Erik Bryn Tvedt – ügyvéd
Stargata 11
3229 Sandefjord
Városi Gyámhivatal részére
Tárgy: A német hivatalok és bíróságok elől Sandefjordban bújkáló 12 éves kislány (továbbiakban: páciens) és édesanyja (továbbiakban: édesanya), akik a megállapított Ewing-szarkóma kapcsán kilátásba helyezett, a csontbiopszia és kemoterápia elől menekülnek.
Erik Bryn Tvedt, ügyvéd (Sandefjord, Stargata 11) megbízása alapján a Sandefjord Egyetem átadja dr. meg. mag. theol. Ryke Geerd Hamer, belgyógyász szakorvos rektorának alábbi előzetes szakértői véleményét, ún. 3. véleményezőként, akitől megvonták praktizálási engedélyét, amiért nem esküdött meg (szó szerint), hogy a Rák vastörvényét megtagadja, és amiért nem tért vissza az hagyományos orvoslás gyakorlásához.
A végérvényes szakértői vélemény kb. 4-6 hét múlva készül el az Osloi és a Sevillai Egyetemmel együttműködve, amikor a páciens gyógyulása megfelelően előrehaladott lesz, és esetleg már be is fejeződött.
Örömünkre a kis beteg édesapja tegnap e-mailen elküldte nekünk az előzetes szakértői véleményhez még a hiányzó, 2010.08.23-án Hamburg-Eppendorfi Egyetemi Klinikán készült MR-felvételeket.
Szakértői vélemény témája: Ewing-szakróma (bal comb)
Mi az a Ewing-szarkóma?
A 12 éves kislány (havi vérzése még nincs) kiváló általános egészségi állapotnak örvend, jól táplált. Magassága 164 cm, súlya 46 kg. Semmilyen testi, speciális neurológiai rendellenesség nem tapasztalható.
Elhelyezkedés: A bal comb mérsékelten, de láthatóan megduzzadt, az édesanya szerint soha nem volt feltűnően meleg. A színe nem különbözik a jobb oldali comb színétől. Amikor a páciens 2010.09.06-án Norvégiába érkezett, fájdalmat érzett a bal femurban (= combcsont), de most már nem.
Universität Sandefjord