Őszinte részvétemet szeretném kifejezni Helmut Pilhar feleségének, Erikának és gyermekeinek, hozzátartozóinak. Szívemből átérzem mindazt a fájdalmat, amit Helmut elvesztése okoz a családnak.
Helmut mindannyiunk számára nagy veszteség. A végletekig védte és őrizte a Germanische Heilkunde-t és az eredeti tudás továbbadásának szentelte az életét. Mérnöki precizitással, Dr. Hamerhez fűződő hosszú barátságának és együttműködésüknek köszönhetően a leghitelesebben, tökéletes szakmai tudással kidolgozott egy, mindenki számára érthető részletes oktatóprogramot, amelyet európai körútjain osztott meg az emberekkel.
Magyarországon három ízben tartott szemináriumot. Az elsővel különösen nagy örömet okozott nekünk, hiszen akkoriban jelent meg a Tudományos táblázat. Záporoztak rá a kérdések, ő pedig a válaszaival rávezetett minket azokra a vezérfonalakra, amelyeket követve a „biologikus gondolkodással” könnyedén kiigazodhatunk a Germanische rendszerében. Az előadások után, akár késő estig is velünk tartott egy biliárdversenyre vagy egy laza beszélgetésre, majd másnap kora reggel folytatta rendületlenül az előadást.
Dr. Hamer és Helmut, nagy űrt hagytatok magatok után.
Helmut, köszönöm Neked, hogy általad Magyarországon is elterjedhetett az eredeti Hameri tan – ahogy Te szoktad mondani: „A szabadság tudománya. Legyen ez a hobbitok!”
Remélem,Ti ketten látjátok ott fent, hogy milyen sokan elkaptuk azt a vezérfonalat és akiknek nehéz megállni, hogy ne váljon hobbijukká a Germanische Heilkunde!
Nyugodj békében, Helmut!
Szeretettel Juli és Gyuri