12132017Sze
Frissítve2017 okt. 09, H

slot

Gyógyítás a Germán Gyógytudományban® - józan emberi ésszel

gyogyitas2
gyogyitas

Rövid információ

Az egészséges, józan emberi ész valami nagyon egyszerű, ám rendkívül boldogító dolog, ami pontosan a beteg emberek lelkéhez van szabva és éppen ettől lehet az orvosok sajátja. Azonban a legegyszerűbb dolgok általában a legnehezebbek. Már a régi időkben is józan emberi ész alapján választották a legokosabb embereket orvosokká, mágusokká és gyógyító emberekké, akik az emberi lélek minden mélységét és magasságát jól ismerték.

 

A rákos megbetegedések terápiája a Germán Gyógytudomány® rendszere alapján elsősorban abból áll, hogy a betegnek érthetően el kell magyarázni az összefüggéseket, el kell oszlatni (páni) félelmét, melyet az állítólag a testében mászkáló, áttétet okozó sejtek miatt érez; meg kell értetni vele megbetegedésének kialakulási- és lefutási mechanizmusát – amit legtöbbször már ő maga is érzékelt.  Ez az eljárás teljesen ellentétes az eddigi kezelési módokkal, akár az akadémiai orvoslást, akár az azon kívül álló gyógymódokat tekintjük.  Ezek ugyanis a pácienst – a szenvedő vagy „eltűrő” alanyt – mindig csakis tünetileg kezelték, "tűzzel-vassal”, sugárral és vegyszerekkel, morfiummal és lóherével, szójacsírával és fagyöngykivonattal, céklával és a polarizált fényt jobbra vagy balra forgató tejsavval stb.

Ez az egész rendszer(telenség) már idejét múlta.

A páciens aktív résztvevővé (ágenssé), együttműködővé lép elő, akinek magának kell megoldania a konfliktusát – talán némi segítséggel -, de alapvetően teljesen egyedül. A tényleges megoldás mindig a legjobb és legtartósabb: ez az igazi, határozott gyógyulás. Nem létezik azonban olyan szabványrecept, amely a lehetséges megoldásokat már jó előre megadhatná, csak a lehetőségekhez mérten vannak optimális megoldások minden egyedi esetre.  Természetesen vannak olyan konfliktusok is, amelyeket ténylegesen nem lehet megoldani, csupán lelkileg feldolgozni.  Ebben ugyanúgy segíthet egy vallás(i elképzelés), mint akár egy kedves ember vigasztaló szava, hiszen igaz a mondás: „a megosztott bánat fele bánat”. A vallásoknak mindig is fontos feladatuk volt az, hogy a valóságban megoldhatatlan konfliktusok lelki feldolgozásában segítsék az embereket, ezáltal mégis csak megoldást kínálva nekik.

A Germán Gyógytudomány ismeretében is csupán annyit tudunk elmagyarázni az embereknek, hogy milyen úton találhatnak ki egy bizonyos szituációból. Az pedig már csakis a saját döntésükön múlik, hogy ezt az utat választják-e, vagy egy másikat. Itt ugyanis a gyógyító eljárás főnöke mindig a páciens. Ha viszont komplikáció állna elő, mindig fordulhat tanácsért orvosához.

Ha azonban az akadémiai orvostudomány képzetei miatt a páciens ide-oda vetődik a GNM és a régi orvostudomány rendszerében – ami elég gyakran előfordult a múltban -, akkor úgymond folyamatos „váltózuhanyban” részesül.  Ezt nem bírhatja sokáig: teljesen elbizonytalanodik és tartalékait az utolsó cseppig feléli.  A rákdiagnózis, illetve az „általánosan kiterjedt áttétek” elnevezés máris a reménytelenség legmélyebb bugyraiba taszítja az embereket, nem beszélve arról az eddigi téves elképzelésről, amely szerint a rák megállíthatatlanul növekszik egyre nagyobbra és nagyobbra. A legtöbb beteg számára ez a tudat maga egyenlő a halálos ítélettel – illetve a vélt halálos ítélettel. Éppen ezért katasztrofális lehet számukra, ha remény és pánik között kell vergődniük, hol aktivitásra, hol pedig passzivitásra vannak ítélve. Általában ezek a „váltózuhanyok” okozzák a legsúlyosabb komplikációkat.

Egész sor komplikáció van, amelyektől tartanunk kell a gyógyítás során is. Ezek közé nemcsak az agy helyreállítási folyamatai tartoznak, hanem a rákdaganat körül zajló helyreállító folyamatok is – ahogy az szokványos is bármely ún. betegség utáni helyreállító stádiumban (vagoton fázisban) - például a hepatitis, a nátha/influenza, és hasonlók esetében.  Mindezek ismeretében a beteg már nem tartja rendkívülinek, ha néhány hétig - vagy a hepatitis esetében akár hónapokig is – fáradtnak és gyengének érzi magát. Ha azonban egy ún. rákos betegnek van egy éppen gyógyuló félben levő hepatitisze, ami miatt fáradt és gyenge, hajlamos lesz valamilyen „nem normális” dologra gyanakodni akkor is, ha egyébként egyáltalán nincs semmilyen panasza. Sok beteg a rákos elváltozás aktív fázisát lábon „kihordja” (sympathicoton fázisban), amikor azonban a konfliktus megoldódik és ők vagoton fázisba érnek, olyan gyengének érzik magukat, hogy már ki sem tudnak kelni az ágyból – noha ez az elgyengülés csak látszólagos.  Az embereknek tehát meg kell tanulniuk, hogy egy-egy rákos elváltozás után az ilyen állapot nemcsak hogy nagyon jó és kívánatos, hanem éppen hogy optimális.

Egy csonttörés után mindenki normálisnak tartja, ha a gyógyulás alatt a csont fáj, hiszen a törésnek regenerálódnia kell, callusnak kell képződnie, ami bizony fájdalommal jár.

Alapjában véve pontosan ugyanez zajlik le egy osteolytikus csontdaganat esetében is: az osteolysisnek újra kalcifikálódnia kell, a csont környezete erős gyulladást mutat – és ez a folyamat nagyon erős fájdalmakat okozhat, különösen a csigolyacsontoknál. Itt a foramina intervertebraliák beszűkülnek, ezáltal nyomják a gerincvelőből kilépő idegeket. Sok betegnek olyan súlyos csontfájdalmai vannak, hogy azokat már szinte elviselhetetlennek tartja. Ha azonban a beteg tudja, hogy ez a fájdalom a gyógyulási folyamat része, melynek végén a csontok újra megerősödve helyreállnak, akkor sokkal inkább képes a fájdalmakat eltűrni. A fájdalmak SZINDRÓMA esetében a legdrámaibbak.

A gyógyulási fázis vagotóniája egy hosszan tartó konfliktus-aktív fázis szimpatikotóniája után olyan, mint az eső a kiszáradt talaj számára. Minden ekkor áll helyre. Nemcsak az agyban, de a test egész területén befejeződhetnek az addig felfüggesztett vagy elhalasztott feladatok: pl. egy „takaréklángra tett” kelés újból teljes gőzerővel „élni kezd”, vagy az érszűkület miatt minimálisan tartott szivárgó vérzések hirtelen megerősödnek; az elvesztett kilók ismét visszakerülnek, és a rák-tumorok, vagy a nekrózisok is helyreállítódnak: rekalcifikálódnak vagy a mikrobák által le- vagy felépülnek.

Ezek az egyébként normális és áldásos folyamatok olykor komplikációkat okozhatnak – mint pl. a vérzés esetében, vagy amikor az ödéma létfontosságú utakat zár el (pl. a diftéria a légutakat, a hörgők ún. bronchiális karcinómája esetében – a valóságban atelectasis -, vagy az epevezeték-fekély az epevezetéken. Ezért nem szabad sohasem figyelmen kívül hagyni egy komplikáció lehetőségét. Alapvetően kétféle komplikációt különböztetünk meg: a konfliktus-aktív fázisét (funkciómódosulások, pl. cukorbetegség) és a gyógyulási fázisét.

Agyi szinten a legtöbb komplikáció a gyógyulási fázisban fordul elő, amikor a gyógyulás jeleként létrejön a lokális agyi ödéma és agyi nyomás keletkezik. Ilyenkor nagyon kell vigyáznunk arra, hogy a beteg lehetőleg ne essen kómába. Ebben a fázisban, enyhébb esetekben segítségünkre lehet egy kis kávé, tea, szőlőcukor, C-vitamin, Coca-Cola vagy a fejre helyezett jeges tasak – akárcsak nagyanyáink idején. A betegek 60-70%-ának ebben a gyógyulási szakaszban egyáltalán nincs szüksége gyógyszerekre. Ezt azonban csak akkor szabad egyöntetűen kijelenteni, ha a rendelkezésre álló CT alapján meggyőződtünk róla, hogy valóban így van.  Az embereknek példát kellene venniük élőlénytársaikról: az állatok, ha gyógyulási fázisban vannak, mindig nyugodtan viselkednek, sokat alszanak és higgadtan kivárják, hogy régi (normális állapotú) erejük ismét visszatérjen. Egyetlen állat sem megy ki ilyenkor – önszántából, hacsak nem feltétlenül szükséges – a tűző napra, hiszen ösztöne azt súgja, hogy a fejében éppen kialakult ödémának csak árthat a közvetlen napfény. A Hameri Góc forró pontjára felhelyezett hűtőkötések azonban megfelelő segítségnek bizonyulhatnak, különösen éjszaka, amikor a napi ritmus egyébként is vagotóniába ér. A gyógyulási fázisban lévő betegek általában éjszaka szenvednek a legjobban – leginkább hajnali 3 és 4 óra körül -, ugyanis ilyenkor kapcsol vissza a szervezet nappali üzemmódba.

Tapasztalatom szerint a páciensek 95%-a túléli ezeket a komplikációkat, és a maradék 5% esélyei is jelentősen nőhetnek, ha lehetőség van számukra - különösen agyi komplikációk esetén - a kritikus időszakban intenzív kezelést lehet nyújtani.

Mivel ma már tudjuk, hogy gyakorlatilag minden egyes rákos elváltozás a konfliktusmegoldás után agyi tüneteket okoz – ez akkor is így van, ha a beteg ezt nem veszi észre -, akkor ennek computertomográfiás (CT) felvételeken látható nyomának kell lennie: az ún. Hameri Gócok egyértelműen láthatók, és ezért a jövőben ezeknek a lelkiismeretes diagnosztizálására lenne szükség. Ha mindebbe a pácienst is beavatjuk, akkor többé nem kell halálra rémülnie, ha átmenetileg fejfájást, hányingert, szédülést vagy kettős látást és hasonló tüneteket észlel, azaz olyan jelenségeket, amelyek korábban teljesen hatalmukba tudták őt keríteni. A legtöbb esetben a dolog teljesen simán lezajlik.

Nekünk orvosoknak az a feladatunk, hogy a temérdek komplikációs lehetőséget úgy lássuk, mint azt bármilyen más „betegségnél” eddig tettük. Mindig emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy mit sem ér, ha a betegünk ugyan kigyógyul a rákból, de belehal egy olyan komplikációba, ami elkerülhető vagy profilaktikusan megelőzhető lett volna. A halál az halál – mindegy, mi okozza azt.

Hozzám eddig szinte kizárólag olyan betegek jutottak el, akikről a hagyományos orvoslás már lemondott.  És sajnos látnom kellett embereket meghalni, akiken én, a rendelkezésemre álló primitív eszközökkel már nem tudtam segíteni, mert egykori kollégáim megtagadták tőlem a segítségüket. Sokuknak közülük egyáltalán nem kellett volna meghalniuk. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ha csak néhányan a volt munkatársaim közül együttműködnének velem - különösen a neurológusok és az intenzív terapeuták -, akkor rövid időn belül ezeket a komplikációkat mind megelőzhetnénk és ellenőrzésünk alá vonhatnánk.

A rákos megbetegedések gyógykezelését három szintre lehet felosztani:

- pszichikai szint
praktikus-pszichikus terápia józan emberi észtől vezérelve

- agyi szint
az agyi komplikációk lefolyásának megfigyelése és terápiája

- szervi szint
a szervi komplikációk gyógykezelése          

Mindazonáltal tudatában kell lennünk mindvégig abban, hogy szervezetünkben minden egyidejűleg, szinkronban zajlik. Véletlenül sem szabad odáig eljutnunk, hogy a Germán Gyógytudományt is szakterületekre osszuk fel, vagyis hogy pl. egy valaki figyeli a lelki történéseket, egy másik az agyat, a harmadik pedig a szerveket.

Először is meg kell tudnunk állapítani, hogy konfliktus-aktív (KA) vagy gyógyulási, ill. megoldást követő (MK) fázisról van-e szó.  Amennyiben a konfliktus még aktív, meg kell találnunk a kiváltó DHS-t, a konfliktust okozó érzelmi megrázkódtatást (sokkot).  Ennek ismeretében máris meg lehet határozni a konfliktus várható maximális időtartamát, illetve a konfliktustartalmat és a szervi szintű megjelenést.

A konfliktus lefutásának, különösképpen intenzitásának ismerete is rendkívül fontos, hiszen ebből lehet következtetni a konfliktustömeg nagyságára. Figyelembe kell vennünk, hogy a páciens jobb- vagy balkezes-e, meg kell állapítanunk aktuális hormonális állapotát (hölgyeknél a nemi érettség szintjét, az esetleges klimaxot, illetve hogy szed-e fogamzásgátló tablettát). Ugyanez érvényes természetesen (mutatis mutandis / a megváltoztatandók megváltoztatásával) a férfiakra is.  A pácienssel közösen kell megoldást találnunk a konfliktusára, különösen a pánikjaira.

Minél erősebb karizmával és minél egészségesebb, józan ésszel rendelkezik egy terapeuta, annál jobban fog tudni segíteni megvalósítható gyakorlati úton, vagy pedig lelki megoldásokat találni, felajánlani.  Számomra azok a megoldások tűnnek a legjobbnak, amelyeket egy ilyen közös munka során a páciens saját maga talál meg, mert amögé ő maga is teljes mellszélességgel oda tud állni. Egy ember is csak akkor tud a saját pánikkonfliktusából kijutni, ha megnyugszik / megnyugtatva érzi magát – ugyanúgy, ahogy egy állat is óvó-védő környezetét (az odúját, barlangját, fészkét, az anyját, a csordáját vagy falkáját, illetve a fajtársait) érezve, érintve szabadul meg páni félelmétől!

A nyugtatószerek (bármelyik fajtája) csak „álcázásra” jók (elhomályosítják a képet), és magukban rejtik azt a veszélyt, hogy egy akut aktív konfliktusból szubakut, függő konfliktus lesz.  Az izgatottságot, nyugtalanságot épp ezért minden szinten kerülni kell, mert még egy semmitmondó zűrzavar, izgalom is felerősödhet, és bármikor kiválthat egy újabb konfliktust!

Ha a kiváltó konfliktust már sikerült megoldani, akkor is minél sürgősebben el kell készíteni egy agyi CT-t, amelyből megállapítható egy várható epileptoid/epileptikus krízis időpontja, és ez által megelőzhető egy esetleges újabb komplikáció.

Példa: egy "birtok-konfliktus"-nál  plusz/mínusz 14 napos eltéréssel meg lehet adni a várható szívinfarktus bekövetkeztének időpontját – amennyiben ismert a konfliktus megoldásának időpontja, és rendelkezésre áll egy aktuális agyi CT. Adott esetben, ha szükségesnek tűnik, így akár ellenlépéseket, óvintézkedéseket is lehet tenni.  Azonban itt is léteznek olyan konfliktusok, amelyeket már nem szabad megoldani.

A Germán Gyógytudományban akkor szabad műtétet elvégezni, ha az tűnik ésszerűnek, pl. ha a természetes, spontán gyógyulás túl sokáig tartana és túl nagy kellemetlenségeket okozna a páciensnek (pl. ha egy mell már annyira leromlott állapotban van, hogy a további biológiai lefolyást a hölgy lelkileg már valószínűleg nem bírná elviselni).

A gyógyszeres kezelés sem tartozik kizárólag az akadémiai orvoslás módszerei közé. A Germán Gyógytudományban azonban csak a természetes gyógyulási folyamat részét képező komplikációk enyhítésére vagy elkerülésére használjuk, vagyis nem a „rák gyógyítására”, amire a hagyományos orvoslás a kemoterápiát – ami az ördögűzéssel egyenértékű.

Ha tehát megkérdezik tőlem, hogyan kell egész pontosan a rákos megbetegedéseket kikezelni, egy okos, karizmatikus orvos hamar megérti, miről beszélek. Kérdezzenek csak meg egy anyukát, hogyan gyógyítja meg gyermekét - meglepődve fogja válaszolni, hogy „nem is érti, de eddig még valahogy mindig sikerült neki megvigasztalnia és újból boldoggá tennie a gyermekét”...

Mivel nem tudok biztos szabályokat felállítani arra vonatkozóan, hogy hogyan járjunk el „pszicho-terápiásan” egy pácienssel, így arra sem tudok sajnálatos módon egyértelmű tanáccsal szolgálni, hogy hogyan segítsük/kezeljük a páciens hozzátartozóit, munkatársait vagy más közeli ismerősét, vagyis mindazokat, akik körülveszik. Arra pedig végképp nem, hogy mit tegyünk azokkal, akik maguk is részesei, „szereplői” a páciens konfliktusának.  Pedig nagyon fontos, hogy ne csupán a páciensünkkel foglalkozzunk, ne csak őt kezeljük, hanem a környezetét is vonjuk bele ebbe a gyógyító folyamatba, hiszen enélkül gyakorlatilag felesleges bármilyen erőfeszítés.

Nem marad más, mint hogy az orvos kreativitásában, hozzáértésében és megérzéseiben/tapintatában bízzunk, arra hagyatkozzunk.  Sajnos nagyon gyakran előfordul az is, hogy a hozzátartozók egyáltalán nem érdekeltek abban, hogy a nagybácsijuk, sógoruk vagy édesapjuk életben maradjon – mert ezzel csak az ő hagyatéki eljárásuk tolódna ki még jobban… Ilyenkor is a terápiás lehetőségek határaiba ütközünk.

A Germán Gyógytudomány ismeretében a páciensnek nem kell többé pánikba esnie. Ha az ember lehetőleg a kezdetektől – ideális esetben még akkor, amikor még semmi baja nincs, - megérti ezt a rendszert, már jóval kevesebb következménykonfliktussal kell számolnia (főleg pánikkonfliktusokkal nem) és jóval könnyedebben kezeli az előre jól kiszámítható tünetek felbukkanását (leginkább a gyógyulási fázisban).  Tudja már, hogy ezek tulajdonképpen nem betegségek – ahogy ezidáig hittük -, hanem minden egyes folyamat egy Értelmes Biológiai Különprogram része, amit az anyatermészet a mi javunkra hozott létre és működtet. Azt is megérti a „beteg”, hogy mi történik vele, és minek muszáj végbemennie a testében – és tisztában van azzal is, hogy a Germán Gyógytudománnyal az emberek 95%-a túlélheti mindezt.

Mindannyian újra és újra elszenvedünk konfliktusokat és kifejlesztünk magunkban újabb és újabb „rákokat”, ez így is van rendjén, erről szól az élet (ez az Élet Rendje) – ám mindez a Germán Gyógytudomány ismeretében már egyáltalán nem hangzik olyan rosszul.

Egyes pácienseket talán zavar az, hogy a Germán Gyógytudományban nem ajánlunk fel az eddigi értelemben (vagy inkább értelmetlenségben) vett terápiát, azonban a Germán Gyógytudomány megértéséből egyenes úton kénytelenül és messzemenően következik a gyógymód.

A Germán Gyógytudományban a gyógymódnak leginkább az felel meg, ami biológiailag mind az embernél, mind pedig az állatoknál előre látható „fejlemény”, azaz nem mint „keserű pirulát” kell lenyelni – ahogy azt egyszer egy páciensem megfogalmazta. Ez azonban megint csak nem azt jelenti, hogy valódi „pirulákat”, gyógyszereket ne vetnénk be, ha azok a segítségünkre vannak / ha az tűnik hatékonynak, illetve ha meg vagyunk róla győződve, hogy az a beteg előnyére fog válni.

Minden gyógyszer, ami tünetileg jó, felhasználható a páciens jóléte érdekében – azonban csakis azzal a kritériummal, hogy az orvos, aki felírja, a saját feleségének is könnyű szívvel beadná azt a szert!

„Az akadémiai orvoslás mindig újabb és újabb kemoterápiás méreganyagok gyártásával kereste a „rák gyógymódját” –  így akarta a rákot kiirtani.”

Fordította: Horváth Genovéva

Különprogramok

kulonprogram
A GNM különprogramjai

Esettörténetek »

esettortenet
Tapasztalatok, esettörténetek

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.