Helmut Pilhar szeminárium 2016.

Beszámoló Helmut Pilhar 2016. augusztusi szemináriumáról

Helmut Pilhar, Dr. med. mag. theol. Ryke Geerd Hamer, az egyetem rektora által kinevezett docense, Dr. Hamer munkatársa újra Piliscséven a Germán Gyógytudomány Oktatási Központban indított tanfolyamot.

Nagy örömmel vártuk újra Pilhar urat a Kelemen Majorságban, mert már a szeminárium szervezése közben láttuk, hogy nagyon sok érdeklődővel indulhat a tanfolyam.

 

A szemináriumon végül több, mint 50 fő vett részt, nagy számban orvosok, természetgyógyászok és terapeuták is bővítették a tudásukat, érkeztek Budapestről és vidékről egyaránt és külföldi résztvevők is ismerkedtek a Germán Gyógytudomány alapjaival a szeminárium első négy napján.

Én most csak ízelítőt kaphattam a tanfolyamból, de nagyon jó volt átérezni az ott töltött időben a hangulatot, a tudásáradatot és a kedves nyitott érdeklődők jelenlétét.

Azt hiszem várakozásunkat felülmúlta az az információhalmaz, mellyel megajándékozott minket az előadás, jó volt újra hallani a már ismert alapfogalmakat, esettanulmányokat, de számtalan új eset is került ismertetésre. Hallhattunk Dr. Hamer új felfedezéseiről, ami nagy örömet okozott nekünk, ismétlőknek is! Dr. Hamer a mai napig fedez fel új agyi reléket, dolgozik, kutat, annak ellenére, hogy munkáját megpróbálják szinte teljesen ellehetetleníteni.

Akik most hallottak először a Germán Gyógytudományról napról-napra nyitottabban és érdeklődéssel hallgatták biológiánk működését és nyíltak ki az új ismeretekre, gondolkodásmódra.

Helmut kiemelte Dr. Hamer nézeteit, miszerint a Germán Gyógytudományt nem lehet leredukálni pusztán az orvosi részére, fontos beszélnünk a biológiai kódjainkról, mellyel összhangban kellene élnünk, de jelen társadalmunkban sajnos kényszerítve vagyunk, hogy  a biológiánk ellen éljünk. Élhetetlen módon elválasztják tőlünk, majd intézmények nevelik gyermekeinket, a szingli létet erőltetik, lakótelepekbe vagyunk zárva, sőt Nyugat-Európában az általános iskolákban már pornóoktatás folyik, mellyel a jövő generációját próbálják meg tönkretenni. Elveszíthetjük kapcsolódásunkat a természettel és nem vesszük észre testünk, lelkünk jelzéseit. Meg kell tanulnunk biológiailag gondolkodni, vállalni a felelősséget az egészségünkért. Egy teljesen új társadalmi rendszert kell felépítenünk. Dr. Hamernek szüksége van arra, hogy visszakapja több, mint 30 év után végre az orvosi praktizálási jogát és lehetőséget kapjon, hogy orvosokat tanítson. Szükség van arra, hogy bekerüljön végre már az általános iskolai biológiaoktatásba is a Germán tananyag. A gyermekeinknek már zsigerileg kell értenie Hamer doktort, ezért is van a mi generációnknak nagy felelőssége a tudás átadásában! Helmut idézte Dr. Hamert több ízben:

„A Germán Gyógytudomány a szabadság tudománya, ez a tudás, ami szabaddá tesz minket!”

Ha megértjük a biológiánkat, szabaddá válunk, félelem nélkül élhetünk és nincs szükségünk az álterápiákra. Ha nem pszichologizálunk, hanem megkeressük a biológiai konfliktust, oki terápiával mindig tudhatjuk a válaszokat, mi az oka a krónikus allergiánknak, miért köhögünk, miért visszeres a lábunk vagy akár, hogy miért nőtt egy hatalmas pattanás a homlokunkra. Ha ezt a gondolkodást elsajátítjuk, tapasztaljuk saját bőrünkön, hogy Hamer doktornak mindig igaza van, nem lesz úrrá rajtunk a pánik, akkor sem, ha rákdiagnózist kapunk. Megkapjuk életünk legnagyobb ajándékát, az életmentő tudást.

A szemináriumon levetítésre került a Dr. Hamerrel készült legújabb riportfilm, melynek magyar nyelvű változata itt került először nyilvánosságra. A rendezvény koronája volt, hogy interaktív kapcsolatban láthatták a résztvevők Hamer doktort, a mestert, aki szívszorító vastapsot kapott többször egymás után.

A szemináriumon Kelemenné Dévényi Julianna, Juli volt a szakfordító, ami rengeteget segített a megértésben. Aki egy kicsit is elmélyül a Germán Gyógytudományban tudja, hogy komplex tudás kell, hogy valaki szinkronban tudja fordítani a tudományos szakanyagot. Az idén biztosak lehettünk abban, hogy a megfelelő szakszavakat Dr. Hamer által használt szófordulatokat hallhattuk viszont magyarul is, ami segít a megértésben.

Köszönjük szépen Helmut az újabb magyarázatokat, fogalmakat, esettörténeteket, melyek megmentenek sok-sok életet! Várunk újra novemberben, hogy megfelelő alapozás után a különprogramokat is meghallgathassuk kellő részletességgel.

2016. október 15-én felzárkóztató előadást tartunk Julival, hogy lehetőség legyen azoknak is becsatlakozni, akik valamilyen ok miatt lemaradtak az alapszemináriumról!

Jövőre már az új felfedezésekkel és új esetekkel bővítjük majd itthoni tanfolyamaink tematikáját, hogy mindenkinek elérhető legyen itt Magyarországon is az életmentő tudás!

Szeretettel,

Illés Kata

Piliscsév, 2016. szeptember 6.