Hétfőn, a vacsora után elkezdett görcsölni a gyomrom. Ezek a rövid ideig tartó fájdalmak 5-10 másodpercesek voltak, gyorsan elmúltak. Nem emlékszem arra, hogy a múltban lettek volna hasonló gyomorfájdalmaim. Maximum akkor éreztem hasonlót, amikor edzés közben túl sok felülést csináltam. Ezért ráfogtam a vacsorára és azt hittem, legkésőbb a másnap reggeli székletem után elmúlik.

Sajnos nem így történt. A gyomorfájdalmak másnap elosztva rövid schubokban ugyanúgy, mint előző nap a vacsora után, újra visszatért és elkezdtem gondolkodni azon, hogy vajon ennek mi az oka. A Germán Gyógytudományos (nem tökéletes) ismereteim ellenére komolyan elkezdtem azon aggódni, hogy valami baj van a gyomrommal. Talán ez lenne a napi rendszeres koffeintabletták szedésének hatása? A koffein „kilyukasztotta” a gyomromat? Az elmúlt napokban vajon túl sok édességet ettem?

Ilyen és hasonló gondolataim voltak a következő 3 napon. Kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy amíg a fájdalmak nem erősödnek vagy nem állandósulnak, semmi esetre sem megyek orvoshoz vagy kórházba. A következő napokban rotyogott a hasam, amit heves és gyakran nagyon bűzös szélszorulás követett. Normál esetben a puffadásaim nem szoktak ilyen bűzösek lenni, ezt a vegetáriánus étkezésemre vezettem vissza.

Miután a görcsök már 4 napja fennálltak és még mindig nem találtam okot ezekre a visszatérő fájdalmakra, olvastam egy internetes fórumon, hogy valaki megszakította a kapcsolatot azokkal az ismerőseivel, akik beoltatták magukat. Ezt azzal indokolta, hogy nem szeretne gyomorfekélyt kapni attól, hogy állandóan vitatkoznia kell ezekkel az emberekkel az „oltás” értelmes voltáról.

Azonnal fellibbent a fátyol a szemem elől, rájöttem, hogy mi volt a gyomorgörcsök oka.

A gyomorgörcseim beállta előtt 3 nappal volt egy beszélgetésem az egyik legjobb barátommal, aki Németországban él (őt az elkövetkezőkben Obelixnek fogom hívni, mert erős testfelépítésű).

Röviden a jobb megértés érdekében:

Obelix egy fitness stúdiót üzemeltet, akinek jóbarátja Asterix. Ő egy nagyon intelligens ember, komoly szakképesítéssel rendelkezik, de sajnos kevés motivációja ahhoz, hogy politikai témákkal foglalkozzon!) Asterix szintén az egyik legjobb barátom, ráadásul még üzleti partnerem is, mert néhány éve közösen egy online marketing ügynökséget üzemeltetünk az interneten keresztül. Én külföldön élek, Asterix Németországban él és ugyanabban a városban lakik, mint Obelix, akinek fitness stúdiója van.

Visszatérve az Obelix-szel való beszélgetésre:

Egyszer ismét a korona-oltásról beszélgettünk, hiszen mindkettőnknek ugyanaz a véleménye: Oltást csak a holttestünkön át! Ennek kapcsán említettem neki, hogy ennek az „oltásnak” a veszélyeiről célzottabban felhívhatná Asterix figyelmét, mert érzésem szerint ez a problematika számára nem ismeretes – főleg, mert a fontos politikai témák iránt semmilyen érdeklődést nem mutat.

Azt mondtam Obelixnek: „Ha Asterix legközelebb eljön hozzád, mutass neki néhány képet az oltáskárosodásról és a statisztikákról, hogy megértesd vele. Ezt megtenném én magam is, de sajnos nem vagyok a közeletekben.” Erre Obelix ezt válaszolta: „Ezzel sajnos már elkéstél! Asterix már beoltatta magát! Amikor legutóbb nálam járt a stúdióban, beírta magát a listára, mint minden más ügyfél és bejelölte a kérdőíven, hogy be van oltva.”

Alig akartam elhinni! Vajon Obelix most csak tréfálkozik velem és próbára tesz, hogy vajon hogyan reagálok? Rákérdeztem, hogy ez valóban komoly-e, amit azonnal megerősített.

Asterix valóban hagyta magát beoltani azok után, hogy az elmúlt 18 hónapban annyi információt küldtem neki a koronáról, a „vírusokról” és az oltás lehetséges veszélyeiről? Asterix azt is tudta, hogy a közvetlen közelemben lévő oltást felvevő emberekkel megszakítottam a kapcsolatot, mert az ilyen potenciális spike proteint terjesztőktől szeretném minél távolabb tartani magam.

Amikor Asterix-szel erről a témáról beszélgettem, mindig az volt az érzésem, hogy figyelmesen meghallgat és hogy megérti a fejtegetéseimet. Ez időben az volt az érzésem, hogy Asterix az oltáspropaganda áldozatává vált.

Teljesen megrökönyödve Asterix beoltottságáról, igyekeztem kiértékelni a helyzetet, hogy ez milyen hatással lesz a barátságunkra, az üzleti kapcsolatunkra és a közös jövőnkre nézve. A közös jövőn azt értettem, hogy hosszútávon terveztem rábeszélni őt arról, hogy ő is hagyja el Németországot és dolgozzunk együtt külföldön. Azt gondoltam, már csak idő kérdése és ő is rájön, hogy Németországban nem vár rá fényes jövő. Szerettem volna vele bejárni a világot, és számtalan közös terv volt a fejemben. Tehát szorosan beépítettem őt az életembe!

Miután be van oltva és valószínűleg ő is egy spike protein terjesztő lett, le kellett mondanom ezekről a tervekről. A következő gondolatom az üzleti kapcsolatunkat érintette: Szóba hozhatom-e Asterixnél egyáltalán az oltáskérdést? Ha így tennék, a legrosszabb esetben veszekedéssel végződne (mi egyébként soha nem szoktunk vitázni!) és a legjobb esetben azt mondaná: „Igen, butaság volt részemről, de hát most már ez van.” Egyik eshetőség sem tenne jót az üzleti kapcsolatunknak! Úgy döntöttem hát, hogy úgy teszek, mintha mit sem tudnék róla és megkértem Obelixet, hogy ne árulja el Asterixnek, hogy éppen mit mondott nekem.

Akárhogy is csűröm, csavarom, értelmetlen lenne Asterix-szel erről beszélni, mert semmiképp sem szeretnék okozni neki egy halálfélelem-konfliktust azzal, hogy sokadjára elmagyarázom és bemutatom neki, hogy ezekben az „oltásokban” mennyi minden van, amit időközben már mikroszkóppal is bebizonyítottak.

Napokon át tehát kényszeres gondolataim voltak és folyamatosan a következő kérdések jártak a fejemben:

• Kudarcot vallottam vajon, mint barát? Mit tudtam volna még tenni/mondani, hogy visszatartsam ettől a fatális döntéstől?
• Hogyan tovább a kettőnk üzleti kapcsolatával? Ha az oltás következményeibe esetleg belehalna, az nemcsak emberileg lenne számomra egy óriási veszteség, hanem a közös online üzletünket is veszélyeztetné.
• Talán túlreagálom a helyzetet? Végül is ez az ő döntése és nyilván oka is van rá, és tulajdonképpen semmi közöm hozzá! Miért is gondolkodom ezen ilyen sokat? Talán szerencséje volt és placebót kapott…

Ilyen és hasonló gondolatok jártak a fejemben kb. 4 napig. Ezzel egyidejűleg voltak a gyomorgörcseim, amelyeket egészen addig, amíg el nem olvastam a fórumbejegyzést, nem hoztam összefüggésbe a gondolataimmal.

Attól a pillanattól kezdve, hogy felismertem az összefüggést, tudatosult bennem, hogy mi idézte elő a gyomorgörcsöket. Néhány órával később erős nyomást éreztem a bélrégióban, ami miatt ki kellett rohannom a mosdóba. Ellentétben az elmúlt napokkal, egy hirtelenszerű, heves hasmenésem volt, és ez jellemezte az elkövetkező 4 napot is (azelőtt a székletem mindig kemény volt). Minden egyes ürítés után éreztem, ahogy a gyomrom és a beleim egyre jobban normalizálódtak és egészen biztos voltam abban, hogy megtaláltam és meg is oldottam a konfliktusomat.

Egyszerűen elfogadtam a helyzetet, és tudtam, hogy nem tudok rajta változtatni és hogy a dolgok így is úgy is maguktól fognak folytatódni. Ezzel elindult a gyógyulási fázis.

Minden nap egyre enyhült a gyomorfájdalmam, míg végül teljesen elmúlt. A székletem is normalizálódott. Ebből a történetből 3 dolgot tanultam:

1. Ha elég sokáig keressük az okokat, meg is találjuk a konfliktust, akkor is, ha csak „véletlenül” találunk rá.
2. Az ilyen esetekben abszolút nyugodtnak kell maradni, bízni kell a testünk erejében és az értelmünkben, nem pedig azonnal az orvoshoz futni. Nem akarom tudni, mit diagnosztizált volna az orvos…
3. Az ocsú most (sajnos) lassan elválik a búzától. A folyamatosan növekvő mediális félelempropaganda és politikai nyomás korábban tisztán gondolkodó embereket is rávesz arra, hogy alávessék magukat az aranylövésnek. Asterix példája megmutatta nekem, hogy teljesen mindegy, milyen intelligens valaki vagy hogy milyen végzettsége, titulusa van stb. Ha legalább fő vonásaiban nem érti meg valaki, hogy miként működik ez a rendszer, amelyben élünk és dolgozunk, előbb vagy utóbb áldozatul esik!

Helmut Pilhar megjegyzése:

Ez a falat-konfliktusnak egy nagyon szép példája. Az esettanulmány írójának (40 éves férfi) konfliktíven rájött, hogy a barátjával tervezett közös dolgok (falat) kútba estek.

Az aktív fázisban a mirigyszövetek laposan növekedő daganatot képeznek. A gyomor simaizomzata ilyenkor lebénul. (A bélnél ezt puffadásnak vagy elzáródásnak neveznénk.) Egy bizonyos ponton, lokálisan azonban – ott, ahol hiányzik a falat – erősebb lesz a perisztaltika, amit az írónk rövid schubokban jelentkező gyomorgörcsnek jellemez. Az aktív fázis kezdetét általában csak ritkán veszik észre (kényszeres gondolkodás) és csak nagyobb konfliktustömeg esetén diagnosztizálják. Azonban a gyógyulási fázis azonnal feltűnik és annyi ideig tart, mint ameddig a konfliktus-aktív fázis (jelen esetben 4 napig). A laposan növekvő daganat ekkor tuberkulotikusan elbomlik. Mint ismeretes, minden tuberkulózis rettenetes bűzt áraszt magából (rothadó hús). A gyomor simaizomzata görcsöl. A bél simaizomzatánál ugyanez a mechanizmus látható, ahol ezeket a görcsöket hasmenésnek neveznénk. És a barátunk esetében valóban együtt reagált a vékonybél felső szakasza is. A vékonybélre vonatkozó konfliktustartalom: „Emészthetetlen bosszúság, éhezési aspektussal“. Éhezési aspektussal? Hmm? Érthető ez?

Az esetleíró már nem létező falatjának (a közös jövő a barátjával) volt egy üzleti kapcsolat vonzata is (éhenhalás). Igen, lehet ilyesmit egy más lenyelt és ezáltal biztosított falatként érzékelni. Ha pedig ez nincs, úgy ez a falat emészthetetlen, hiszen már nincs ott. Tehát a gyomorfalon nagy felületen sejtszaporulat keletkezik, hogy minden egyes, talán még jelen lévő morzsát optimálisan meg tudjon emészteni. Hiszen az esetleíró meg is tiltotta, hogy Obelix erről a kapott információról beszéljen, mert azt remélte, hogy mégis meg fog tudni menteni belőle valamennyit.

Ha felismerjük a veszélyt, el is hárítjuk az akadályt!

Látják, kedves Olvasók, mennyire fontos a Germán Gyógytudomány ismerete? Az esetleírónk tudatosította magában a biológiai konfliktusát. Ez a biológiai konfliktus egy pillanat alatt az egész testet tartós szimpatikotóniába teszi és becsapódik az agyba a Hameri Góc.

Az író felismerte tüneteinek okát. Bepillantást nyert a tudatalattijába, így látta magát kívülről. Igen, ez máig egy hatalmas konfliktust jelent számára. És most be tudott kapcsolódni az intellektuális értelme, képes volt ezt az egész problémát relativizálni (ahogy ő is írja: „úgysem tudok rajta változtatni”). Bízom benne, hogy írónknál nem maradnak hátra ebből a konfliktusból sínek (a konfliktus részaspektusai). De akkor is felismerné őket.

Ha nem ismerte volna fel a konfliktusát, tovább építette volna a konfliktustömeget, az aktív fázis tünetei egyre erősebbek lettek volna, míg egy szép napon egy orvos felállította volna a gyomorrák (megvastagodott gyomorfal) diagnózisát. Hogy onnan hová vezetett volna az út, azt mindannyian tudjuk a környezetünkből. Mindannyiunk panaszkodhatunk áldozatokról.

Így azonban – a Germán Gyógytudomány ismeretében – senki nem állt az elrejtett konfliktusa és a jelenlegi éber értelme közé. Ugyancsak senki nem állt közé, mint beteg és az egészsége közé. Egyetlen orvos sem és semmilyen „terápia”. Az eset leírója saját magát gyógyította meg.

Mellesleg még érdemes megemlíteni, hogy ez az oki terápia sem a betegnek, sem a betegbiztosítónak nem került egy fillérjébe sem. Az sem mellékes, hogy a Germán Gyógytudománynak NINCSENEK MELLÉKHATÁSAI. Az ember valóban meggyógyul – akadémiai orvoslás szemszögéből is.

Legyen a Germán Gyógytudomány a hobbitok! És ne hagyjátok magatokat grafitoxiddal digitalizálni és ezáltal a lelketektől megfosztani. Elveszítitek az emberi mivoltotokat! Gépezetté váltok az 5G hatására. Nincs ellenszere. De megszerzik a szabad akaratból tett hozzájárulásotokat. Ne legyetek ostobák és ne hagyjátok magatokat tévútra vezetni.

Az író dicséretet érdemel!