Dr. Stangl Willibald, az általános orvostudomány orvosa
Wildgasse 7
3430 Tulln
Ausztria

Tárgy: Dr. Ryke Geerd Hamer Germán új medicinája

Elsőként 1992-ben találkoztam Dr. Hamer azon felfedezéseivel, melyeket a „Rák – a lélek betegsége” c. könyvében nyilvánosságra hozott.

Intenzíven foglalkoztam ezzel az anyaggal, a CCT-felvételeken (cranialis computertomogram) láttam a leírt körkörös céltáblaalakzatú becsapódásokat, valamint nyomon követtem a többi folyamatot.

Ezzel párhuzamosan szigorú pontossággal nyomoztam a betegeknél az okok után, hogy bizonyosságot nyerjek arról, hogy azok vajon valóban okozhatnak-e effajta becsapódásokat (ún. Hameri Gócokat). Minden egyes alkalommal kiderült, hogy súlyos biológiai konfliktusokról van vagy volt szó, melyek végül komoly elváltozásokhoz vezettek különféle szerveken (gyulladás, roncsolódás, funkciókimaradás, tumor, ill. pszichikai elváltozás is).

Mindig az érintett ember intelligenciájától és készségétől függően, vagyis, hogy betegségéről milyen szinten tud beszélni „őszintén és szégyen nélkül”(!) nyílt lehetőség a betegség okozati feltárására a gyógyulás elérése érdekében, de ezt később részletezem.

Nos, míg ezeket az összefüggéseket a hivatalos nyilatkozatokban eddig agyi szellemképnek (műterméknek) és Dr. Hamer bolondságainak tekintették, szerfelett meglepődtem az 2004. február 18-án a Medical Tribune c. lap 36. évfolyamának 8. sz. lapjában az alábbi orvosoktól megjelent cikk olvasása során:

Dr. Friedmann Alexander, a Bécsi Pszichiátriai Egyetem professzora

Dr. Vyssoki Dávid, főorvos, a Bécsi ESRA Pszichoszociális Centrum vezető orvosa

Dr. Steinbauer Mária, a Grazi Pszichiátriai Egyetemi Klinika docense

A cikk a posttraumás lelki terhelésekről szólt, melyben arra hívják fel a figyelmet, hogy egy lelki trauma – melynek kiváltó oka egy különösen nagy veszélyt jelentő vagy katasztrófális méretű nyomasztó élmény – majdnem mindenkit mély elkeseredettségbe taszíthat. Ezzel a teherrel az érintett magára hagyva, tehetetlenül és felkészületlenül áll szemben, a túl nagy követelmény akadályozza az alkalmazkodási képességét. „Egy pszichikai sokk megrázza az ember fizikai világát – és az önképét. Beszélhetnénk egy „deep impact”-ról, mely mögött nemcsak egy üres lyuk tátong, hanem szeizmikus hullámok is követik azt. Az ember teljes egészében egy katasztrófa súlytotta területté válik.

Ezek a súlyos pszichikai traumák nyomot hagynak az agyban, melyek PET/MRT-vizsgálattal bizonyíthatók!! A limbikus és paralimbikus rendszerben az idegek komolyan sérülnek, melyeket félelemstruktúrának neveznek. Dr. Vyssoki utal arra, hogy védőfaktorként szolgál a beteg környezetében a nagycsaládok szociális hálója. Stabil privát kapcsolatok és biztos családi háttér szükséges ahhoz, hogy segítségére tudjunk lenni a dilemma megoldásában.

Röviddel ezelőtt az Osztrák Orvosi Kamara hivatalos szervének lapjában, az Osztrák Orvosi újság a 2004. 1/2-es, januári szám 34. oldalán egy felettébb érdekes cikk jelent meg az alábi címmel:

„Brain Imaging: A pszichikai megbetegedések vizualizálhatók!!

Egy mágneses rezonanciatomográffal a kutatók most először képesek pszichikai zavarokat megjeleníteni a képernyőn! Ezek ugyanis az agyi funkciók jellegzetes elváltozását vonják maguk után. Elsősorban a skizofrén betegeknél, a homloklebenyben és a limbikus rendszerben találtak elváltozásokat. Következtetés: a kezeléseket így stabil alapokra lehet helyezni.”

Erről ennyit.

Akkoriban írtam a Medical Tribune c. lapnak és felhívtam figyelmüket arra, hogy ezek a szaklapban megjelentetett felfedezések nem újkeletűek, mindezt tartalmazza a Dr. Hamer már 20 évvel ezelőtt a Tübingeni Egyetemre benyújtott habilitációs munkája. A mai napig semmilyen választ nem kaptam.

Ha összehasonlítjuk Prof. Dr. Friedmann dikcióját Dr. Hameréval, megdöbbentő hasonlóságot találunk, csak a szövegezés más, de tartalmilag hajszálpontosan ugyanaz, mint amit Dr. Hamer annak idején felfedezett és leírt.

„Egy nagyon súlyos, váratlan esemény, mely az embert felkészületlenül kvázi a rossz lábon éri és mellyel pillanatnyilag teljesen egyedül kénytelen szembenézni!”

Az agy bizonyos területeire történő becsapódások bizonyíthatók. Valaki szeizmikus hullámokról beszél, a másik céltáblához hasonlító körkörös jeleke. Mi a különbség?

Hamer amellett van, hogy a konfliktusunkat lehetőleg teljesen oldjuk meg, Vyssoki főorvos felhívja a figyelmet arra, hogy a családban és a stabil kapcsolatokban keresendő a védőfaktor ahhoz, hogy képesek legyünk megbírkózni a traumával.

Hamer még ennél is tovább megy, és leírja a különféle szervek elváltozásait, mindig a hozzárendelt konfliktusok szerint.

„Veszteség- és parnterkonfliktus”: petefészek, here, női mell

„Birtok-konfliktus”: infarktusos szívbetegedés, angina pectoris roham

„Rémület/félelem-konfliktus”: gégebetegedés

„Halálfélelem-konfliktus”: tüdőbetegedés

„Szexuális konfliktus”: méhnyakrák, prosztata

„Folyadék-konfliktus”: vese- hypernephroma

„Önértékelés-konfliktus”: csont- és vérbetegedés stb.

Itt most csak kevés adat megjelölésére van lehetőség, erről bővebben Dr. Hamer írásaiban lehet olvasni.

Ha valaki venné magának a fáradságot, és a koponya CT-felvételeket összehasonlítaná a betegek emlékeiben tárolt és elmondott konfliktusairól és mérhetetlen súlyos problémáiról, ill. katasztrófáiról, rádöbbenne, hogy Dr. Hamer állításaival mindenben pontosan egyeznek.

Mint ahogyan fent már említettem, a konfliktusmegoldással nagyszerű lehetőségek nyílnak a segítségnyújtásra és esetleg a gyógyulásra. Egyébként gyakorlati tapasztalataim alapján reálisan látva a helyzetet be kell vallanom, hogy a betegek nagyrészt nincsenek, vagy már nincsenek abban a helyzetben, hogy megoldják a konfliktusaikat, maradnak abban az állapotban vagy visszaesnek a konfliktusba, melynek következményeképpen meghalnak. A betegek természetesen meg akarnak szabadulni példának okáért a rosszindulatú daganattól – függetlenül attól, hogy az hol jelenik meg. Amint túlesnek a műtéten, vár rájuk a következő kezelés, sugár- vagy kemoterápia formájában. Elsősorban fontos lenne kideríteni a betegség okát, hogy a jövőben hatékonyan lehessen fellépni ellene. Itt mutatkozik Dr. Hamer érdeme, aki konkrét okokat tudott felmutatni. A konfliktusok megoldására viszont csak a beteg képes, ha kellőképpen tájékozott és külső segítséget is kap (l. fent Dr. Vyssokit).

Ehhez azonban többnyire nem hagynak számukra időt, „megelőzésképpen szigorúan sugaraznak vagy kemény vegyszereket vetnek be”, de az végül nem segít és a betegek meghalnak, mert a lelki állapotukra nem voltak tekintettel.

Erre vonatkozóan egy tapasztalt német onkológus az utókezelésnek ezt a kemoterápiás módját hevesen kritizálta és erősen kétségbe vonta a kemoterápiás sikereket. Egyetlenegy páciens életét sem hosszabbítja meg a kemoterápiás kezelés, sőt, hátrányosan befolyásolja a fennmaradó időre az életminőségét. Egy elismert akadémikus orvosnak ez a véleménye!

A napi gyakorlatban az a tapasztalatom (a közeli hozzátartozóimnak is), hogy bizonyos körülmények között – ha a páciens biztonságban a saját megszokott környezetében élhetne – mellőzhetők lennének ezek a szervezetet igen megterhelő „utókezelési akciók”. (L. Dr. Hamer konfliktusmegoldását is!)

Véleményem szerint Dr. Hamer megnyitotta azt a kaput, melyen át mély betekintést nyerhetünk a kórlefolyásokba. Természetesen semmi sem végleges és teljes, folyamatosan újabb felismerések kerülnek napvilágra.

Ha pediglen akadémikus orvosok által írt cikkekben felső hivatali szinten ugyanezeket a felismeréseket publikálják, felteszem a kérdést, akkor vajon miért nem fogadják el Dr. Hamer munkáját is?

Nyilvánvalóan úgy van ez, hogy amíg Dr. Hamer és ellenségei az élők sorában vannak, nem lehet visszakozni. Ha egyszer már elítélték és kiközösítették, akkor az úgy is marad.

Hiszen ez történt Dr. Semmelweis Ignáccal is, csak miután az ellenségeskedők két tábora már nem élt, állítottak emlékére szobrokat és neveztek el róla klinikákat. De azt, hogy ő teljes kétségbeesésében a bolondok házában volt kénytelen meghalni, az orvosok közül is csak kevesen tudják.

Ugyanaz a dráma ismétlődik meg az orvostudományban.

Kijelenthetjük, hogy ezt az esetet kétféle mércével mérik, de továbbra is fenntartom az ügy ellentmondásos voltát, és hihetetlennek tartom ezt az eljárásmódot. Ráadásul úgy, hogy a Tübingeni Egyetem asztalán jogerős bírósági végzés fekszik, melyben kötelezik az egyetemet, hogy elemezzék Dr. Hamer állításait. Íme itt lenne az alkalom, hogy ellenőrizzék a felfedezések valódiságát, de makacs (és kétségbeesett) harcot vívnak ellene, és én erre egyszerűen nem találok szavakat!!

 

Dr. Willibald Stangl