Interjú Prof. Dr. Pfitzerrel, a német hisztopatológia atyjával

A következő interjú a Düsseldorfi Egyetem hisztopatológiai intézetében készült Prof. Dr. Pfitzerrel, a német hisztopatológia atyjával, aki Németországban az akadémiai orvoslás legfőbb bírája, aki dönt „jóról” és „rosszról”, ami, ahogyan azt láthatják, nem létezik. Dr. Pfitzer akkoriban Düsseldorfban 5 évig az orvosi kar dékánja volt.

Gondolhatják, hogy milyen biztos voltam a dolgomban, ha volt bátorságom a német orvostudomány fejéhez fordulni, bemenni az oroszlán barlangjába, és megmondani a főoroszlánnak, hogy eddigi elképzelései, amelyeken a tekintélye alapul, alapvetően hibásak és elsősorban a rettegésre tanítanak. Ennek következtében Dr. Pfitzer később gyáván nem ment el a gelsenkircheni orvosi konferenciára. Ennek oka az lehetett, hogy ráébredt arra, hogy a GERMÁN GYÓGYTUDOMÁNY tudományos érveivel szemben az akadémiai orvoslás legmagasabb tekintélyeinek semmi esélye. Azonban híján volt az eszközöknek (vagy az engedélynek), hogy azt mondja: „Hamer úr, beadom a derekam, igaza van. Mától kezdve az ön harcostársa vagyok.”

 

Dr. med. Ryke Geerd Hamer Sülzburgstr. 29, 5000 Köln 41
Telefon: (02 21) 413046

 

Interjú 1989.07.13-án Düsseldorfban

 

Prof. Dr. Pfitzer úr, a természettudományok és az orvostudomány doktora, a patológia és a citopatológia professzora, jelenleg a Düsseldorfi Egyetem orvosi karának dékánja,

valamint Dr. Ryke Geerd Hamer, korábban belgyógyász, akit 1986 áprilisában a hatóságok megfosztották az orvosi hivatás gyakorlásának jogától, mert nem vonta vissza esküjét a RÁK VASTÖRVÉNYÉRE vonatkozóan.

 

Téma: A tumorok és a rákkal egyenértékű megbetegedések ontogenetikai rendszere „Vermächtnis einer Neuen Medizin” c. könyv (1987, Amici di Dirk kiadó, Köln) című könyv alapján.

 

Dr. Hamer: Pfitzer professzor úr, ön jelenleg citopatológusként, és a Düsseldorfi Egyetem orvosi fakultásának dékánjaként kedvesen hajlandó volt megvitatni „A tumorok (és a rákkal egyenértékű megbetegedések) ontogenetikai rendszerét”. Az ön szakiránya a patológián belül a hisztopatológia és a citopatológia (szövet- és sejtpatológia). Emellett ön biológus, nemde?

Prof. Dr. Dr. Pfitzer dékán: Igen, biológus és orvos vagyok.

Dr. Hamer: „A tumorok ontogenetikai rendszere” többek között kimondja, hogy az emberi és az állati szervezet ugyanazon szerveiben ugyanolyan hisztológiai szövetek találhatóak. Helytálló ez a megállapítás?

Prof. Dr. Dr. Pfitzer dékán: Alapjában véve igen, természetesen, eltekintve néhány kivételtől, például a „szétszórt baktériumok” szövet-disztópiájától, az endiometriózistól. Egyébként igen, ez helytálló megállapítás.

Dr. Hamer: Pfitzer professzor úr, „A tumorok ontogenetikai rendszere” azt is kimondja, amivel a kollégái közül sokan egyetértenek, hogy tumor esetén minden embernél egy szerv X helyén mindig ugyanolyan, és mindig egészen speciális hisztológiai tumor-sejtformáció érintett. Tehát például a gyomor-, béltraktusban tipikusan karfiolformájú, sejtszaporodással növekedő rák hisztológiai szempontból minden esetben egy adenocarcinoma a mandulákban és a tüdő-léghólyagocskákban, amelyek fejlődéstörténeti szempontból a gyomor- és béltraktushoz tartoznak, vagy a corpus uteri-ben (a decidua nyálkahártyájában) találunk adenocarcinoma-t. Ezzel szemben a száj, a méhszáj és a vagina, a hörgő vagy a hólyag nyálkahártyájában mindig fekélyes laphámkarcinóma látható.

Ezt ön is így látja?

Prof. Dr. Dr. Pfitzer dékán: Általában keletkeznek ilyen felhalmozódások, de a bronchialis rendszerben nem.

Dr. Hamer: Ha ez így van, akkor sokaknak meg kellett volna, hogy forduljon a fejében, hogy a hisztológiának valami köze kell legyen a szervtopográfiához, ennek pedig az ember és az állat fejlődéstörténetéhez. Erre eddig miért nem jött rá senki? Talán azért, mert a szervezet egésze helyett mindannyian a részletekre figyeltünk, így éppen a lényeg kerülte el a figyelmünket.

Prof. Dr. Dr. Pfitzer dékán: Igen, mi mindannyian jobban specializálódtunk egy területre, mint valaha bárki, és ki képes áttekintést nyerni az elméleti tárgyak, egy bizonyos beteg klinikai adatai és összefüggései között?

 

A patológia általában csak akkor látja a pácienst, ha már elhunyt. A hisztopatológia korábban is látja a szöveteket. Azonban a patológiában nagy hagyománya van az átfogó, szisztematikus beosztásoknak (WHO és AFIP). A patológiai-klinikai összevetésre mindig is sor került, azonban az ön meglátása „A tumorok ontogenetikai rendszeréről” egyedülálló, eddig még senkinek nem jutott eszébe.

 

Dr. Hamer: Ahogyan azt ön is tudja, „A tumorok ontogenetikai rendszere” nem csak azt mondja ki, hogy az emberi test ugyanazon szervén általában az ennek megfelelő hisztológiai sejtformációt is találunk és tumor esetén általában ugyanaz a hisztológiai sejtformáció, hanem hogy minden hisztológiai sejtformációt ugyanaz az agyfélteke irányítja (pl. minden bélhez tartozó hengerhám-szövetet vagy tumor esetén minden adenocarcinomát az agytörzs hídjában), hanem hogy a test minden ilyen hisztológiai szempontból egyforma területei az egymás mellett lévő agyi relékkel nagyon közeli konfliktustartalommal rendelkeznek.

Prof. Dr. Dr. Pfitzer dékán: Ez igaz lehet, de nem tűnik teljesen logikusnak. Patológusként olyan bizonyítékra lenne szükségem, hogy pl. egy neuropatológus mikroszkóppal megvizsgálja az adott helyet, amely az agyban és az agyi CT-n az adott rákra jellemző.

Dr. Hamer: Azonban itt egy nehézséggel kerülünk szembe, professzor úr: A konfliktus-aktív fázisban az X hely, amely egy speciális rákos daganatért felelős, az agy térképén jól felismerhető a tipikus céltábla-konfigurációjáról. Ha azonban kivágjuk ezt a területet, akkor a neurohisztopatológus semmit nem lát, ezzel szemben természetesen egyértelműen felismerhet ezen a helyen egy változást a vagotoniás megoldási fázisban, ha X helyen, amelyet az ellenségeim „Hameri gócnak” neveznek, intra- vagy perifokális ödémát, sőt, gliaberaktározódást találunk. Ekkor a neuroradiológusok vagy idegsebészek „agydaganatot” (ha csak ezt találták meg), vagy „agyi metasztázist” emlegetnek, ha előtte valahol a testben találtak még egyéb rákos elváltozást is.

Prof. Dr. Dr. Pfitzer dékán: Hát igen, a neurohisztopatológiai területen olyan esetekre korlátozódhatunk, amelyek az ön definíciója szerint vagotoniás megoldási fázisban vannak.

Dr. Hamer: Ezek mindegyike úgynevezett agydaganat vagy agyi metasztázis vagy legalábbis azok voltak, különben nem kísérte volna őket ödéma vagy glia.

Prof. Dr. Dr. Pfitzer dékán: Hamer úr, az ön meglátásai nagyon merészek. Most már értem, hogy mire gondol. A sejtmag vajon nem lehet felelős a sejt hibás vezérléséért? Tehát ezért feltétlenül az agy felelős?

Dr. Hamer: Van egy vicc: „Müller asszony azt mondja a szomszédasszonyának, hogy az egész falu az áramszolgáltatótól kapja az áramot. – Meglehet – mondja Mayer asszony, de a mi áramunk biztosan a konnektorból jön”.

Az, hogy a sejtet a „miniagya”, a sejtmag vezérli, számomra szóba sem jön, mivelhogy: Ki tudná koordináltan irányítani a sejtmagokat, ha nem az „óriás-számítógépünk”, az   a g y u n k?

Prof. Dr. Dr. Pfitzer dékán: Igen, Hamer úr, ön „A tumorok ontogenetikai rendszerével” a teljes orvostudományt a feje tetejére állítja.

Dr. Hamer: Azt gondolom, hogy ennek legfőbb ideje! Mivel ha „A tumorok ontogenetikai rendszere” hisztológiai-citológiai szinten megállja a helyét, és agyi és pszichikai szinten könnyedén bebizonyíthatjuk a reprodukálhatóság vizsgálata által, nem gondolja, hogy akkor amilyen hamar csak lehet, le kell vonnunk ebből a megfelelő következtetéseket?

Prof. Dr. Dr. Pfitzer dékán: Igen, feltéve, ha „A tumorok ontogenetikai rendszere” minden részterületen igazolható. Ebben az esetben a levonható következtetések igazán súlyosak!

Dr. Hamer: Dékán úr, az első következtetés az lenne, hogy a lehető leghamarabb egy örvendetes üzenetet adnánk át a pácienseinknek: Tévedtünk! A rák nem ellenséges sejtek vadul és céltalanul burjánzó sejtek hada. A feltételezetten rendszertelenül, invazívan burjánzó rákos sejtek vagy nekrózisok kivétel nélkül mind szigorú törvényszerűség szerint haladtak ontogenetikailag előírt pályájukon!

Prof. Dr. Dr. Pfitzer dékán: Igen, ez akkor helytálló lenne.

Dr. Hamer: A második következtetés az lenne, hogy a régi elképzelést az úgynevezett metasztázisokról, ahogyan azt eddig az akadémiai orvoslás tanította, a lehető leggyorsabban el kell felejtenünk. Hátborzongató hit-akrobatikát követeltek tőlünk, amikor azt kellett képzelnünk, hogy a vad és villámgyorsan változó metamorfózisok, az entoderma vastagbél-karcinómája a középső csíralemez (mezoderma) nekrotizáló csont osteolysévé alakulhatnak át, és végül létrehozzák az ektoderma „metasztatikus-metamorfózisos” ún. agyi metasztázist. Mindenki buzgón azt állította, hogy megértette ezt a badarságot, amit egy valamennyire is kritikus orvos el sem hisz.

Prof. Dr. Dr. Pfitzer dékán: Hamer úr, ezen a ponton nem tudok egyetérteni önnel. Ezt eddig mindig máshogyan láttuk. És már azt is látom, hogy az akadémiai orvoslásnak sok kiegészítő hipotézisre van szüksége.

Ami a rákos sejtek perifériára való kerülését illeti, az is igaz, hogy eddig túlnyomórészt indirekt bizonyítok állnak rendelkezésre, hogy a rákos sejtek az artériás vér által kerülnek a metasztatizálásuk helyére.

Dr. Hamer: A harmadik következtetés az lenne, hogy a tumorok ontogenetikai rendszere alapján fel kellene sorolnunk, hogy melyik csíralemezről eredő sejtformáció melyik fázisban vezet sejtosztódáshoz vagy sejt-nekrózishoz. Mivel őrültség lenne azt képzelnünk, hogy egy vastagbél-adenocarcinoma (amely a konfliktus-aktív fázisban mitózisok kíséretében „nő”) úgynevezett metasztázisként csont-szarkómához vezethet, amely kizárólag a megoldási fázisban „nő”. Röviden tehát: Tudatlanul, mint a gyerekek nagy összevisszaságban egymásra hajigáltuk a sympathikotóniás és a vagotoniás fázist, és mindezt egyszerűen metasztázisnak neveztük el. Ezek a következtetések helytállóak, Professzor úr?

Prof. Dr. Dr. Pfitzer dékán: Ezek olyan kérdések, amelyeket a klinikai orvosoknak kell megválaszolniuk.

Dr. Hamer: Egy további helytálló következtetés lenne, hogy le kellene számolnunk az agydaganatról és agyi metasztázisról alkotott eddigi elképzeléseinkkel. Ezek nem valós folyamatok.

Prof. Dr. Dr. Pfitzer dékán: Mire gondol?

Dr. Hamer: Hát először is: Az igaz, hogy az agysejtek a születés után nem tudnak osztódni, illetve szaporodni?

Prof. Dr. Dr. Pfitzer dékán: Igaz.

Dr. Hamer: Az egyetlen, ami az agyunkban szaporodni tud, az a kötőszövet, az úgynevezett glia, és ezek a teljesen ártalmatlan kötőszöveti sejtek kizárólag a megoldási fázisban szaporodnak. Aki ezen a területen dolgozik, tudja, hogy ebben a fázisban, vagy ezt követően kontrasztanyaggal ezeket meg lehet színezni.

Prof. Dr. Dr. Pfitzer dékán: Az azonban kétséges, hogy ezek ártalmatlanok.

Dr. Hamer: Professzor úr, tegyük fel, hogy 100 „agydaganatos” esetben gliómát diagnosztizált. Mi mást diagnosztizálhatott volna, ha a nem szaporodó agysejteken és az egykor, vagy a mostanáig szaporodó – ártalmatlan – gliasejteken kívül ott nincs más?

Prof. Dr. Dr. Pfitzer dékán: Természetesen egy elsődleges agydaganatot!

Dr. Hamer: Nos hát, egy szorgalmas doktorandus utólag megállapítja, hogy mind a 100 esetben, amikor boncolást végeztek, hogy valahol a testben egy kisebb vagy nagyobb rákos elváltozást fedeztek fel, amelyet a klinikai vizsgálatok nem mutattak ki, mivel nem voltak tünetei, és a páciensnek nem voltak panaszai. Ha utólag újra megpróbálná az úgynevezett agydaganatot úgynevezett agyi metasztázisként „átérzékeltetni”, az azt jelentené, hogy megkísérelné a HAMERI GÓCOT például bélbolyh-adenocarcinomaként értelmezni, vagy a HAMERI GÓCBA osteolysist vagy szarkómát belemagyarázni.

Prof. Dr. Dr. Pfitzer dékán: Igen, egy kicsit zavarba hoz, mert ezt eddig még soha nem kíséreltem meg az ön szemüvegén keresztül nézni. Beismerem, hogy a gliómák gyakran többféle alakot öltenek.

Dr. Hamer: Igen, ez pontosan így van. Azt hiszem, az a legjobb, ha az ember minden kiegészítő hipotézist egyszerűen elvet, és óvakodik attól, hogy különböző spekulációkba bocsátkozzon a diagnózis során a „metasztázis eredetét” illetően. Egész egyszerűen (ártalmatlan) gliómákról kellene beszélnünk.

Az agyi CT alapján aztán nincs különbség, ezek kivétel nélkül minden esetben gliómák. Ezt a becsületes neurohisztopatológusok is nyíltan elismerik. Mi erről a véleménye?

Prof. Dr. Dr. Pfitzer dékán: A véleményem eddig az volt, hogy két különböző agyi folyamat létezik:

  • az elsődleges agydaganatok, pl. gliómák
  • a másodlagosan agyba metasztatizáló folyamatok, amelyekben külső, nem agyi rákos sejteket látunk. Beismerem, hogy ezek a diagnózisok is sok fejtörést okoznak.

Dr. Hamer: A tumorok és a rákos elváltozások ontogenetikai rendszerén kívül a mikrobák is rendelkeznek ontogenetikai rendszerrel, röviden: a gombák (mycosis) a mi jó szemetessegédeink az entoderma és a kisagy irányította mezoderma, vagyis az ún. ősagy részeiben keletkező tumorok eltakarításában. A baktériumok a nagyagy által vezérelt mezodermális nekrózisok szemetessegédjei (pl. kötőszöveti nekrózisok), míg a vírusok az ektoderma fekélyes karcinómájának ödémával dolgozó restaurátorai.

A különböző mikrobák „ontogenetikus kora” megegyezik annak a szervnek vagy szervcsoportnak az ontogenetikus korával, amelyért felelősek, és az adott agyi rész ontogenetikus korával, amely a szervcsoportot vezérli. Természetesen szemetessegédeink és restaurátoraink kizárólag a vagotoniás megoldási fázisban munkálkodnak, és csak számítógépünk, az agy kifejezett parancsára állnak munkába.

Nem kényszerű következtetés ez az elképzelés, ha „A RÁK VASTÖRVÉNYÉNEK” megértését teszi meg mércének az ún. fertőző betegségeink esetében?

Prof. Dr. Dr. Pfitzer dékán: A mikrobákkal kapcsolatos kérdéseket meghagyom a mikrobiológusoknak.

Dr. Hamer: Kérem!

Professzor úr, sem a rosszindulatúnak vélt rákos sejtek, sem a rosszindulatúnak vélt mikrobák nem voltak az ellenségeink. Szigorúan véve nincsenek sem patogén, sem apatogén baktériumok, amelyeket le kellene győznünk. Ők mindannyian hű segítőink. Még coli-baktériumaink is csak az emésztési vagotoniás fázisban, kizárólag az agytörzs (híd) utasítására álltak munkába, nem ellenünk, hanem   é r t ü n k !

Prof. Dr. Dr. Pfitzer dékán: Ezeket a kérdéseket is a mikrobiológusoknak kell megvizsgálniuk.

Dr. Hamer: Prof. Pfitzer úr, világossá vált az ön számára, hogy éppen most temettük el a hagyományos orvoslást?

Az Új Medicinát már nem lehet megállítani akkor sem, ha egy korrupt, tudatlan bíróktól nyüzsgő bíróság a hivatásom gyakorlásától való eltiltást az orvosi kamara kérésére meghosszabbította amiatt, hogy 3 évvel ezelőtt nem vontam vissza eskümet „A RÁK VASTÖRVÉNYÉRE” vonatkozóan, és mindezt azzal indokolta, hogy Dr. Hamer nem tud visszatérni az akadémiai orvoslás ösvényére.

Talán csatlakoznom kellett volna egy tudományos tetem gyászmenetéhez?

Prof. Dr. Dr. Pfitzer dékán: Egy patológus számára a tetemek is a tudomány tárgyát képezik!

Dr. Hamer: Dékán úr, továbbítsa beszélgetésünket a pácienseinknek. Ők elvárják ezt, és joguk van tudni erről, hiszen az életükért harcolnak! Az ő nevükben mondok köszönetet ezért a beszélgetésért.

 

Düsseldorf, 1989. július 13.

 

Prof. Dr. Dr. Pfitzer                                       Dr. Ryke Geerd Hamer

A Düsseldorfi egyetem

orvosi fakultásának dékánja

 

Az eredeti, német nyelvű dokumentum ide kattintva megtekinthető.