Ezzel az összeállítással Dr. Ryke Geerd Hamer felfedezésébe, a Germán Gyógytudományba szeretnénk bevezetni Önöket. Fontos, hogy az életre, a fejlődéstörténetre, a biológiai programjainkra és a mindezeket irányító természettörvényekre is értő szemmel nézzünk.
A TERMÉSZETTÖRVÉNYEK
Amikor természettörvényekről beszélünk, egyfajta kiszámíthatóság, rend, rendszer juthat eszünkbe. A természetben rend uralkodik, és mi a természet részei vagyunk. Ezt a rendet biológiai természettörvények teszik lehetővé, amelyek évmilliók óta a túlélést és a fajok fennmaradását biztosítják. A természettörvények tudományosan bizonyítottak, tehát visszaellenőrizhetőek, azaz minden soron következő esetben ugyanúgy működnek.
Természettörvényekről már az általános iskolában is tanultunk.
A természetben előforduló elemekkel és az általuk felépített anyagokkal, azok minőségi és törvényszerű változásaival kémia órán ismerkedtünk meg.
Fizika órán az anyagi világ erőivel, a tömegek, energiák, terek jellemzőivel, törvényszerű kölcsönhatásaival, a hatások leírásával, tulajdonságaival foglalkoztunk.
Biológiai tanulmányaink során pedig az életről, az élőlényekről, azok eredetéről, felépítéséről, működéséről, a környezettel való kölcsönös kapcsolatukról tanulhattunk.
Amióta élet van a földön, a biológiában is törvények mutatnak irányt. Mint ahogy a gravitációhoz is mi alkalmazkodunk, ugyanúgy a biológiai természettörvényekkel is ez volna a dolgunk. Rengeteg hasztalan próbálkozás tanúi lehetünk mégis annak, hogy a biológiai természettörvényeket akarják kikerülni az emberek Ez nem lehetséges, hiszen azok a természetben jelenlévő rendet biztosítják évmilliók óta. A biológia itt van nekünk, mégpedig azért, hogy használjuk. Hogyan akarunk bármit befolyásolni, ha nem is ismerjük?
Ha a pszichológia, azaz a lélektan tudományában mélyedtünk el, akkor tanulhattunk az elme szerepéről, amit a gének-környezet-viselkedés rendszerében betölt. Mára már ez a terület is több ágra oszlott, hasonlóan egyéb tudományterületekhez. Gondoljunk csak pl. a szervközpontú orvostudományra, ahol az embert szétszedték bőrre, szemre, tüdőre, bélre, és sajnos az a gyakoribb, hogy a szervrendszereket egymástól elkülönítve szemlélik az embert.
Bár már azt is korán megtanultuk, hogy agyunk irányítja a testünket, egyik szakterület sem szentelt olyan szintű figyelmet az agynak, mint Dr. Ryke Geerd Hamer, aki több ezer eseten keresztül bizonyította be, hogy minden lelki és szervi folyamat összeköttetésben áll az aggyal, és az agyban történik minden működésünk koordinálása. Sem a szervek, szervrendszerek közé, sem a lélek, az agy és a szerv közé nem tudunk határvonalat húzni, hiszen ők egy szinkronban élő egységet képeznek.
Mit kell tehát tennünk ahhoz, hogy megbizonyosodjunk a lélek-agy-szerv együttműködéséről?
- az eddigi, tudományosan elfogadott ismereteket kell feleleveníteni,
- azokat össze kell kapcsolni,
- és a Germán Gyógytudomány 5 biológiai természettörvényén keresztül megtapasztalni.
A Germán Gyógytudomány nem csak a lélek, az agy és a szerv egymáshoz való viszonyát öleli át, hanem embriológiai-fejlődéstörténeti magyarázatokkal is szolgál a megértéshez, amelyeket részletesen megismerhetünk a tiszta forráshoz hű Germán Gyógytudomány tanfolyamokon.
Dr. Ryke Geerd Hamer megerősítette bennünk, hogy mindnyájan olyan adottságokkal, készségekkel születtünk, amelyek hatalmas segítséget jelentenek a hétköznapjainkban, illetve megpróbáltatások esetén is. Sajnos, idővel ezek a készségek eltompultak, letiltódtak bennünk – köszönhetően annak, hogy a fejlődő ipari társadalom vívmányai, a neveltetésünk ma már nem hagyja jóvá azokat a biológiai, érzelmi szükségleteket és megnyilvánulásokat, amelyek évezredekkel ezelőtt még értelemszerűek voltak minden élőlény számára. Pedig testünk és lelkünk mélyén ott lapul mindaz a képesség, amelyeket használva teljes életet élhetünk.
MI IS AZ AZ ÉLET?
Már most leszögezhetjük, hogy önmagában élet nincs, csak élő szervezet. Az élő szervezetben pedig molekulák milliárdjait láthatjuk, amelyek között sajátságos kapcsolatrendszert, belső rendet találunk. Ezt a belső rendezettséget a környezettel való állandó kölcsönhatás, azaz anyag- és energiakicserélődés biztosítja. A környezetből kapjuk az életünkhöz szükséges erőforrásokat, és a környezetnek adjuk le az életfolyamatainkra nézve szükségtelen, káros anyagokat. Ha megszüntetjük ezt az anyagcserét vagy az energia cseréjét, az élőlény elpusztul. Amíg tehát a biológiádnak szüksége van a környezetére, addig nem tudod kikerülni a biológiai természettörvényeket! A természet részeként évmilliók óta kölcsönhatásban élünk a környezetünkkel. Az élet lényege az életjelenségekben, a folytonos kölcsönhatásban, alkalmazkodásban van. A természet évmilliók óta mutat irányt, táplál és tart életben minket.
4,5 milliárd éve a Föld megolvadt pokolként kezdte életét, melyet kezdetben vulkánok uraltak. Ellenséges és élettelen volt a felszínen, ám 3,5 milliárd évvel ezelőtt a vulkanikus árkokból felszabaduló vegyi anyagok megszilárdultak, és létrehozták a szükséges feltételeket ahhoz, hogy az élet kialakuljon. Az óceánok mélyén egyszerű és mikroszkopikus szervezetek, oxigént termelő mikrobák formájában elindult az élet a Földön. Mikrobákhoz köthető az első életjelenség felbukkanása, még akkor is, ha ma már rettegünk tőlük. Mikrobák azóta léteznek, amióta élet van a Földön. Az ősóceánban töltött korszakunknak pedig óriási szerepe van a sejtmemóriánkban, később az agyunk felépítésében, működésében is. A gyarapodó mikroba-kolóniák megnövelték a légkörben az oxigént, amelyet a légzésre kezdtünk el használni. Ezután még több energiára volt szükségünk, amely lehetővé tette a sokkal összetettebb élet virágzását. Többsejtűek lettünk, sejtjeink az élőhelyünk jellegzetességeihez alkalmazkodva gyarapodtak és specializálódtak, csoportosultak, majd szövetekbe rendeződtek, és védelmet, illetve megerősítést, tartást kaptak.
A tudósok 370 millió évvel ezelőttre teszik a szárazföldi élőlények kifejlődését, és egészen 220 millió évvel ezelőttig – amikoris az emlősök megjelentek -, minden mozdulatunk, viselkedési megnyilvánulásunk ösztönös volt, a tudatos választás lehetősége nélkül. Egyedül az ösztön irányított minket, miközben táplálék, menedék és szaporodni képes társ után kutattunk. Primitív és rendkívül hatékony agyunkba genetikailag programozott volt az önfenntartás. Itt még nem volt gondolkodás vagy fogalomalkotás arról pl., hogy egyáltalán éhesek vagyunk-e, a táplálékunk elég tiszta-e, nem terveztünk előre semmit, csak ösztönösen válaszoltunk mindenre, ami a környezetünkben megjelent. Az ösztöneink mindenről gondoskodtak. Ettünk, amikor élelem bukkant fel, aludtunk, szaporodtunk, menekültünk vagy küzdöttünk, amikor a helyzet úgy hozta – tudatos választás nélkül, csupán biológiai programok szerint.
Rengeteg félreértés kering az ösztönös viselkedés körül. Sokan primitívnek, alantasnak, állatiasnak kiáltják ki, majdhogynem kikérik maguknak jelenlegi formánk összehasonlítását a legősibb megjelenésünkkel. Viszont az ösztönök otthonának nevezhető korszak az alapja minden később kifejlődött, magasabb rendű életnek. A természet semmilyen programunkat nem törölt ki vagy cserélt ki újabbra az idők folyamán. A nélkülözhetetlen alapok (önfenntartás) megmaradtak a mai napig – idegrendszerünk alapját képezve -, amelyeket a következő évmilliókban nem felülírtunk, hanem kiegészítettünk és finomítottunk az újabb készségekkel.
220 millió évvel ezelőtt, az emlősök megjelenésével már markánsan megmutatkoztak a szociális szükségleteink is. Az ösztönös, gondolkodás és érzelemmentes túlélési válaszaink mellé kifejlődött és azóta is fennmaradt az a tudás, hogy egymásról gondoskodva, összetartó csoportként jobb túlélési esélyekkel rendelkezünk. Az újabb agyi területekkel együtt kifejlődtek az érzelmek is, melyek számtalan további segítséget nyújtottak a környezetünk finomabb, speciálisabb érzékelésében, illetve a túlélést támogató válaszreakciónkban egyaránt. Ez az evolúciós ugrás pedig kikövezte az utat a tovább finomhangolt, racionális agy kialakulásához is.
Ugrunk 35 millió évvel ezelőttre: ekkor jelentek meg az emberszabású majmok, és csupán 2 millió éve a felegyenesedett ember. A felegyenesedett ember, háta mögött a csordákban eltöltött évmilliós tapasztalatával, vadászó, gyűjtögető közösségben élt. Ahogy sokasodtunk, újabb kihívások elé kerültünk az élőhelyünkön, és tudjuk, hogy az újabb tapasztalatok, majd igények feszültsége vezet mindig az evolúció során újabb készségek kialakulásához. A társas együttműködés finomodása, tökéletesedése volt most soron, hiszen az erőforrások az élőhelyünkön, területünkön végessé váltak. Egyre inkább szükség volt a tervezésre, következetességre, a logikus gondolkodásra, az információ részletesebb átadására, így a kommunikáció fejlődésére, párválasztási stratégiákra.
Fontos szem előtt tartani, hogy itt is az alapvető szükségleteink körül forog minden: ugyanúgy az önfenntartás és a szaporodás volt a fő témánk, mint mikroorganizmusként 3,5 milliárd évvel ezelőtt, ám az évmilliók alatt szerzett tapasztalataink, s annak nyomán fejlődő agyunk, testünk, viselkedésünk jóval nagyobb eszköztárat biztosított szükségleteink kielégítésére. Tehát nem meghaladtuk, lecseréltük, megszüntettük a primitívnek mondott szükségleteinket, hanem azok kielégítését tökéletesítettük a túlélés és a faj fennmaradása érdekében. Ez nagyon fontos.
Figyelmünk nagy része tehát továbbra is az élelemszerzésen volt, mégpedig úgy, hogy közben mi magunk ne váljunk eledellé. Ezért a mai napig genetikailag programozott bennünk a veszély folyamatos pásztázása – annak érdekében, hogy minél gyorsabban felismerjük, és cselekedni, azaz küzdeni vagy menekülni tudjunk. E programozottságnak köszönhetően többszörös figyelmet fordítunk a veszélyes jelekre még napjainkban is, mint arra, ami rendben van. Hiszen a fejlődéstörténet több, mint 99%-ában korántsem voltunk a tápláléklánc csúcsán, ebben az időszakban pl. kb. a közepén helyezkedtünk el. Kialakult továbbá a munkamegosztás a horda tagjai között, melyben a nemi szerepek sajátosságai is óriási szerepet kaptak. A hordák hím egyedei együtt vadásztak, míg a nők a barlang körül magvakat, gyümölcsöket gyűjtögettek és gondoskodtak a gyermekekről, gyengélkedőkről, idősekről.
Tehát a tervezés, a szervezettség, társas együttműködés képességének fejlődnie kellett a területünk biztonságossá tételéhez; a ragadozók, idegenek, természeti katasztrófák kivédéséhez; a vadászathoz, élelem gyűjtéséhez, az erőforrások elosztásához, párválasztási preferenciákhoz. Agyban, testfelépítésben, viselkedésben is markánsan megmutatkoznak az évmilliók alatt tökéletesedő nemi különbségek, amelyek egy jól működő párkapcsolat megalapozói lennének. Sajnos a ma embere nem veszi már figyelembe a nemünk szerint belénk kódolt, természettörvények által rögzített programokat, és ezek félreértelmezésével, összemosásával vetnek gátat az egészséges család működésének.
A nemileg meghatározott jellegzetességekkel, különbségekkel, érzékeléssel, reakciókkal nagyon részletesen megismerkedhetünk a birtokzónák témájánál.
Tehát folytatva az előbbi gondolatmenetet: mindenkinek megvolt a maga szerepe, mindenki hasznos tagja volt a közösségnek. Az idősebbek pl. őrizték a tüzet, és meséltek az ifjabbaknak. Azok voltak a közösség tagjai, akik részt vettek a társas együttműködésben: akik kölcsönösen támogatták egymást, összetartással, egyformán nyereséges cserekapcsolatokkal járultak hozzá szövetséghez. Az alfa, azaz a biológiailag legrátermettebb személy irányításával együtt készültünk fel az életre, a kihívásokra, és együtt reagáltunk rájuk. Együtt vadásztunk és gyűjtögettünk, együtt fogyasztottuk el a táplálékot, és együtt változtattuk meg élőhelyünket, ha az már nem volt biztonságos. Ebből következően kifinomodott annak készsége is, hogy felmérjük, kik azok, akik ezen íratlan, mégis belénk kódolt szabályokat nem tartották tiszteletben. Ezeket a személyeket be sem engedték vagy kivetették a közösségből, és ez akkoriban egyenlő volt a halálos ítélettel.
Tudósok szerint az érzelmeink is azért lettek egyre sokrétűbbek, hogy mint egy jelzőberendezés, felhívják arra a figyelmet, hogy egyes kapcsolatok nyereségesek vagy veszteségesek számunkra. Ezeket a fontos érzelmi jelzéseket ma már sajnos figyelmen kívül hagyjuk. Nagyon érdekes, hogy amikor tanulmányozzuk a fejlődéstörténetet, nem csak a biológiai programjainkról szerezhetünk információkat, hanem arról is, hogy hány ponton sérülhetünk velük kapcsolatban, amikor programozottságunkról nem veszünk tudomást. Attól, hogy mára a körülményeink megváltoztak, az évmilliós biológiai kódjaink ugyanúgy működnek a mai napig. Nézzük pl. Ernst Heackel biogenetikai törvényét, amely kimondja, hogy az egyedfejlődés a törzsfejlődés ismétlő összefoglalása. Az embrionális fejlődés tehát hűen tükrözi a fejlődéstörténet szakaszait. Erre még visszatérünk a tanfolyam során, hiszen Dr. Hamer a 3. biológiai természettörvényben pontosan erről beszél.
Az eredeti Germán Gyógytudomány segítségével ismereteket szerezhetünk arról, hogy mi az, amire biológiailag, genetikailag programozva vagyunk, mi az, amire az agy-lélek-szerv elválaszthatatlan hármasa evidensen számít, és ebből következően melyek azok a pontok, ahol biológiai konfliktust szenvedhetünk el. Hiába van ma már szinte mindenkinek saját barlangja, és nem éhezünk – hanem akár napi 5x étkezünk, fényvédőkkel és egyéb csodaszerekkel, vitaminokkal óvjuk testünket, elektromos eszközök biztosítanak fényt a sötétségben, háztartási gépek és járművek teszik kényelmesebbé az életünket, korszerűbbnél korszerűbb diagnosztikai és terápiás eszközök állnak rendelkezésünkre, az átlagéletkorunk, életkilátásaink jelentősen javultak -, a félelmeink mégis vetekszenek az ősi félelmeinkkel. Magányosabbak vagyunk, mint valaha, egy személyben vadászunk a mindennapi betevőre, javarészt egyedül gondoskodunk szeretteinkről. Láthatjuk, hogy az egészségünk nem javult, teherbíróbbak nem lettünk – sőt! -, és a stressz nem csökkent.
Összefoglalom tehát, mi az az 5 legfontosabb minőség, ami alap esetben mindannyiunknak egyformán fontos, és amiből ki fogunk indulni a Germán Gyógytudomány tanulása során:
- az alap önfenntartó szükségleteink – mint pl. a légzés, emésztés, folyadék, szaporodás – itt még csupán annyi a kérdés, hogy van, vagy nincs. Gondolkodás, fogalomalkotás, tervezés, következetesség nélkül, csak az ösztönök hajtanak minket az önfenntartó szükségleteink kielégülése érdekében. És mint mondtam, minden további szükséglet alapja ez.
- védelem – az ösztöneink mellé megkaptuk a szociális szükségleteket, ide tartozik az önmagunkról és a szeretteinkről való gondoskodás igénye. Innentől kezdve már az érzelmek is segítenek minket a finomabb alkalmazkodás lehetővé tételében.
- a „képes vagyok”, „rendben vagyok”, „jó vagyok” érzése – képessé kellett válnunk arra, hogy a számunkra szükséges erőforrásokhoz közeledjünk, a számunkra veszélyes dolgoktól pedig távolodjunk. Már itt is nagyon fontos jelzésekkel bírnak az érzelmek. És itt megint kiemelem, hogy az érzelmek nem okok, hanem következmények, fontos jelzőberendezések.
- társas együttműködés – ahol a kölcsönös, támogató kapcsolatok és az együttélés íratlan szabályai lépnek életbe
- nőknél a fészek, férfiaknál a birtok körüli szerepek kerülnek előtérbe.
Ne feledjük! Mielőtt az „engedd el”, „válts nézőpontot”, „változtasd meg a gondolataidat”, „hajtogass mantrákat” tanácsokat adjuk és kapjuk, vagy az EGO művének tulajdonítjuk, hogy vágyunk ezen szükségletek kielégülésére, és különböző önvédelmi rendszereket kreáltunk fájdalmunk csillapítása érdekében, érdemes a természet rendjét és evolúciós tapasztalatait, tudását figyelembe venni, ezáltal érdemes visszatérni valódi önmagunkhoz, és létjogosultságot adni azon igényeinknek, amelyekre alapvetően berendezkedett a biológiánk.
A tapasztalatból lesz a tudás! Minden, ami genetikailag belénk programozódott, arra már történt szelekció a fejlődéstörténet elmondhatatlanul hosszú ideje alatt. Az agyunk – amire tekinthetünk úgy is, mint a szervezetünk bioszámítógépe – lemodellezi mindazt, ami a fejlődéstörténet kezdete óta az életünket lehetővé teszi. A természetben rend uralkodik, és mi a természet részei vagyunk. Úgyhogy kérlek, ne elégedj meg a felszínnel, nézz egy kicsit velünk a biológia mélyére, és szerezz biztos alapokat a hiteles forrás, a Germán Gyógytudomány által!
IDEGRENDSZERI ALAPOK
A környezethez való alkalmazkodás és a természetes kiválasztódás során jöttek létre tulajdonságaink – az agy, a szervek és a viselkedés szintjén egyaránt – egymástól elválaszthatatlanul.
Újabb és újabb idegpályák, agyi rétegek és általuk irányított szervek épültek bennünk, a túlélés esélyeit növelve. Nem lecserélve a régieket, hanem azokat az élőhelyünkhöz igazítva és tökéletesítve.
Izgalmas felismerés, hogy a felszínen megnyilvánuló testi-lelki tünetek elemzése helyett a mögöttük megbúvó biológiai programokat kell először megérteni. Így ahelyett, hogy elvesznénk a hipotézis- és információrengetegben, ráeszmélhetünk a természet logikus és egyszerű működésére, ahol minden eddigi tudásunkat értelemszerűen kapcsolhatjuk össze.
Az agy-lélek-szerv elválaszthatatlanságáról beszélünk, és ebben a kapcsolatrendszerben a „lélek” szót sokan félreértik, és a mai divatos irányzatokhoz, nézőpontokhoz igazítják.
Ahogy Dr. Hamer is mondta: azért nem értjük meg a biológiai természettörvényeket, mert megszoktuk, hogy pszichológiailag gondolkodjunk. Ezért nagyon fontos, hogy ezt is kitisztázzuk, mégpedig úgy, hogy megismerkedünk az idegrendszerrel.
Hiszen nem a lelki megnyilvánulásokat, érzelmeket, gondolatokat kell szanaszét elemezni és kontrollálni, hanem magát az idegrendszert, azzal együtt az információfeldolgozást kell megismerni és megérteni.
Mi az információfeldolgozás?
Egy érzékelési és észlelési folyamat, amelyekre adekvát válaszok alakulnak ki.
Ebben részt vesznek az érzékszerveink, a belőlük kiinduló idegpályáink, az agyunk, ezt követően pedig a válaszreakcióban résztvevő szerveink.
Tehát az információfeldolgozás szabja meg a környezethez való alkalmazkodás lehetőségeit és formáit.
A fejlődéstörténet folyamán újabb és újabb készségeink alakultak ki az ingerekhez való alkalmazkodás képességének növelésére, ennek következtében pedig nem csak egyre specifikusabb ingerekre lettünk fogékonyak, hanem ezzel együtt az agyunk, szerveink, testfelépítésünk is a hatékony reakciók érdekében fejlődtek tovább.
A biológiánk az információfeldolgozást automatikusan megteszi. Minden érzékszervünk a fizikai energia egy meghatározott formájára automatikusan reagál.
Mi szükséges az információfeldolgozáshoz?
Először is egy inger.
INGER à ÉRZÉKELÉS à IDEGRENDSZER à ÉSZLELÉS AZ AGYBAN à VÁLASZ
Az ingert az érzékszerveinken keresztül érzékeljük, majd az agyban megtörténik az észlelés, és indul rá automatikusan a válasz.
Érzékelünk és reagálunk, akaratunktól függetlenül, biológiai programok szerint.
Az érzékszerveinkkel begyűjtött ingerek és az idegrendszerünk összehangolt munkája tesz képessé minket arra, hogy tudatában legyünk környezetünknek és alkalmazkodhassunk hozzá. A cél minden esetben az alkalmazkodás, a túlélés!
Érzékszerveink
Látószerveket kaptunk, hogy a fényt érzékelni tudjuk. Látószervünk receptorai a fényt elektromos impulzussá alakítják, mely az agyba továbbítódik.
Hallószerveket kaptunk, hogy a hanghullámot receptoraink elektromos impulzussá alakíthassák, és így az információ az agyba továbbítódhasson.
A bőrünkben lévő receptorok legalább három bőrérzékletet továbbítanak az agyba.
- nyomás, ami a bőrre gyakorolt fizikai nyomást jelenti,
- Hőmérséklet, amikor a hőmérséklet változása a kiváltó inger.
- Fájdalom, ami a szöveti károsodás ingerét továbbítja az agyba.
Kaptunk receptorokat a táplálékunk vizsgálatára, ízlelésére is, ami szintén nélkülözhetetlen a túlélésünkhöz. A nyálban oldódó anyagok érintkeznek ízlelőreceptorainkkal, amely szintén elektromos impulzust eredményez, mely folytatja útját az agyba.
Szaglóreceptorokat is kaptunk, hogy az illékony molekulákat érzékeljük magunk körül, amely számos információval szolgál – fajonként különböző mértékben. Az ingerből elektromos impulzus keletkezik, amely az idegrostokon keresztül eljut az agyba.
Mindegyik érzékszervünk az ingereknek arra a tartományára van hangolva, amely fontos az önfenntartásunk, avagy a túlélésünk szempontjából – és ez különböző fajoknál eltérő mértékű.
Nézzük meg pl. a közönséges vakondokot!
Föld alatti járatokat ásva éldegél. Lapát alakú kezei erős karmokkal vannak ellátva, mert csak ezek segítségével haladhat előre. Szeme akkora, mint egy mákszem, hiszen a föld alatt nincs szüksége kifinomult látásra. Rendkívül fejlett szaglása teszi képessé a táplálék felfedezésére anélkül, hogy azt látná vagy érintené, és ez vezeti eredményesen a szövevényes folyosóin keresztül. Orra egyúttal tapogató eszközül is szolgál. Füle nincs, mert az csak útban lenne a kiásott folyosóin, hallása mégis kitűnő. Az egész teste fülként működik, a föld hangvezető képességét kihasználva.
Ha már az élővilágot tanulmányozod, felfedezhetsz számtalan csodát és bizonyítékot arra, hogy egy adott élőhely ingerei milyen fantasztikus és egyedi alkalmazkodást váltottak ki a különböző szervezetekből.
És itt vagyunk mi, emberek.
A látás az emberi fajnál a legfinomabban kidolgozott információ-felvevő rendszer. Színeket, árnyalatokat, közeli és távoli dolgokat, társaink szavak nélküli üzeneteit érzékelve kapcsolódunk a környezetünkhöz.
A látás mellett a hallás a fő eszközünk az információk begyűjtésében, illetve a kommunikáció fő csatornája és a zene hordozója is.
Hallásunk és szaglásunk segít érzékelni azt, ami számunkra bizonyos élethelyzetekben láthatatlan.
Tápcsatornánk kezdeti szakasza nem csak a táplálékunk ízét vizsgálja, hanem a verbális kommunikációnkat is lehetővé teszi. Információkat közvetítünk, kapcsolatokat teremtünk, pontosítunk vagy zárunk le, bemutatjuk magunkat, adunk valamit a személyiségünkből, kérünk, adunk általa.
Végtagjainkkal is tudunk nagyon pici, kifinomult mozdulatokat végezni, de ölelhetünk, megtarthatunk, kapaszkodhatunk, illetve el is háríthatunk, osonhatunk, leléphetünk, szaladhatunk.
Mindezek a készségek az önfenntartás és szaporodás egyre kifinomultabb biztosítását szolgálják, amely a további adottságaink, szükségleteink megalapozói. Úgy lettünk megteremtve, hogy használjuk a biológiánkat a rendeltetése szerint. Ha nem ezt tesszük – márpedig ma már nem ezt tesszük -, eltávolodunk mindattól, ami életszerű, és képtelenek leszünk az öngondoskodásra, ezáltal a szeretteinkről való gondoskodásra, az önellátásra, öngyógyító folyamataink kiaknázására.
Ha újra felfedezem, hogy milyen a természetadta működésem, akkor tudom igazán megérteni saját magam!
Minden adott a legösszetettebb élet folytatására, mégis már csak a töredékét használjuk velünk született adottságainknak, és elítéljük, primitívnek, állatiasnak mondjuk automatikus működésünket, és annak megértése nélkül arra vágyunk, hogy felülmúljuk azokat.
A tudatosságot az alapoknál kell elkezdeni!
Dr. Hamer, aki imádta az állatokat, rávilágított arra, hogy ha össze akarjuk hasonlítani az állatok és az emberek lelkét, azt kell elképzelnünk, hogy a nagy agyi számítógépünkben különböző élethelyzetekre egészen különböző programok, illetve biológiai konfliktusok vannak bekódolva.
Ha egy autóban ülő emberre rácsukjuk az ajtót, ő ott jól érzi magát – mondjuk nem biztos, hogy mindenki, de halálfélelme biztosan nem lenne.
Ha viszont egy sast zárnánk be oda, neki halálfélelme lenne, és az ember ugyancsak halálra rémülne, ha őt pedig egy sasfészekbe zárnánk be.
Bár a halálfélelem, mint eredmény, hasonlít egymásra, de mindkét félelem különböző élőlényeknél, különböző élethelyzetekben keletkezik.
Nagyon fontos, hogy minden élőlény sajátosságát figyelembe kell venni ahhoz, hogy egy lehetséges konfliktushelyzetet meg tudjunk ítélni.
A természet gondoskodott róla, hogy egy-egy kihívás megoldása után erősebbé, fejlettebbé váljunk, de arról is, hogy ha valamit nem használunk, az épüljön le. Ezt a legegyszerűbben az izmainkon is észrevehetjük, amennyiben pl. mozgásszegény életmódot folytatunk, vagy amikor adott területen bénulás van.
Sajnos a testünktől elvágva, érzékeléseinket eltompítva, automatikus válaszreakciónkat elfojtva és az évmilliók óta finomodó, természetadta készségeinket nem használva éljük az életünket.
Hogyan akarsz fejleszteni bármit is, ha nem használod?
Hogyan használod, ha nincs róla tapasztalatod?
Hogyan fogsz tapasztalni, ha elvágod magad a testedtől, és nem érzékeled, ami körülötted és benned zajlik?
A gombnyomásra érkező, megerőltetés nélküli, instant megoldásokra vagyunk ma már ráfixálódva, holott az élet zajlik körülöttünk egy fantasztikus rend szerint.
Az interneten sok mindennel találkozik az ember, és itt bukkantam rá Hamer doktor egyik mondatára, és alatta egy téves fordításra, melyből arra következtettek, hogy Hamer doktor szerint a gondolataink miatt betegszünk meg. Ez a hír is csak azért tudott megszületni, mert mindenki a saját „tudása” szerint értelmez már egy mondatot is. Így szól az eredeti fordítása az említett mondatnak: „Csak gondoljuk, hogy gondolkodunk, valójában gondolkodtatnak minket.”
Ha az eredeti szövegkörnyezetet ismerve olvassuk e mondatokat, a következőképpen értelmezhető:
„Csak azt hisszük, hogy gondolkodással képesek vagyunk irányítani a testi folyamatokat. Valójában már minden eldől, még mielőtt gondolkodhatnánk, hiszen az érzékeléseink határozzák meg a gondolatainkat.”
Tehát az érzékelés előzi meg minden esetben a gondolatok, a fogalomalkotások, a megállapítások, értelmezések, hiedelmek létrejöttét. Az érzékelés nyomán kialakult tapasztalathoz kapcsolódhatnak ugyan később gondolatok, hiedelmek, értelmezések, de önmagában a gondolkodás megváltoztatása egy újabb tapasztalat nélkül nem fog az életünkben semmilyen változást sem hozni.
A válasz mindig a testben van, az érzékelés szintjén, nem pedig az értelmezések szintjén, mert már azelőtt eldőlt minden!
Természetes védekezőrendszerünket életveszély esetére kaptuk. Az önvédelmi válaszaink a mai napig is beindulnak, ha az idegrendszerünk veszélyt érzékel. Erre lettek kitalálva.
Az érzékelés, a megtapasztalás a kiindulópont, amelynek hatására az idegrendszer közvetítésével automatikus válaszok indulnak be.
Az évmilliók alatt finomodott válaszreakciók pedig addig tartanak, amíg egy újabb valós tapasztalat tárgytalanná nem teszi azt.
Az érzékelés során szerzett és a válaszreakciókhoz szükséges információkat az idegrendszerünk szállítja az agy és a test között.
Biológiai programjaink terén azonosak vagyunk mindenkivel.
Amiben különbözünk, az az, hogy milyen ingerek értek minket, ennek következtében pedig hogyan észleljük a világunkat. Eltérően észlelhetünk tehát sok mindent, ennek megfelelően eltérően is reagálhatunk rájuk. De a mögöttük megbúvó biológiai programok univerzálisak.
Az évmilliók alatt tökéletesedett agyunk az idegrendszer közvetítésével koordinálja szervezetünk működését.
Az idegrendszert két alrendszerre oszthatjuk: központi idegrendszer és perifériás idegrendszer.
- A központi idegrendszer az agy és a gerincvelő összes idegsejtjét magában foglalja.
- A perifériás idegrendszer azokból az idegekből áll, melyek az agyat és a gerincvelőt a test többi részével kötik össze.
A perifériás idegrendszer tovább osztható a szomatikus és a vegetatív idegrendszerre. A Germán Gyógytudomány tanfolyamon főként a vegetatív idegrendszerrel foglalkozunk.
Nézzük meg egy kicsit közelebbről a perifériás idegrendszert!
A szomatikus idegrendszer érző idegei szállítják az információt az érzékszervekből, izmokból, bőrből, az ízületekből a központi idegrendszerbe, ezek az idegek tájékoztatnak bennünket a környezetünkről (fájdalom, a nyomás, a hőmérséklet, testhelyzet változásairól).
A szomatikus idegrendszer mozgató idegei szállítják az impulzusokat a központi idegrendszertől a test izmaihoz, ahol valamilyen akciót indítanak el. Ezek javarészt akaratlagos reakciók, ám vészhelyzet esetén teljesen automatikussá válnak. Az összes izom, a szándékos mozgásokban részt vevők éppúgy, mint azok, melyek a testtartást és egyensúlyozást biztosító önkéntelen szabályozásokat végzik, ezen idegek vezérlése alatt áll.
A vegetatív idegrendszer – ami e tanfolyam egyik fő kiindulópontja – akaratunktól függetlenül működik. Idegei a belső szervek működését szabályozzák, mint pl. a légzés, a szívverés, az emésztés, illetve minden egyéb automatikus, tehát akaratunktól független folyamatokat. A vegetatív idegrendszer állandó és szoros kölcsönhatásban van a hormonrendszerrel, az idegrendszer többi ágával, ezáltal az aggyal, testtel, a környezetből érkező ingerekkel.
A vegetatív idegrendszer az aktivitásért és a szervezet regenerációjáért felel. Ennek megfelelően további ágakra oszthatjuk: az aktivizáló, másnéven szimpatikus idegre, illetve a relaxációs, másnéven vagus idegre.
Így el is érkeztünk a természet biológiai ciklusainak egyikéhez.
Az élő szervezetben lezajló ciklikus folyamatok is a természet törvényeinek vannak alárendelve. A biológiai ritmusok is azt teszik lehetővé, hogy az élőlények alkalmazkodni tudjanak a környezeti körülmények szabályos váltakozásaira, és fel tudjanak készülni rájuk.
Mi az egyik legegyszerűbb, legkézenfekvőbb szabályos váltakozás, ami a környezetünkben megfigyelhető? A nappal és az éjszaka váltakozása.
Nappal az éberség és az aktivitás jellemző ránk.
Más szóval: ahhoz, hogy a mindennapi teendőinket elvégezzük, ébernek, aktívnak kell lennünk, és ezt a dinamikát a fiziológiánk is biztosítja: a stresszhormonjaink, vérnyomásunk, pulzusunk, légzésünk valamennyivel magasabbak az ébrenlét, de ugyanígy a munkavégzés, sport, és stressz során is.
Az akaratlan, azaz vegetatív idegrendszer szimpatikus ága, az aktivizáló ideg szabályozza tehát a nappali fázist, és neki köszönhetjük az „üss vagy fuss!” reakciónkat is.
Harcolni vagy menekülni csak éber állapotban tudunk.
Ez az ún. szimpatikotóniás idegrendszeri állapot.
Éjszaka a pihenés, ellazulás, regeneráció jellemző ránk.
A vegetatív idegrendszer másik ága, a paraszimpatikus ág, más néven a „relaxációs” ideg, vagyis a vagus ideg veszi át az irányítást a lazítás, regeneráció és még az emésztés során is.
Viszont amíg harcolunk vagy menekülünk, ez az ún. vagotóniás idegrendszeri állapot – amely a pihenésünket teszi lehetővé -, nem tud létrejönni. Ezért is vagyunk álmatlanok, illetve az emésztésünk is szünetel, ha olyan élethelyzetben vagyunk, amely miatt ösztönösen készenlétben állunk.
Harc vagy menekülés közben nincs idő a pihenésre, alvásra és az emésztésre sem.
Csak vagotóniában tudunk ellazulni és regenerálódni!
Minden szervünknek van szimpatikus és paraszimpatikus beidegzése, és a belső szerveink e két ideg összeköttetésében állnak.
Egymáshoz képest ellentétesen dolgoznak.
A szimpatikus ideg az éberséget, a vagus ideg pedig a regenerációt irányítja.
Erre nagyon egyszerű példa, amikor környezeti hatásra a pupillánk kitágul és összeszűkül. Amikor fokozottan éberek vagyunk, azaz stresszben vagyunk, szimpatikus idegrendszeri hatásra a pupillánk kitágul, hogy még több fény érzékelésével könnyítsen bennünket a probléma megoldásában.
Nyugalomban pedig – paraszimpatikus idegeknek köszönhetően – összeszűkül a pupillánk. Gyógyszerek, drogok, sérülés hatására is változik a pupilla, de itt most kizárólag a környezetből érkező kihívásokhoz való alkalmazkodást szerettem volna szemléltetni.
A szimpatikotónia és vagotónia ciklusos váltakozása egyike a természetes ritmusunknak.
A hétköznapi életünknek úgy kellene működnie, hogy az aktivitást pihenés kövesse, hogy aztán újult erővel legyünk jelen a mindennapokban. Úgy vagyunk megteremtve, hogy az aktivitásunk elérje a célját, és utána jól végezvén dolgunkat, megpihenhessünk. Ezzel szemben a mai ember szinte folyamatos „üss vagy fuss” állapotban van. Folyamatos készenlétben vagyunk, hiszen a mai életmódunk jelentősen eltér attól, amire a biológiai programjaink kialakultak.
A mai életünkre mi jellemző?
Túlmunka, túlhajtás, temérdek információ általi folyamatos elárasztottság, az érzelmeink elfojtása, haszontalan ételek, italok fogyasztása. Alig mozgunk, ha mozgunk, azt is azért tesszük, hogy csinosabbnak érezhessük magunkat, nem pedig azért, hogy erőteljesen, energikusan tudjunk élni a testünkben. A természetben egykor megszokott ragadozók már nincsenek a közelünkben, de sokkal alattomosabb fenyegetésekkel nézünk szembe, mint pl. szegénység, bántalmazás, bűnözés, élelmiszerszennyezés, érzelmi elhanyagolás. Modern életünk megfelelő terepet biztosít a biológiai konfliktusok elszenvedéséhez.
A túlélő válasz arra van kitalálva, hogy ha hirtelen valami fenyegető jön, pl. tigris akar megtámadni, akkor előveszi az idegrendszer az „üss vagy a fuss” választ.
Ezen történések kimenetele aránylag gyorsan eldőlt az elődeinknél, és ennek megfelelően szelektálódtunk az évmilliók alatt. Rengeteg időnek kellett eltelnie, rengeteg tapasztalatot kellett ahhoz begyűjtenünk, hogy a mai formánkban létezzünk, és ha belegondolunk, mindaz, ami ma genetikailag, biológiailag kódolt bennünk, arra már a szelekció megtörtént. Ma már jóval több eszköztárunk van ahhoz, hogy megvédjük magunkat, és jóval biztonságosabb is az életünk, mint az őseinknek, mégis úgy tűnik, továbbra is vészjósló ingerekkel vagyunk körülvéve.
Tehát a vészhelyzet érzékelését követő „üss vagy fuss” reakció egyszeri és rövid időre van kitalálva. E reakciónk közben az egész szervezetünk arra összpontosít, hogy túléljünk. Figyelmünk a fenyegetésre irányul, érzelmeink és gondolataink hajtóerőként működnek bennünk az eredményes megküzdés érdekében. Stresszhormonjaink felszabadulása további fiziológiai alkalmazkodási folyamatokat indítanak be: az izmaink megfeszülnek, perifériás ereink összeszűkülnek, vércukorszintünk, vérnyomásunk, pulzusunk, légzésünk megemelkedik.
A szimpatikus idegrendszer izgalma, ezáltal a stresszreakciónk fokozódik és kitart mindaddig, amíg eredményre nem jutunk!
E folyamatnak értelme van, mégpedig az, hogy megoldjuk azt az élethelyzetet, amely fenyegetést jelent a túlélésünkre nézve.
Érzelmeink valójában hajtóerők, gondolataink pedig a mentális összpontosítást segítik, tehát fontos jelzőberendezések ebben a folyamatban, nem pedig az okai a fokozott stresszválasznak.
Éppen ezért nem az érzelmeket és gondolatokat kell megszüntetni és változásra kényszeríteni, ahogy a mai divatos irányvonalak hirdetik, hanem arra kell törekedni, hogy olyan újabb tapasztalatra, érzékelésre tegyünk szert, amelyek már nem indokolják a fokozott készenléti állapotot.
Amikor megtapasztaljuk, tehát érzékeljük, hogy megnyugtató eredményt értünk el, vagyis a stresszreakciónk elérte a célját, rendszerünk abban a pillanatban lenyugszik, és ezt fiziológiai változások is követik. Figyelmünk újra képes befogadni a környezet széles spektrumát, érzelmeink, gondolataink újra a régi kerékvágásban színesítik életünket, stresszhormonjaink csökkennek, szerveink regenerálódnak.
Amikor nem kerülnek a megfelelő időben feldolgozásra a fokozott készenlétet igénylő helyzeteink, egyre több minden tapad a fenyegető ingerekhez bennünk. Ilyenkor ebből a rövid időre tervezett túlélő válaszból egy túlpörgött és beszűkült mindennapi működés lesz. Vagy állandóan harcolunk, vagy állandóan menekülünk, és ez kimeríti az agy-lélek-szerv elválaszthatatlan hármasát, illetve a környezetünkben élőkre, legfőképpen gyermekeinkre, így a következő generációkra is kimondottan rossz hatással van.
Gyermekeink úgy nőnek fel, hogy nem tanulják meg kezelni a problémáikat, nem tanulják meg használni alapvető készségeiket, helyesen működtetni túlélő válaszaikat. Az „üss vagy fuss” reakciót nem tanultuk meg tisztelni és a helyén kezelni, sőt, nagyon gyakori, hogy elutasítják, tiltják, becsmérlik azt. Amikor ügyesen szót fogadunk nevelőink üzeneteinek, és nem használjuk túlélő válaszainkat, sem harcolni, sem menekülni, tehát sem előre, sem hátra nem tudunk haladni vészhelyzet esetén, a legfejlettebb agyi területünk, az agykéreg, ahol a közösségben való együttélést, társas együttműködést segítő szabályok, tiltások is laknak, engedelmeskedik napjaink életidegen elvárásainak, és így egyfajta bénulás, bénultság, ledermedés lesz úrrá rajtunk. Több ezer ember egyfajta bénultságba kerül, amikor cselekednie kellene – a túlélő válaszait helyettesítve ezzel. A bénulással az agykéreg témájánál sokat fogunk foglalkozni.
Nem arról van szó, hogy állatok módjára kellene viselkednünk, hanem arról, hogy tudomásul kell venni ezen reakciók létjogosultságát, és használni, amikor valóban ott van az ideje.
A túlélő ösztönökre szükség van ahhoz, hogy megóvjanak a bajtól.
Nem tudnánk életben maradni nélkülük, és ezeket a válaszokat az autonóm, automatikus idegrendszered vezérli.
Ezek az automatikus válaszok nem gondolkodáshoz kötöttek, hanem mikromásodpercek alatt, automatikusan következnek be, amelyeknek helye van, amelyeket fontos végigvinni a megnyugvás pillanatáig.
Ugyanis a megoldás, megnyugvás szükséges ahhoz, hogy ezek a beépített, automatikus testi válaszok visszaszabályozódjanak, és az eredeti, biológiai ritmust kövessék.
Nagyon fontos, hogy jól működjenek ezek a válaszok!
A biológiai szükségleteinket és e természetes válaszainkat az elsődleges gondozóink hagyják vagy nem hagyják jóvá. Ezért is nagyon fontos, hogy mindezekkel már életünk kezdetén tisztában legyenek azok, akik a neveltetésünkben részt vesznek.
Sokunknak nem volt kihez odafutni, ha veszélyben éreztük magunkat, ahol megtanulhattunk volna megnyugodni. Amit pszichológiai elváltozásoknak gondolunk, azok valójában függőben lévő idegrendszeri válaszok. Itt a túlélő válaszok nem tudtak kifutni, és ha nem érik el céljukat, nem tudnak visszatérni a normális ritmusba.
Olyan hamis értékrenddel és utasításokkal vagyunk körülvéve, amelyek abszolút ellentmondanak biológiai programozottságunknak, így ez a természetes ciklus sem tud életünk része lenni.
Érzékeljük ugyan, hogy számunkra drámai eseménybe cseppentünk, idegrendszerünk szimpatikus ága fokozott működésre serkenti a szervezetünket, ezáltal pedig az agy-lélek-szerv szintjén automatikusan indul a segítség a megoldás érdekében.
Ám cselekvés nélkül csak a tehetetlenség átható érzete marad velünk.
Nem tanultuk meg használni velünk született készségeinket.
Nem tanultunk meg tiszta határokat húzni, kommunikációs és önkifejezési nehézségeink vannak.
A fiúk válnak nyuszivá, a lányok pedig harcos amazonná.
Önértékelési zavaraink vannak, mérgező, bántalmazó kapcsolatokban maradunk benne, nem tudjuk megélni az intimitást, nem vágyunk másokkal kapcsolódni, szülőként szenvedünk a gyereknevelés során, képtelenek vagyunk segítséget kérni…
Újra meg kell ezt tanulni, hiszen mindez – és még ennél sokkal több – a mai napig bennünk szunnyad, csak senki nem hagyta ezeket jóvá, vagy tanultunk róluk mindenfélét, amik miatt nem használjuk őket.
Míg ezeken egyéni szinten nem változtatunk, addig a következő generáció és vele együtt a világ sem fog tudni megváltozni.
Mindenkinek az egyéni felelőssége, hogy ezeket magában felismerje és szépen elkezdje visszahozni az életébe.
Még a gyermekekről egy pár szó.
A gyermekek is érzékelnek!
Saját érzékelésük van, saját konfliktusuk van!
Rengeteg félreértést von maga után az a széles körben elterjedt nézet, mely szerint a gyermekeknek nincsenek saját konfliktusaik, hanem csupán az anyától „veszik át”, „szívják le”, „tükrözik” az érzéseket, illetve „szimbolizálják” az anya elakadásait.
E feltételezés erősen hasonlít arra az egykori hátborzongató elképzelésre, hogy a csecsemők nem éreznek fájdalmat. Ennek köszönhetően számtalan beavatkozást végeztek babákon érzéstelenítés, altatás nélkül még a 80-as években is.
Sajnos sok „szakember” a gyermekek saját megrázkódtatásait ugyanígy figyelmen kívül hagyja napjainkban – lezárva a témát annyival, hogy “ezek csupán az anya érzelmei.”
Hamer doktor viszont arra tanított meg minket, hogy a fejlődéstörténeten keresztül értsük meg működésünket.
A mai divatos irányzatoknak az a következménye, hogy miközben a gyermek saját biológiai szükségleteiről elterelődik a figyelem, és az anyát helyezik a figyelem középpontjába, a gyermek továbbra is elszigetelődik azzal a traumatikus élménnyel, amit Ő ÉRZÉKELT, és nem tudja, illetve meg sem tanulja kezelni a vele történteket.
A gyermek elsősorban a szüleitől, később egyéb nevelőitől tanulja meg, hogy hogyan oldja meg a kihívásokat.
Ha figyelmen kívül hagyjuk a gyermeket, továbbra sem tűnik fel senkinek, hogy ő átélt egy drámai, váratlan megrázkódtatást, ami megviselte, ami hatással lesz rá a későbbiekben.
Nem próbálja meg megérteni senki, hogy ő mit tapasztalt, érzett, amikor az adott sokkélmény érte.
Nem segítenek a gyermeknek megnyugodni, a saját konfliktusát megoldani.
Nem fogják biztosítani a gyermeket arról, hogy a stresszválasza teljesen jogos reakció volt a sokk pillanatában.
Nem lesz számára egy megnyugtató, megtartó tér, ahol helye van az érzelmei kinyilatkoztatásának.
Nem segítenek a gyermeknek abban, hogy újból biztonságban, szeretve, önmagától fogva értékesnek érezze magát.
Nem fog látni valódi mintát arra nézve, hogy hogyan lehet megoldani a hasonló helyzeteket.
Felnőve pedig ő is ugyanígy fogja a gyermekeit nevelni: az érzelmek elfojtásával, a feldolgozatlan traumáinak árnyékában.
A gyermek saját megéléseit, saját idegrendszeri, biológiai, fiziológiai válaszait nem szabad kihagyni a történetből!
A gyermek reagál, és a gyermek agya raktározza el a történteket.
Az édesanyákkal azért kell foglalkozni, hogy érett felnőtt módjára az előbb felsorolt minőségeket meg tudják adni a gyermeküknek.
Így tud az anya ráhangolódni a gyermek szükségleteire, és biztosítani számára mindazt, ami szükséges az idegrendszer ideális fejlődéséhez.
Így tud majd a gyermek bízni önmagában és a világban, illetve egészséges, rövid ideig tartó stresszválasszal reagálni a nehézségekre.
Az anya tud segíteni a gyermek egészséges működésének fejlesztésében, konfliktusainak oldásában, de kizárólag az anya egykori blokkjain való „munka” nem fogja semmissé tenni a gyermeke jelenlegi tapasztalatait, traumáit!
Egyéni szinten és az alapoktól kell elkezdeni a változást.
Ezért nem tudom megígérni, hogy a tanfolyam után:
- minden azonnal megváltozik,
- nem lesznek konfliktusaid,
- nem lesznek elváltozásaid,
- „Germán Gyógytudomány-terapeuta” leszel.
Neked kell tudatossá válnod a működésedre, neked kell tudatában lenned, hogy mire vagy biológiailag programozva, neked kell visszahoznod az életedbe azokat a készségeket, amelyek a konfliktusok megoldását lehetővé teszik, és saját, kisebb elváltozásaidon keresztül kell, hogy megtapasztald a biológiai természettörvények működését.
Orvosi ellátást igénylő panaszokkal kérjük, hogy fordulj orvoshoz!
Mi a természetes működésünket, az öngyógyulás folyamatát mutatjuk be, és nem gyógyítunk.
A Germán Gyógytudomány nem tűzoltásra való!
Így „Germán Gyógytudomány-terapeuta” sem létezik.
Viszont óvatosan tudjuk segíteni társainkat abban, hogy életüket a biológiai kódjaik szerint éljék.
Amennyiben biztos alapokkal, saját magadon is átengedted ezt a tudást, akkor tudsz a saját életed, saját idegrendszered, tested, elméd, lelked mesterévé válni, és lehetsz követendő példa a társaid, gyermekeid számára!
