A Germán Gyógytudomány hazai elterjedése
és oktatása 2011 februárjától
AZ EREDETI FORRÁS
Dr. Ryke Geerd Hamer, a norvég Universitet Sandefjord rektoraként Helmut Pilhart kinevezte az egyetem docensévé és egyben meghatalmazta őt, hogy oktassa a Germán Gyógytudományt. Mivel a norvég egészségügyi minisztérium 2015.05.15-ei hatállyal megszüntette Hamer doktor egyetemét, Pilhar úr magánemberként folytatta a tudomány terjesztését és Dr. Hamer tanítványaként évekig járta a német nyelvterületeket és tartott előadásokat. Hazánkban sokan nagy érdeklődéssel várták a 2011-ben megjelent, Dr. Hamer: A Germán Gyógytudomány Tudományos Táblázata c. alapművét, ehhez kötődött az első, általa megtartott magyarországi tanfolyam.
Így juthatott el az eredeti forrásból a Germán Gyógytudomány Magyarországra írásban és szóban, amelyből minden érdeklődő és jelenlegi, hazai képviselő megszerezhette az alapokat.
Magyarországon csaknem 250 fő vett részt Helmut Pilhar 12 napos szemináriumain. Ezt az oktatást jelenleg a Germán Gyógytudomány Intézet Egészségmegőrző Oktatási Kft. végzi. A tanfolyam résztvevői közül a tanultakat részben saját életükben hasznosítják, és akadtak többen, akik azért ásták bele magukat mélyebben a tudományba, hogy másoknak is továbbadhassák. Kelemenné Dévényi Julianna ehhez segítséget nyújtott nekik. Fordította számukra a magyar nyelven még az oktatáshoz szükséges és nem hozzáférhető hameri anyagokat és esettanulmányokat, valamint tolmácsolta kérdéseiket Hamer Doktor felé. Juli ettől a többszörös, önkéntes befektetett munkától azt remélte, hogy egy egységes, egymásért és a Germán Gyógytudományért dolgozó csapat verbuválódik. Sajnos Julinak be kellett látnia, hogy hiú ábrándokat dédelgetett. Ahogy bővült az érdeklődők ismerete, inkább az egyéni karrierjüket helyezték előtérbe (tisztelet a kivételnek). Így tehát szép lassan megfogyatkozott azoknak a száma, akik közös erővel kívánták előre vinni a Germán Gyógytudomány ügyét.
Helmut Pilhar SZEMINÁRIUM / 8 nap
2011.02.28 – 03.06.
Helyszín: Kesztölc
Szervező: Kelemenné Dévényi Julianna
Tolmács: dr. Bányai Ildikó
Helmut Pilhar SZEMINÁRIUM / 3 x 4 nap
2012.04.28 – 05.01.
2012.06.16-19.
2012.07.14-17.
Helyszín: Piliscsév, Germán Gyógytudomány Központ
Szervező: Kelemenné Dévényi Julianna
Tolmács: dr. Bányai Ildikó
Helmut Pilhar SZEMINÁRIUM / 6 nap
2014.07.05-10.
2014.08.16-21.
Helyszín: Piliscsév, Germán Gyógytudomány Központ
Szervező: Kelemenné Dévényi Julianna
Tolmács: dr. Bányai Ildikó
Helmut Pilhar SZEMINÁRIUM / 4 x 4 nap
2016.08.25-28.
2016.11.03-06.
2017.02.02-05.
2017.05.04-07.
Helyszín: Piliscsév, Germán Gyógytudomány Központ
Szervezte és tolmácsolta: Kelemenné Dévényi Julianna
2017-ben megújult Dr. Hamer magyarországi honlapja, amelyet 2010-ben az ő megbízásából regisztráltunk és tartunk fenn a mai napig.
(www.germantudomany.hu, ill. a www.gnm-info.hu)
2017.05.05-én a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala védjegyoltalom alá helyezte a Germán Gyógytudományt.
2019-ben megalakult a Germán Gyógytudomány Intézet Egészségmegőrző Oktatási Kft., amelyben Kelemenné Dévényi Julianna vezetőként folytatja az addigi munkáját, országos szintű előadások, tanfolyamok szervezésével, oktatók képzésével foglalkozik. Az előadásokhoz biztosítja Dr. Hamer elképzeléseinek eredetiségét, kézben tartja a további könyvek fordítását, kiadását.
Közös a célunk:
Segítséget nyújtunk az érdeklődőknek a Germán Gyógytudomány gyakorlati alkalmazásához.
Török Gabriella dr. Kovács Gyula dr. Gáll Imre
EREDETI KIADVÁNYOK:
2011 Dr. Ryke Geerd Hamer: Germán Gyógytudomány Tudományos Táblázata
2016 Dr. Ryke Geerd Hamer írásaiból: Entoderma jegyzetfüzetek – hiánypótló kiadvány a tanfolyamok és a Tudományos Táblázat megértésének könnyítésére
2019
- Dr. Ryke Geerd Hamer: Rövid információ a Germán Gyógytudományról c. kis füzet
- Gisela Hompesch: Gyógyulásom a rákból c. könyv
- Ryke Geerd Hamer: Bevezetés a Germán Gyógytudományba – A rák és minden, úgynevezett betegség c. könyv
- Hanno Beck: A rák gyógyítható (letölthető)
Közben sokféleképpen, különböző néven találkozhatunk a Germán Gyógytudománnyal hazánkban éppúgy, mint külföldön.
A Germán Gyógytudomány hazai hivatalos képviselete elhatárolódik attól, hogy Dr. Ryke Geerd Hamer nevét és felfedezését bármilyen politikai célhoz eszközként felhasználják; pszichológiai, spirituális és egyéb tanításokkal összemossák és a Germán Gyógytudományt terápiás módszerként adják el.
Dr. Hamer alapvetően megreformálta természettudományos ismereteinket, biológiai szemléletünket.
Tanfolyamainkon a fejlődéstörténeten keresztül az Értelmes Biológiai Különprogramok ismertetésére, ezzel párhuzamosan pedig a Hallgatók univerzális, illetve egyéni működéseinek, megoldásainak és felelősségének megértésére törekszünk az eredeti fordítások alapján.
Célunk, hogy a Hallgatóink saját magukért felelősséget vállalva tegyenek lépéseket a jóllétükért, egészségükért, illetve ráérezzenek, hogyan is tudnak a biológiai természettörvényekkel összhangban élni, azokkal egyre inkább együttműködni.
Valljuk, hogy egyéni szintről indulva, áldozati mentalitás nélkül és saját felelősségünk tudatában tehetünk magunkért, majd családunkért, a következő generációért a legtöbbet.
Így tudunk fenntartható közösségeket építeni, ideálisan működő párkapcsolatot, családot működtetni, és akár Germán Gyógytudományt hitelesen oktatni.
Várjuk szeretettel azokat, akik az életről, a természettörvényekről sallangmentesen szeretnének tanulni!
Germán Gyógytudomány Intézet Egészségmegőrző Oktatási Kft.
www.germangyogytudomany.hu
+36 20 9154715