Germán Gyógytudomány® SZEMINÁRIUM MAGYARORSZÁGON
Előadó: Helmut Pilhar
Helmut Pilhar, a Sandefjordi Egyetem dr. med. mag. theol. Ryke Geerd Hamer, az egyetem rektora által kinevezett docense, dr. Hamer személyes megbízottja Magyarországon, a Pilis szívének közelében, Kesztölcön 7 napos Germán Gyógytudomány® (régi, de már nem használatos nevén GNM vagy Új Germán Medicina) szemináriumot tartott.
Csodálatos környezetben, a nagyvárosi zajoktól távol a résztvevők kellően le tudtak lassulni és ki tudtak nyílni ahhoz, hogy az információkat a legszélesebb spektrumon be tudják fogadni.
A szemináriumon részt vevő összesen 67 fő egyrészt az ország különböző pontjairól érkezett, másrészt külföldről, Erdélyből és Németországból. Az első három napon átfogó képet kaphattunk a Germán Gyógytudomány® alapösszefüggéseiről, ezt követően a részt vevők a különprogramok, és a pszichózisok témakörével ismerkedhettek meg.
Hamer doktor az orvostudományt természettudományos bázisra helyezte. Bebizonyította, hogy a biológiai és pszichológiai konfliktusok (DHS=Dirk Hamer Szindróma) a lélek, agy, szerv szinten egyszerre fut le. Ezen a három szinten a konfliktus, mint kulcs a zárba illeszkedik. A DHS-tól kezdve a konfliktus megoldásig (KM) és azt követően a gyógyulási fázis végéig, az Értelmes Biológiai Különprogram (ÉBK) mind a három szinten, szinkronban, két szakaszban zajlik le. Az első szakasz a konfliktus aktív fázis (KA), a második szakasz pedig a a megoldást követő gyógyulási fázis (KM), melynek második felében az epileptikus/epileptoid krízist (EK) ugyanúgy nem lehet elkerülni, mint várandóság után a szülést. Hamer doktor felfedezte az ÉBK egyedfejlődéstől függő rendszerét, és ezzel összefüggésben azt is, hogy szervezetünkben a mikrobák értelemszerűen vannak jelen. Ezt követően “kvintesszencia” a lényeg megértésének törvényét tárta fel, miszerint az összes ún. “betegség” a természet Értelmes Biológia Különprogramjának részét képezi, és ez a fejlődéstörténet szempontjából értelmezhető. A természettörvényekben a teremtő akarata nyilvánul meg.
Helmut Pilhar oktatási anyaga laikusok számára is jól követhetően mutatja be, Hamer doktor Germán Gyógytudományát. Prezentációjának logikus felépítése, mindenki számára érthető magyarázatai, szemléletes esetpéldái segítették a résztvevőket a minél jobb megértésben. Helmut Pilhar elmondta, hogy ő csak betekintést tud nekünk adni, meg tudja mutatni, hol futnak a vezérfonalak és hol függenek a “harangok”, ezen túlmenően mindenkinek magának kell arra törekednie, hogy minél jobban és mélyebben megértse az alapokat és az összefüggéseket.
A szemináriumon még azok is számos újdonságot láttak és hallottak, akik már évek óta foglalkoznak a Germán Új Medicinával. Helmut Pilhar elmondta, hogy Hamer doktor Tudományos Táblázatában nagyon egyszerűen el lehet igazodni, akár fejből fel lehet mondani az egészet, koponya-CT felvételt is meg lehet tanulni olvasni, de a Germánnal mások gyógyulásában csak az tud felelősségteljesen segíteni, aki kellő bölcsességgel rendelkezik. Ez a bölcsesség azonban nem tanulható meg, százból egy ember az, aki egyáltalán megpróbálkozhat azzal, hogy Germán Gyógytudomány terapeutaként segítsen.
A Germán Gyógytudomány® a királyok tudománya, igazi tudás és bölcsesség nélkül a terápia minden formája kísérleti karakterrel bír annak ellenére, hogy a terapeuta művészete “mindössze” abból áll, hogy addig életben tartsa a pácienst, amíg a természet meggyógyítja! A terapeutának minden esetben bele kell élnie magát a páciens helyzetébe, ami csak annak az embernek sikerülhet, akinek nincs konfliktusa önmagával és a környezetével. A konstellált terapeuta a konstellált pácienst nem tudja kihozni a konstellációból és ennek is biológia értelme van.
A Germán Gyógytudomány® emberi tudomány, amely megmutatja, hogyan működik a testünk. Mindennapi életünk részévé kell válnia, hogy semmi se állhasson közénk és az egészségünk közé. Ennek ellenére tudomásunk van az ellentétes érdekekről, melyek megakadályozzák, hogy a Germánt mindenki számára elérhető legyen. Ezért olyan egészséges együttműködőkre van szükség, akik azzal tudnak ebben a legálissá tételi folyamatban segíteni, hogy mélységében megértik és hitelesen propagálják Hamer doktor életmentő tudományát, amelynek segítségével az abszolút egészséget élhetjük meg.
A Germán Gyógytudomány® a szabadság gyógytudománya, szabad körülmények között lehet gyakorolni. A legnagyobb bajban a középút a biztos halál, mert az a páciens, aki már nem egészséges, intellektuálisan ugyan felfogja a Germánt, de sejtszinten nem tudja magáévá tenni, és éppen ezért mégiscsak félelemből dönt. Aki időben megismerkedik ezzel a fantasztikus tudománnyal, az ismeri a tüneteket, nem fog félni, és helyes döntést tud hozni, ki tudja magát vonni az akadémikus orvostudomány megszokott terápiás eljárásaiból, és éppen ezért természetes úton, hiba nélkül meggyógyulhat, ismét egészséges lehet.
A Germán egyetlen mellékhatása, hogy egyszer és mindenkorra elveszítjük a félelmet, azáltal, hogy sejt szinten tesszük magunkévá a tudást, s így végre igazán szabaddá válunk.
Meg kell változtatnunk az életünket, meg kell változtatnunk a hitünket, mert a Germán Gyógytudományban a spontán gyógyulás a szabály, és ha ez mégsem következik be, az a kivétel. Ezt Hamer doktor a szeminárium első napján “személyesen” is megerősítette. Többek között azt mondta: “Létezik egy vallási közösség, ahol a Germán Gyógytudomány általi gyógyulás 99,9%-os, és ez a Germán elkötelezettek csoportja.” De sajnos az emberek többségéhez eddig még nem juthatott el. Majd hozzátette: “Legyen a Germán Gyógytudomány® a hobbijuk! Értsék meg önmagukat, a saját testük működését, és segítsenek abban, hogy a Germán néptudománnyá váljon!”
Szerencsések vagyunk, hogy a Germán Gyógytudomány® felfedezőjével egy korban élhetünk, szinte a szemünk előtt zajlik ennek a fantasztikus tudománynak a napvilágra kerülése. A résztvevők legnagyobb örömére Hamer doktorral az első és az utolsó napon is lehetőségünk volt virtuális találkozásra. A második alkalommal Hamer doktor másfél órán keresztül a szeminárium során felmerült tizenöt kérdésünkre adott részletes magyarázatot. Felejthetetlen élményben volt részünk.
Ez úton is köszönet Helmut Pilharnak a fantasztikus előadásáért, és köszönet Julinak és Gyurinak a színvonalas szervezésért, és a “csapatkovácsoló” szórakoztató programokért.
Berecz Barbara