Orizzonti olasz lap, 1996. március 01-i újságcikkéből:

Olivia Pilhar szenvedései

 

Az Interpol által üldözve és letartóztatva, mert kiálltak a kezelés választásának szabadsága mellett

Egy család, egy orvos és egy rákbeteg kislány elnyomása az egészségügyi lobbierőszak által

Oliviának fájt a hasa, ezért szülei elvitték őt az orvoshoz, ahogy ez általában lenni szokott. Az eredmény azonban lesújtó volt. A diagnózis rák, Wilms-tumor a veséjén! A kislányt azonnal bevitték a bécsi St. Anna kórházba, ahol közölték a szülőkkel a hivatalos kezelési módszereket: kemoterápia, sebészeti beavatkozás, sugárkezelés. Ekkor 1995. május 18-át írtunk.

Olivia szülei sokkot kaptak, de nemcsak a diagnózistól. A kórházban a rákos gyermekosztályt látván megrémültek: ott feküdtek az apró áldozatok, kihullott a hajuk, borzalmas fájdalmaktól meggyötörve, a gyógyszeres kezelések miatt félig bénultan még egy pohár vizet sem tudtak önállóan meginni. Reménytelen lények az orvosok kezei között, akiknek talán fogalmuk sincs, hogy mit csinálnak, akik a hivatalon medicina lelketlen előírásait követik.

Nem, Oliviának nem szabad mindezt végigcsinálnia! Ez csak tiszta szülői szeretet, az apa és az anya ösztönös érzése, mely az ilyen kezelések ellen fellázadt. Oliviát hazaviszik a kórházból és más orvosokhoz viszik, akiknek emberi és kevésbé borzalmas kezelési módszereik vannak.

Eltiltás a szülői felügyelettől

Prof. Primarius Gadner, a St. Anna Kórház orvosa értesítette Prof. Jürgenssent, a gyermeket beutaló orvost az esetről. Ő azonnal bevonta az ügybe a gyámhatóságot, majd két hét múlva megvonták tőlük a szülői felügyelet jogát! Ez azt jelenti, hogy: „A ti lányotok már nem a tiétek, mostantól az államé, és az állam dönti el, hogy mi történjen vele és hogy milyen kezelést kapjon.” Ezekben az esetekben egyetlen kezelési módszer létezik: az állami, egyetemes orvostudomány. A gyermekfelügyeleti jogtól megfosztott szülők tulajdonképpen elveszítik gyermeküket, semmiről sem dönthetnek, és ha máshová viszik gyermeküket, az a tett kimeríti az emberrablás bűncselekményét.

Olivia gyámját az állam jelölte ki Dr. Zimper személyében. Az állam új „apát” szerzett neki.

Időközben Olivia szülei, a Pilhar házaspár egy alternatív orvoshoz fordultak segítségért, hogy lányuknak megfelelő kezelést biztosítsanak. Egy bécsi doktornő elküldte őket egy német, a szelíd gyógyászat specialistájához, egy híres rákspecialistához, a kölni Dr. Ryke Geerd Hamerhez, aki elvállalta a kis beteg kezelését. Dr. Hamer megállapította, hogy a véleményezett Wilms-tumor nem más, mint egy veseciszta, de azt mondta, hogy a helyzet mégiscsak súlyos, mert van egy tumor a jobb vese húgyelvezetőjében és egy másik pedig a májban. Ezt a diagnózist Dr. Hamer 1995. május 25-én állította fel. Az akadémiai orvostudomány két és fél hónap múlva, vagyis 1995. augusztus 04-én kénytelen volt igazolni ezt a diagnózist.

Dr. Hamer alapított egy orvosi iskolát („Medicina Nuova”), ami a „lélek-agy-szerv” hármas egységén alapszik, ami minden rák kialakulásának eredete. Ebből kiindulva a rákos folyamatokat nemcsak a biokémiai mechanizmusok indítják el, hanem az agy és a lélek is, a páciens belső konfliktusai döntő szerepet játszanak benne, és a konfliktusok feldolgozásának milyensége és módja határozza meg a tumor elhelyezkedését a szerven.

A léleknek nyilvánvalóan mindig döntő hatása van az egészségi állapotunkra és óriási szerepe van a rákos állapotok helyreállításában is. Az is egyértelmű, hogy a körülöttünk lévő káros anyagok is hozzájárulnak egészségünk romlásához, mint például az oltások, egyes italok és élelmiszerek vagy egyszerűen a levegőben lévő anyagok, melyeket belélegzünk. A betegségek kialakulása mindig több okra vezethető vissza, de a legtöbb esetben lelki vagy fizikai állapot eredménye. (Pilhar Helmut megjegyzése: még soha nem sikerült bebizonyítani egy karcinogén anyagról azt, hogy rákos sejt van benne. Az agy bevonása nélkül lehetetlen rákos sejteket „tenyészteni”, még a kötőszövetekben sem. Kétségtelen azonban, hogy fiatal és anyagilag jobb helyzetben lévő emberek gyorsabban megoldják a problémájukat, mint – például mérgek által – a legyengített idősek és a szegény emberek.)

Jelen esetben azonban nem Dr. Hamer a kulcskérdés, mert az események akkor is bekövetkeztek volna, ha Olivia szülei egy másik orvoshoz folyamodtak volna egy szelídebb terápiáért. Az állam szemében a házaspár bűne az volt, hogy mellőzték a hivatalos orvostudomány módszereit. Minden általuk választott orvos, aki, mint Dr. Hamer nem javasolta volna a kemoterápiát, sebészeti beavatkozást és sugárkezelést, ugyanebben a helyzetben találta volna magát.

A problémával kapcsolatban tehát felmerül az alábbi kérdés: Van-e a demokratikus és civilizált ország polgárainak választása a kezelési módszerek tekintetében? Nincs. Mint ahogyan Ausztriában nincs, úgy Svájcban sincs, és más országokban sincs. Pont a demokratikus államok vezetik totalitárius eszközökkel az egészségügyi szektort, mert a nagy kormányokat manipulálja a gyógyszeripar, ami a politikai választásoknak és sok politikusnak köszönhető.

A szülői gyermekfelügyelet megvonása pillanatától a Pilhar szülők életére a terror volt jellemző: A szülők attól féltek, hogy elveszik tőlük Oliviát, hogy egy állami kórházban kezeljék.

Menekülés és az Interpol üldözése

Amint a szülők észrevették, hogy félelmeik valósak, fogták a kis Oliviát és elmenekültek Ausztriából. Először Németországba, majd Svájcba. Svájcban azonban úgy üldözte őket az Interpol, mint a bűnözőket. Dr. Hamer tanácsára a család Spanyolországba repült. Dr. Hamer követte őket Malagára, hogy Olivia kezelését folytathassa és abban bízott, hogy ez a szomorú esemény elcsitul.

Mégis történt egy előre nem várt dolog: a riporterek rájuk találtak a malagai titkos búvóhelyükön. Ez volt a vég. Az Interpol letartóztatta Malagán a Pilhar családot Dr. Hamerrel együtt. Az osztrák hatóságok követelték kiadatásukat, de ezt megtagadta a spanyol bíróság. Olivia a malagai osztrák konzulátus „védelme” alá került. Walter Esten, a konzul megparancsolta a szülőknek, hogy vigyék Oliviát egy kórházba.

Időközben Marina Marcovich doktornő az ambuláns légimentőktől felvette a kapcsolatot a Pilhar családdal, mert az osztrák hatóságok követelték visszatérésüket Ausztriába. Dr. Hamer (1995. július 23-án) Malagából Bécsbe telefonált, és biztosítékot kért az osztrák államtól arra, hogy ha a család hazamegy, semmit nem tesznek a család akarata ellenére és kérte a szabad választást a kezelést illetően. Dr. Hamer elsősorban azt követelte, hogy Olivia hazatérése után ne börtönözzék kórházba. Az osztrák állam nevében írásbeli ígéretet kapott mind Marcovich doktortól, mind Esten, osztrák konzultól, valamint Zimper úrtól, a gyámtól.

A szülők ezen írásos nyilatkozat alapján úgy döntöttek, hogy hazatérnek, és még aznap éjjel a légimentők

Ausztriába szállították őket.

Az állam azonban nem tartotta a szavát! Alig tért vissza Olivia, erőszakkal elvitték a Tullni Klinikára. A rendőrség mindenféle nemkívánatos eset megelőzéseképpen a kórterem ajtaja előtt őrséget állt.

Pilhar Helmut, az édesapa kész volt börtönbe kerülni, hogy kikényszerítse a kezelési mód szabad választását és július 27-én éhségsztrájkba kezdett. Az édesanya kimerült, a Tullni Klinikán folyamatos nyomás alá helyezték annak érdekében, hogy meggyőzzék arról, hogy csak a kemoterápia tudja legyőzni a rákot. Közben Dr. Hamert lehülyézték, bolondnak és sarlatánnak nevezték, Olivia szüleit pszichopatának tartották és azzal fenyegették őket, hogy másik két gyermeküktől is megvonják a szülői gyermekfelügyeleti jogukat. (Akik azonban egészségesek voltak, és semmiféle kezelésre nem szorultak!)

Gyötrelmek a kórházban

Néhány nappal azután, hogy Oliviát bevitték a Tullni Klinikára, erőszakkal átvitték a bécsi kórházba. A Tullni Klinikán az orvosoknak valóban nem sikerült rákényszeríteniük a kemoterápiás kezelést.

Bécsben Oliviát azonnal alvásközeli állapotba helyezték, és elvégezték rajta a kemo- és sugárkezeléseket. Röviddel a kezelések megkezdése után mesterségesen kellett lélegeztetni.

Mellkasára három elektróda volt rákötve és egy monitorhoz csatlakoztatva, mely az összes szívverést és az oxigénellátást rögzítette. Az orrán keresztül letoltak egy szondát egészen a tüdejéig, egy másik szondát pedig a gyomrába dugtak, ami a táplálását szolgálta. Vénáiból katéterek lógtak, hogy a vérébe gyógyszert tudjanak pumpálni. A stressz és a masszív gyógyszeres támadás miatt Olivia szervezete teljesen összeesett. Tüdőgyulladást kapott, amit antibiotikummal kezeltek. Ennek következményeként újra összeomlott a védelmi rendszere.

A beadott kemoterápia Adriblastin és Vincristin hatóanyagokon alapult. A kórházban úgy tűnik, senki sem tudja, hogy az ún. antitumorszerek nem gyógyítják a tumorokat, hanem mindig paralyticus ileust (lebénítják a bélrendszert), csontvelőapláziát, optikus atrófiát (elpusztulnak a látóidegsejtek), állkapocsfájdalmat stb. okoznak.
Mielőtt erőszakkal bevitték a kórházba, Olivia önállóan tudott enni, járni és játszani. A betegsége ellenére normális életet élt. A két napos kórházi ott-tartózkodása alatt Oliviából zombit csináltak, ráadásul súlyos tüdőfertőzést kapott.

 

 

Pilhar Helmut az újságírókkal körülvéve (Fotó „Der Spiegel”)

 

 

 

 

 

 

Olivia Spanyolországban (1995 október) édesapjával és Dr. Hamerrel (Fotó „Der Spiegel”)

 

 

 

A bécsi kórházat éjjel-nappal felfegyverzett rendőrök védték. Az édesapa nem tudott bemenni, az édesanya is csak napi egy órára látogathatta meg a kislányát. A kislány a kórházba kerülése után néhány nappal kómába esett.

1995. augusztus 6-án sikerült az édesapának bejutnia a kórházba és készíteni egy fényképet a kislányról és édesanyjáról, de a nővér megpróbálta megakadályozni ebben és három alkalmazott kidobta őt a kórházból. Ettől kezdve végérvényesen megtiltották neki a látogatást a kórházban. Pilhar Helmut a kórház akarata ellenére nyilvánosságra hozta az ott készült fényképet, melyen Olivián kívül még több, a kemoterápiától, hányingertől és szédülési rohamoktól szenvedő gyermek is volt látható. Időközben már az édesanyának is csak napi egy negyed órás látogatást engedélyeztek Oliviánál.

Oliviának a kemoterápia mellett még számos sugárkezelést is végig kellett szenvednie, újabb daganatok kifejlődésének rizikójával, illetve a már meglévő daganatok további növekedésének lehetőségével. A rosszindulatú daganatos betegek sugárkezelése az alábbi betegségeket idézheti elő: hólyagrák, méhnyakrák, vastagbélrák, leukémia, lymphoma, csontszarkóma stb. Gyakorlatilag kijelenthetjük, hogy a rákos betegek 95%-a a kemoterápia és a sugárkezelés következményeibe hal bele, nem pedig a rák következményeibe. De itt hangsúlyoznunk kell: nem arról van szó, hogy felsoroljuk a hivatalos orvostudomány által okozott károkat, hanem arról a megállapításról, hogy az oligarchikus és a totalitárius hatalom egy egészségügyi diktatúrát gyakorol bizonyos kényszerintézkedések bevetésével.

Elfajzott társadalom

Dr. Hamer ellen időközben elfogatási parancsot adtak ki, mégpedig „kiskorúnak okozott szenvedés okozása” miatt! (Tisztában vannak vajon ezek az emberek azzal, hogy ezeknek a szavaknak mekkora a hordereje?) Dr. Hamer iratait és a számítógépben tárolt adatait az osztrák Burgau-i Orvosi Központban tartott házkutatás során elkobozták. Ekkortájt a hatóságok megpróbáltak elfogatási parancsot összeeszkábálni Dr. Hamer ellen, mégpedig előre megfontolt gyilkossági kísérlet miatt.

Mindenkinek elállt a lélegzete a hatóságok által rendezett boszorkányüldözésen. Nekik a polgárok védelme lenne a kötelességük, a demokrácia legelemibb szabályait pedig tiszteletben kellene tartaniuk. Azonban a Pilhar család és Dr. Hamer azon számtalan példák egyike csak, ami az egészségügyben a különböző országokban zajlik. Olaszországban és Franciaországban például ismerünk olyan eseteket, amikor megvonták a szülői gyermekfelügyeleti jogot azért, mert a szülők nem akarták beoltani a gyermeküket. A gyermekeket erőszakkal elvitték és a Fiatalkorúak Bíróságának parancsára beoltották őket. De tudjuk, hogy a bíró a törvények, nem pedig az orvostudomány szakértője. Akkor miért gyakorolják a medicinás hatalmat anélkül, hogy döntés előtt kikérnék az ellenoldal véleményét? A kezelés felőli szabad választás jogi elnyomása mögött a gyógyszercégek óriási anyagi érdekei állnak, melyek attól tartanak, hogy elapad a bevételi forrásuk, ha egyre többen választják a természetes gyógymódokat. De az a társadalom, melyben a jog előnyben részesíti a kereskedelmi hasznot az összes többi polgár egészségénél, az egy etikailag gyenge társadalom, és jó úton halad a degeneráció felé.

De sajnos ilyen ez a mai, az állatkísérleteken alapuló orvostudomány, melynek mentalitása egyértelműen bebizonyosodott a páciensek ellen bevetett eszközök és Olivia példájának láttán. Ennek a történetnek a borzalma ellenére van jó oldala is, mégpedig az, hogy minden kétség nélkül rávilágít arra, hogy kik azok, akik az állatkísérletekre alapuló orvostudományt pártfogolják, és hogy milyen módszerekkel dolgoznak. Mert hiszen eltekintve mindenféle nézettől és a mindenkori haszontól vagy a kezelések pusztító hatásaitól, minden embernek garantálni kellene a terápia szabad választását, mint ahogy szabadon választhatunk vallást, nyelvet, munkát stb. Ha manapság megtörténhet olyan, mint amilyen a Pilhar család esete, bátran be kell vallanunk: egy üvegpalotában élünk. Bármikor jöhet egy akármilyen elmebeteg, akár viviszekciós, akár nem, szétrombolhatja a palotát és szeretett világunkat a káoszba döntheti.

 

Pilhar Olivia esete Dr. Hamer tolmácsolásában

A Pilhar Olivia esete az orvosok és újságírók több generációját fogják foglalkoztatni, melyet a továbbiakban elsősorban orvostudományi szempontból fogok részletezni.

Az akkori diagnózisaimat, melyeket Rius professzor, a Barcelonai Orvosi Egyetem Radiológiai osztály vezetője igazolt, így utólag is helytállóak voltak:

• tuberkulotikus elbontási fázisban lévő májkarcinóma
• nephroblastoma a jobb vesén
• jobb vesegyűjtőcsatorna-karcinóma MK-fázisban

A máj, a vese és az agy CT-felvételei oly egyértelműen bizonyítják ezeket a diagnózisokat, hogy azt ennél egyértelműbben már nem is lehet.

És mégis van valami, amit akkor még nem ismertem: a vesegyűjtőcsatorna-szindróma. Be kell vallanom, hogy a májduzzanat óriási méretére akkoriban még nem találtam egyértelmű magyarázatot, de még arra sem, hogy miért duzzadt meg újra a veseciszta („Wilms”), mely már röviddel az induráció befejezésének állapotában volt (= nephroblastoma).

Most már ismerjük az összefüggéseket: Olivia két konfliktust szenvedett el, amikor az apa szülői házából át kellett költöznie az édesanya szülői házába:

• egy éhenhalás-konfliktust, mely a májkarcinómában nyilvánult meg, mert az édesanyja, mint pedagógus, munkahelyváltozás miatt már nem tudott főzni. A nagymama főztje Oliviának nem ízlett. Azt mondta: „Ez moslék.”
• egy menekültség-konfliktust, mert még nem érezte jól magát az új környezetben, főleg, mert édesanyja távol volt.

Az éhenhalás-konflikus időközben már megoldódott, mert édesanyja újra otthon maradt és tudott főzött Oliviának. A májsejtszaporulat MK-fázisának tipikus tünetei feltűnőek voltak: éjszakai verejtékezés, enyhe láz és extrém fáradtság. A vesegyűjtőcsatorna sejtszaporulatáért felelős menekültség-konfliktus azonban folyamatosan aktív maradt, mert a szülők nem tudtak visszaköltözni az édesapa szülői házába és szinte valóban folyamatosan „menekültek”!
Tudtuk, hogy ez így van, mert a koponya CT-felvételén lehetett látni a konfliktus-aktivitást…

Olivia orvosi előzménye:

1995-ben Oliviának már 3 éve aktív folyadék-konfliktusa volt. A nénikéjével 3 évesen ült a tó közepén egy lyukas, felfújható csónakban. A nénikéje, aki nem tudott úszni, borzalmasan sikított, pedig a hozzátartozói a közelben strandoltak. Olivia rettenetesen félt, hogy megfullad, ami szervi szinten a jobb veséjében nekrózist okozott (sejtelhalás). Ettől a perctől kezdve Olívia szigorúan kerülte a fürdést és a hajókázást.

A hosszabb víz- vagy folyadék-konfliktus szervi szinten a vese nekrózisaként jelentkezik, és akkor láthatjuk a koponya-CT felvételen, amikor aktív fázisban „csípjük” el.

Ugyanakkor a vese konfliktus-aktivitásának, illetve a vesenekrózis tüneteként egy kicsit mindig megemelkedik a vérnyomás. Ezt persze természetesen nem vizsgálták, mert akkoriban még nem „sejtettek” semmit. Azért emelkedik a vérnyomás, hogy az elhalt vesesejtszövetek közti szövethiányt (lyukakat) funkciójában kompenzálja, hogy így elegendő vizelet és karbamid kerülhessen kiválasztásra. Ennek a történetnek a biológiai értelme, más néven különprogramja az MK-fázisban van. Ebben az MK-fázisban, a konfliktusmegoldás után, ami Oliviánál 1994-ben egy vidám fürdés következménye volt, a vese nekrózisának helyén képződött egy folyadékkal teli kitüremkedés. Ezt vesecisztának nevezzük, melynek külső fala hozzánő a környező területekhez, miközben a belsejében fokozott sejtszaporulat zajlik. A végére ez a ciszta 9 hónap múlva a folyadék helyett saját vérérrendszerrel ellátott, szilárd sejtszövetet épít fel magának. Ezután ez az ún. indurálódott veseciszta (= besűrűsödött, tömör veseciszta = nephroblastoma) a vese részévé válik és részt vesz a vizeletkiválasztási folyamatban. A vese ezek után nagyobb teljesítményre képes, az MK-fázis végére a vérnyomás újra normalizálódik. Az első 5-6 hónapban, amikor a ciszta részben még folyadékkal telített és részben már szilárd, azt az akadémiai orvostudomány „Wilms-tumor”-nak nevezi. Ez az elnevezés értelmetlen, mert csak egy átmeneti állapotról van szó. Ennek a programnak tehát a biológiai értelme a vese megnagyobbítása. Ha ezt a tényt Olivia esetében megértették volna, akkor azt a csak 450 ccm nagyságú, nephroblastomának nevezett vesecisztát, a méretét tekintve nem kellett volna műtéti úton eltávolítani. Csak az orvostudomány őrülete („rosszindulata”) felelős az ilyen és hasonló értelmetlen tettekért.

A jobb és a bal vese metszete. A bal vese rendszerint magasabban fekszik, mint a jobb. A mellékelt 1995.05.22-i felvételen látható a veseciszta („Wilms”), aminek ekkor még kevés folyékony részei vannak. A jobb vese cisztájának indurálódása tehát a felső vesepólusból indul ki és ventrálisan (oldalirányban) terjeszkedik. Tudnunk kell, hogy a jobb vese a hashártya mögött és a máj alatt fekszik. A veseciszta tehát maga előtt tolja a hashártyát. Ha az orvost megkérdezzük, hogy is van ez a mese az „átkúszó” sejtekről, melyek állítólag a „metasztázisokat” okozzák, válaszul csak annyit tud mondani, hogy hát olyan közel van a máj a veséhez. Valójában még soha senki nem látott átkúszni egy vesesejtet a májba, mert annak a vesesejtnek át kellene „kúsznia” először is a vesetokon, majd kétszer a parietalis peritoneumon (a hasat bélelő hashártyán), utána pedig át kellene hatolnia a visceralis (májat körülvevő) hashártyán – ez túl kalandos! De ha már itt tartunk, fantáziáljunk tovább. Ezek a fergeteges kis valamik keresztülkúsznak a májon, majd újra át a visceralis hashártyán keresztül a parietalis hashártyán át a rekeszizmomba, majd onnan a tüdőbe, ahol aztán „tüdőáttétet” okoznak. Az általános betegeket ellátó kórház vezető főorvosasszonya azt mondta Pilhar úrnak a kemoterápia vége felé: „Pilhar úr, a felvételek alapján még körülbelül 10 millió rosszindulatú sejtet kell megölnünk.”  

A három felső nyíl a máj sejtszaporulatára mutat, az alsó az indurálódó vesecisztát jelzi a jobb vese felső részében. A vese-gyűjtőcsatornák karcinómája ezen a felvételen nem jelenik meg.

 

 

 

1995.05.22-én készült vese-pyelogramm (a bal oldal itt a jobb oldal). A felső kehelyrendszer az indurálódó veseciszta ellenére elég normálisnak tűnik. Az indurálódó veseciszta kifelé türemkedik a veséből és nem nyomja össze a kehelyrendszert, viszont a vese alsó területének vesegyűjtőcsatorna-karcinómája jelentősen komprimálja. Ezt senki nem akarta megérteni, mert senki nem akarta megérteni a Germán Gyógytudományt. A nyíl az indurálódó vesecisztát jelöli, amit, ha már teljesen indurálódott (megszilárdult) állapotban van, nephroblastomának neveznek. 

 

Olivának ezen kívül volt egy

• menekültség-konfliktusa, ami a vesegyűjtőcsatorna-karcinómában nyilvánult meg,
• éhenhalás-konfliktusa, májrák megnyilvánulással.

Olivia mindkét konfliktust 1994. szeptember 1-én, az iskolakezdés napján szenvedte el, amikor édesanyja szülőfalujában, Maiersdorfban elvállalt egy tanárnői állást és emiatt az egész családnak hanyatt-homlok menekülésszerűen át kellett ide költöznie. De mindez nem volt elég, Erika, az édesanya, a kiváló szakácsnő nem ért rá főzni, hanem ettől kezdve a nagymama sütött az unokáinak olajban rántott szeletet. Olivia szerint ez „moslék” volt.

Mindkét konfliktus egyszerre oldódott meg, amikor az édesanya 1995. május 17-én otthagyta ezt az állását. A különféle kórházi tartózkodások miatt a gyógyulás csak 1995. június végén következett be, mégpedig, ahogy ez a tuberkulózisbaktérium ottléte során lenni szokott, erős verejtékezés és enyhe láz kíséretében, miközben a máj- és a vesetuberkulózis újra elbontja a rákos sejteket. Így történt ez Olivia esetében is.  Mind a mája, mind pedig a jobb veséje, sőt, a nephroblastomától függetlenül a bal veséje is erősen meg volt duzzadva, ahogy ez az ilyen gyógyulási folyamatok során lenni szokott. A regenerációs folyamat végén kavernák (üreges terek a sejtszövetben) maradnak hátra meszes lerakódásokkal a májban és a vesében. A vesében ez a folyamat már messze lezárult, miután hazatértek Ausztriába – erre utal a jobb vese szövettana (nekrózis meszes lerakódásokkal), a májban az éppen folyamatban lévő regenerációs (gyógyulási, ill. megoldási) fázist brutális módon leállították és ezzel mesterségesen (iatrogén módon = orvos által okozott) májcirrózist okoztak. Egy ilyen májcirrózisnál a máj már csak alig vagy egyáltalán nem tudja a fehérjét felbontani. Ezeknek a pácienseknek rendszeresen aminosavinfúziót kell adni.

Bizonyára sok olvasó furcsának tartja, hogy a régen oly rettegett tuberkulózis itt örvendetes eseménynek tűnik a máj- vagy a veserák gyógyulási folyamatában. Ez valóban így van! Régen a fejletlen diagnosztikai készülékek még nem tudták megállapítani a rákot, viszont annál jobban ismerték a tuberkulotikus gyógyulás jeleit, az enyhe lázzal kísért, hajnalban bekövetkező verejtékezést, fehérjevesztést stb. Ha egy gyermeknek proteinuriája (fehérje a vizeletben) volt és rosszul nézett ki, gyakran „saválló pálcikákat”, vagyis tuberkulózis-baktériumokat találtunk a vizeletében. Abból már tudtuk, hogy a gyermeknek vesetuberkulózisa van. Manapság a kiváló műszerek arra jók, hogy felfedezik az aktív fázisban lévő „rákot” (sejtszaporulatot). Az anyatermészetnek még lehetősége sincs a tuberkulotikus gyógyításra, vagyis befejezni a gyógyulást, mert

• azonnal bevetik az onko-álterápiát és a kemo-mérgezéssel elnyomnak mindenféle gyógyulási folyamatot,
• mert sokszor (az oltások miatt) már nincs a betegek szervezetében TBC-baktérium.

Azonfelül az általános higiéniamánia miatt az orvosaink azt hitték, hogy a tuberkulózisbaktériumok „rosszindulatúak”, hogy azok a felelősek a TBC-s megbetegedések miatt. Ezért megpróbálták kiirtani őket. Tudatlanságunkban ehelyett viszont a rákeltakarító szolgálatot végző, jól magaviseletű, szemételtakarító brigád tagjait próbálták kiirtani.

Oliviának voltak ilyen aktív tuberkulózisbaktériumai és még éppen azon dolgoztak, hogy a vesegyűjtőcsatorna sejtszaporulatát (nem nephroblastoma vagy Wilms-tumor) és a májsejtszaporulatát elbontsák, szakszerűen kifejezve elsajtosítsák.
Az elbontás helyén mindig marad egy kaverna (= üreges tér) meszes lerakódással, pontosan ezt találták Olivia veséjén a patológusok a műtét után a nephroblastomán kívül, de a kettőnek semmi köze egymáshoz.

Mivel a Germán Gyógytudományban ismerjük a folyamatokat, nagyjából előre tudhattuk, hogy kb. szeptember közepéig lehúzódott volna a jobb veséről és a májról a duzzanat, a jobb vesének természetesen csak a vese-gyűjtőcsatornákra vonatkozó részéről. Mert a nephroblastoma biológiai értelme az, hogy egy pótvese épüljön fel, a biológiai értelme tehát az MK-fázis végén valósul meg. Ennek a veseparenchymának (vese alapszövetének) bizony maradnia kell (Olivia esetében 450 ccm), hogy egy újabb folyadék-konfliktus esetén gyorsabban tudjon vizeletet és a karbamidot kiválasztani. Láthatjuk, hogy az „értelmét” fejlődéstörténetbeli összefüggéseiben kell vizsgálnunk, hogy valóban megértsük őket!

 

1995.05.18-i CT-felvétel, melyen egy nagy májkarcinóma (rákos daganat) látható. A nagy, sötét foltban, ami maga a májkarcinóma, minden további nehézség nélkül jól fel tudjuk fedezni a céltábla formátumú köröket, amik arra utalnak, hogy ebben az időpontban pszichikai és szervi szinten a folyamat még aktív.

 

1995.05.19-i CT-felvétel, ami egy nappal a fenti után készült. A felvétel a májcsúcson keresztül halad, vagyis magasabban, mint a fenti felvételen. Itt is találunk céltáblaszerű köröket, ami azt jelzi, hogy a májra vonatkozó Hameri Gócok még aktívak. Azt kell tehát elképzelnünk, hogy egy éhenhalás-konfliktuson belül új nézőpontok, ill. konfliktusaspektusok jelenhetnek meg, melyek által újabb céltáblaszerű körök képződnek, melyek „fiatalabbnak” néznek ki, vagyis, melyek még „nem tartanak ott”, mint ahol a többi, korábban keletkezett gócok.

 

1995.05.19-i CT-felvétel. Ez a felvétel is hasonlít az 1995.05.18-án készült felvételhez, melyen szintén láthatók a céltáblaszerű körök, az ún. szervi céltáblaszerű konfiguráció a sötét májrák belsejében. Ez egyszerűen csak annyit jelent, hogy a folyamat még aktív fázisban van.

 

Ez a felvétel ugyanazon a napon készült a májcsúcson keresztül. A nagy nyilak jelzik a szervi céltáblaszerű köröket, melyek konfliktus-aktivitásra utalnak. Ez a radiológusoknak is feltűnt. A kisebbik világosabb nyíllal jelölte a helyet.

 

 

1995.05.23-i CT-felvétel a koponyának agytörzsi és kisagyi részéről. Lukaya professzor, Európa egyik legelismertebb gyermekradiológusa a Barcelonai Radiológiai Egyetemi Klinikáról (vezető orvos: Rius professzor) a felvétel alapján ún. agyi áttétet diagnosztizált. Agydaganat ugyan nem létezik, mert az ember születése után az agysejtek már nem képesek a szaporodásra. Az „agydaganat” vagy „agyi áttét”, melyek között egyébként senki sem tud különbséget tenni, emiatt egyszerűen csak egy nagy hülyeség. Persze annak a fehér foltnak, melyre a nyíl mutat, természetesen van jelentősége: ott, az agytörzsben a máj reléjében kötőszövet van beraktározódva. Kétféle magyarázata van annak, hogy mi mitől lehet egy beraktározódott gliaszövet fehér színű a felvételen. Vagy egy már régebben lezajlott és megoldódott folyamatot láthatunk a májban és az agyban (májrák), vagy a jelenleg 8 és fél hónapja aktív programnak voltak időközben MK-fázisai. Lehetséges például, hogy Olivia 1994 karácsonya után azt remélte, hogy édesanyja már nem megy vissza dolgozni az iskolába. Ezáltal részlegesen megoldódhatott a konfliktusa, de rövid idő után visszazökkent a realitásba, mert az anyuka mégis továbbdolgozott, újra aktiválódott a konfliktusa. Olivia éjszakánként néha erősen izzadt, erre vissza tudnak emlékezni a szülők.

Nem oly nehéz elképzelni, hogy egy kislány gondolatai, reményei, kívánságai és félelmei nem egy autó vagy egy új ház körül forognak, hanem akörül, hogy édesanyja vajon hazajön-e és fog-e főzni neki.

 

További relék az agyban: 1995.05.22-i CT-felvétel. A nyíl a ventralis agytörzsi metszeten a jobb vese gyűjtőcsatornáira mutat, melyeken éppen egy sejtszaporulat zajlik. Egyértelműen látszik a Hameri Góc, a céltáblaszerű körök és ez azt jelenti, hogy az ehhez a góchoz tartozó menekültség-konfliktus újra aktiválódott.

 

 

Ugyancsak 1995.05.22-i CT-felvétel. Látható egy nagy, sötéten kirajzolódó körszerű képződmény a nagyagy fehérállományában, ami átnyúlik a felette lévő kéregállományba (cortex) – ez nem látszik ezen a felvételen. Ha ilyen formációt látunk az agyban, akkor tudhatjuk, hogy motoros konfliktusról van szó, ami a Hameri Góchoz tartozó szervhez, (jelen esetben a kezek, karok és lábak izmai) tartozik, ami MK-fázisban van. Ezt a konfliktust egy szálkás szőrű pókmajomhoz hasonlíthatjuk, melyet elszakítottak édesanyjától: nem-tudok-kapaszkodni a karjaimmal és a lábaimmal.

 

A karok (kevésbé) és lábak (fokozott mértékben) fennálló spasticus (görcsös) bénulás Oliviánál arra az őrületre vezethető vissza, hogy az akadémiai medi(cini)kusok belecsaptak azzal az idióta kemoterápiájukkal a motoros kéregmezőbe és az izmokat vezérlő fehérállományba, amivel a gyógyulási (regenerációs) folyamatot azonnal – sokszor visszafordíthatatlanul – tönkreteszik.

A Malagai Orvosi Egyetemi Klinika 1995.07.19-i hasi CT-felvétele:

A felvételen egyértelműen látszik a teljesen indurálódott, kb. 450 ccm nephroblastoma (egykori „Wilms-tumor”). Kívül látható egy óriási, nem homogén máj, melynek kavernái (üreges részei) már csak sejthetők, mert természetesen azok is összenyomódtak. Ha a máj gyógyulási folyamata befejeződhetett volna, úgy a máj hatalmas gyógyulási duzzanata 4-6 héten belül magától (spontán) felszívódott volna. Az akadémiai orvosok dramatizálták a helyzetet, amennyiben a májat vesecisztaként 4,2-6 kg-ra becsülték. Mindez természetesen egy hatalmas badarság, melyet a sajtó szívesen és kritika nélkül elfogadott azért, hogy el tudja átkozni a Germán Gyógytudományt. Ennek érdekében a TV-ben folyamatosan, egy július elején készült képet mutattak és túldramatizálták Olivia állapotát és egyre azt hangoztatták, hogy a hasa bármelyik pillanatban „szétrobbanhat”, ha nem kapja meg azonnal a „hatásos” kemoterápiát, mint ahogy végül Bartenstein, a kemoterápiagyáros, a szociális és családügyi miniszter véghez is vitte. A végén sugárral kezelték és megmérgezték a máját, melyről tévesen azt hitték, hogy vesedaganat, amivel elérték, hogy Oliviának

• azonnal leállt a légzése és a klinikai halál állapotába került, valamint
• azonnal visszahúzódott a máj és a jobb vesegyűjtőcsatorna sejtszaporulatának gyógyulási (tuberkulotikus) duzzanata. Mindenki boldogan ujjongott: „A tumor összezsugorodott!” Az ezzel együtt járó klinikai halál bekövetkeztét elhallgatták, Oliviát azonnali intubálással tudták újjáéleszteni, miközben kitörték egyik fogát. Mindez csak egy későbbi orvosi levélből derült ki hónapokkal később, és úgy szerepelt benne, mintha az teljesen természetes lett volna. Minden orvosi szaklapban olvashatjuk, hogyha egy ilyen májduzzanatot kemoval kezelnek, májcirrózishoz vezet, vagyis összezsugorodik a máj, miközben a májfunkciók csökkennek. A máj nem tud ezután már fehérjét felbontani, már csak aminosavakat tud feldolgozni, melyek azonban csak nehezen szintetizálhatók (egyesíthetők). Gyakorlatilag egy életre visszafordíthatatlanul tönkretették a májat. Így már érthető, hogy miért titkolják hivatalok, bírók és orvosok a kislányon közösen elkövetett butaságaikat és szégyenletes tetteiket és hogy miért tartják zár alatt a betegaktáit. Ha minden napvilágra kerülne, bírságeső zúdulna az osztrák államra, a hivatalokra, az udvari tanácsokra, a bírókra, Bartenstei miniszterre, főorvosokra és orvosokra…

Osteolysis a jobb vese mögött található 2. ágyékcsigolya harántnyúlványán önleértékelés-konfliktus miatt
„Ott már nem érek semmit.” Mert ott fedezték fel a vesedaganatot. Oliviának július végén azon a ponton voltak fájdalmai, leukémiás volt 19.500 leukocitaértékkel, de erről az általános betegeket ellátó kórház nem akart pontosat tudni.

Itt is megütközhet az, aki nem ismeri a Germán Gyógytudományt. Mert régen úgy hittük, a leukémia majdnem a biztos halált jelenti. Hogy lehet akkor a leukémiáról úgy beszélni, mintha egy ártalmatlan betegség lenne? És még annál inkább csodálkozhat, ha belegondolunk, hogy már 1995.07.21-én tudtuk, hogy Oliviának leukémiája kellett, hogy legyen, mert fájdalmai voltak a 2. ágyékcsigolya harántnyúlványán.

Nos, a leukémia valójában még csak nem is igazán „betegség”, hanem csak a csont- vagy/és nyirokmirigyrák regenerációs fázisa. Ezt a leukémiás folyamatot megelőző, konfliktus-aktív fázisban jellemzően a csont elmésztelenedését, ill. az osteolysist, a nyirokmirigyeknél nekrózist láthatunk. Ezek lyukak, vagyis sejtelhalás a szövetállományban és ehhez társul kötelezően mindig egy anaemia és leukopénia (kevés leukocitaszám). A csont és a nyirokmirigy esetében ez a folyamat mindig ugyanúgy zajlik. A regenerációs fázis azt jelenti, hogy az osteolysis (az elmésztelenített csontszövet) vagy a nyirokcsomó-nekrózis újra feltöltődik csontcallussal (új csontszövettel), ill. nyirokcsomó-sejtszövettel és mindez fájdalommal jár, mert a periosteum (csonthártya) megfeszül. Mindezt pedig leukémia kíséri, mert a csontvelőben termelődik a vér. Az ehhez tartozó konfliktus mindig egy önleértékelés-konfliktus (pl. „Rossz partner, rossz anya, rossz gyerek voltam…” vagy „Gyenge volt a sportteljesítményem…”, vagy „Nem voltam elég erős, hogy kiálljak magamért…” stb.)

Oliviánál az önleértékelés-konfliktus tárgyát az képezte, hogy „Hátul a jobb vese mögött már nem érek semmit.” A konfliktust az első diagnózis után szenvedte el 1995.05.17-én. A jobb ágyékcsigolya (fejlődéstörténeti szempontból a gerinc maradványa) ilyenkor egybeolvad annak jeleként, hogy azon a ponton ő már nem ér semmit. A fájdalmak és a leukocitosis, ill. leukémia 19500 leukocitaszámmal mutatja, hogy a gerinc ágyékcsigolyája újra rekalcifikálódik (= újra meszesedik). Ennyi a leukémia, semmi más. Ha úgy vesszük, a legtöbb embernek gyakran van „egy kis leukémiája” az életben, de hála istennek ezt nem diagnosztizálják az őket állandóan vizsgálgató, túlbuzgó akadémikus orvosok. Így magától – vagyis az önleértékelés-konfliktus megoldása által – újra normalizálódik az állapotuk. 1995.06.13-i CT-felvétel, a 2. ágyékcsigolya metszete. Látható, hogy a jobb ágyékcsigolya el van mésztelenedve (= osteolysis). Olivia úgy érezte, hogy az önértékelése gyenge és ezt az önértékelést arra a pontra vonatkoztatta, mert az 1995. május 17/18-i diagnózis után azt hitte, hogy: „Ott hátul, a jobb oldalon már nem érek semmit.” 1995. július végén 19.500 volt a leukocitaszáma. Az ott fellépő folyamatos fájdalom a rekalcifikálódás jele, vagyis a leukémia jele volt.     

Halálfélelem-konfliktus a tüdejében tüdőalveolus-sejtszaporulattal, melyet 1995.07.21-én Malagán a „Spiegel” c. műsor szerkesztője váltott ki nála. A tünetet a bécsi kórház is igazolta.

Malagán a Las Vegas Hotelben az alábbi szörnyű dolog történt: Pilhar úrral és Oliviával sétáltunk a szálloda halljában, én kézen fogtam Oliviát, amikor a Spiegel-TV egyik szerkesztője kb. 2 méter távolságból azt kiabálta utánunk, hogy: „Hamer úr, mit fog csinálni, ha a kislány holnapután meghal?”

Olivia falfehér lett, és riadt szemekkel nézett fel rám. Azonnal tudtam, és amikor a kislány már nem volt köztünk, mindenkinek mondtam, hogy ez volt a klasszikus módja annak, hogy valaki halálfélelem-konfliktust, DHS-sel szenvedjen el. Ettől a pillanattól kezdve számolnunk kellett azzal, hogy Olivia tüdejében kerek árnyékok (tüdőalveolus-adenocarcinomák) jelennek meg. Így is történt, mert az 1995.07.19-i felvételen még nem találtunk kerek árnyékokat a tüdejében, de egy héttel később a Tullni Kórházban a tüdő röngtenfelvételén megállapították, hogy Olivia ezt az incidenst követően végig azt hitte, hogy meg fog halni. Ez a durva és lelketlen történet adta az utolsó löketet számomra ahhoz, hogy felhívjam Marcovich doktornőt – aki éppen akkor repült vissza Olivia nélkül – és azt mondjam neki: „Marcovich doktornő, a Germán Gyógytudomány százszor igaz lehet, de ilyen boszorkányüldözés mellett a kislány nem fog tudni meggyógyulni. A hivatalok, a bíróságok, az orvosok és a szennysajtó százai üldözik azt a szegény gyermeket reggeltől estig. Ha az osztrák kormány adna egy garanciát arra vonatkozóan, hogy a szülők beleegyezése nélkül nem történik semmi a gyermekkel, akkor személyesen garantálom, hogy a Pilhar család szabad akaratából visszamenjen Ausztriába. Maiersdorfban az otthon békéjében bizonyára jobban meg tudna gyógyulni, mint itt Malagán az újságíróhiénák között.

Folyadék-konfliktus, most a bal vesére vonatkozóan

1995. 07.31-én, amikor Oliviának leállt a légzése és a klinikai halál állapotába került, még fel tudta fogni, hogy a légzés leállásának és halálának oka vagy legalábbis annak kísérő körülménye a lassanként csepegtetett kemo volt. Attól kezdve a vérnyomása 140/100-ra emelkedett, ami egy gyermeknél nagyon magasnak számít.
Ezt tehát így kell elképzelnünk: Olivia látta, hogy a kemoméreg lassanként csurog lefelé a flakonból. A szülők vehemensen tiltakoztak ez ellen a méreg ellen, ezért tudta, hogy ez nagyon veszélyes. Ebben a pillanatban elszenvedte az összes DHS közül a legsúlyosabb biológiai konfliktust, ráadásul az édesanyja jelenléte nélkül:

„Meg fogok halni!”

Ha az olvasók átolvassák leveleimet és a magyarázataimat, meg fogják állapítani, hogy nagyon figyelmeztettem őket és óva intettem őket attól, hogy egy ilyen extravagotoniás, tuberkulotikus és leukémiás gyógyulási (regenerációs) fázisban méreginfúziót kapjon a beteg. Ez olyan, mintha mínusz 20 fokos jeget öntenénk a friss virágra. De épp ezt tették azok az ostobák a lármázó média ujjongásának kíséretében.

Jól tudjuk a Germán Gyógytudományban, hogy nagyon sokan, sőt, a betegek többsége, akik tudatosan halnak meg, elszenvednek még egy további biológiai konfliktust a haláluk során. Sokan közülük egy „skizofrén konstelláció”-ba kerülnek két szemközti, a nagyagykéregben található DHS miatt és ezután kvázi paranoiásan „lebegve látják magukat a teremben”. Valóban látják ezt és később visszaemlékeznek erre.

Oliviát újjáélesztették, de a konfliktussín maradt. A magas vérnyomás az aktív folyadék-konfliktus jeleként hónapokig fennállt. Közben nyilvánvalóan megoldódott a konfliktus, mert a 140/100 mm Hg-szint azóta süllyedt. Tehát keletkeznie kellett egy újabb kis vesecisztának, sokkal kisebbnek, mint a jobb vesén lévő ciszta, melynek konfliktusa évekig tartott. Az akadémikus orvosok nem akarják tudomásul venni, hogy ott van egy kis veseciszta, ami később „Wilms-tumor”, majd ezután nephroblastoma lesz. Végig a bal vese egyszerű megnagyobbodásáról beszéltek, azt hitték, hogy ez egy kompenzációs folyamat, merthogy Oliviának már csak egy veséje van.

Rémület-konfliktus, ami a gége-nyálkahártyát és/vagy a gége izomzatát érinti

Ez a konfliktus szintén 1995.07.31-én következett be, a légzés leállása és az azt követő reanimálás és intubálás során (miközben a kapkodásban Oliviának kitörték az egyik fogát).

Ezt a feltételezett konfliktust sem tudjuk bizonyítani, mert a klinika szándékosan megtagadta, hogy készítenek egy CT-felvételt a koponyájáról. Nemcsak anamnézises, hanem egyéb „kriminalisztikai” támpontjaink és közvetett bizonyítékaink is vannak erre. Olivia jobbkezes. Ám mint minden kislány, Olivia sem semleges a nemét tekintve, hanem már egy kis hölgy. Mint ilyen, egy rémület-konfliktussal (infúzió és kemo) még a bal agyféltekéjén reagál a gége irányítóreléjében, vagy mivel a kemoterápia által lebénították a hormontermelődést (ami már a kisgyermekeknél is van), a szemközti, jobb oldali, férfias agyféltekében. A bal oldal hatására mániás, a jobb oldal hatására pedig depresszív komponens észlelhető. És éppen ezt figyelték meg a szülők az ezt követő időszakban: amikor a kislány kemot kapott, abban a pillanatban depresszív lett, és amikor néhány napig szünetelt a kemoterápia, mániás lett. Megfigyeltük, hogy amikor valakinél egyformán alacsony a női (ösztrogén) és a férfi hormontermelődés (tesztoszteron és gesztagén), mint például a klimaktériumban, annál az embernél erősebben jelentkezik ez az érdekes jelenség, amit a Germán Gyógytudományban hormonális pattnak nevezünk, és aminek a pszichózisok létrejöttében óriási szerepe van.

A szív-elleni-támadás-konfliktus

Olivia ezt a konfliktust akkor szenvedte el, amikor a bécsi kórházban a mérget közvetlenül a jobb szívpitvarba adták be, szívkatéter segítségével. Ez a konfliktus, ami minden bizonnyal szívburok-mesotheliomát okozott, nincs bizonyítva, de a bekövetkezése elkerülhetetlen.

A Germán Gyógytudományban folyamatosan „biológiai konfliktusok”-ról beszélünk, nem pedig a rendszerint mesterségesen kreált „pszichológiai konfliktusok”-ról. Egy ilyen biológiai konfliktus például a szív-elleni-támadás-konfliktus. Ha a jobb szívpitvarba beletolunk egy katétert és mérget fecskendezünk bele, azt a szervezet rémülettel érzékeli, mert a jobb pitvar nagyon érzékeny. A szervezet számára ez körülbelül azt jelenti, mintha beleszúrnának egy tűt, mely ráadásul mérgezett. A keletkezett konfliktus biológiai értelme az, hogy megerősítse a szívburkot, hogy a szúró eszköz ne tudjon még egyszer áthatolni rajta.

Valamikor később, amikor a szervezet észleli, hogy nincs már katéter a szívben, bekövetkezik a konfliktusmegoldás. Ekkor exsudativ folyadék keletkezik a szív és a szívburok között (exsudativ = a szívburokból eredő izzadmányképződés), amit ilyenkor szívburok-folyadékgyülemnek, illetve szívburoktamponádnak nevezünk. Amelyik páciens szervezetében még vannak TBC-baktériumok, annál elbontódna ez a szívburok-sejtszaporulat. Ez a folyamat biológiailag megint csak értelmes. Nem értelmes viszont az, amit a varázsinasaink műveltek méreggel a szívburokban, ami tudniillik a kemoterápia hatására sokszor nagyon elvékonyodik. Így később kialakul az ördögi kör, mert az alapjában véve a szívburok-folyadékgyülem értelmes folyamatot kombinálják egy mesterségesen létrehozott, teljesen értelmetlen és nem biológiai dologgal és ezáltal elnyomhatják a vékony szívizmot, aminek következtében a szívnek már nincs ereje dobogni. Ez a szívkatéteres kemoterápia okozza a gyermekek többségének későbbi, akut halálát.

Feltételezhető, hogy Olivia is elszenvedte ezt a konfliktust a kemoterápia következtében, csak nála a támadás-a-szív-ellen-konfliktus még nem volt az MK-fázisban.

Menekültség-konfliktus vesegyűjtőcsatorna-karcinómával a még megmaradt, bal vesén

Olivia akkor szenvedte el ezt a konfliktust, amikor áthelyezték őt a megszokott osztályról egy másikra, egy gyermeksebészeti osztályra. Akkor a kreatininérték a konfliktus-aktivitás jeleként megemelkedett 2,6 mg%-ra, ami hamar normalizálódott, mert Oliviát már néhány nappal később visszavitték a korábbi osztályra.
Az akkoriban elszenvedett konfliktus következményeként nemcsak a vizeletben található anyagok mennyisége emelkedett meg, hanem, mivel ennek biológiai értelme a folyadékvisszatartás, a szervezet abban a pillanatban „folyadéktakarékos” üzemmódba kapcsolt és betározta a folyadékot. Olivia édesanyja arról számolt be, hogy a műtét körüli időszakban (1995.09.18.) a kislánynak mindene nagyon meg volt duzzadva. Fel is tűnt neki, de mindezt a sok gyógyszer hatásának tudta be és azt hitte, hogy ez a műtét következménye. Az orvosok elhallgatták a szülők elől, hogy a kreatininérték (a vizeletben kötelezően előforduló anyagok mennyisége) 2 mg% fölé emelkedett. A kötelességtudó orvosok a 3 mg% értéknél már dialízist végeznek.

Amikor Oliviát a sebészetről visszavitték az általános betegeket ellátó osztályra, újra normalizálódott a kreatininérték a vizeletében, mivel a konfliktus csak néhány napig tartott.

Bizalmi orvosunk, Dr. L., akivel akkoriban mit sem sejtve közölték ezt a kreatininértéket a bécsi kórházban, a kórház vezetése megeskette őt arról, hogy el ne mondja mindezt a Pilhar szülőknek, mert Hamer doktornak tilos volt igazat adni. Tartotta magát „hallgatási kötelezettségéhez” és a szülőknek azt mondta, valószínűleg „rosszak” voltak azok az értékek.

Így utólag ezen lehetne vitatkozni, de előfordulhat, hogy Oliviánál ez is egy „sín”. Mert mindig, amikor ezt az időszakosan függőben lévő konfliktusát megoldja, mint például, amikor 1996.03.27-én hivatalosan hazaengedték, két nap leforgása alatt 2 kilogrammnyi folyadékot vesztett a betárolt (visszatartott) folyadék-konfliktus megoldásának jeleként. Amikor ezért 20,5 kg-os súllyal újra be kellett feküdni egy éjszakára a bécsi kórházba, hogy tápoldatos infúziót kapjon, minden valószínűséggel erősen recidivált a folyadék-konfliktusa, ami egy újabb folyadék-visszatartást eredményezett, és amit az orvosok a kreatininértékek ismerete nélkül tévesen valós súlytöbbletnek gondolták. Mert Oliviának e naptól, április 1-től kezdve hűvösek voltak a kezei és a lábai. Állandó félelemben élt attól, hogy újból beviszik a klinikára (menekültség-konfliktus) és attól kezdve tündéri módon igyekezett hízni, mindig vitt magával egy kis ehetőt, amit kisegér módjára néha rágcsálhatott.

Az efféle rövid ideig tartó konfliktusrecidíváknál nem emelkedik nagymértékben a kreatininérték.

1996.05.22-i, a könyvnyomtatás ideje alatti, utólagos megjegyzés:

Olivia menekültség-konfliktusa 1996.05.17-én oldódott meg, amikor a kontár módon a juguláris vénába helyezett és időközben benőtt központi szív-vénakatétert egy háromnegyed órás műtét során kivették. Olivia úgy gondolta, hogy most már nem kell visszajönni többé a klinikára, hiszen már nincs ott a katéter, ahová beköthetnék az infúziót. 1996.05.21-én 38,4 fokos láza lett. A szülők kénytelenek voltak bevinni őt a kórházba, ahol apránként csepegtették nekik az információkat:

Olivia újra leukémiás lett, a leukociták száma a perifériás vérben több, 10.000 fölé emelkedett. Ezen felül a vizeletben alacsony volt a fehérje (30 mg protein) és szintén alacsony volt a leukocytaérték. Az ilyesmit a modern orvostudományban súlyos nephrosisnak nevezik (lásd: Celler Dokumentation), de a Germán Gyógytudományban ez a menekültség-konfliktus tuberkulotikus gyógyulási fázisa, vesegyűjtőcsatorna-sejtszaporulattal. Ezek után végleg érthetővé vált, vajon miért őrizték hét lakat alatt ezeket a kényszer- és álterápiás leleteket és értékeket, mintha államtitok lett volna!

Szívizomnekrózis a kemoterápia következményeként:

A kemoőrület csúcspontja az volt, hogy az erős sejtméreg megakadályozta az új szívizomsejtek szaporodását. A szívizom egyre jobban elvékonyodott. Ilyenkor bármikor elszakadhat a szívizom. A kemoval kezelt gyermekek többségénél a halál oka egy ilyen szívizomruptúra (szívizomszakadás), amennyiben nem kezelik őket morfiummal.

A bécsi kórháznak több vizsgálat után be kellett látnia, hogy Oliviának bal szívkamrájának szívizma már olyan mértékben elvékonyodott, hogy teljesítménye már csak 33%-os volt.

Nehezemre esik azt mondani, hogy volt értelme szenvednie ennek a gyönyörű, ártatlan kislánynak. Oly nehéz azt remélni, hogy ez a szegény, megkínzott gyermek majd kiszabadul ebből a pokoli, állami őrületből, és abban bízni, hogy tartozzon abba a 2%-ba, akik túlélik ezt a kemomérgezést. Ez a bátor gyermek azzal az okos, értelmes szemével, aki duplán, sőt háromszorosan szenvedett ettől, valóban megérdemelné!

Ha Olivia mártíromsága azt eredményezné, hogy az egész világon végleg betiltanák ezt a jelenleg elismert állami orvostudomány-őrületet, mondhatni ezt a tébolyult állami bűncselekményt, akkor talán az ilyen Oliviához hasonló, szeretetre méltó gyermekek véget nem érő szenvedése talán nem volt hiába.

1996. április, Dr. Ryke Geerd Hamer

Oliviát 1995.07.29-én kényszerkemoterápia alá helyezték (szombaton). A kemoinfúzió alatt megállt a szíve, ami az esetek kb. 10%-ánál előfordul.

Újjáélesztették,

• először szívmasszázzsal kísérleteztek, miközben jobb és bal oldalán több bordáját eltörték.
• A bordatörés következtében az egyik bordaszilánk belefúródott a tüdejébe, ami pneumothoraxot (légmellet) okozott,
• Megpróbálták intubálni a klinikai halálban lévő Oliviát, miközben kitörték egyik fogát. Az intubálás végül sikerült.
• 1995.08.11-ig, vagyis 14 napig vártak mesterséges lélegeztetéssel arra, hogy a tüdő újra spontán kitáguljon, de ez nem történt meg.
• 1995.08.11-ig egy ún. Buelau-drenázs, gondoskodott vákumról a jobb tüdőlebenyben, hogy a tüdő ennek segítségével újra kitáguljon. Ez végül sikerült.

Vannak a birtokunkban CT-felvételek, melyeket véletlenül fogtak hozzá a többi lelethez és odaadták a Pilhar szülőknek, melyek a dréncső behelyezéséről tanúskodnak. A két felvétel (1995.08.03-i és 08.11-i) olyan egyértelmű, hogy egy első szemeszteres hallgató is azonnal átlátja a helyzetet.

Már 1995.08.03-án látszik a drenálás, de a tüdősérülés nyilvánvalóan oly mértékű volt, hogy a vákum nem volt elegendő a jobb szárny kitágulásához.

Ezt a Buelau-drenázst bent hagyták a tüdejében, erről számolt be az édesanya. Hogy pontosan mikor gyógyult meg a tüdeje, hogy mikor tágult ki, azt nem lehet tudni, de biztos, hogy 1995.08.11-e után.

A máj 1995.08.11-i CT-felvételén, a 14 napos sugárkezelés után látható, hogy a máj duzzanata nagymértékben felszívódott, vagyis mesterségesen megállították a májtuberkulózist.

Az államilag elkövetett irathamisításos  átverés a következőképpen zajlott le:

• a szülőket soha nem értesítették arról, hogy a reanimálás következtében összeesett a tüdejének jobb szárnya és hogy több bordáját eltörték,
• a szülőket soha nem értesítették a Buelau-drenázsról,
• annak érdekében, hogy az édesapa (mérnök) mindezt ne vegye észre, 2 hétre kitalált okok miatt kitiltották a kórház épületéből,
• az iratok közül hiányoznak az intenzív osztályon történt összes intézkedésről, beleértve a Buelau-drenázst is, melyeket a Pilhar szülők csak röviddel a tárgyalás előtt (1997 szeptemberében) kaptak kézhez. Kaptak egy számlát kb. 250 db CT- és röntgenfelvétel elkészítéséről.
• Ezekben az iratokban az orvosi nyilatkozatokat többnyire utólag hamisították, hogy Olivia újjáélesztése és a klinikai halál állapota ne derüljön ki. A hamisítványok nagyon ügyetlenül sikerültek, mert a hamisított levelek eredeti példányát már elpostázták, de az egyik-másik „új eredeti levelet” véletlenül abban az aktában felejtették, melyet a Pilhar szülők kézhez kaptak.
• Hamisított a klinika és tette mindezt a hatóságok, a bíróságok, az államügyészi hivatalok, a minisztériumok, miniszterelnökök és sajtócárok megbízásából. Mindenki tudott erről az állami bűncselekményről.

Amikor az állam maga követ el bűncselekményt…, akkor páholy-hazugságdiktatúra van.

Egy ilyen állami páholy-féle hazug diktatúra, melyben az állami bűnösök a világuralom őrületének, az „állami kemo” propagálásának érdekében dokumentumokat hamisítanak, iratokat tartanak vissza, hamisított orvosi nyilatkozatokat adnak ki, újjáélesztik az akadémiai orvostudomány halottjait, hogy eltussoljanak egy ügyet, ez a páholyféle hazug diktatúra sokkal veszélyesebb, mint egy primitív diktatúra. Mert a demokratikus jogállammal takaróznak.

Állami bűnözők ártatlanokat ítélnek el és bűnösnek bélyegeznek ártatlan embereket. És ki tudja, betegek hány millióinak kellett meghalniuk eme ismeretelnyomás szörnyűséges bűntette miatt?

Az állami bűnözők táborába tartozó sajtó és a média ujjongó söpredékei szófogadóan részt vesznek a játszmában. Egyszer majd mindenhol ugyanazzal a szöveggel kürtölik világgá, hogy: „Csodadoktor, sarlatán, zárják be! Készítsétek ki! Hírnévrontással üssétek agyon!” Közben pedig világszerte egyöntetűen mindenhol agyonhallgatják a Germán Gyógytudomány verifikációját (hiteles igazolását)… Mindig szófogadóan az alábbi mottó szerint: „Úgy táncolnak, ahogy ők fütyülnek”!
Csak el kell képzelnünk, hogy egy olyan páholyállam, mint Ausztria, megengedheti magának azt a nagyfokú szemtelenséget, hogy Németországban kezdeményez ellenem egy büntetőpert, rendelkezésre bocsájtja hozzá a bécsi állami orvosi klinika képanyagának 14%-át, miközben visszatartja Olivia összes intenzív osztályon történt kezeléséről és a klinikai haláláról szóló aktáját, de elküldi a több száz hamisított orvosi nyilatkozatot. Ez a legnagyobb arcátlanság – a német páholytestvérek, bírók és államügyészek részesei ennek a játszmának, miközben pontosan ismerik a bűncselekmény összefüggéseit és nem átallanak elindítani egy „Olivia kínzása” c. büntetőpert, amihez a megbízó, az osztrák állam alig vagy csak államilag hamisított anyagokat szolgáltat. Akkor az orgazda rosszabb, mint a rabló…

Nevethetnénk az állami bűnözők kriminális energiáin és azok támogatóin, ha ez az állami bűncselekmény nem okozta volna sok millió szerencsétlen páciens halálát.

Hogy is fogalmazta meg Koretz professzor, Szlovákia vezető onkológusa 1999.09.09-én oly találóan, miután 13 év után hazatért Amerikából: „Igen, így igaz. Az orvostudományban kvázi semmit sem tudunk a rák összefüggéseiről. Kezeljük a betegeket anélkül, hogy tudnánk valamit, miközben úgy teszünk, mintha tudnánk valamit. És Pogardy úrnak (a pszichiátriai egyetem professzora) teljesen igaza van, amikor azt állítja, hogy az a terápia, melynek részeként a kemoterápiába és a morfiumos kezelésbe csaknem az összes páciens belehal, az bűncselekmény.”

Ehhez nincs már mit hozzáfűzni.

 

1995.08.03. A vastag nyíl jelzi a Buelau-drenázst a mellkas jobb oldalán, összeesett tüdőnél.

 

 

 

 

1995.08.11. A nyilak a bordatörések helyét jelzik.

 

 

 

 

 

1995.08.11. A tüdő jobb, kollabált (összeesett) szárnya

 

 

 

 

 

1995.08.11. Májkaverna

 

 

 

Olivia 1999. szeptember nyarán kis barátjával, Rolffal, akinek portréját a kis tehetség lerajzolta. Ők ketten, Olivia 1995. májusban, Kölnben tett látogatása óta már jól ismerik egymást.

 

Megj.: Olivia történetével természetesen most is szívesen foglalkozna a sajtó és a média, de a ma már csinos hölgy és szülei a rossz tapasztalataik miatt nem hajlandók semmilyen nyilatkozatra. (A történet részletes leírása: Pilhar Helmut: Olivia – Tagebuch eines Schicksals I., II. kötet megrendelhető: www.germanische-heilkunde.at) 

 

Olivia történetéről részletesebben német nyelven: http://www.olivia-tagebuch.at