Dr. med. Mag. theol. Ryke Geerd Hamer, a Germán Gyógytudomány megalkotójának bemutatkozása
1935. május 17-én születtem a rheinlandi Mettmann településen. Ostriesland, majd később Rheinland vidéken nőttem fel.
1954-től orvostudományt, fizikát és teológiát hallgattam, 1972-ben belgyógyász szakorvos lettem, és Tübingen, valamint Heidelberg városok egyetemi klinikáinak belgyógyászati osztályain dolgoztam, ahol évekig rákos páciensekkel foglalkoztam. Ezenkívül orvosi szabványokkal szereztem nevet: feltatáltam egy szikét, az ún. Hamer-szikét, mellyel plasztikai műtéteket vérzés nélkül lehet elvégezni; egy speciális csontfűrészt, egy speciális masszázságyat, egy bőrön keresztüli (transzkután) szérumdiagnosztikai készüléket és sok minden mást.
1976-ban úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy Olaszországban telepedünk le. A feleségem szintén orvos volt. A szabványokból befolyó bevételekre támaszkodva praxist szerettünk volna nyitni szegény emberek számára Nápolyban. Minden a tervek szerint haladt, míg a családomat 1978-ban egy tragikus szerencsétlenség rázta meg.
A részeg Emanuel von Savoyen herceg egy még a háborúból származó, rövid fegyveréből leadott két lövést, mellyel szeretett fiunkat, Dirket (aki egy csónakban öntudatlanul aludt egy korzikai hajókirándulás alkalmával) halálosan megsebesítette. 19 sürgősségi operáció után Dirk a karjaimban halt meg. Két hónappal később megbetegedtem hererákban. Egy hereamputáció és hasi műtét után kevesebb, mint 1% túlélési esélyt adtak nekem: „az egész has tele van áttéttel” és pokoli kínok következnek! Mivel addig mindig egészséges voltam, arra gondoltam, hogy ez a megbetegedés a fiam elvesztésével állhat összefüggésben.

Gyógyulásom után (kemo- és sugárterápia nélkül) tisztázni akartam ezt a kérdést. 1981-ben belgyógyász főorvosként dolgoztam egy rákbetegségekkel foglalkozó nőgyógyászati klinikán Oberaudorfban, mely a Müncheni Egyetemi Klinikához tartozott. Elkezdtem kikérdezni a pácienseimet, a megbetegedésük előtt az ő életükben is történt-e súlyos lelki megrázkódtatást okozó élménysokk.
És valóban: kivétel nélkül találtam élménysokkot! Mind a 200 vizsgált páciens hasonló élménysokkról számolt be. Amikor októberben a felfedezésemet az orvosok előtt vitára bocsátottam, választás elé állítottak: vagy elhagyom a klinikát, vagy megtagadom a téziseimet. Nem tudtam megtagadni a téziseimet, szilárd maradtam. Éjjel-nappal kutattam tovább.
Amikor röviddel döntésem után távoznom kellett a klinikáról, meg tudtam fogalmazni a „RÁK VASTÖRVÉNYEIT”.
A 200 páciensből mára mintegy 40 000 esetet vizsgáltunk meg, és a páciensek koponya-CT-ét kiértékeltük. Kivétel nélkül mindegyik megbetegedés megfelelt a Germán Gyógytudomány 5 természettörvényének!
A rák a szervezetben értelmetlen, rosszindulatú, általánosítható és szanaszét burjánzó rombolásnak számított. Azt, hogy egy ilyen rosszindulatú dolog kiváltó oka egy súlyos lelki megrázkódtatást okozó pszicho-biológiai konfliktus lehetne, abszolút észbontónak tartották. Ezért 75 alkalommal pszichiátriai kényszerkezelésnek próbáltak alávetni.
Az ok mindig így hangzott: ez teljesen őrült, ha azt hiszi, hogy egy drámai, súlyos lelki megrázkódtatást okozó konfliktustól rákot lehet kapni.
Annak ellenére, hogy egy bizonyos vallási közösség minden orvosa 30 éve világszerte – a megfelelő pácienseknél – titokban, tisztán Germán szerint praktizálhat, mégis minden orvos úgy tesz, mintha egyáltalán nem értené, hogy a rák és minden ún. betegség nem más, mint “Értelmes Biológiai Különprogram”-ok sora, melyek segítenek nekünk a túlélésben.
És a mi GNM-pácienseink valóban 98%-os arányban életben maradnak.
Csak a pánik miatt halunk meg, melyet a megsemmisítő, ún. prognózis, valamint a kemo (patkányméreg) és a morfium váltanak ki bennünk. Az emberiség történelmének legnagyobb, Istentől kapott ajándékát visszaélésre, az emberiség történetének legnagyobb bűncselekményére (tömeggyilkosságra) használták fel, és ebben a professzorok, hatóságok, bírók és főszerkesztők cinkosok.
Copyright© Dr. med. Mag. theol. Ryke Geerd Hamer
Kelemenné Dévényi Julianna hozzáfűzése dr. Hamer jelenlegi helyzetéről:
Hamer doktornak a mai napig új felfedezései vannak, újabb és újabb összefüggéseket talál, töretlenül dolgozik és a szűk „mozgásterén” belül segít mindenkinek, aki hozzá fordul. Hogy miért kell mindezt Norvégiában szinte száműzetésben végeznie, az a világot irányító háttérhatalom elévülhetetlen bűne.
Efölött majd a történelem mond ítéletet. Ő pontosan tudja, hogy már több mint 30 éve, amióta a felfedezését szándékosan elferdítik, bojkottálják, Őt magát pedig ellehetetlenítik, alaptalanul rágalmazzák, azóta hány millió (milliárd) ember halt meg keserves kínok és törvényesített kínzások (kemo, csonkítások stb.) között.
Amikor Hamer doktortól keményebb hangú véleményt, vádat hallunk vagy olvasunk, akkor tudnunk kell, hogy kizárólag azoknak a betegeknek az érdekében szólal föl – fajra, nemre és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül –, akik már elszenvedték vagy ezután fogják elszenvedni a fölösleges „kínzásokat”.
Neki az Őt ellehetetlenítő hatalommal szemben semmilyen más eszköze nincs.
2017. április 3.
*********************
Kimondhatatlanul mély fájdalommal adjuk hírül, hogy az emberiség történetének legnagyobb felfedezője, szeretett barátunk, Dr. med. Mag. theol Ryke Geerd Hamer 2017. július 2-án eltávozott közülünk.
A gyászjelentés ide kattintva megtekinthető.
A http://germanischeheilkunde-drhamer.com/abschied/ linkre kattintva részvétnyilvánítást küldhetsz Hamer doktor halálára.
2017. július 5.