Bemutatkozás Dr. Gáll Imre

Dr. Gáll Imre

Belgyógyász szakorvos

1974-ben születtem Nagyváradon, itt szereztem orvosi diplomát is 2003-ban. Ezt követően kerültem Gyulára egy gasztroenterológia súlypontú belgyógyászati osztályra majd a Szent-Györgyi Albert egyetem keretén belül szereztem belgyógyászat szakvizsgát 2009-ben. Belgyógyászati ismereteim bővítési céljából 2010-2013 között Kecskeméten dolgoztam, endokrinológia, nefrológia, illetve hematológia szakterületeken. A magyar egészségügyben létrejött változások miatt nem voltam képes a munkámat olyan szakmai szinten végezni, amellyel magam is kibékültem volna, így költöztem ki családommal Németországba, ahol szív, és tüdőgyógyászati osztályon dolgoztam. Jelenleg egy svájci magánklinikán vagyok belgyógyász főorvos.

Az orvostudományban eltöltött első évek során hamar szembesülnöm kellett az akadémikus orvoslás korlátaival, így ismereteimet folyamatosan bővítettem különböző természetgyógyászati ágakkal. A legnagyobb szakmai áttörést a Germán Gyógytudománnyal való 2008-as megismerkedés jelentette, mely új alapokra helyezte a betegségről és az egészségről alkotott addigi ismereteimet. Ezt követő tanulmányaim központi témája a betegségek érzelmi és mentális háttere felé irányult. Célom, hogy a hozzám fordulóknak egy teljesebb megértést adjak, mely segítséget nyújthat egy egészségesebb és felszabadultabb élethez.
gallimreth@gmail.com

Vissza a tanfolyamokhoz