába szúrnának. Természetesen ilyesmit nem mondhattam a gyermekorvosnak. A végén még a gyermekvédelmi hatósághoz fordul és gondoskodik róla, hogy a gyermekünket elvegyék tőlünk. Annyira nem is ritka ez Németországban.

Úgy érveltünk, hogy azért nem szeretnénk ezt, mert azt hallottuk, hogy a szűrővizsgálati centrumok egy óriási adatbankban évtizedeken keresztül megőrzik ezeket és az adatokat konszerneknek és/vagy gyógyszercégeknek eladják. Ebben a játékban nem veszünk részt. Ennyi. Ez nem volt elég az orvosnak. Félreérthetetlenül adta a tudtunkra, hogy bolondok vagyunk, ugyanakkor felelőtlen, rossz szülők is, mert mi megtagadunk a lányunktól egy ilyen fontos vizsgálatot. Ezenkívül az ÁNTSZ és a gyermekvédelmi hatóság is fel fogja ezt róni nekünk.

A jó ebben: tudtuk, hogy milyen kellemetlenségek várnak ránk, ha mi ezt az újszülött szűrővizsgálatot megtagadjuk, amely igazából önkéntes. Ez miatt nem szenvedünk el egy DHS-t.

A rossz: nem volt pecsétünk a gyermek kiskönyvében a második újszülöttvizsgálatra és sürgősen kellett találnunk egy gyermekorvost, aki ezt a vizsgálatot elvégzi, hiszen a születés utáni 10 nap holnapután lejár. Hosszú keresgélés után végre mégis találtunk egy orvost. Nem fogadott biztosítással rendelkezőket és kifizettette velünk ezt a vizsgálatot. Igazából ő is kérte tőlünk ezt a bizonyos szűrővizsgálatot, és azt mondtuk neki, hogy majd megcsináltatjuk. Meg akartuk téveszteni, de kérte, hadd végezze el azonnal itt helyben a vizsgálatot. Semmiképp sem akartuk ezt a sarkon szúrást egy nem szimpatikus fehér köpenyes ismeretlen környezetben elvégeztetni, és tudattuk vele, hogy a bábánkkal szeretnénk elvégeztetni azt. Kérte a nevét és telefonszámát és még ki sem léptünk a rendelőből, már fel is hívta a bábánkat.

Vesztettünk. A sarokszúrásnak meg kellett történnie. Legalább annyira, amennyire lehetséges, kellemessé tettük a lányunk számára:

Ismerte a bábánk hangját, amely biztos kellemesebb volt a kicsinek, mint egy ismeretlen férfihang, mely az orvosé lett volna.

Meghitt környezetben volt otthon.

Nagyon közel és szorosan magamon tarthattam sok bőrkontakttal.

Azután azonnal meg tudtam nyugtatni.

A háttérben szólt a Mein Studentenmädchen.

A lányunk szerencsére nem szenvedett el DHS-t, amennyire mi meg tudtuk ítélni.

Ám nekem teljesen új tüneteim lettek. Mindkét sarkamon bőrkeményedés képződött, amilyet még soha azelőtt nem tapasztaltam. Azelőtt sosem volt bőrkeményedés a talpamon. Most egyszerre azonban szélsőségesen vastag és egyáltalán nem szép bőrkeményedés képződött a sarkaimon. Ehhez jött még, hogy a sarkantyúmban is egyszer csak fájdalmat kezdtem el érezni.

Azt gondolom, hogy egy önleértékelés-konfliktust szenvedtem el a sarkaimra asszociálva a lányom helyett az ő sarokszúrása miatt és a vastag bőrkeményedés is azzal függ össze, szintén helyette szenvedtem el, hogy védjem a sarkat a hegyes dolgoktól, mint például a tűtől. Miért mind a két sarkon? Meg vagyok győződve, hogy mivel nem tudtuk előre, melyik sarkát szúrják meg, ezért a testem mindkét lábra reagált. Erre az összefüggésre csak később jöttem rá. Azóta már elmúltak a sarokfájások és már csak nagyon kevés bőrkeményedés képződik a sarkamon.

Egyszerűen zseniális és működik a Germán Gyógytudomány. Szívből sajnálom, hogy nem volt alkalmunk Dr. Hamert megismerni és személyesen köszönetet mondani ezért a nagy ajándékért, amelyet hátrahagyott számunkra.

De nektek szívből köszönöm kedves Erika és Helmut, hogy a Germán Gyógytudományt megismertetitek és megosztjátok az emberekkel. Ezer köszönet.

Sarah és családja

  1. Pilhar megjegyzései

Végzetes, hogy miket kell hagynunk a gyermekeinkkel megtörténni, és hogy nem tudjuk azokat megtagadni. Az ember úgy érzi magát, mint a paraszt marhája.

  • Jobb szem ragacsossága: gyógyulási fázis „átnéztek rajtam/nem vettek észre engem és nem kaptam meg egy látás-falatot,
  • Sarkantyú: gyógyulási fázis „nem tudtam elfutni”
  • Sarkak bőrkeményedése: erős elválasztás-konfliktus függőben lévő gyógyulással a „maradj itt vagy nem akarok elmenni” konfliktussal

Olvassátok át az ultrahang hozzájárulási nyilatkozatot! Egy kötelezően előírt vizsgálat! Miért is van kötelezővé téve? Valószínűleg ezáltal keletkeznek a gyermekben biológiai konfliktusok, amelyek fogyatékossághoz vezetnek.

Mi van, ha az anya azt mondja, először is nincs fogyatékos gyermekem és ha mégis, akkor sem öletném meg.

2017.09.18.