08192017Szo
Frissítve2017 febr. 24, P

slot

Asztma esettörténet - 2015. 09. 25.

ún. jegenyefapollen „allergia”

... ami viszont valamikor télidőben jelentkezett, és akkor egyáltalán semmilyen pollen nem volt a levegőben.

Az asztma két birtokzónás konfliktus epileptikus krízise. Vagy mindkettő a megoldási fázisban van, vagy csak az egyik van krízisben és a másik pedig megoldási fázisban.

Barátnőm esküvőjén volt az első asztmás rohamom. Először a bátyja cigarettafüstjét tettem érte felelőssé, aki élvezettel fújta a közelemben. Egy héttel később – otthon a fotelben – cigarettafüst nélkül azonban újra rámtörtek a fulladási rohamok.

Az ezt követő orvosi vizsgálaton azt mondták, örökletes betegségem van. Ezt a diagnózist azzal támasztották alá, hogy a nagypapám is asztmás volt.

Éjszakánként többször fel kellett ülnöm, kapkodtam a levegőért (a gége értelmes biológiai különprogramja). Ez odáig fajult, hogy már napközben is előfordult, és még mindig abban a hitben voltam, hogy a pollen idézi elő ezeket a tüneteket. Már februárban féltem a jegenyefa virágzásától. Már nem tudtam élvezni a természetet.

A „véletlen” műve volt, hogy az idén kiköltöztünk anyósomék, a jegenyefasorban lévő házából a saját házunkba – de ezt akkor még nem hoztam összefüggésbe az asztmámmal. A rohamok olyan hirtelen tűntek el, mint amilyen hirtelen jöttek.

Évek múltán, 2005-ben, amikor anyai ágú nagymamámat egy szívinfarktus után rövid ideig kórházban ápolták és hazaengedték, helyette átéltem egy birtokféltés-konfliktust, mert a rokonok el akarták helyezni őt egy otthonban. Csak a férjem és keresztanyám támogatásával sikerült szüleimtől egy ígéretet kicsikarni arra vonatkozóan, hogy élete végéig ott maradhat a saját házában. Amíg élt, sőt még azután is állandóan ugrásra készen álltam, mert nem voltam benne biztos, hogy szüleim nem gondolják-e meg magukat és mégis elviszik a nagymamát itthonról. Ma már tudom, hogy ez a feladat meghaladta szüleim képességeit, de ezt az ügyet annak idején ún. csőlátással szemléltem, mint amivel többek között Dr. Hamer a konfliktus-aktív fázist is jellemzi.  

Amikor négy hónappal később nagymamánk a saját otthonában békésen elszenderült, néhány óra múlva kaptam egy másik (második) asztmás rohamot, és ez rendszeressé vált. A nagymama körüli ocsmány körülmények és a kikényszerített ígéret miatt kissé távol tartottam magam a családomtól… csalódtam bennük. Miután mindent lerendeztünk a temetéssel kapcsolatban, felszólítás nélkül átadtam a ház kulcsát és kivontam magam a felelősség alól.

Hamarosan felhívott az édesanyám és elmesélte, hogy felszámolták, ill. elosztották egymás között a nagymama háztartási eszközeit. Egy porszívó kivételével mindent elvittek vagy kidobtak a családtagok. Mellesleg megkérdezte az édesanyám, hogy nem szeretném-e elvinni a porszívót. Gondolkodás nélkül rávágtam, hogy nincs rá szükségem. De két perccel később meggondoltam magam és rábólintottam, hogy igen, mert a házunk felső emeletén jó szolgálatot teljesítene, ahol a gyerekek laknak, nem kellene állandóan fel-le cipelni a miénket.

Két héttel később rövid látogatást tettem szüleimnél. Távozásnál emlékeztettem őt a porszívóra – mint ahogy abban megállapodtunk (mint ahogy azt megígérte!!), hogy azt én most elvinném. Ő viszont azt válaszolta erre, hogy azt már elvitte a húgom.

Ez volt az én DHS-em – a torkomon akadt a megfelelő válasz (rémület-félelem/beszédképtelenség). Csalódottan – újra csalódottan – hazamentem. Otthon elmeséltem a férjemnek a történteket. Jót akarva, de engem rosszul érintett, amikor azt mondta, hogy nem baj, jól tette – ezzel magamra maradtam, ő sem értett meg, tehát magányosan éltem meg –, és azt tanácsolta, hogy vegyünk egy új porszívót, egy olyat, ami minden háziasszonynak megdobogtatná a szívét. De én, én azt a nehéz, öreg, évtizedeken át üzemben lévő, nagymamám porszívóját akartam.

Ettől a pillanattól kezdve fulladás nélkül egyetlen négyzetmétert sem tudtam tovább porszívózni. Amint elkezdtem porszívózni, azonnal be kellett valakinek ugrania a családból segíteni. Megszabadultam a porszívózástól, életminőségem viszont egyáltalán nem javult, sőt inkább romlott.

A modern orvostudomány ezt az esetet az ún. pollenallergiának tudja be, merthogy a porszívózás felkavarja a polleneket (!).

Ezekben a hónapokban mindenkinek, akivel csak találkoztam vagy felhívott, elmeséltem ezt a történetet. Ma már tudom, hogy valamilyen megoldást kerestem arra, hogy a magányosan átélt helyzetemből kikerüljek.

A házunk mögött réten tett hajnali sétáim alatt észrevettem, hogy ott is rám tör a fulladás. Hétvégén viszont, amikor pedig a hegynek felfelé megy az út, egyáltalán nem fulladok! Ez egy kicsit összezavart, de hát akkor még nem ismertem a Germán Gyógytudományt és fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent.

Kedves szomszédasszonyom a kezembe nyomott egy könyvet a Hameri gócokról, amit kezdetben nem akartam elolvasni. Számos könyv várt még elolvasásra a könyvespolcomon. Hogy minél előbb megszabaduljak ettől a könyvtől, spontán kinyitottam valahol, miközben rátaláltam az ún. asztmáról szóló fejezetre. Felismerve a konfliktus témáját, azonnal nekiálltam a konfliktusom megoldásának. 

Ma már tudom, hogy ez felelőtlenség volt, mert ha mindkét relé – a rémületfélelem és a birtokféltés-konfliktus egyszerre megoldási fázisba kerül, az illető a krízisben a levegőt nem tudja sem beszívni, sem pedig kifújni. Nekem „szerencsém” volt, elkerült a rettegett status asthmaticus állapota, mert a két konfliktus különböző időpontokban oldódott meg.

A porszívó-téma szabályosan beleillett a képbe! A konfliktus/a DHS már olvasás közben világossá vált számomra. Az anyám ígérete, az, hogy mégis a húgomnak adta oda, a csalódottságom.

Ez ügyben már jó ideje többé-kevésbé „lehiggadtam”, de nem találtam rá végleges megoldást. Egy valós megoldás érdekében fel kellett volna hívnom anyámat és követelni kellett volna tőle, hogy adja oda nekem a porszívót. Ehhez bizonyára jól fel kellett volna vérteznem magam, hogy ne gyűjtsek be további DHS-eket, tehát újra átgondoltam a dolgot. 

Dr. Hamer azt mondja, hogy a tettesből kell áldozatot csinálni, de erre most egyáltalán nem volt lehetőség. Szüleim (ekkor) mindketten tettesek voltak, mindketten megígértek valamit és nem tartották be a szavukat. Tehát tovább kerestem a megoldást. Beletörődni! Mi vezetne engem oda, hogy elfogadjam ezt a helyzetet? És akkor felvillant egy ötlet: a húgom már évekkel ezelőtt rendszeresen látogatta a nagymamát és segített neki. Ha ő akkor ezt nem tette volna meg, ki tudja, talán már sokkal korábban fenyegette volna a nagymamát az öregek otthona!? Ráadásul a húgom a nagymamára áldozta a szabadidejét és nem utolsó sorban, mivel elvált és egyedül él, nagyon jól jöhet neki ez a porszívó. Ez a gondolatmanet elsimította a bennem dúló békétlenséget. 

Attól a perctől kezdve már egyetlen fulladásra utaló jel sem jelentkezik porszívózás közben! Volt egy egyetlen krízisem (epileptikus/epileptoid krízis) és sikerült!

Ez felébresztette bennem a nyomozói ösztönt!

Most már a másik konfliktusomat is szerettem volna megtalálni, azt, amelyik a hajnali sétáim során okoz fulladást. De hogy álljak neki? Itt egyáltalán semmi sem jutott eszembe, nem tudtam, hol keresgéljek. Azt olvastam, hogy Dr. Hamer ilyenkor kizárásos alapon jár el. Tehát elkezdtem kizárni dolgokat: - A sétabotokat, melyekkel hétközben túrázok, nem hoztam magammal, tehát kizárva! Továbbgondoltam, hogy hétközben másfajta ruhát/sportcipőt hordtam a futáshoz, de ez sem vezetett eredményre. Végül figyeltem az utat. Kínosan ügyeltem arra, hogy mikor és hol reagálok fulladással – és megállapítottam, hogy mindig akkor konfrontálódtam vele, amikor a rét közelébe érek, tehát már a hazafelé vezető úton.

Amikor ez tudatosodott bennem, másnap reggel, hogy valóban ki tudjam szűrni – ugyanabban a tempóban, ugyanabban az időben kezdtem a ház körüli futást. Eredmény: nincs asztma-schub (kiújulás). Amikor másnap megint a rét közelébe kerültem, újra nehéz lett a légzésem.

Most tehát megtudtam, hogy ott hátul a réten valaminek történnie kellett, ami engem olyan helyzetbe hozott, amire nem volt megoldás, csendben kellett maradnom és féltem – de még nem jöttem rá, vajon mi volt ez. A rét és a környék kifejezetten tetszett nekem. ..

Kiegészítésképpen, még az elején megjegyeztem, hogy a legelső asztmás rohamom akkor jelentkezett, amikor már külön laktunk. Előtte az anyósomék házában laktunk az emeleten. Minden évben, májusban (pollenidőszak), a nagymama születésnapján meglátogattuk a sógoromat. Mivel érzelmileg megállt a fejlődésben, nem tudott mást, mint kritizálni. Ma már tudom, hogy a költözés a „megmentésemet” szolgálta, attól kezdve nem voltak recidíváim (konfliktuskiújulás), mert attól kezdve megválogattam a hozzánk érkező vendégeket, én döntöttem el, hogy kit engedek be a lakásunkba és kit nem. Ráadásul senki másnak nem volt kulcsa a lakásunkhoz, így nem tudott behatolni a „birtokunkba”. Most, írás közben jut eszembe, hogy eleinte, amikor elutaztunk, gondosan ügyeltem arra, hogy a férjem ne hagyjon kulcsot a szüleinél.

Következésképpen az említett esküvőn megoldási fázisba kerültem és mindig, amikor a sógorom meglátogatta a szüleit, ill. amikor találkoztunk, sínre kerültem. A vészjelző rendszerem tudta, hogy a konfliktus nem volt megoldva és hogy bármikor, amikor a sógor látogatóba érkezik, kiújulhat, mert ráadásul alig várta, hogy valakivel vitatkozhasson.  

Az efféle „kommunikációval” kezdetben nem boldogultam. Ma, a megoldással felvértezve már időben le tudom állítani a kellemetlen beszélgetőpartnereket. De sok idő kellett ahhoz, hogy idáig eljussak. 

 Visszatérve a rétre: Itt is szerepet játszott a jegenyefa, mégpedig pontosan ott állt az a szép fa, ahol minden reggel elmentem. Először nehezemre esett rekonstruálni azt az eseményt, ami itt történt. Sokáig kerestem az emlékeim között. Megakadtam. Ebben az esetben nem volt olyan könnyű megtalálni a DHS-t, mint a porszívónál. Tudtam, hogy mindig akkor kerülök sínre, amikor a rét közelébe érek, nem kell, hogy lássam a jegenyefát, már elég volt egy pillantást vetni a rétre néhány háztömbnyire tőle, de nem tudtam, hogy mitől és miért.

Megpróbáltam hát, amennyire ez sikerült, félretenni a keresgélést, mint amikor az ember keres egy kulcsot, amiről nem tudja, hová tette. Néhány nappal később hirtelen eszembe jutott, hogy ott hátul egyszer felhívott édesanyám, amikor hangos jelét adta annak, és fenyegően közölte, hogy a nagymamát be kell vinni az öregek otthonába (sín), mert a mamának kiütése van stb. A szó szoros értelmében véve megnémultam, mert tudtam, hogy szüleim ígéretük ellenére mégis bármikor bevihetik a nagyit az otthonba.

Ez volt a DHS, megint egy jegenyefa-sínnel, mert ebben a percben pontosan a fával szemben álltam és kénytelenül a fát bámultam némán. Ha elmentettem volna a telefonom csengőhangját, akkor most az lenne a sín, ill. amiatt kerülnék sínre. Hogy arra valaha is rájöttem volna, ki tudja?

Amikor világossá váltak számomra az összefüggések, elindultam a rét felé. Ahogy ott megérkeztem, elkezdtem kiönteni a lelkemet, a végén már ordítottam! Képzeletben a szüleimnek kiabáltam, rávilágítottam a helyzetemre, hogy annak idején mindent rám hagytak, minden apróságot nekem kellett elintéznem. Kifejezésre juttattam azt az igazságtalanságot, nyomatékosítottam, hogy abban az időben senki sem támogatott engem, hogy az ígért szavuk semmit sem ért stb.

Ezután, amint véget ért a panaszáradatom, amint mindent elmondtam, ami nyomta a lelkemet, sírtam haragomban és csalódottságomban – és ott először ismertem fel, hogy szüleim nem szándékosan cselededtek, hanem ők maguk is áldozatok voltak, nem a tettesek, mint ahogy azt mindvégig hittem.  

A megértés érdekében: Nagymamánk egész életében egy erős asszony volt, akinek a szava mindig döntött. Édesanyám és a nővére apa nélkül nőtt fel, mindig engedelmeskedniük kellett neki. Amikor a nagymama ágyba kényszerült, a lányai ott álltak ezzel a helyzettel, a megoldás teljesen meghaladta a képességüket. Apám, akinek rossz volt a kapcsolata az anyósával, nem tudta és nem akarta ápolni a nagymamát.

Mindez 10 évvel ezelőtt történt! Azóta nincs többé asztmás rohamom. Azóta nem hagyom, hogy „elvegyék előlem a falatot”! Amikor a sógorom eljön hozzánk látogatóba, tudom, hogy kell őt kezelni. Szüleim/anyósom és apósom szemében felnőtt lány vagyok, aki egyenrangúként kommunikál velük. Az ÉBK (Értelmes Biológiai Különprogram) jelentősen megerősítette a jellememet. 

Ne haragudjanak/haragudjatok, vissza kell mennem az időben, hogy érthető legyen a történet, mert egy olyan ÉBK-ról van itt szó, ami 20 évvel ezelőtt történt.

 

A sógor okozta DHS akkoriban történt, amikor szálltak a környéken a jegyenyevirágok. Később, a költözés miatt egy ideig nem kerültem sínre, csak amikor a körülmények megismétlődtek (birtokféltés, ebben az esetben a nagymama helyett), indult újra az ÉBK a jegenyepollen sínnel.

Természetesen tudatosodott bennem, hogy meghalt a nagymama, hogy már nem lehet őt beadni az öregek otthonába. De a pollensín továbbra is szorgalmasan figyelmeztetett rá, mindig akkor, amikor a réten a fa felé közeledtem. Amikor alaposabban megértettem a Germán Gyógytudományt, világossá vált számomra, hogy a porszívó esetében is a szüleim ígére volt a kérdéses pont, amit nem tartottak be.

A Germán Gyógytudomány alkalmazásában sikeres voltam! Előtte már többször próbálkoztam a gyógyulással: kortizonspray, homeopátia, gyógyítók kézrátétje, egyik sem szabadított meg a rohamoktól. Csak Dr. Hamer zseniális felfedezésenek segítségével tudtam az ÉBK végére járni. 

Ezután utam Spanyolországba vezetett, mert személyesen meg kellett ismernem az 5 biológiai természettörvény felfedezőjét, és találkoztam egy igen különleges, együttérző és egyedülálló ember- és állatbaráttal, egy zseniális orvossal, aki istennek hála a tanulmányai alatt nem felejtette el, hogy az emberek közti kapcsolat számít. 

Akkor már tudtam, hogy a Germán Gyógytudományt terjeszteni fogom, és hogy Geerdet ebben a törekvésében támogatni fogom.

Kedves Helmut, ebben a szellemben szeretném rendelkezésedre bocsátani ezt az esettörténetet és kérlek, terjeszd a honlapodon.

Szívélyes üdvözlettel

Jutta

Pilhar Helmut megjegyzése

... és ezt nagyon szívesen meg is teszem!

Juttaleírja szépen, hogy milyen nehéz megtalálni a síneket. Jutta megkapta jutalmát, mert a sínek feloldódtak – mert belsőleg meg tudta változtatni a konfliktusokhoz való hozzáállását.

Senki nem változtathat meg minket, csak mi magunk. 

 

Különprogramok

kulonprogram
A GNM különprogramjai

Esettörténetek »

esettortenet
Tapasztalatok, esettörténetek

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.