Mellrák, a nők körében a leggyakrabban előforduló rák
Rövid ismertető – Dr. med. Ryke Geerd Hamer
Egy nő érzelmi szempontból a gyerekéhez és a partneréhez való kötődést túlnyomórészt a melleihez társítja. Ez az oka annak, hogy a nők körében az emlő megbetegedése a leggyakoribb.
A Germán Gyógytudományban kétféle emlőrákot különböztetünk meg:
1. ún. emlőmirigyrák, orvosi nevén adenoid mammacarcinoma, amikor az emlőn szolid, tömör csomó tapintható,
2. ún. tejcsatornarák, orvosi nevén intraductalis carcinoma – itt tulajdonképpen intraductalis (csatornán belüli) fekélyesedés történik – ami a konfliktus-aktív fázisban egyáltalán nem kitapintható. A páciens legfeljebb könnyű húzódást érez az emlő érintett pontján.
Ezen kívül persze előfordul még a mell külső bőrrétegén olyan bőrkarcinóma és ezzel együtt bőr-laphámneurodermatitis, mely a test egyéb bőrfelületein ugyanilyen módon jelentkezik.
Alapvetően az emlőmirigy-karcinómát mindig egy vita- vagy aggodalom-, gondozás-konfliktus váltja ki; a ductalis tejcsatorna-fekélyesedésnek oka mindig egy elválasztás-konfliktus.
Mint tudjuk, vannak közöttünk jobb- és balkezesek. Ezt mindenki saját maga meg tudja állapítani: például tapsoljunk úgy, mint amikor tetszésünket fejezzük ki egy színházi előadáson. A fent lévő kéz a vezető, ez határozza meg a kezűségünket. Az agyunk szerint jobbkezesek vagyunk, ha a jobb kéz fekszik felül és balkezesek, ha a bal kezünk van felül. Ez a megjegyzés nagyon fontos, hogy megállapítsuk, hogy egy ember melyik agyféltekéjével „dolgozik”, ugyanis nagyon sok olyan átnevelt balkezes van, aki jobbkezesnek tartja magát. Leegyszerűsítve a kisagy- és a nagyagy jobb agyféltekéje) többnyire testünk bal felének, és fordítva – a kisagy- és nagyagy bal agyféltekéje testünk jobb felének irányításáért felelős.
Egy jobbkezes nőnél röviden azt mondhatjuk, hogy:
A bal emlő elváltozása a gyerekre, anyára és a fészekre (lakás, ház) vonatkozik, a jobb emlő elváltozása pedig a partnerre (férj vagy barát), vagy a többi partnerre, ill. a többi emberre (apa, testvér, anyós, főnök, szomszéd stb.) – kivéve a kisgyermekeket vagy a gyermeknek vélt személyeket és az állatokat.
Ha a nő bal mellében emlőmirigy rák keletkezik, két lehetőség állhat fenn: az egyik, hogy aggodalom-, gondozás-konfliktusa van gyermekét, édesanyját vagy a saját fészkét illetően, vagy vitában áll gyermekével, édesanyjával vagy a saját fészke miatt.
Másrészről egy tejcsatorna-fekélyesedés elindulását a nő elválasztás-konfliktusa okozza gyermekével, édesanyjával vagy a saját fészkével kapcsolatosan.
Egy balkezes nőnél ez pontosan fordítva van:
A jobb mell a gyermek, a nő anyja vagy a fészek konfliktusaira reagál, a bal mell pedig a partnerre (lásd fent).
Tehát ha nála a jobb mellében emlőmirigy”rák” alakul ki, akkor ő egy aggodalom-, gondozás-konfliktust élt meg gyermekével, édesanyjával vagy a fészkével kapcsolatban.
Ha tejcsatorna-fekélyesedési folyamattal találkozunk, akkor a nőnek elválasztás-konfliktusa van gyermekét, édesanyját vagy fészkét illetően.
Ahogyan az emlőrák két fajtája különbözik egymástól, ugyanúgy természetesen az egyes szervek, reléinek pontjai is különböző helyen fekszenek az agyunkban.
Az emlőmirigyrák reléje a kisagy oldalsó, szélső zónájában fekszik és a középső csíralemezhez tartozik.
A ductalis tejcsatornafekély reléje a nagyagykéreg szenzoros központjában fekszik – mint ahogy a bevezetőben már említettem – az agynak a szervvel ellentétes oldalán.
Az emlőmirigyrák azokhoz a rákokhoz tartozik, melyek az ősagy (agytörzs + kisagy) irányítása alatt állnak, tehát az egyedfejlődési rendszer szerint a rák és a rákkal egyenértékű megbetegedések Értelmes Biológiai Különprogramjainál (3. sz. biológiai természettörvény) a sejtszaporulat a konfliktus-aktív fázisban jelentkezik.
Ezzel szemben a ductalis tejcsatorna-ulcera (fekély) egy nagyagy vezérlésű folyamat, mely során a konfliktus-aktív fázisában fekélyesedés következik be, vagyis a sejtek sorvadásnak indulnak.
Ezután a gyógyulási fázisban minden pont ellentétesen viselkedik:
A konfliktus-aktív fázisban a mikrobák – ha egyáltalán jelen vannak és az oltások átmenetileg nem hatástalanítják őket -, tehát például a gombák vagy a mycobaktériumok (pl. tuberkulózis), a sejtszaporodás során keletkezett kompakt, tömör tumorokat elsajtosítják és elbontják, míg a nagyagy irányítású szöveti meghibásodások a gyógyulási fázisban sejtszaporulattal épülnek újjá. Ezt kizárólag a segítő mikrobák egyik fajtája, a vírusok* végzik el. Ez a természetes biológiai „sebészet”!
A nyugati orvostudományban nem ismerik az összefüggéseket. Nem is tudnak különbséget tenni a konfliktus-aktivitás és a gyógyulási fázis között és egyszerűen minden sejtszaporulatról vagy szöveti elváltozásról azt hiszik, hogy rosszindulatú. A fekélyesedés az ő tanaik szerint ezzel szemben viszont jóindulatú, pedig az a konfliktus-aktív fázisban sejtcsökkenéssel jár.
Példa:
Az anya karjaiból véletlenül kiesik a csecsemő, fejét erős ütés éri a padlón és egy ideig eszméletlen. Az anya jobbkezes lévén elszenved egy biológiai anya/gyerek aggodalom-, gondozás-konfliktust, melynek kiváltója egy DHS (Dirk-Hamer-Szindróma) volt és a bal mellével volt kapcsolatos. Ettől a DHS-tól kezdve a bal emlőben elkezd növekedni egy adenoid emlőmirigyrák, vagyis az emlőmirigyszövetek szaporodásnak indulnak.
Az, hogy az anya szervezete az emlőmirigyszövetet szaporítja, semmiképpen sem valamilyen értelmetlen dolog, mert az értelem egyértelműen abban rejlik, hogy a baleset következtében fejlődési zavarokat elszenvedő csecsemőnek segítséget nyújtson, mégpedig úgy, hogy anyatejet ad neki. Az anya szervezete így próbál a csecsemőn segíteni, a keletkezett sérüléseket helyrehozni.
Egészen addig, amíg a konfliktus tart, növekedik az ún. emlőmirigy-daganat, vagyis folyamatos marad a tejtermelés. A konfliktus majd csak akkor oldódik meg, amikor a csecsemő teljesen rendbe jön. Ettől kezdve az emlőmirigy nem szaporodik tovább.
A kívánt hatás: az anya az állítólagosan beteg emlőjében sokkal nagyobb mennyiségű tej termelődik, mint azelőtt, pedig szimpatikotoniás, tehát konfliktus-aktív fázisban van.
Itt látható, hogy az általunk betegségnek nevezett elváltozások valójában éppenhogy ellentétjei a betegségeknek: nagyon értelmes folyamatok pl. az anya és gyerek, anya és partner között, összhangban a természettel.
Egy másik jobbkezes nő a férjével kapcsolatosan élt át egy konfliktust, akinél a várandósság első három hónapja előtt emlőmirigyrák fejlődött ki, mely a konfliktus kiújulása miatt a várandósság után újra fellobbant. Miután a bal emlőben már rég elapadt a tej, a jobb emlőjében még sokáig termelődött. A szoptatási idő végén az emlőmirigyrákot a TBC-baktérium az ebben az esetben szokásos éjszakai verejtékezés kíséretében elsajtosítva, nekrózis útján elbontotta.
Ez a folyamat nem minden esetben jár ún. kisagyi fájdalommal. Ezt tapasztaljuk az ember irharétegének (corium) elváltozásainál is, és ezek a fájdalmak fokozottan jelentkeznek például az övsömör esetében. A nők ilyenkor erős, késszúrásszerű, ún. hegesedési fájdalmakat éreznek a csomó pontján.
A gyógyulási folyamat végén az emlőmirigyrák korábbi helyén egy kaverna marad hátra. Ez a CT-felvételen egyértelműen felismerhető. A nomád népeknél ez biológiai folyamat a mai napig rendszeresen így zajlik.
Az ún. civilizált országokban élő nőknél ezek az események többnyire a szoptatási időn kívül esnek. Egyszóval, ha a civilizált környezetben élő nőt szoptatási időn kívül anya/gyerek-konfliktus éri, az ilyen emlőmirigy-karcinóma a csecsemő részére szánt tejtermelés fokozását színleli, „több tejet akarok adni” a csecsemőnek, akkor is, ha a gyermek már nagy. Az vezette orvosainkat tévhitre, hogy nem ismerték ennek ősi értelmét. Ezért azt hitték, hogy ez a daganat egy merőben értelmetlen, a természet beteges burjánzása.
Ilyen lefolyású az emlőmirigy-karcinóma tehát, amikor nem szoptat egy civilizált országban élő nő. A gyógyulási fázisban – ha egyáltalán sor kerül a megoldásra – a daganatot a tuberkulózis-baktériumok elsajtosítva, nekrózis útján elbontják (ha tevékenységük nincs korlátozva pl. oltással).
Hogyha nincsenek jelen a tuberkulózis-baktériumok, a kompakt (tömör) csomó ott marad, betokozódik és a későbbiekben természetesen már nem sajtosodik el.
És akkor hogy lehet az emlőrák mégis halálos? – teszik fel jogosan a kérdést.
Eltekintve néhány ritkán előforduló, nagyon, nagyon hosszú ideig tartó, néha halálhoz vezető konfliktus folyamataitól, azt kell, hogy mondjuk: az iatrogén, vagyis az orvosi meg-nem-értés, a tudatlanság pánikkonfliktust szül. A pánikkonfliktust az emlőrák diagnózisa váltja ki (a ráktól való félelem, a halálfélelem, az önleértékelések stb.), mely egy újabb rákos elváltozást indít el, az modern orvoslás szerint: „metasztázist” (áttétet) okoz. Sajnos ez manapság rendszeresnek mondható és ebbe nagyon könnyen bele lehet halni. Csakhogy ennek már semmi köze sincs az eredeti megbetegedéshez.
Miközben tehát az emlőmirigyrák esetében konfliktus-aktív fázisban az emlőmirigy szöveteinek szaporodását figyelhetjük meg, a tejcsatorna-elváltozás Értelmes Biológiai Különprogramjánál azt láthatjuk, hogy a konfliktus-aktív fázisban fekélyesedés, sejtelhalás történik a tejcsatornákat belülről borító rétegben.
Pszichikailag tekintve itt mindig egy elválasztás-konfliktusról beszélünk, mely az anyát gyermekével, anyjával, vagy a partnerével kapcsolatosan érinti. Szemléletesebben: képzeljük csak el azt, hogy ezek az egyének enyvvel össze vannak ragasztva és a kettészakítás során a külső bőrükből kiszakad egy darab. A neurodermatitis orvosi leletén rendszerint ilyen kórkép olvasható. A fekélyesedés csak az egyik tünet. A másik tünet a tejcsatornák szenzoros bénulása.
Hogyha a szenzoros bénulás az emlő külső bőrfelületét is érinti, akkor a páciens mellbimbója teljesen érzéketlenné válik. Ezt ebben a stádiumban ritkán diagnosztizálják, ellenben az emlőmirigy-karcinómáknál a csomó már néhány hét elteltével kitapintható, a mell nagyságától és az érintett régió elhelyezkedésétől függően.
A tejcsatornarák esetében kivételt képez az ún. cirotikus csomó, mely akkor keletkezik, ha a konfliktus úgyszólván a végtelenségig tart. Nevezhetnénk akár „hegzsugorodás”-ráknak is (hegszövet fokozatos megkeményedése). A mammográfiai vizsgálat során gyakran ilyenféle szűkületet okozó cirotikus rákot mutatnak ki. Jellegzetes tünet még ezen kívül a mészlerakódás.
Amint az elválasztás-konfliktus megoldására kerül a sor, biológiailag előre nem várt komplikációk lépnek fel, merthogy a gyógyulási fázisban a csecsemő kiszívta volna az emlőből a tejet. Tej most ugyan nem termelődik, ellenben sebváladék annál inkább és ez nem tud elfolyni, a felgyülemlés miatt az emlő forró és vörös lesz, rövid időn belül megduzzad. Egyszóval az emlő csak a gyógyulási fázis kezdetén kezd megnövekedni, míg az emlőmirigyrák esetében ez pontosan fordítva van.
Vegyük tehát a váladékozó emlőt egy örömteli jelnek, ez ugyanis azt jelenti, hogy a mellbimbóból a váladék kifolyik, sőt kicsöpög, vagyis az emlő kivezetőcsövei nincsenek teljesen beszűkülve és a váladék ki tud ürülni. Kellemetlen, hogy itt visszatér az érzékenység, néha túlzott mértékben is, olyannyira, hogy már hiperesztéziáról (túlérzékenységről) beszélünk. Ezalatt a páciens az emlőben belső zsugorodást érez akkor, ha a konfliktus hosszabb ideig tartott.
Csak akkor van szükség műtétre, ha azt az ésszerűség úgy diktálja, ha a spontán gyógyulás előreláthatólag túl sokáig tartana, vagy hogyha a betegség következtében egy másodlagos konfliktus is létrejön. Ezt előidézheti pl. olyan konfliktus, mely során a csomó által eltorzítottnak, csúfnak érzi magát és egy ilyen érzettartamú DHS miatt melanomás elváltozások jelennek meg, vagy/és valamilyen oknál fogva az azt fedő laphám felszakad. Ettől fogva az emlő ugyanis nyílt, gennyes és bűzös lesz és ez komoly kellemetlenségeket okozhat. Ugyanez történik biopsziás mintavétel, vagy az emlőn elvégzett sebészi beavatkozás után.
* Dr. Hamer a legújabb kiadványaiban a vírusokról a következőket írja: „A vírusok létezése nagyon vitatott. Még soha senki nem bizonyította kétséget kizáróan a vírusok létezését, csak antitesteket láttak a megoldási fázisban. Az ún. vírusokat 150 évvel ezelőtt rögzítették, amikor még relatív kis felbontású mikroszkópokkal dolgoztak. Vírusok szaporodását még soha senki nem figyelhette meg. Az a feltételezés is téves, miszerint a vírusok „betegségeket” okoznak. Ebből adódóan természetesen az összes ún. oltás is csak egy óriási csalás volt, mint például az AIDS, a madár- és a sertésinfluenza. Valójában nagy valószínűség szerint mikrochip-beültetéseket hajtottak végre.”
