„Ha le kéne osztályoznom ezt az esettörténetet, akkor ötöst adnék rá Germán Gyógytudományból.” (Helmut Pilhar)

K.B. vállalkozó, 62 éves. jobbkezes nő

Már évekkel ezelőtt jegyző előtt rendeztük örökösödési szerződésben, hogy ha eljön az ideje, akkor hogyan lesz majd megosztva a négy testvér között az örökség. Mindenki aláírta a jegyzőnél. E szerint a szerződés szerint a nálam 2 évvel fiatalabb öcsém E. és én kell, hogy örököljük a szülői házat. Egy nagyon nagy ikerházról volt szó, amihez egy nagy kert és egy garzonlakás is tartozott egy nagyon jó és kedvelt lakóövezetben.

Tulajdonképpen soha nem volt az öcsémmel szoros a kapcsolatunk. Két külön világ voltunk és szinte csak a szokásos családi ünnepeken láttuk egymást. Az édesapánk halála után persze volt egy csomó dolog, amiben dönteni kellett, és ha nincs az ember egy hullámhosszon a másikkal, akkor nem könnyű közösen döntéseket hozni, hiszen négyen voltunk testvérek. Mindenesetre az most világos volt, hogy mindenkinek van beleszólása a döntésekbe, de azok kivitelezése végül az egyetlen lányra hárult, rám. Amikor 2017-ben az édesanyánk is meghalt, eljött az idő, hogy az örökébe lépjünk. Az öcsém már évtizedek óta az ikerház egyik felében élt, évek óta elvált és a gyerekei is felnőttek már. Én 120 kilométerre laktam onnan. Számomra világos volt, hogy nem fogok beköltözni a ház másik felébe, többek között, mert nekem a ház túlságosan is nagy volt. Ezért aztán az egész családot meghívtam, hogy mindenki választhasson emléktárgyakat magának és szép lassan megkezdtem felszámolni a háztartást. Megszámlálhatatlan alkalommal utaztam oda-vissza, sok mindent elajándékoztam, természetesen sok mindent ki is kellett dobni és a lomot pedig elszállíttatni. Ráérősen csináltam, hiszen nem sürgetett semmi. Eközben folyton próbáltam beszélni az öcsémmel, hogy mihez is kezdjünk a nagy ikerházzal, de mindig valami kibúvót talált és a végén már egyáltalán nem lehetett vele beszélni. A leveleimre se válaszolt, majd többek között azt javasoltam neki, hogy kapcsoljunk be egy mediátort, de azt is elutasította. Egyik találkozó sem valósult meg, amit felajánlottam neki. Ha üzenetet hagytam neki az üzenetrögzítőjén, nem válaszolt rá és amikor a munkahelyi számán hívtam, mindig lepattintott. Amikor becsöngettem az ajtajánál, egyszerűen elküldött. Már nem tudtam, mi tévő legyek, hiszen meg volt kötve a kezem. Ahhoz hogy kiadjam, vagy eladjam kellett volna a beleegyezése, illetve az együttműködése, de ahhoz is, hogy osszuk meg az osztatlan közös tulajdont. Mivel sem a háznak, sem a kertnek nem viselte gondját és én már nem bírtam egyedül az egészet rendben tartani, egyre elhanyagoltabban nézett ki az ingatlan, így aztán 2019-ben kertészeket hívtam, hogy valamennyire rendbe rakjuk a kertet a ház körül. Már előző este megérkeztem, mert másnap korán reggelre vártam a kertészeket. Este láttam, hogy az öcsém otthon van és egyszerűen átmentem hozzá a pincén keresztül, de közben hangosan figyelmeztettem őt a jöttömre. Természetesen tisztában voltam vele, hogy többé-kevésbé rajtaütök, de mi mást csinálhattam volna még? Az ügy már majdnem 2 éve a levegőben lógott. Az öcsém a kanapén ült kb. 5 méterre tőlem én pedig azt mondtam neki, hogy beszélnünk kell egymással. Megint csak le akart rázni, de amikor látta, hogy egy tapodtat sem mozdulok, nagyon dühbe gurult és kiabálni kezdett. Igyekeztem nyugodt maradni és azt mondtam neki, hogy ugyanannyira az enyém is itt minden, mint amennyire a tiéd. Erre hirtelen felállt és odajött hozzám, fenyegetően meglendítette a kezét és azt mondta: „Ha még egyszer belépsz a privátszférámba, akkor pofonváglak!” Külsőleg megőriztem a nyugalmamat és azt mondtam neki, hogy kényszerítesz… Azt értettem ezalatt, hogy arra kényszerítesz, hogy olyan lépéseket tegyek meg, amit eredetileg nem akartam.”

Amikor visszaértem a másik házrészhez egész testemben remegtem és teljesen fel voltam zaklatva. Semmi esetre sem akartam az éjszakát ott tölteni, végül még este 11 órakor felhívtam a kertészeket és lemondtam a másnapot. Sírás szorította a torkomat. Aztán átmentem az unokaöcsémhez (az elhunyt bátyám fiához), aki akkor átmenetileg a garzonlakásban lakott és elmondtam neki, hogy mi történt. Az unokaöcsém többnyire szemtanúja volt az egész históriának és többször segített nekem, például a kihordták a lomokat a másik unokaöcsémmel és a másik fiútestvérével együtt. Akkor este ugyan kedvesen megölelt, de továbbra is egyedül maradtam a problémámmal, hiszen nem is az ő dolga volt, hogy ezt megoldja. Majdnem 2 évig azon gondolkodtam, hogy E. öcsémmel hogyan oldhatnánk meg ezt az örökösödési problémát. És az világos volt számomra, hogy valahogy le kell zárnom, mert semmi esetre sem akartam, hogy a hasnyálmirigyemmel reagáljak rá. Mindig is ettől tartottam a legjobban. Az még nem volt világos számomra akkor, hogy ezen az estén konfliktus-aktív fázisba kerültem. Csak azt tudtam, hogy ez után a fenyegetés után a vitánk békés megoldására még csak gondolni sem lehet. Nehéz szívvel úgy döntöttem, hogy egy ingatlanost bízok meg, aki ilyen esetben olyan befektetőket közvetít, akik megveszik az örökségrészt és utána professzionálisan lefolytatják az ügyet az eddig elérhetetlen örökössel. Tényleg nehezemre esett, de végül is megtettem a szükséges lépéseket. Két hónappal az eset után még egyszer elmentem a házhoz fényes nappal, hogy elhozzam a maradék holmit is. Megint találkoztam az unokaöcsémmel és elmeséltem neki a döntésemet. Azt is elmondtam neki, hogy ma léptem be utoljára ebbe a házba. Majd kocsival hazamentem.

A kocka el volt vetve. Még aznap éjszaka elkezdődött a bőrirritáció a nyakamon, és reggel (péntek volt) láttam, hogy kettő hólyagos terület alakult ki. Aztán a hétvégén továbbterjedtek a hólyagocskák a nyakam bal oldalán, a fülemen – kívül és belül egyaránt, az államon és a fejbőrön is bal oldalt egészen le a vállamig, elöl a kulcscsonton, hátul egészen a gerincoszlopig, ott viszont nem terjedt tovább. Először a külső bőrfelszín (ektoderma) gyógyulási fázisára gondoltam (végre sikerült elválasztódnom, vagy valami ilyesmi), de rá kellett jönnöm, hogy itt bizony az irha érintett, mert a hólyagok elég egyértelműek voltak.

Mivel egy héttel későbbre egy utazást foglaltam le, rögtön hétfőn elmentem a háziorvosomhoz, hogy igazolást kérjek tőle a biztosítónak, hogy visszamondhassam az utat. Az orvos megerősítette az övsömör diagnózisomat és ragaszkodott hozzá, hogy felírjon egy gyógyszert (Zostex), meg fájdalomcsillapítót, meg egy kenőcsöt. Ugyan kiváltottam őket, de csak a fehér kenőcsöt használtam az elején, hogy leszárítsa a hólyagokat, a többi gyógyszerhez hozzá sem nyúltam. Tudtam, hogy megoldást követő gyógyulási fázisban voltam és azt is tudtam, hogy körülbelül milyen sokáig fog tartani. Pont 2 hónapig voltam KA-fázisban és könnyű volt kiszámolni, hogy egy hónapig még egyre romlani fog az állapotom, majd egy hónapig pedig javulni. És pontosan így is volt. Két hónap alatt gyógyszerek és fájdalomcsillapítók nélkül el is múlt az egész kellemetlenség. Az övsömörnél fellépő idegi irritáció bizony néha nem egy leányálom, de nálam annyira nem volt erős, hogy fájdalomcsillapítót vegyek be. A házipatikámból egy hűsítő gél jó szolgálatot tett. Ma a bőröm azon a helyen egy kicsit megvastagodott és egy kicsit kevésbé érzékeny. A fülem mögött pedig nőtt egy ici-pici porcocska és észrevettem, hogy akaratlanul is előfordul, hogy védően megsimítom azt a helyet.

Egy dolog azért szokatlan volt:

Elméletileg jobbkezesként a jobb oldalammal kellett volna reagálnom az öcsémre (partner oldal). De ha pontosan felidézem a szituációt, amikor az öcsém megfenyegetett akkor, ha tényleg megütött volna, akkor valóban pontosan azon a helyen ért volna az ütés, mert ő is jobbkezes és akkor a bal oldalamon csattant volna az ütés. Akkor is, ha csak ütésre emelte a kezét és nem ütött meg, akkor is helyileg azon a részen éreztem a fenyegetést. Habár kívül nyugodt maradtam, de belül lefagytam, mert a testi épségem került veszélybe. Álmomban sem gondoltam volna, hogy így fog reagálni a testvérem.

Így 62 évesen nagyon gyenge lábakon állna az a magyarázat, miszerint az öcsémre a gyerekemként tekintenék és nem partnerként. Mindketten sikeres üzletemberek vagyunk és nagyon meg kéne magam erőltetni, hogy valami gyerekkori emléket halásszak elő és ez már csak pszichologizálás volna. Így aztán arra az eredményre jutottam, hogy minden bizonnyal lokálisan reagáltam pontosan azon a helyen, ahol a fenyegetést érzékeltem.

Mellesleg az örökösödési vita időközben lezajlott. Amikor E. öcsém másodkézből végre megtudta, hogy már nem megyek többet oda és máris jelentkezett egy befektető, az elővásárlási jogával élve megvette tőlem a házrészt (méghozzá egy valóban jó áron). Örülök neki, hogy a végén csak sikerült, hiszen a szüleink is ezt akarták volna. Én végre szabad vagyok, ő meg azt csinál a házzal, amit akar.

Egy jó tanács mindazoknak, akik szeretnének örökséget hagyni a gyerekeikre: gondoskodjatok világos örökösödési viszonyokról a végrendeletetekben!

A közös örökség akár a legszorosabb testvéri kötelékeket is elvághatja. Sokan nem élnek túl egy ilyen konfliktust, mert vagy a béllel, vagy a hasnyálmiriggyel, vagy más egyéb külön programmal (ÉBK) reagálnak és ezáltal az akadémikus orvoslás és a félelemkeltés malomkerekei között őrlődnek fel.

Én még örülhetek, hogy egy két hónapos övsömörrel megúsztam a dolgot.

Ugyanakkor az is igaz, hogy jól felkészült voltam.

/Fordította: Mester Márta/