Prosztatarák – nincs ok a pánikra

Ha eddig egyetlenegy férfit sem kezeltek volna korai stádiumú prosztatarákkal, a túlélési arány akkor is 97%-os lenne. Így hangzik egy svéd kutatók által elvégzett tanulmány eredménye, melyet az Amerikai Nemzeti Rákintézet folyóiratában adtak közzé.

 

Nem mindig indokolt a prosztatarák kockázatos kezelése

A prosztatarák legtöbb fajtája olyan lassan növekszik, hogy a kutatók egyre inkább felteszik a kérdést, hogy a betegek élete vajon valóban olyannyira veszélyeztetett, hogy a hormonkezelések, a sebészeti beavatkozások vagy besugárzások óriási kockázatai tényleg indokoltak-e?

Az ilyen kezelések mellékhatásai nem jelentéktelenek, mint például az inkontinencia vagy az impotencia.

A prosztatarák nem egy halálos betegség

Az adatok azt mutatják, hogy a legtöbb csekély kockázattal járó rákos betegnek nincs oka pánikra – jelentette ki Grace Lu-Yao, a New Jersey Orvosi és Fogorvosi Egyetem rákkutatója.

A prosztatarák már valóban nem egy halálos betegség.

 

Prosztatarákos betegek között egy tanulmányban összevetették a kockázati tényezőket.

Kutatók analizálták a svéd nemzeti ráknyilvántartó adatait, 6800 olyan férfi elhalálozási arányát hasonlították össze, akik 70 év alattiak voltak és a „enyhén vagy közepesen súlyos, korai stádiumban lévő prosztatarák” diagnózist kaptak.

A rizikófaktort olyan tesztek kombinációjával határozták meg, mint például a PSA-teszt (az ún. prosztataspecifikus antigén tesztje) és a Gleason-Score (szövetminta mikroszkopikus értékelésének módszere).

A páciensek vagy alávetették magukat agresszív rákellenes hormon-, sugárkezeléseknek és műtéteknek, vagy kivártak, és állandó orvosi felügyelet mellet megfigyelték a rák továbbfejlődését.

A prosztatarák általános túlélési rátája

Teljes általánosságban a prosztatarák 5 éves túlélési aránya 99%-os, a 10 éves túlélési aránya pedig 95%. Ez azt jelenti, hogy a prosztatarák a férfiak 1-5%-ánál okozott korai elhalálozást az egészséges férfiakkal szemben.

Ennek a túlélési aránynak kiszámításához mind kezelt, mind nem kezelt prosztatarákos férfiakat vontak be.

A nem kezelt prosztatarákos férfiak túlélési aránya

Az említett tanulmányban kiderült, hogy férfiaknak azon 20%-a, akik nem vetették alá magukat semmilyen kezelésnek és orvosi megfigyelés alatt tartották a prosztatarákjukat, 8 év múlva meghaltak. Ennél a korcsoportnál viszont a lakosság többi részében is ugyanilyen arányú az elhalálozás.

A 20%-os csoport alig 3%-ánál találtak olyan halálesetet, melyet a prosztatarák következményei okoztak. Eközben a kutatók felhívják a figyelmet, hogy a kiértékelésbe nem vonták bele a férfiak általános egészségügyi- és erőnléti állapotát.

Nincs ok a pánikra!

Az összességében alacsony elhalálozási kockázatot jelentő prosztatarák alapján a tudósok mindenképpen ajánlatosnak tartják a rákos elváltozás alapos megfigyelését azoknál a férfiaknál, akiknél a kockázati tényező alacsony.

Ugyanakkor utalnak rá, hogy nincs okuk a pánikra azoknak a férfiaknak, akiknél egy ilyen kevésbé kockázatos besorolású prosztatarákot diagnosztizáltak.

Sport és egészséges táplálkozás az egészséges és hosszú élet érdekében

Lu-Yao rákkutató elmondta, hogy a diagnózis legyen inkább ébresztő jellegű – egy lehetőség, hogy végre tegyenek valamit az egészségükért, hogy javítsák az erőnlétüket, űzzenek több sportot és táplálkozzanak egészségesen. Ez ugyanis növelné az egészséges és hosszú élet lehetőségét – rákos betegséggel vagy anélkül.

Forrás: https://www.zentrum-der-gesundheit.de/prostatakrebs-behandlung-ia.html

Felhasznált irodalom:

  • Lu-Yao G. et al.,  “Diagnosis of Localized, Screen-Detected,Prostate Cancer—Crisis or Opportunity?“, JNCI J Natl Cancer Inst (2010) 102 (13): 917 doi:10.1093/jnci/djq260, June 24, 2010, (Diagnose eines lokalisierten, mit dem Bildschirm entdeckten Prostatakrebses -Krise oder Möglichkeit?) (Quelle als PDF)
  • Sattin P. et AL., “Outcomes in Localized Prostate Cancer: National Prostate Cancer Register of Sweden Follow-up Study”, JNCI J Natl Cancer Inst (2010) 102 (13): 950-958.doi: 10.1093/knci/djq154, June 18, 2010, (Ergebnisse von lokalisiertem Prostatakrebs: Folge-Studie des National Prostate Cancer Register in Schweden.) (Quelle als PDF)