A sclerosis multiplex (SM), motoros és szenzoros bénulások

Rövid összefoglalás
Dr. med. RykeGeerdHamer

Az akadémiai orvostudományt eddig a többé-kevésbé az egymás mellett elhelyezkedő vagy egymással összefüggő szervek szerint rendszerezték.

A Germán Gyógytudományt és az egész orvostudományt egyetlen értelmes módon, a fejlődéstörténet és a csíralemez-hovatartozás szerint lehet besorolni. Egy bizonyos csíralemezhez köthető konfliktusnak egy bizonyos csíralemezhez köthető agyi reléje, konfliktus esetén ún. Hameri Góca (HG) van, amely egy bizonyos fajta csíralemezhez tartozó szervet érint, és amelynek hisztológiai származása is egy bizonyos fajta csíralemezhez köthető.

Minden külső csíralemezből (ektodermális) kifejlődött sejtnél, illetve szervnél a konfliktus-aktív fázisban sejtelhalást (fekélyt) tapasztalunk, az ún. rákkal egyenértékű megbetegedéseknél pedig csupán funkciómódosulást vagy funkciókimaradást, például bénulást.

Azért nevezzük ezeket rákkal egyenértékű megbetegedéseknek, mert a konfliktus-aktív fázisban sem sejtszaporulat, sem nekrózis nem következik be. Ezek közé tartozik a diabétesz, a glukagonelégtelenség, a látási- és hallási rendellenességek, valamint a motoros bénulások.

A motoros konfliktusoknál fogalommeghatározási nehézségekbe ütközünk, mert egyrészt a nagyagykéreg irányításának megfelelően csak funkciókiesést látunk a motoros bénulás jelként, másrészt viszont úgynevezett izomsorvadást, ill. izomatrófiát észlelünk a sikerszervben, ez esetben az izomban, amely mezodermális, középső csíralemez eredetű. Eddig úgy képzeltük el, hogy az izom elsorvad azáltal, hogy már nincs beidegezve.

Lehetséges azonban az is, hogy ez egy összetett folyamat és áthat a külső csíralemezre is, és funkciókiesés vagy -módosulás történik, ami a rákkal egyenértékű.

Ugyanakkor a harántcsíkolt izomszövet középső csíralemez eredetű, a nagyagy-fehérállomány vezérlése alá tartozik és a konfliktus-aktív fázisban nekrózis következik be az izomban, vagyis az izomsejtek elhalnak, amit izomsorvadásnak nevezünk. Hasonló átfedő rendszert tapasztalhatunk a női emlőnél is, ahol az agykéreg vezérelte tejcsatornák fekélyei szigorúan a kisagy-vezérelte jobb és bal emlőmirigyhez igazodnak.

Ezért nem vagyunk meglepve, hogy átfogó rendszert találunk a külső csíralemezhez tartozó nagyagykérgi motoros bénulás és a nagyagy-fehérállomány által irányított középső csíralemezhez kapcsolódó, ún. izomsorvadás között is. Ez az összefonódás, de nevezhetjük komplex folyamatnak is, okozta a „sclerosis multiplex” diagnózisait, amelyeknek „jelölő gócai” gyakran érintették azokat a kapcsolódó izomcsoportokat és kapcsolódó csontvázrészeket, amelyeket tévesen a motoros vagy szenzoros bénulások okának tekintettünk.

Már régóta hozzá tudtunk rendelni bizonyos szerveket vagy szervi beidegződéseket a mozgató és érző agykérgi központokhoz. A bőr érzékenységéről és a két szenzoros nagyagykérgi központban lévő vezérlő reléiről is voltak ismereteink. Sajnos, ez a tudás furcsa módon már elveszett, mert a neurológusok mindig a nagyagy-fehérállományában keresték a SM-et, ahol megtalálták az agyi CT-n vagy MR-en ábrázolt „gócokat”, kis plakkokat vagy gliasűrűsödéseket, és ezeket gondolták az ún. SM okának.

Ez persze csak félig volt igaz: ezek az érintett izomzat trofizmusának (táplálási) gyógyult Hameri Gócai voltak.

Valóban igaz, hogy azok a páciensek, akiknek motoros konfliktusaik vannak, önleértékelés-konfliktust is elszenvednek (szervi szinten KA-fázisban: izomnekrózis és osteolysis). Amikor végül beletörődnek a bénulásukba és megoldják vagy kompenzálják az önleértékelés-konfliktusukat, akkor találnak rá az orvosok azokra a kis gliagócok maradványaira, amelyek a nagyagy fehérállományában, az érintett izom és csont reléjében láthatóak annak jeleként, hogy az izom vagy a csont szövetei újra felépültek a megoldást követő fázisban.

Megállapíthatjuk tehát, hogy az SM abban az értelemben, ahogy azt eddig elképzeltük, soha nem is létezett. Ezért a Germán Gyógytudományban ma már nem sclerosis multiplex-ről beszélünk, hanem motoros vagy szenzoros bénulásokról, amit a homunculus motoros és szenzoros kéregközpontjához pontosan hozzá tudunk rendelni, miközben minden izomnak van egy nagyagykérgi motoros és egy fehérállományi, trofikusinnervációja, tehát rendszerint két Hameri Góca.

A konfliktustartalom mindig egy

  • „nem tudok menekülni vagy lépést tartani” (lábak),
  • „nem tudok védekezni- vagy megkapaszkodni, megtartani magam” (karok),
  • „nem tudok kitérni valami/valaki elől” (hát- és vállizomzat) vagy
  • „komoly pácba kerültem, nem tudom merre tovább” (a lábak bénulása).

A motoros bénulás a DHS-sel kezdődő konfliktus-aktív fázisban a konfliktus intenzitásához mérten fokozódik. A kérgi központból a harántcsíkolt izomzat egyre kevesebb vagy semmilyen impulzust nem kap többé. Érintett lehet egyetlen izom, egy izomcsoport vagy egy egész végtag. A bénulást nem kíséri fájdalom. Hosszan tartó bénulásnál könnyen bekövetkezhet egy következménykonfliktus, amivel megnő a skizofrén konstelláció veszélye!

Az egyik leggyakoribb következménykonfliktust az orvosok diagnózisa okozza, mint pl.: „Önnek sclerosis multiplex-e van, soha többé nem fog tudni járni!” vagy hasonlók. Ennek eredményeképpen a páciens azonnal elszenvedheti a „soha többé nem fogok tudni járni” másodkonfliktust. A páciensben úgymond poszthipnotikus engramként (emléknyom) rögzül az ebbe a valójában téves, kifejezetten a diagnózisba vetett hite, és ez nagyon megnehezíti a terápia számára a hozzáférést.

Az úgynevezett paraplégiás (harántbénult) betegek 70-80%-a valószínűleg ebbe a kategóriába tartozik. Ilyen esetekben mindig kriminalisztikusan kell eljárni, pontosan ki kell deríteni, hogy mikor milyen bénulása volt. Többé már nem utasíthatunk el egyszerűen azt, amit nem értünk és nem magyarázhatunk mindent paraplégiával vagy az ideggyökerek összezúzódásával.

Egy kislány masszív DHS-t szenvedett, amikor paravertebrálisan beoltották himlővel a lapockái között. A gyermek röviddel ezután mind a négy végtagjára lebénult. Az orvosok tévesen a gerinccsatornában lévő daganatra, azaz inkomplettparaplégiára gyanakodtak. Ezzel aktívan tartották a konfliktust, hiszen folyamatosan ugyanazon a ponton kezelték őt.

A bénulással született gyermekek is súlyos konfliktust szenvedtek el az anyaméhen belül, amely a motoros (mozgató) vagy szenzoros (érző) központot érintette.

Gyakran előfordul, hogy az SM diagnózis miatt teljesen tárgytalanná válik a páciens alapkonfliktusa, mert most már ez a betegsége kerül előtérbe. Azonban az aktív másodlagos konfliktusa miatt továbbra is megmarad a bénulás.

A bénulásnak két típusa van:

  • motoros (mozgató), amelyet a gyruspraecentralis motoros kéreg központjához rendelünk, és
  • szenzoros (érző), amely a gyrus post-centralis szenzoros kéregközpontjához kötődik, ez esetben az afferens vezetés („odavezető” – a perifériától a központi idegrendszer felé vezető ideg)útja blokkolva van.

Az ehhez tartozó konfliktus az attól való félelem, hogy „nem vagyok képes észrevenni vagy érezni”, azaz a félelem attól, hogy egy veszélyt nem veszünk észre időben, ami a természetben egyet jelent a halállal. További konfliktust okozhat egy félelem a testkontaktus elvesztésétől, vagy a félelem az elhagyatottságtól: ez „a cserbenhagytak konfliktus”, az elszigeteltség konfliktusa: a család, falka, horda, csorda stb. tagjaival való kapcsolat megszűnésének konfliktusa. Ezek a konfliktusok (a DHS-ek) szenzoros bénulást okoznak.

Amikor egy motoros konfliktus megoldódik, a céltábla szerű agyi képződményeket ödéma veszi körül, aminek hatására a gyógyulásnak ebben a fázisában látszólag romlik a motorikus funkció. Ezen kívül kontrollálatlan rángások is jelentkeznek.

Itt mindig bekövetkezik egy izomgörcsökkel járó epileptikus görcsroham is. A kortikális (nagyagykérgi) epileptikus krízisek, vagyis azok, amelyek az agykéregben lévő Hameri Gócokból erednek, kiterjedhetnek az egész agykéregre és tónusos-klónusos görcsöket, nyelvharapást, szájhabzást, nyelvcsapkodást stb. előidézői lehetnek.

Az epilepsziás krízis lényegét tekintve a szervezet sokkszerű alkalmazkodása, amellyel a Hameri Góc intra- és perifokális ödémája kiszorítása a cél, mert ellenkező esetben a megfelelő reléközpont a túlzott ödémától szinte megfullad, vagyis a működés nem biztosított. Az ilyen epileptikus krízis után az izominnerváció lassan visszatér.

A szenzoros konfliktus feloldását követő epileptoid krízis egy absence-ben (rövid lelki távollét) nyilvánul meg, amely akár napokig is eltarthat valódi kómás állapot nélkül. A betegek félig reagálnak, tudnak enni, majd visszanyerik a teljes eszméletüket anélkül, hogy bármit is tennénk – kivéve a kortizon adását az agyödéma duzzanatának csökkentése érdekében. Minden egyes Értelmes Biológiai Különprogram epileptikus krízisének megvan a maga sajátos típusa és formája. A motoros konfliktus esetében, mint említettem, ez a tipikus epileptikus roham, a szenzoros konfliktus esetében pedig az absence.

Vannak azonban más, motoros vagy szenzoros hiányosságokkal járó klinikai képek is: A Parkinson-kórnál például a konfliktus szinte folyamatosan megoldódik, de a különprogram soha nem ér a végére. Ekkor „függő gyógyulásról” beszélünk, ami megegyezik a krónikus, kiújuló konfliktussal, csak másképp oszlik el az időben.

Más szóval, folyamatos a gyógyulás, de rövid konfliktusrecidívák félbeszakítják.

A Parkinson-tremor (remegés) a gyógyulás egyik formája, pontosabban a kézizmok motoros konfliktusának gyógyulása („nem tudnak megragadni valamit”). Éjszaka a beteg rendszeresen újraálmodja a konfliktusát, csak rövid ideig, de hevesen. A gyógyulás 23 óra és talán 58 perc, a konfliktus kiújulása csak 2 perc, de ez a gyógyulás mégsem fejeződik be.

A facialisparesis (arcidegbénulás), vagyis az arcizomzat innervációjának bénulása esetén mindig az „elveszítettem az arcomat” vagy „bolondot csináltak belőlem”, „hülyének néztek” konfliktusa áll fenn. Ezt gyakran tévesen „stroke-nak” (agyvérzés) nevezik. A konfliktus megoldása után az arcizomzat innervációja visszatér. Itt is fennáll a másodkonfliktus veszélye, mert a páciens az arcbénulás következtében azt hiszi, hogy (látszólag) „elvesztette az arcát”.

A különbség az úgynevezett fehér vagy vörös stroke-hoz képest a következő:

A fehér stroke paralízis (bénulás) formájában jelentkezik a DHS-nél, általában egy paracentrális konfliktus miatt. A betegek sápadtak, hűvösek, szimpatikotóniásak. Ők tehát konfliktus-aktív fázisban vannak.

A vörös stroke mindig azt jelenti, hogy a beteg már a gyógyulási fázisban van, és a bénulás a motoros relé ödémásodásából ered. Ebben az esetben a Hameri Góc elhelyezkedhet például az agykéreg alatt fekvő fehérállományban is, és a perifokális ödéma csak átmeneti időre érintheti az agykérgi relét. A páciensek melegek, agyi ödémájuk van, jó étvágyuk van, jól és sokat alszanak, tehát nyilvánvalóan a gyógyulási fázisban, azaz vagotóniában vannak.

Az érzékelési zavarok, amelyeket általában csak akkor veszik észre, amikor a páciensnek emellett bénulásai is vannak, nem feltétlenül az agykéregben lévő Hameri Gócból erednek, mint a fehér „agyvérzés” esetében (aktív fázis), hanem az agykéreg alatti (pl. a fehérállományban) ödéma is okozhatja, amelyek akkor csak passzív jellegűek (figyelem, epilepszia!).

Még egyszer az egyértelműség kedvéért:

Bénulások:
= a gyrus praecentalis motoros kéregközpontja A konfliktus-aktivitás alatt nem érkezik motorikus impulzus. Ennek konfliktustartalma: „félek, mert mintha meg lennék babonázva”, „félek attól, hogy nem tudok elmenekülni vagy kitérni valami/valaki elől”.

Érzékelési zavarok
= a gyrus postcentralis szenzoros kéregközpontja
Az afferens vezetés útja blokkolva van.
A szenzoros központ konfliktustartalma: „nem vagyok képes észrevenni vagy érezni” = „elválasztás-konfliktus” vagy „szeretnék elválasztva lenni konfliktus”.

A motoros és a szenzoros konfliktusok rákkal egyenértékű megbetegedések. Tartozik hozzájuk DHS, Hameri Góc és a konfliktus-aktív fázisban szimpatikotónia, a megoldási fázisban agyi ödémával vagotónia jelentkezik. A konfliktus-aktív fázisban mindkét esetben funkciókiesés lesz. A motoros konfliktusok által kiváltott motoros bénulásoknál a gyógyulási fázisban mindig jelentkezik egy epileptikus görcsroham, ellenben a szenzoros konfliktusok általi bénulásokat (zsibbadást) absence kíséri.

A Germán Gyógytudomány nem hittétel, hanem egy új, átfogó biológiai szemlélet, amely a természettudományos gondolatkörök szabályai szerint bármikor és minden esetben bizonyítható és reprodukálható. Még a lélek, az agy és a szerv közötti mentális különbségtétel is csak akadémikusan fiktív.

A valóságban minden egy, és egyik a másik nélkül értelmes módon elképzelhetetlen.

Alapvető ismeretek az akaratlagos,
harántcsíkolt izomzat motoros bénulásairól

Ismerünk mechanikusan kiváltott bénulásokat (pl. paraplegia), toxikusan kiváltott bénulásokat vagy sebészileg kiváltott bénulásokat. Ezenkívül ismerjük a nagy mértékben kiterjedt agyi ödémák által okozott átmeneti bénulásokat is.

Minden más motoros bénulás, amelynek az akadémiai orvostudományban virágnyelven többféle elnevezései vannak (szklerózis multiplex, izomdisztrófia, izomsorvadás, ALS = amyotrófiáslaterálszklerózis vagy az úgynevezett “fehér vagy “halvány” stroke), mind egy és ugyanaz.

A Germán Gyógytudomány 5 biológiai természettörvénye magyarázatot ad a motoros bénulások kialakulására, amelyek el is tűnhetnek, ha megértjük ezt az 5 biológiai természettörvényt.

Minden motoros bénulásnál, csakúgy, mint szenzoros bénulásoknál vagy a csontváz-elváltozások esetében, fontos megállapítani az érintett személy bal- vagy jobbkezességét:

A jobbkezeseknél a jobb oldali izmok a partnerekkel kapcsolatosak, a bal oldali izmok pedig a gyerekekre vagy a saját anyjukra vonatkozik.

A balkezes embereknél a test bal oldalán lévő összes izom a partnerekkel, a jobb oldalon lévők a gyerekekkel vagy a saját anyjukkal kapcsolatosak.

A kétoldali bénulásnál minden esetben mindkét csoport érintett volt a DHS-nél (legalábbis gondolatban).

Minden izomnak és izomcsoportnak megvan a maga konfliktusos jelentése:

A láb nyújtóizmaival például a jobbkezes személy ellöki a partnerét magától, míg a hajlító izmaival átöleli őt.

Az egyetlen kivétel az, amikor egy adott izom történetesen helyileg érintett, például mert valakinek a lába beakad az autó biztonsági övébe, és az esés következtében erősen beüti a fejét. Természetesen, ha egy jobbkezes ember bal lábáról van szó, annak semmi köze a gyermekeihez vagy az anyjához.

Bár az izom mezodermális szerv, amelynek biológiai értelme a gyógyulási fázis végén nyilvánul meg, az idegi összeköttetés kivétel nélkül mindig a motoros kéregközpontból (agykéreg, gyruspraecentralis) jön. Ezért ezt a “szervkomplexumot” egyfajta vegyes típusnak nevezzük.

Kivétel nélkül minden megoldási fázis (gyógyulási fázis) csúcspontján fellép egy epileptikus krízis a tónusos, klónusos vagy tónusos-klónusos rángásokkal, vagy görcsökkel, hacsak nem szakítja félbe közben egy recidíva (kiújulás).  A régi elképzelés téves volt, mégpedig az, hogy az epilepsziás rohamok során agysejtek pusztulnak el. Tény csak az, hogy az érintett Hameri Gócok az agyban egyre inkább elhegesednek, és ez a helyzet az összes többi Értelmes Biológiai Különprogramnál is, amikor a páciensnek gyakran kiújul a konfliktusa.

A motoros és szenzoros relék izom- és bőrfelületekhez való hozzárendelése, valamint a nyakszirtkéregnek a retinaházhoz (látókéreg) való hozzárendelése volt nagyjából az egyetlen dolog, amit biztosan tudhattunk a Germán Gyógytudomány előtt is.

Hogy agysebészeink mennyire nem törődtek ezzel, azt mutatja, hogy országszerte megpróbálták az „epileptikus gócokat” kioperálni, ami természetesen mindig az érintett izomcsoportok helyrehozhatatlan bénulásához vezetett.

A harántcsíkolt izmok biológiai értelme – szemben a simaizmokkal! – mindig a megoldási fázis végén nyilvánul meg, amikor az izomnekrózist túlkompenzálva „több szövettel tölti fel”, hogy az egyénnek az adott ponton erősebbek legyenek az izmai, mint amilyenek korábban voltak.

Copyright by Dr. RykeGeerdHamer

Fordította: Kelemenné Dévényi Julianna