06292017Cs
Frissítve2017 febr. 24, P

slot

A hormonok

hormon

és ahogyan azok az életünkbe beleavatkoznak (lélekben, agyban és szervben) 
Rövid információ
Dr. med. Ryke Geerd Hamer

Hajdan talán a hormonok voltak az emberi és állati szervezetek legősibb futárai. A hormonok szervezetünk minden egyes sejtjére hatnak, biokémiai építőanyagokból épülnek fel (szteránvázas szexuális hormon, illetve a koleszterin) és a vérnyomás segítségével a véráram útján jutnak el a végrehajtó szervhez. Funkcióikat a nagy agyi számítógép koordinálta és építette ki, mert szükségesnek és hatásosnak bizonyultak.

 

Nézzük ebben az összefüggésben a legközelebbi biológiai rokonainkat, az emlősöket, így könnyen felismerhető a különböző hormonok feladata, illetve célja.

     1. A férfihormon, ill. a tesztoszteron okozza a férfias egyed örökítési képességét és örömét.
     2. A női hormon, a gerjedelemhormon vagy ösztrogén okozza a gerjedelmet, a „tüzelést”, vagy az embereknél
         a szerelemre való készséget és a nők peteérését.
     3. A terhességi hormon a terhesség megtartására és vezérlésére hat.

Bár a különböző hormonokrólmár nagyon sokrétű ismereteink vannak (helyszűke miatt nem tudom itt mind a teljesség igényével felsorolni), de a hormonoknak a konfliktusainkra gyakorolt hatása és az agyi számítógépünkkel való összefüggéseinek titkairól most kezd igazán fellebbeni a fátyol. 

Itt vannak például a birtokzónák, amelyek a „birtok-konfliktus”-okkal vannak kapcsolatban:
    - férfias birtokzónák – kifelé irányuló,
    - női birtokzónák – befelé irányuló.

Ezeknek is nagyon sok ráhatásuk van a hormonokra; mert megváltozik a hormonszint, illetve a hormonok összessége, továbbá felborulhat és megváltozhat a biológiai identitás, pl.

    - a klimaktériumban,
    - hormonszedésnél (ez már a fogamzásgátló tabletta szedésére is érvényes),
    - a várandósságnál,
    - a petefészek- vagy herecisztánál, amikor még nem termel hormont,
    - a kemo”terápia” által,
    - a kasztráció után
    - vagy egy biológiai konfliktus után, ami az érintett agyi oldalt biológiailag kvázi azonnal lezárja.

Ennek értelmében „birtok-konfliktus” esetén a Hameri góc a jobbkezes férfinél és a balkezes nőnél a jobb periinsularis agyi területen, míg a balkezes férfinél és a jobbkezes nőnél az illető biológiai „birtok-konfliktus”-oknál a bal periinsularis kérgi területen csapódik be (kezűség).

Egy jobbkezes nőnek , aki egy „szexuális konfliktus” DHS-t élt át, nem lesz peteérése a konfliktus idejére, az ösztrogéntermelés tehát lefékeződik. A peteérése csak akkor tér vissza, ha a „szexuális konfliktus” megoldódik, tehát amikor a nő ismét szexuális életet él.

Tehát egy jobbkezes nőnek változhat a hormonális állapota, mert vagy egy birtokzónás, bal oldali „szexuális konfliktus”-a van, vagy – a fent felsoroltak beálltától kezdve a jobb agyféltekén fog reagálni, és elmarad a peteérése.

Egy például méhszáj- vagy méhnyakfekélyesedéssel és koszorúérvéna-fekéllyel járó „szexuális konfliktus”-nál a menstruáció kimaradásával és az agyi oldal változásával az érzés is megváltozik, vagyis a nő azután „férfiasan” érez. Vagy férfiasan leszbikus lesz, vagy előnyben részesít egy nőies férfit, akinek ő a „férfi”, tehát a nőies férfiakkal (meleg) kívánja – ha kívánja egyáltalán – a szexet.

Egy ilyen nő egy szexuális biológiai konfliktus esetén frigid. Ha ez a nő elszenved egy másik szexuális tartalmú „birtokvesztés-konfliktus”-t  ezúttal a jobb oldalon, akkor nem csak kétoldali birtokzónás skizofrén konstellációjában van, hanem azonkívül egy mániás-depressziós posztmortális konstellációban is.
Amennyiben a konfliktus a bal agyféltekén jobban hangsúlyozódik, még nimfomániás konstellációban is lesz, csak férfias módon kezd ki a férfiakkal, szexuális téren tulajdonképpen egyáltalán nem akar tőlük semmit. 

Mivel a skizofrén konstelláció által az agyféltekék egyensúlya újra helyreállt, a nő visszanyeri a menstruációját és várandós is lehet – ha a jobb agyféltekén jobban súlyozódik a konfliktus (Mérleg-szabály!) és a páciens egy kicsit vagy nagyon depresszív.
De mihelyt a bal, a mániás oldal még jobban súlyozódik, szabályosan belecsúszik a posztmortális konstellációba és végül öngyilkosságot követhet el.

A balkezes nő az első, a jobb oldali birtokzónába becsapódó „szexuális konfliktus”-a után egészen más hormonális állapotba kerül, mint a jobbkezes nő az első, a bal agyféltekéjén fellépő konfliktusa után.
Mert továbbra is van peteérése, tehát menstruációja és az azonnali várandósságának semmi nem áll útjában – egy lehetséges „szexuális konfliktus” ellenére sem a jobb birtokzónában. Noha kétszeresen nőies, mégis depresszív, és pszichikailag-szexuálisan „blokkolt”.

A balkezes nő még akkor sem veszíti el a peteérését, ha elszenved egy második konfliktust, ez alkalommal a bal agyféltekén, ugyancsak a női birtokzónában, hacsak nincs már a változó korban. Persze a menstruáció csak akkor marad meg, ha a jobb agyféltekei konfliktus a súlyozottabb, vagyis a nő depresszív. A balkezes nő különben másodszorra is  „szexuális konfliktus”-t fog megélni: először a jobb agyféltekén, aztán még egyszer a balon. 

Ezzel a két biológiai konfliktussal, és ebben a sorrendben a balkezes nő aztán ún. nimfomániás konstellációban van. Egyrészt állandóan a férfiak után koslat, másrészt frigid, ez azt jelenti, hogy szerelemre és kapcsolatra képtelen. Némelyik nő gyakran csak akkor hál férfiakkal, ha elkerülhetetlen, de szenvedély nélkül teszi. Ellenben nagyon kellemes partner addig, amíg nem kényszerítik rá a párkapcsolatra.

Ha az agyban a bal oldalon a mániás konfliktusok túlsúlyban vannak, akkor többnyire ezek a nők nagyon boldogok, habár senki sem látja igazán, hogy mi az, ami őket ilyen boldoggá teszi. Ha az agy jobb oldalán a depresszív konfliktus túlsúlyos, akkor az érintettek halálosan boldogtalanok. Ekkor gyakran még boldogtalanabbak és depresszívebbek, mint a balkezes nők, akiket általában egyetlen jobb oldali konfliktus juttat ebbe az állapotba. 

Szerencsére a balkezes nőknél nem fordul elő olyan gyakran, hogy posztmortális konstellációba kerüljenek. Ámde ha az agy bal oldalán a mániás konfliktusok fokozottabb súlyozódása lerántja őket a szuicid konstellációba, akkor ők is öngyilkosak lehetnek.

Fontos:
A második konfliktusnál mérlegelésre kerül, hogy melyik konfliktus a súlyosabb. (Mérleg). A skizofrén konstelláció (nagyagyfélteke) idején azonban alig halmozódik fel a konfliktustömeg.

A jobbkezes férfinek, aki egy „birtokvesztés-konfliktus”-t szenved el, és ezáltal a jobb agyféltekén lezáródik a birtokzónája, normális esetben már csak női, bal oldali, nagyagyféltekés érzései lesznek. Hosszan tartó konfliktusaktivitásnál látens homoszexuális (másodfarkas-jelenség) lesz. De ha ezt az agy jobb oldalán becsapódó „birtokvesztés-konfliktus”-t hosszabb ideig (max. 6-9 hónapon belül) nem tudja megoldani, akkor biologikusan többé már nem is szabad megoldania, mert különben bal szívfél ún. infarktusban, illetve koszorúérartéria-szívrohamban meghalna.

A második „birtokvesztés-konfliktus”-sal (a női agyféltekén ez egy „szexuális konfliktus”) – ezúttal a női bal agyféltekén – ez a férfi is skizofrén konstellációba kerül és Casanova lesz, ha mindkét konfliktusnak szexuális jellege volt. A Casanovák sem a nőkkel, sem a férfiakkal nem tudnak és egyáltalán nem is akarnak mélyebb lelki kapcsolatot kiépíteni. Ezért sehol sincs barátjuk és ezért ők a tipikus egoisták. Persze most egyidejűleg ez a férfi is mániás-depresszív és posztmortális konstellációban van, és a mániás komponensek fokozottabb súlyozódásánál öngyilkosságot követhet el.

A biológiában a skizofrén konstellációnak egyszerre többszörös irányban nagyon nagy jelentősége és biológiai értelme van. Ha a hím vagy a nőstény állat, illetve egy fiú vagy egy kislány már korán skizofrén konstellációba kerül, azonnal megáll nála a biológiai érzelmi fejlődés, vagyis az érettség tekintetében az érzelmi fejlődése abban az életkorban megáll, amelyikben a második „birtokvesztés-konfliktus”-t, ill. „szexuális konfliktus”-t szerezte.

Az állatok ezt fajtársaiknál például azonnal észreveszik. Az „egyszerű” emberek többnyire hagyják magukat megtéveszteni, illetve „intelligens fecsegés”-sel lenyűgözni, és nem veszik észre, hogy az a felnőtt, az a merőben intelligens ember, aki velük szemben áll, biológiai érzelmi fejlődés tekintetében például csak 10 éves.

A farkasfalkában egy ilyen pajtást nem vesznek teljes számba. Ő a rangsorban a „kölyökvédelmi” pozíciót foglalja el a falka legalsó ranghelyén, de – az ő túlélésének célja a falkában az, hogy játsszon a kis farkasokkal. A biológiai értelme az, hogy az egyén a versenyen kívülre helyeződjön.

Ezen kívül természetesen létezik még sokféle speciális konstelláció, mindegyiknek megvan a maga különleges biológiai értelme, például a „lebegő-konstelláció” elbagatellizálja a konfliktusproblémákat azzal a mottóval, hogy „egyáltalán nem kell gondolni rá és egyáltalán nem kell törődni vele”.

Az a rendkívüli, hogy még a pszichózisok sem értelmetlenek, mint ahogyan korábban minden orvostanhallgatónak tanították, hanem ezeknek is van a biológiai értelmük.

A Germán Gyógytudományban még az alábbi két alapelv nagyon fontos:

1. A második, tehát a konstellációt kiváltó konfliktus a becsapódás pillanatában mérlegelésre kerül!
       Ettől kezdve a páciens lehet:
       - állandóan mániás, ha a hangsúly folyamatosan a bal agyféltekén van, vagy 
       - állandóan depresszív, ha a hangsúly folyamatosan a jobb (kérgi) agyféltekén van,  
           vagy 
       - váltakozva mániás / depresszív, ha a hangsúly gyakran változik, vagyis ha arra az illetékes sínre kerül,
             ami a konfliktusát hangsúlyozza (jobb oldal = depresszív vagy bal oldal = mániás).  
       Ez egy terápiás kiindulópont is, mert a depressziósokat a mániás oldal mesterséges súlyozásával a 
       depresszióból ki lehet hozni. Mániásan a legtöbb ember boldognak érzi magát.

2.  Hová csapódik be a harmadik konfliktus?
      - a jobbkezeseknél a súlyosabb oldalra, tehát
           ha éppen mániás, akkor balra
           ha éppen depressziós, akkor jobbra(ez a nőknél és a férfiaknál egyformán zajlik)
      - a balkezeseknél a konfliktus a kevésbé súlyozottabb oldalon csapódik be.

Tehát, ha éppen mániás, a depressziós jobb oldalon és fordítva, ha éppen depressziós, a mániás bal oldalon.
A biszexuálisoknál folyamatosan ingadozik a konfliktusok súlyozódása (mániás-depressziós). Ha mániásak, akkor férfiasak, ha pedig depresszívek, akkor nőiesek.

A balkezes férfi első „birtokvesztés-konfliktus”-a az agy bal oldalán csapódik be. Akkor is, ha ez tulajdonképpen a női birtokzóna, a balkezesek konfliktusa mégis minden kétség nélkül egy férfias „birtok-konfliktus”. Ettől kezdve a bal agyféltekéje lezárul. Ha a konfliktus tovább tart, akkor ugyan ellentmondásosnak tűnik, de egy pszichésen kasztrált macsó-buzivá válik. Viselkedése túl férfias (macsó), de a valóságban gyáva ember, pszichikailag kasztrált és a vadászterület (birtok) vezérének nem alkalmas, többnyire homoszexuális.
Ebben az állapotban azonban még mindig kész és képes is a szexuális életre, ezért az állatvilágban egy farkast a falkavezér természetszerűen kegyetlenül félreállítja és minden adandó alkalommal leigázza – egészen addig, amíg el nem szenvedi a második „birtokvesztés-konfliktus”-át, ezúttal a jobb agyféltekéjén, ami által skizofrén konstellációba kerül. Ugyan erekcióra még képes, de a libidója majdnem nulla. A farkast, mint ilyet a falkavezér már akceptálja.

Emlősállat-rokonainknál a homoszexualitás bizonyos keretben teljesen normális dolog. Csak a falkavezér, a vadászterület vezére párosodhat. A fiatalabb hímnemű állatok, akik még nem párosodhatnak (azt csak a főnöknek szabad!) és az idősebb egyedek, akik már nem párosodhatnak, képezik fakultatívan a természet luxusát egy katasztrófa esetére, hogy ha a főnök, vagy követői elpusztulnának. Ők képezik „tartalékbankot”. Mindenesetre a főnöki posztra a másodfarkasok közül csak a skizofrén konstellációban lévők jöhetnek szóba.

Az emberekre átültetve, egy ilyen balkezes férfi pszichikailag vagy klinikailag már az első „birtokvesztés-konfliktus”-sal mániás lesz! Ha a konfliktus csak rövid ideig tart, a mánia tulajdonképpen dupla szimpatikotóniaként hat, és „üzemanyagként” szolgál a terület visszaszerzése érdekében. De ha a konfliktus hosszabb ideig tart, már nem szabad megoldani, mert a páciens különben ún. koszorúérvéna-szívinfarktusban tüdőembóliával meghalna. Ezért elmúlik az a kívánsága is, hogy a birtokát, vagy valami mást visszanyerjen. A nők iránt már nem igazán érdeklődik, jóllehet a viselkedése férfias marad.

Ha egy ilyen balkezes férfi átél egy második „birtokvesztés-konfliktus”-t, például az idő alatt, amíg még harcol a birtokáért, akkor ezt csak a jobb agyi oldalon élheti meg – ott, ahol a jobbkezes férfi az első „birtokvesztés-konfliktus”-át szenvedi el. Ezzel a balkezes férfi egy pillanat alatt „Casanova-mániás” lesz, ha a két bal oldali szexuális tartalmú „birtokvesztés-konfliktus” a súlyozottabb. Környezete „kellemesnek” érzékeli őt, mert értelmetlen macsós viselkedése egyre inkább alábbhagy. Másrészről Casanova lesz, aki állandóan udvarol a nőknek, jóllehet egyáltalán nem tud velük igazán és mélyen kommunikálni, tehát képtelen a szerelemre, mert többé-kevésbé homoszexuális. Ez a férfi sem halmoz fel konfliktustömeget, ezért a Casanovák is tartalékosok szükséghelyzet esetére.

Egy balkezes is kerülhet (ami kevésbé fordul elő) Casanova konstellációba, ami sokkal ritkábban fordul elő, mint a jobbkezes férfiaknál. Ha egyszer egy ilyen konstellációban van, az öngyilkosság veszélye a mániára való hajlama miatt sokkal nagyobb.

A természetben mindennek megvan a maga értelme és célja, így a homoszexualitásnak is. Az állatoknál – nem úgy, mint nálunk embereknél, ahol a homoszexualitás többnyire biológiai zsákutca lesz – gyakran az ilyen „tartalékpéldány” egy megüresedett hely esetén birtokvezérnek lesz hivatott. És láss csodát, ez a tartalékpéldány egyik óráról a másikra megváltozik, abszolút heteroszexuális, a birtokvezér díszpéldánya lesz!

Ez a konstelláció nem a természet hibája, hanem megvan a biológiai értelme. Mert az ilyen skizofrén konstellációban lévő balmancsos farkas a farkasfalka vezérének halála esetén és abban az esetben, ha az alfa-farkasnőstény valamilyen okból a falka területének vezetését átmenetileg nem tudja átvenni, az egyetlen, aki a falkavezér utódlását át tudná venni, amennyiben mindkét konfliktusát meg tudja oldani. Mert egyik egyoldali „birtokvesztés-konfliktus”-sal rendelkező másodfarkas sem oldhatja, de nem is akarja megoldani ösztönösen a konfliktusát, mert különben ún. koszorúérartéria- vagy koszorúérvéna-infarktusban meghalna.

Nálunk embereknél tulajdonképpen csak a védelmezendő birtok az, ami a fiút férfivé teszi. A mai, mindenütt jelenlévő szingli-melegek esetében mindig azon tanakodunk, hogy vajon azért femininek-e, mert nincsenek birtokaik, vagy vajon azért nincsenek-e birtokaik, mert femininek. Az irányítóközpont ebben az esetben is az agy, a szervezetünk számítógépe, ami dönt arról, hogy az egyénnek milyen funkciója legyen.

De a fiúk vagy a serdületlenek, ahogyan mondjuk, 10 és 15 év között kétségkívül homofilek: jóban, rosszban együtt vannak,  vérszövetséget kötnek, nagyon jó barátok és szinte elválaszthatatlanok. De ez csak egy átmeneti, nagyon normális és szükséges fejezet az életükben, mert ezek a homoerotikus fázisok védik a fiúkat. Megadja nekik a lehetőséget arra, hogy 15 vagy 16 éves korig szabad terük legyen, és ne tartsák őket a férfiak konkurenciának és riválisnak.

A nőknél is látjuk a fiatal lányokat a korai pubertáskor előtt vagy alatt, hogy a szívbeli vonzalmat éreznek egymás iránt, ők az ún. „kebelbarátnők”. Egész nap huncutkodnak és vihognak, és ez így teljesen normális.

Amit később leszbikus vagy homoszexuális magatartásnak tapasztalunk, azt minden esetben a biológiai konfliktusok idézik elő. Mindemellett a konfliktus már nagyon korán bekövetkezhetett és ezáltal azt a látszatot keltheti, mintha a fiú vagy a lány már mindig is másra vágyott volna.

Példa: A fiatal lányoknak normálisan kb. 11 évesen jön meg az első menstruációjuk. Ez ennél a lánynál is így volt, de 12 évesen történt valami, aminek nem lett volna szabad megtörténnie.
Egy napon, amikor az édesanyja nem volt otthon, és a lány már meztelenül feküdt az ágyában a takaró alatt, és elalváshoz készült, bejött az édesapja a szobába, leült az ágy végére és azt mondta, hogy „azt” most mind meg kell neki tanítania.
Ezekkel a szavakkal lehúzta az őt borító paplant az ágyról, úgyhogy a lány meztelenül feküdt az apja előtt. A lány az ijedtségtől mereven, szóra és megmozdulásra képtelenül feküdt. Azonnal tudta, hogy „az” mit kell hogy jelentsen, mégpedig azt, hogy az apja meg akarja őt erőszakolni.
A merevségtől irritálva, az apja dolgát elintézetlenül visszavonult.
Nem mondhatjuk, hogy itt „nem történt semmi” –  mert a lány lelkében „minden megtörtént”.

A páciens egy másodperc alatt egyszerre 5 konfliktust szenvedett el, melyeket persze most nem tudok teljesen részletezni:
   - egy „szexuális konfliktus”-t, azonnal elvesztette a menstruációját és a mai napig – majdnem 20 évvel
     azután, nem jött vissza és nem is szabad neki, mert különben tüdőembóliában meghalhatna
   - egy „talamusz-konfliktus”-t  (teljes önfeladás)
   - egy „félelem-undor konfliktus”-t attól, amit az apja tervezett tenni vele
   - egy „veszteség-konfliktus”-t az apját érintően, akit rajongásig tisztelt, és
   - egy páni félelmet, egy „hátulról érkező konfliktus”-t az apjától, hogy a szándékát egyszer mégis megvalósíthatja.

16 évesen kényszerítve kivették az iskolából és inasnak adták, eközben elszenvedett egy:  
   - „birtokvesztés-konfliktus”-t, amire ő most már férfiasan reagált, mert a bal agyfélteke az aktív „szexuális 
      konfliktus” által még mindig le volt zárva – és a mai napig úgy is maradt. Ettől kezdve depressziós lett – és a mai
     napig is az. Azóta mániás-depresszív posztmortális skizofrén konstellációban van, ami azt jelenti, hogy nagyon
     gyakran a halál utáni dolgokon gondolkodik.
   - egy „ellenszegülés-konfliktus”-t (diabetes), mert arra kényszerítették, hogy elhagyja az iskolát, ami az akarata
     ellenére történt; 
   - egy „elhagyatottság-konfliktus”-t (vesegyűjtőcsatorna-karcinóma), mert azon az iskolán kívül, ahová szeretett
     járni, elhagyatva érezte magát.  

Bár ez csak egy példa a sok közül, mely bemutatja számunkra, hogy a léleknek milyen kihatása van az agyi és a szervi folyamatokra. A női vagy férfi reakciókat a szexuális hormonblokkolókkal is meg tudja fordítani az ember (ez érvényes  már a fogamzásgátló tabletták bevételére is).
Egy nő például, aki most nagyon nőiesen reagál és ezért méhnyak-fekélyesedéssel járó női „szexuális konfliktus”-t tud átélni, a hormonblokkolás után hirtelen férfiasan fog reagálni és a méhnyakfekély megoldási fázisba vált át és koszorúérartéria-fekélyesedés alalkul ki nála.

Ha hormonblokkolót adnak egy balkezes fiatal nőnek, akinek „szexuális konfliktus”-a van, és mint balkezes depressziós, és a férfias „birtok-konfliktus” tüneteit (= koszorúér-artériafekélyesedés) mutatja, akkor hirtelen méhnyakfekély alakul ki nála.

Ugyanez történhet azoknál a pácienseknél is, akiket sugaraznak vagy citosztatikummal kezelnek, ill. álkezelést kapnak.

Az operációk szintén az egész testbe történő beavatkozások, például a kasztráció! Ez nemcsak egy vagy két kisebb szervek elvesztése, mint pl. a petefészkek, hanem haladéktalanul bekövetkezik a konfliktus azonnali áthelyeződése a másik oldalra.

Ez azt jelenti, hogy egy jobbkezes hölgypáciens, akinek a petefészkét eltávolították, a korábbi női, bal oldali agyfélteke helyett a kasztráció után a jobb halántéklebeny birtokzónájával reagál. Konfliktusilag ezáltal ugyanaz az esemény egy egészen más értéket és minőséget kap, mint azelőtt kapott volna.

A kasztráció következménye az, hogy ennél a nőnél egy teljesen más elváltozás (például hörgőfekély) alakul ki, mint normális módon kialakulhatott volna a kasztrálás előtt (mégpedig gégefekély) .

A lelki és agyi helyzetet tekintve a dolog oly végtelenül veszélyes, hogy az orvos-varázsinasok, úgymond akadémikus „medicinikusok” tudatlansága és könnyelműsége már kétségbeejtő!

Csak ha majd a Germán Gyógytudomány képezi a teljes orvostudomány és a biológia alapszabályát, akkor adhat áldást az emberiségnek.

Fordította: Koszter Edit

Különprogramok

kulonprogram
A GNM különprogramjai

Esettörténetek »

esettortenet
Tapasztalatok, esettörténetek

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.