Kedves Helmut,
Ez egy élet írta igaz történet az időszámításunk után 2017-ben.
Függöny fel!
3 hónappal ezelőtt csókolt homlokon a Germán Gyógytudomány múzsája. Magával ragadott a Természet Biológiai törvényei tudásának megszerzésének a lendülete. Hagytam, hogy megtörténjen. Napról-napra hegyeztem a fülemet a „Bátor sisakosok” irányába és nyitott szemmel olvastam mindent, amit a “Acélos vitéz” igaz szavaival leírva találtam. A szabadság 2 igaz úttörője, mindkettő az a saját maga módján.
Az alapkő le lett rakva és eljött az idő, hogy az első saját lépéseimet meg merjem tenni egy számomra röviddel ezelőttig ismeretlen területen. A vágyaim elsődleges tárgya én magam voltam ;-). A régi áltudást félretéve, lépésről-lépésre kezdtem el a saját élettapasztalaimra a kezdetleges (fejletlen) ismereteimet alkalmazni. Több mint 6 évtizedre tudtam visszatekinteni. A saját különböző lét-konfliktusaimból, amit szisztematikusan és biológiailag csak félig rendszereztem, szedtem ki azokat, ami a legfájdalmasabb hátrahagyottságot biztosította a legkisebb említésre sem méltó apró fájdalmacskák mellett. A következő kinyilatkoztatás lett az eredménye az én új kíváncsi és lelkesedő tapogatózásomnak a Szent ismeret tudományában, ami saját magunkban is megtalálható.
Rögtön előre jelezvén: maradnak nyitott kérdések, de a hosszútávú időbe való visszatekintés miatt vannak emlékek, amik az idő távlatában elhalványulnak. Bocsássák meg a félreértéseimet, mint a gyermeknek az anyai emlő iránti vágyódását.
Hajrá! Bal kezet a jobba csapva és…
Szabad a színpad!
Heuréka! Futott át agyamon a migrén az online szakkörön. 55 év után oldódott meg a vasárnapi fejfájásom titka, amit gyerekként szenvedtem el.
A következő történt:
1962-ben 2. osztályos általános iskolás voltam, amikor még szombatonként is volt oktatás. Minden nap 6 másik falubeli tanulóval mentünk az iskolába, miután reggel 7-kor a nagy hársfa alatt összegyűltünk. 3 km volt az út és mint egy nagy gyöngysor birtokoltuk az utat közösen. Az apám a saját szigorú módjában a testvérembe és belém is sulykolta, hogy kifejezetten a bal oldalon menjünk, ahogyan tettünk is. Megemlíteném, hogy egy hajlékony, mozgékony, átlagon felüli sportos gyerek – a mai szempontból orvosi és politikai korrektséggel élve egy kezelendő hiperaktív gyerek (ADHS-gyerek) – voltam.
Egyik reggel megtörtént, útban az iskola felé: elütött a bicikli. A bicikli csengője – a 3 testvér a kormányon, az ülésen és a csomagtartón ült – váratlanul, hangosan és visítva megszólalt. Az első ijedtségemben pánikszerűen jobbra húzódtam az út közepe felé. A többi gyerek a másik oldalra ugrott. A bicikli a teljes legénységével együtt nekem ütközött, a kis edzett testemet legyőzte és a fejem becsapódott a makadámútba. Ezután nagy, sűrű csend keletkezett.
Az ütés egy leírhatatlan sokkot okozott és úgy éreztem, mintha fejbe vágtak volna. Az én ismertetőjegyeim a határtalan mozgásszabadság és mozgásöröm volt és most hirtelen számomra érthetetlenül, derült égből jövő brutális stop, leblokkolás lett az eredménye. A halál szellője érintett meg.
Összezavarodtam, kábultan felálltam és felvettem az iskolaszereimet és a nővérem társaságában visszafordultam. A többi falubeli gyerek és a 3 fiútestvér nem foglalkoztak velem és mentek tovább a céljuk felé. Halkan sírva és reszkető testtel 1 km-t gyalogoltam haza. Az egész fejem zúgott, de nem éreztem egy pontra összpontosított fájdalmat sehol. Otthon elhánytam magam és utána álomba merültem. A későbbi diagnózis: komoly agyrázkódás – 2 hét ágynyugalom.
A 2 hetes iskola nélküli időszak részleteire nem emlékszem, kivéve hogy hamar rendbejöttem, mivel igazi vidéki gyerek voltam, aki mindig makk egészséges és robusztus alkatú volt.
Ez keserű szájízt hagyott az életemben. A maradandó következménye ennek az emléknek, hogy éveken keresztül vasárnap reggelente rendszeres fejfájás gyötört, mely estére elmúlott. Hétfőtől szombatig tünetmentes voltam. Az, hogy összefüggés van a baleset és a vasárnapi fájdalom között, sejtettem, mert egészen addig nem volt semmi gond. Többet nem tudtam ezzel kapcsolatban összeszedni.
Később gimnáziumba mentem, ami másik útvonalon vitt, de a fejfájás és én több mint 4 évtizeden keresztül továbbra is egy pár voltunk akaratlanul is, azzal a különbséggel, hogy akkor már nem csak vasárnaponként, hanem hétköznap is megjelent, teljesen rendszertelenül.
Mindig kétfajta fejfájás gyötör:
- Ordító, zümmögő fájdalom az egész fejemben széjjeloszlatva, hányingerrel és látási zavarokkal összekötve, ami migrénként ismert
- Fájdalom a koponya nyakszirten alul jobbra, ami csonthártya-túlérzékenységként ismert. Ennek az érzékeny területnek az érintésére erős fájdalom jön a frontális koponyacsontba.
Mint tanár vonultam nyugdíjba, és az iskolával való kapcsolat megszűnése után 2006-ban csökkentek a migrénjeim száma és kevésbé voltak erőteljesek. A gyakori csonthártya-túlérzékenységi fájdalom pedig megszűnt. Mostanában szinte nincsenek fejfájásaim, nagyon ritka kivétellel.
És most hogy látom a történetet?
A DHS a baleset pillanatában:
– “Nyakba szakadó” félelem-konfliktus: nem láttam a hátulról érkező biciklit
– Birtokféltés-konfliktus: nem tudtam a birtokomat kijelölni és nem tudtam merre térjek ki
– Elválasztás-konfliktus: ütközés a biciklivel (a jobb oldalon a fenék résznél van egy ovális 3X8 cm folt)
– “Szemből érkező veszély” -konfliktus: bevertem a fejem az útba
– Motorikus-konfliktus: rövid mozgásképtelenség
– Rémület/félelem-konfliktus: rövid beszédképtelenség
– Harapás-konfliktus: erősebb fiúk támadtak és nem tudtam őket helyreigazítani
– Brutális elválasztás-konfliktus: kénytelen voltam a falubelieket elhagyni és visszafordulni
– Sín: az iskolába vezető út (hétfőtől szombatig, amíg az általános iskolát látogattam)
Hogy a hétvégi kín egy örömforrás is lehetett volna, nem is gondoltam. Mindig percre pontosan érkezett a gyógyíthatatlannak titulált epileptoid krízis az ismételt sikeres konfliktusmegoldás után. És gyanútlanul újra arra a sínre kerültem és visszaestem a konfliktus-aktív fázisba. Semmi sem állt messzebb tőlem, mint ennek a tudásnak a mechanizmusa.
Apropó álmok: az iskola, mint téma, a gazdag emlékekkel együtt, mint egy tartós előfizetés lett része az éjszakai álmaimnak és így súlyos része volt a fájdalmas odüsszeiámnak. Okosabb lett volna, ha másik pályát választok? A baleset pillanatának lementett részletei, ami miatt évtizedeken át újra és újra a rettegett fejfájás-sínre kerültem, még a mai napig nem tiszta.
A gimnáziumba lépve az “Általános iskolába gyaloglás-sín” már nyilvánvalóan nem hatott rám, de attól a pillanattól fogva minden nap fennállt a lehetősége egy esetleges fejfájásnak. De a tudattól, hogy az akkori szituáció már nem ismétlődhet meg, igazán lenyugtat, és bizony már mosolyogni is tudok rajta. Ma nagyszerű egészségnek örvendek.
A tanulságok? A világ a feje tetején áll. A hazugságnak hízelegnek, az igazságot kigúnyolják. Minden ember érezze kötelességének, hogy meg kell tennie minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy a börtön láncai végleg elszakadjanak. Tiszteletem minden élőlénynek, akik a teremtés-akaratot élik és tisztelik.
Köszönet Dr. Med. Ryke Geerd Hamer, az Ön zseniális, nagyszerű, briliáns és megismételhetetlen életművéért az emberek, az állatok és a növények jólétéért. Szárnyaljon az 5 biológiai természettörvény és a Föld minden szögletében legyen ismert. Éljen örökké a szabadság!
- július 04.
