Egy 21 éves fiatal jobbkezes nő, aki egyetlen gyermekként még a szüleinél lakik, 7 éve epilepsziás, ún. grand mal rohamokban szenved.

Eleinte 3 éven keresztül majdnem minden héten jelentkeztek az erős rohamok a gyógyszerkezelés ellenére, majd 3 évig egyáltalán nem. Egy éve újra minden 2. vagy 3. héten vannak epilepsziás rohamai.

A fiatal hölgy az érettségi után egy bankban helyezkedett el.

 

Első kérdésem természetesen az volt, hogy: „Mi történt 7 évvel ezelőtt?“

Szülők:   „Semmi, ezen már nagyon sokat gondolkoztunk.“

Kérdés: „Nem történt semmi? Az lehetetlen. A rohamok mindig ugyanúgy kezdődnek?“

Apa : „Igen, kifordítja a szemét, az elején mindig balra.“

Kérdés: „Ja vagy úgy, ez érdekes, tehát mint jobbkezes mindig az anyaoldal felé! Vagyis nem tudta követni az anyját (bal oldali irányba) a szemével. Hát mi történt az édesanyjával?“

Apa : „Ebből ezt ilyen pontosan meg lehet állapítani?“

Szülők : „Esetleg lehet valami köze ahhoz, hogy nekünk (szülők 50 évesek) néha házassági kríziseink voltak?“

Kérdés: „Attól, hogy „néha házassági kríziseik voltak“, válaszoltam, „nem lesz az ember epilepsziás (= motoros konfliktus). Egyszer valószínűleg nagyon durva volt a helyzet. Elhagyta Önöket egyszer az édesanya?“

Anya : „Igen, egyik alkalommal nagyon súlyos volt a helyzet, akkor 2 hétre elköltöztem otthonról. Egy héttel a visszatérésem után kapta a lányunk az első epilepsziás rohamát 7 évvel ezelőtt.“

Válasz: „Bizony ám. Ha a differenciáldiagnosztika csak egy szeletét elkapjuk, a többi általában már csak rutinmunka.“

Apa : „Mit ért azalatt, hogy rutinmunka?”

Válasz: ”Nos, nem kell túl sok fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, hogy az édesanya visszatérése után folytatódott a veszekedés.”

Apa : ”Igen, ez igaz.”

Válasz: És a kislány mindig rettegett: ”Ó, Istenem, remélem nem történik meg még egyszer ugyanaz, és az édesanya nem hagy itt megint.”

Apa : ”És mi a helyzet a gyógyszerekkel?“

Válasz: „Az ún. anti-epileptikumok megakadályozzák, hogy beálljon az MK-fázis. Néha azonban a gyógyszerek ellenére is bekövetkezik, ebben a megoldási fázisban, középen az epileptikus rohammal.“

Anya : „De az első 3 év után lányunknak 3 évig nem volt rohama.“

Válasz: „Itt is csak egy kis fantáziára van szükség ahhoz, hogy elképzeljük, hogy ez a kislány 17 éves koráig egy állandó (megalapozott) félelemben élt, mert attól tartott, hogy az édesanyja ismét elköltözhet.“

Anya : „Doktor úr, most, hogy így végiggondolom, ez tényleg így volt.”

Válasz: „Mindezt kriminalisztikailag ki lehet következtetni.“

Anya : „És miért vannak neki – a gyógyszerek ellenére – egy éve megint gyakran erős rohamai, akkor is, ha alkoholt ivott?“

Válasz: „Mióta iszik alkoholt?“

Apa : „Nem olyan sokat, de jó egy éve hétvégenként néhány pohárral szívesen megiszik.“

Válasz: „Úgy tűnik, hogy a házassági nézeteltérések 1 éve ismét hevesebbé váltak. És a lányuk otthon él?’

Apa : „Igen, ez így van, köztünk a nézeteltérések 2 éve erősödtek fel újra. A feleségem megint gyakran az elköltözéssel fenyegetőzött. De mi a helyzet azzal az alkohollal?“

Válasz: „Ez az a híres „kiterjesztett sín“. Ha az Önök lánya egyszer alkoholos befolyásoltság alatt átélte az Önök házassági összetűzését, úgy az alkohol egy önálló sínként hathat (ún. kiterjesztett sín). Attól kezdve az alkohol mindig a szülők házassági veszekedésre emlékezteti őt. Az alkoholfogyasztás önmagában már a konfliktus kiújulásához vezethet, majd az azt követő epileptoid krízishez a megoldási fázisban.

Apa : „És mi mit tehetünk?“

Válasz: „Mindkettőjüknek meg kellene erőltetniük az autoterápiás fantáziájukat: például végérvényesen fejezzék be a házastársi veszekedést, a csinos lányuknak szerezzenek egy férjet/barátot, hogy megépíthesse saját kis fészkét és gyerekeket szülhessen. Azután már nem kell abban a tisztességtelen bankban dolgoznia, és becsületes anya lehet belőle. Ezek után már nem lesz számára oly fontos, hogy a szülei együtt vagy külön élnek. Ígérem Önöknek, a lányuknak soha többé nem lesz rohama.“

Apa : „Doktor úr, ez teljesen világos, de gondolja, hogy ez ilyen egyszerű?“

Válasz: „A dolog megvalósítását tekintve meg fogja állapítani, hogy ez csak „elvileg“ ilyen egyszerű. Egyébként most rengeteg házi feladatot kapott Ön és a kedves felesége.“

Apa : „Nagyon szépen köszönöm, doktor úr, nagyon sokat segített nekünk. Kereshetjük Önt máskor is telefonon?“

Válasz: „Persze, hogy felhívhatnak, de a házi feladatot saját maguknak kell megoldaniuk. Minden jót és sok sikert!

Szülők : „Nagyon, nagyon köszönjük!“

 

Dr. Ryke Geerd Hamer