Kelt 1997. augusztus 20-án a Kölni Bíróságon, Dr. Hamer börtönbe zárása idején
Tisztelt Bíróság,
Tudatában vagyok annak, hogy tanúvallomásomat a bíróság felhasználhatja. Tudatában vagyok annak, és vállalom az alábbi vallomásom alapján a T. Bíróság döntésének következményeit.
1978 óta klinikai pszichológusként dolgozom. 9 évig a Villejuifi Paul Brousse Klinika Onkológiai Osztályán G. MATHE professzorral együttműködve praktizáltam. Az anyagi hátteret a Claude Bernard Szövetség biztosította.
Az alábbi tevékenységeket végeztem:
- Minden csütörtökön egész nap konzultációt folytattam. Olyan betegek érkeztek hozzám konzultációra, akiknek többnyire vérmegbetegedésben vagy daganatban megnyilvánuló szomato-tüneteik voltak. Mindegyik beteget az őket a klinikán kezelő orvos továbbította hozzám. Ezalatt a 9 év alatt kb. 1000 fővel konzultáltam. A betegek között voltak felnőttek és gyermekek. Attól kezdve, hogy világossá vált számomra pályafutásom végének közeledte a klinikán, az utolsó évben már nem fogadtam új pácienseket.
- Időmet a konzultációs időn túl saját tevékenységemnek, a kutatásnak szenteltem, melynek alapját számos ember beszámolója képezte a rákos megbetegedések pszichológiai oldalról történő megközelítését illetően.
Az ellenőrzések indoka a következő volt:
A kétségbeeséssel, ill. depresszióval és egy csodálatos és azonnali kezelés keresésével szembesülő betegeket hozzásegítettem ahhoz, hogy megtalálják betegségük belső értelmét egy külső megoldás utáni vágyakozás helyett. Arra ösztönöztem őket, hogy betegségükkel ellentétben ismerjék fel a naponta átélt nagyobb problémáikat, és azok leküzdésében vállaljanak aktív szerepet.
Mivel ismereteim nem az orvostudomány területére irányulnak, megkértem a pácienseket, hogy csak a tüneteikről, panaszaikról, valamint a pozitív vagy negatív élmények következményeiről tájékoztassanak. Miután rögzítettük az ezeknél a személyeknél fennálló sorscsapásokat, beazonosítottuk azokat a bizonyos általános okokat. Ha ezeket az eredményeket nyilvánosságra akarták volna hozni, azt a következtetést kellett volna levonni, hogy minden egyes személy életében, aki ilyen jellegű pszichológiai problémákkal küzd, a legmagasabb valószínűség szerint előbb vagy utóbb a szervi elváltozásnak meg kell jelennie. Munkánk során a lehető legprecízebben állandó kutatást végeztünk a pszichikai érzékelés és a szervi tünetek összefüggésének beazonosítása érdekében.
Csak egy példát említek
A mellrákkal kapcsolatosan 5 problémakört tudtunk kideríteni. Úgy gondolom, Dr. Hamer annyit említ meg, mint amennyit mi is találtunk.
Orvosilag a villejuifi tevékenységem során kidolgoztam a mellrák biológiai jellemzőit. Dr. Hamer módszere segített abban, hogy az ezekkel a szomato-szimptomatológiával összefonódott érzelmi zavarokat sajátságosabban meg tudjam határozni. A rendelkezésre álló esettanulmányok elemzésekor a különböző ráktípusok besorolhatók a Dr. Hamer által definiált kategóriákba
Dr. Hamer munkájának ismeretétől függetlenül száz százalékosan igazolhatjuk, hogy az általunk részletesen megvizsgált mellrákos páciensek tekintetében Dr. Hamer által kifejlesztett módszer helyes.
Gondoskodtunk arról, hogy a páciensek betegségükkel kapcsolatos érzékeléseit lehetőség szerint teljes egészében beazonosítsuk. Ha a betegeink által elmondott pszichoszomatikus problémák elemzéseink eredményeit Hamer doktor elé tenném, képes lenne arra, hogy a betegek kóresetét hozzárendelje a pszichikai problémakörökhöz. Én, mint a kórház egykori praktizáló munkatársa a betegek 3 csoportjával foglalkoztam:
„A” csoport, mely 389 főből állt (41,38%), akik betartották az orvosi kezeléseket.
„B” csoport, mely 215 főből állt (26,70%), akik az orvosi kezelést határozottan elutasították, és
„C” csoport, mely 312 főből állt (33,0%), akik csak egyszer jelentek meg a konzultáción.
Mindegy, hogy a páciensek melyik orvosi terápiát fogadták el, ill. nem fogadták el, csak azt tudom igazolni, hogy az orvosi tünetekkel kapcsolatos biológiai és pszichikai mechanizmusok intim megértése mindig a páciensek helyzetének javulásához vezetett. Sokan közülük a mai napig jól vannak. Életük minőségében és belső békével gyarapodott. Visszatekintve a 8 éves villejuifi kezelésekre 1994. június 29-ig a 604 beteg közül 285 túlélő van, vagyis 47,18%.
Ezek közül a túlélők közül
102 beteg (26,22%) az „A” csoporthoz, és
183 beteg (85,11%) a „B” csoporthoz tartozott.
Az „A” csoport betegeivel kérésüknek megfelelően egyenként 6 órát konzultáltam.
A „B” csoport betegeinek személyenként legalább 40 órás foglalkozás járt. Mindkét csoport tagjainak lehetőségük nyílt arra, hogy a konzultáción kívül telefonon is kapcsolatba lépjenek velünk. Összegezve szeretném megállapítani, hogy a legtöbb beteg halálát a félelem, a biológiai kimerültség és az érzelmi elszigeteltség okozta, és ugyanezek az okok vezettek a megbetegedésükhöz is.
Tisztelt Bíróság, remélem, hogy ezzel a rövid fejtegetéssel kis betekintést nyújthattam abba a gazdagságba, melynek megismerésére Dr. Hamer felismeréseinek és eredményeinek tanulmányozása során nyílik mód.
Marc Frèchet
Nekrológ
Marc Frèchet megbízást kapott egyik főnökétől, Mathe professzortól – a mindenki által ismert Párizs melletti Villejuifi Rákkezelési Központ három vezetőjének egyikétől, hogy vizsgálja meg, hány páciens hal meg akkor, ha „semmit sem tesznek”.
Mindkét (a kemóval kezelt és a kemóval nem kezelt) csoport kaphatott tőle pszichoterápiát. Ezt megelőzően persze a kezeletlen betegek, többnyire a kezelhetetlenek, vagyis az inkurábilisak már átélték a diagnózis- és prognózissokkot. Normális esetben az ilyen páciensek ugyanolyan százalékban halnak meg, mint azok, akik kemoterápiát kapnak.
Nem volt előrelátható, hogy Marc Frèchet bevezeti őket a Germán Gyógytudomány rejtelmeibe. Amint kiderült, hogy ezt tette, és hogy a kezeletlen betegek 85%-a életben maradt a Germán Gyógytudomány segítségével megszabadulva a pániktól, azonnal kirúgták a klinikáról.
A tragédia: Frèchet ezután szerette volna nyilvánosságra hozni a dokumentációját, de valószínűleg a klinikai felmondás során átélt egy „Erre én nem vagyok képes” konfliktust szervi szinten combnyak-osteolysis manifesztációval. Sikerült neki azonban egy barátja segítségével kicsempészni az anyagot. Ez volt a megoldás: “Már képes vagyok rá!”
A dokumentációja elkészültét követő néhány nappal később „Most megcsináltam”, az osteolysis megoldási fázisba ért és a lágyéka megduzzadt. A Germán Gyógytudomány ismeretében ugyan, de meggondolatlanul elment egy Párizs melletti kórházba kivizsgáltatni magát. Ott különös dolog történt. Valamilyen ürüggyel, elképzelhető, hogy tudta nélkül morfiumot adtak neki és ezután már nem ébredt fel. 10 nap múlva, 1997. december 20-án meghalt.
Különösen hátborzongató: Marc Frèchet főnöke, Mathe professzor, a Párizshoz közeli Villejuifi Rákkezelő Központ egyik vezetője több, mint 10 évvel ezelőtt én és barátaim segítségével a hörgőfekély (bronchialis ulcus) megbetegedéséből gyógyult ki a Germán Gyógytudomány szerint kemoterápia nélkül. Amióta újra egészséges, a pácienseknek ismét kemoterápiát ad – tudva jól, hogy ennek az álterápiának elhalálozási aránya 98%.
Marc Frèchet a Germán Gyógytudomány mártírjaként halt meg.
Dr. Ryke Geerd Hamer
