A hormonok a szervezetünk szabályozásában vesznek részt, egyúttal sok mindenre kihatnak. Amíg a hormonrendszer egyensúlyban van és úgy működik, ahogyan kell neki, addig minden rendben van, de ha az egyensúly felborul, annak azonnal megtapasztalhatóak a hatásai. A hormonok hatással vannak például a hangulatunkra, a lelki egészségünkre, de kihatnak a testsúlyunkra, a szőrnövekedésre, a nemi vágyra, a menstruációra is. Ez nem is csoda, ha tudjuk, hogy több, mint 40 féle hormon dolgozik a testünkben. A hormonok olyan kémiai anyagok, amik a vérünkön keresztül jutnak el egyik helyről a másikra, miközben jelátvivő szerepet gyakorolnak.
A hormonoknak a konfliktusainkra is hatása van, és fordítva. A birtokvesztés-konfliktusnál megváltozik a hormonok összetétele és a szintje is. A jobb, illetve balkezes nő és férfi esetében más változásokat eredményez mindez. Egyaránt kihat a fizikai, lelki, érzelmi állapotukra, szexuális viselkedésükre is az, hogy a jobb vagy a bal agyféltekén következnek be hormonális változások. Tehát, ha valakit valamilyen konfliktus ér, az a lelki egyensúlyára és vele együtt az egész testére is kihat. A hormonok másképp kezdenek reagálni, ezzel negatív változásokat idéznek elő az egyén testében. Az orvostudomány válasza erre legtöbbször a gyógyszeres kezelés vagy az operáció. A Germán Gyógytudomány azonban egészen más véleményen van. Szerintünk a megoldás nem a külső beavatkozás, hanem a konfliktusok megszüntetése.
A honlapunkon Ön is jobban megismerkedhet a Germán Gyógytudomány képviselte elvekkel. Ha felkeltettük az érdeklődését, és szeretne többet megtudni akár a hormonokról, arról, ahogyan az életünkbe beavatkoznak vagy más, ehhez kapcsolódó dolgokról, csak keressen fel minket bizalommal! A honlapunkon közzétett elérhetőségeink bármelyikén kapcsolatba tud lépni velünk, és tájékozódni az általunk indított tanfolyamokról. Ismerje meg a betegségek okait, és győzze le őket eredményesen, ebben is segít a Germán Gyógytudomány!