A kis piros fülbevalóm esete

Van egy kis piros, kézműves fülbevalóm. Nagyon szeretem és a vásárlása is nagyon kedves emlékként maradt meg bennem.

Egyik nap arra lettem figyelmes, hogy kellemetlenül fáj a fülbevalóm helye a jobb fülcimpámban. A kis piros fülbevalóm volt benn és alig vártam már, hogy hazaérve kivehessem. Miután kivettem, megkönnyebbültem és a fájdalom is elmúlt.

Ahogy visszaemlékszem, sokáig nem is hordtam, ami persze nem volt tudatos dolog a részemről. Aztán egy nap az öltözékemhez pont ez a kis kiegészítő passzolt, így felvettem. Alig pár órát viseltem és ismét elkezdett kellemetlenül fájni a fülbevaló helye a jobb fülemben. A ballal nem volt semmi gond. Mivel nem tudtam biztonságos helyre tenni, így gondoltam tűröm a fájdalmat, míg hazaérek. Így is lett, otthon aztán az első dolgom volt, hogy kivegyem a fülemből. Ekkor már kezdtem furcsálni a helyzetet. Hogyhogy a csak a jobb fülcimpám fáj? Fémallergiássá váltam? De akkor mi van a másik fülemmel és a csuklómmal, ahol az órát hordom vagy a bokámmal, ahol a szandál csatja ér hozzám? Ott miért nem érzek fájdalmat? Vajon jelöljem meg és teszteljem ki, hogy a két tökéletesen egyforma kis fülbevalómból melyik fél az, amelyiknél fáj a fülem. Biztos voltam benne, hogy a jobb nyerne, bármelyiket is tenném be, hiszen eddig mindig csak a jobb fájt. Így ezt a kísérletezést elvetettem. De akkor mi legyen? Adjam el ezt a fülbevalót? Pedig úgy szeretem és legalább egy piros kiegészítőnek lennie kell a készleten. A többi fülbevalómmal továbbra sem volt semmi gondom. Így megállapítottam, hogy piros fülbevaló allergiám lett kizárólag a jobb fülcimpámon. „Oh, jaj! Akkor most mi legyen? – töprengtem magamban – Vajon megtalálom-e ennek az okát? Megint csak egy tűt keresek a szénakazalban…”

Egyik délután az utcán sétálgatva elméláztam és ekkor eszembe ötlött egy nem is oly régi emlék. A munkahelyen egy kollégámmal beszélgettem, mikor egyszer csak ránézett a jobb fülemben lévő fülbevalómra és kaján vigyorral a következőt mondta: „Mi az? Cukorka? Jaj, hadd kapjam be!” „Ooo, ne!! Pfujj!! Neeem!!! – cikáztak bennem az érzések, miközben megszólalni sem tudtam. Csak álltam ott szerencsétlenül. Az a számomra végeláthatatlanul hosszúra nyúló pillanat végül akkor szakadt meg, mikor meghallottam a nevét. Elhívták dolgozni. Így ő jobbra, én balra el, szerencsés módon megmenekülve egy „szaftos cukorkanyalogatás” elől.

Végiggondolva valójában nem ő volt az egyetlen, aki kigúnyolta a fülbevalómat, azonban ő volt az első. Pedig milyen büszkén hordtam mindig és vártam, hogy észrevegyék és megdicsérjék… Hát észrevették és nem is hagyták szó nélkül, az bizonyos.

Egyik reggel munkába készülődve megint csak azon jártak a gondolataim, hogy hogyan rendezhetném le magamban ezeket a gúnyolódásokat, illetve hogyan tudhatnék vagányul visszavágni egy esetleges következő megjegyzésre. Késésben voltam és az ékszerdobozba nyúlva a kis piros füli került a kezembe. Betettem. Kivettem. Majd újra visszatettem a fülembe, mondván lehet, hogy nem véletlen, hogy elsőre ez került a kezembe. És mit ad isten, aznap ismét találkoztam ezzel a kollegámmal. Kora délután derült ki, hogy munka után lesz időnk egyet kávézni. Kíváncsi voltam, vajon tesz-e megjegyzést a kiegészítőmre, a helyzet azonban már más volt. Hiszen már se ő, se én nem dolgoztunk azon a munkahelyen, és most már jobban érdekelt az, hogy neki is bejött-e a munkahelyváltás és hogy mi minden történt vele azóta. Egyszerűen átértékelődtek a fontosságok, amellett, hogy tudatosult, hogy ott és abban a formában, ahol az első gúnyolódásként megélt helyzet történt, még egyszer nem fog megtörténni.

A fülcimpám sem akkor, sem azóta nem fájdult meg a piros füli hordása során. Elmúlt a piros fülbevaló allergiám.

Hálás köszönet Hamer doktornak a felfedezéseiért, valamint Kelemenné Dévényi Juliannának és Illés Katának a hiteles információk terjesztéséért! Így mindennapjaink vidám kis történetekkel is tele lehetnek.

A kis piros fülbevalós J

Megjegyzés:

A bőrfelhámon fellépő panasz mindig azt jelzi, hogy a szervezetünk egy elválasztás-konfliktusra reagál. Ez pedig mindig egy élőlényhez kötődik. 

A Germán Gyógytudományban a szervi szint tüneteiből következtetünk a konfliktus érzéstartalmára. Általában szinte azonnal fején is találjuk a szöget, mivel egy konkrét, szubjektíven átélt egykori érzékelésünkre kell visszaemlékeznünk. Ehhez a viszketéshez kötődő történethez hasonlóan a tudatosítással, a valós megoldással, egy változtatással az életünkben könnyedén felszámolhatunk bármilyen testi panaszt. Hamer Doktor felbecsülhetetlen ajándékot hagyott itt nekünk, az 5 biológiai természettörvény ismeretében kommunikálni tudunk a testünkkel és oki terápiát tudunk folytatni! 

K.D. Juli