Katica, három gyermekünk közül a legkisebb (Zoltán, Péter,Katica). Mint minden rendes anyuka, mindent megtettem a gyermekeim egészségéért. Mozgás, egészséges ételek, szeretet stb…
Mégis, 2006 elején, Katica egyre többször, végül állandóan tüneteket produkált. Elkezdett viszketni, majd ezután felhólyagosodott a bőre. Mivel egészségügyit végeztem, tudtam, hogy ez csalánkiütés, latinul urticaria.
Eleinte azt hittem, hogy valami múló tünet, de ahogy teltek a napok, hetek, rá kellett jönnöm, hogy Katicával valami „probléma” van. Elvittem a háziorvoshoz, végül elindultak a kivizsgálások. Orvos után orvos, lelet után lelet. Végül kizártak néhány betegséget, és azt javasolták, hogy vetessük ki a manduláit, mert biztosan az okozza ezeket a tüneteket. Azt mondták álallergia. Mivel, gyorsan múltak a hetek, hónapok, Katicán pedig egyre intenzívebben jelentkeztek a tüneteket, kezdtem kétségbeesni. Közben az is kiderült, hogy Katica tényleg allergiás a tejfehérjére, a tojásra. De hiába iktattuk ki az összes „allergént”, mégis egyre csak jöttek a csalánkiütések, nap, nap után súlyosabb lett Katica állapota. Mint kiderült azért, mert egyre több mindenre lett allergiás. ( Persze, mert minden sínre kerülésnél, hozzáadódtak az új sínek.) Végül, azt, mondták, hogy lehet, hogy a vízre is allergiás lesz. Na, nyugodtan mondhatom, hogy minden anyukának ez az álma, hogy ilyet hallhasson az orvostól.
Végső kétségbeesésünkben kivetettük a manduláit, de közben elindultunk egy alternatív úton. Mindenféle természetgyógyászt megkerestünk, de mindhiába. Egyre inkább aggódtunk. Minden lehetőséget megragadtunk, mivel Katica műtétje után – ahol mind a négy manduláját eltávolították – egyre erősebbek lettek a tünetei. Egyre jobban, és jobban viszketett, és kezdte elveszíteni a türelmét velünk együtt.
2007 márciusában eljutottunk egy Germán Gyógytudomány előadásra. Csak tátottam a számat, amikor az előadó azt ecsetelte, hogy minden megbetegedés elindítója egy súlyos érzelmi megrázkódtatás. Azt eddig is tudtam, hogy léteznek pszichoszomatikus betegségek, de hogy minden megbetegedés az lenne?! Elgondolkodtam, és rájöttem, hogy nincs vesztenivalónk. Addigra, már szinte mindenre allergiás volt a gyönyörűségünk. Öt napba telt, mire megtaláltuk, hogy mi okozza Katicának a visszatérő tüneteket, az ételallergiát. Nehéz feladat volt megtalálni a betegség kiváltó okát, mert háromgyermekes család lévén, mozgalmas, izgalmas élete éltünk, élünk. De kitartóak voltunk!!!
Katicának, volt egy törpehörcsöge, ami 2006 év elején pusztult el nem sokkal azelőtt, hogy Katica tünetei megjelentek. Akkor azt gondoltuk, hogy éhen halt az állat. Katica konfliktusa az volt, hogy nem szeretgetheti meg soha többé a hörcsögét, és ezt az ételhez társította – elválasztás-konfliktus bőr tünetekkel. Így, ezek voltak a „sínjei”. A tej, és a tojás.
Amikor öt nappal később egy családi kupaktanács keretein belül elmondtuk Katicának, hogy mi történt, Katica, aki akkor 8 éves volt, csak nézett ránk nagy szemekkel. Mi ekkor elmondtuk neki, hogy a hörcsög elvesztése – ugye, egy „elválasztás-konfliktus” – okozza az ő tüneteit. Azt is elmondtuk, hogy mivel ő szenvedte el a konfliktust, ő tudja azt megoldani is. Még hozzátettük, hogy bármiben a segítségére leszünk a feladat megoldásában, ha kellünk.
Természetesen mi is azon töprengtünk, hogy miként lehetne megoldani ezt a konfliktust. Majd Katica kijelentette, hogy akkor fog meggyógyulni, ha kap egy törpenyuszit. Mivel mi is ide lyukadtunk ki egy korábbi megnyilvánulása miatt, ezért igen hamar meg tudtuk lepni egy cuki pici nyuszival. Miután a kezében tartotta a nyuszikát, kijelentette, hogy ő már meg is gyógyult, és kakaót kér. Én, mint racionális anyuka, mondtam neki, hogy várjuk meg, amíg eltűnnek a csalánkiütések. De Katica, nálam sokkal okosabb volt, és bízott a testében. Egyértelműen elismételte, hogy ő már meggyógyult, és már nincs szüksége a diétára.
Ezek után a tünetei felerősödtek, hogy végre végleg tökéletes testtel és lélekkel élhesse az életét. Két héten belül helyreállt Katica bőre, vagyis már csak néhány napra volt szüksége a bőrének, hogy a sínen lévő „elválasztás-konfliktus” feloldása után regenerálódjon. Vagyis a felhám egy utolsó megoldási fázisba kapcsolt, és végleg kifuttatta a különprogramot. Amikor két héttel később egy ellenőrző vizsgálatot készítettek a rendelőben, a doktornőnek leesett az álla a döbbenettől, és nem értette mi történt, az amúgy rohamosan rosszabbodó betegséggel.
Így van ez, ha az ember lánya megtalálja a tünetek kiváltó okát, és végérvényesen megoldja. A testünk, mindig tudja a dolgát, csak mi nem ismerjük a testünk biologikus működését. Én azóta „elvetemült” Germános vagyok, és igyekszem felnyitni az emberek szemét. Teszem ezt előadásokkal és szemináriumokkal. Természetesen egy könyvben leírtam Katica és az egész család történetét. Katica mindent megtett, hogy erre az útra tereljen.
Most, 2012 07. 03.-án Katica lassan 14 éves lesz, és tökéletesen egészséges. Tudja, hogyan működik a teste, és igyekszik mindenkinek segíteni, aki meghallgatja.
Örök hálám üldözni fogja Hamer doktort, hiszen Neki köszönhetjük, hogy megtanulhattuk a testünk csodálatos működését. Lelkünknek engedelmeskedve éljük az életünket, hiszen ő irányítja a testünkben működő biológiai különprogramokat.
2012.07.01.
Csákvári Eszter, egy megrögzött Germános anyuka
Kedves Eszter,
csodálatos a kislányod esetéről készített beszámoló!
Julianna említette nekem, hogy nagy örömmel várod a szakmai véleményemet. Hogy ezt én csakis jó szándékkal írhatom, az egy ilyen aranyos történet esetén már csak természetes. Ami a kritikámat illeti, az a pszichoszomatika. Természtesen gondolhatjuk, hogy Hamer foglalkozik a pszichével és a szervekkel (= szoma), tehát a pszichoszomatikával is? Ez nem így van, mert a régi pszichoszomatikát világok választják el a Germán Gyógytudománytól. Ez már az ott hiányzó DHS-nél kezdődik. Honnan is datálhatnánk egy „betegséget”? A vélt betegségek 90%-a már a megoldási fázis volt, és itt van a kutya elásva. A megoldási fázis pszichikai okaira alapjában véve senki nem talált semmit, de úgy tettek, mintha létezett volna ennek valamilyen kiváltó oka.
Egészen addig, amíg nem ismertétek a Germán Gyógytudományt, mindenki kezelni akarta az urticariát (csalánkiütés) és a pruritust (viszketés). És amikor rájöttél „Belzebúb”* nevére, vagyis, hogy a kis Katica csalánkiütése (urticaria) a konfliktusának végleges megoldása után súlyosbodik, akkor attól már nem féltél. Ha nem ismertétek volna „Belzebúb” nevét, a „betegség tüneteinek fokozódásába” teljesen beleőrültetek volna. Régen a klinikáinkon (pl. Heidelberg) minden „pszichoszomatikus” beteg megőrült, amikor az „allergia betegségének vélt tünete” még jobban felerősödött. A DHS és a két fázisra bontott folyamat ismerete nélkül természetesen senki nem tudta pozitív jelként értékelni ezt a tünetfelerősödést. Épp ezek a tünetek voltak azok a „betegségtünetek”, melyek ellen szenvedélyesen harcoltak. És amikor például a szénanáthánál vagy az ún. ételallergiánál –mint a Te Katicádnál is tulajdonképpen ha az orrunk után mentünk volna, könnyedén rátalálhattunk volna –, a biokémiában (allergia) kerestük az okokat, mivelhogy nem ismertük a DHS-t. És mivel nem ismertük a DHS-t, ezért nem ismerhettük a 2. biológiai természettörvényt sem, aminek segítségével szépen besorolhattuk volna a DHS után az első fázist és a konfliktusmegoldás után a második fázist. Csak „Belezbúb” nevének ismeretében értelmezheted a hirtelen felerősödő, régi elnevezésén „betegségtüneteket” ma már pozitív tünetként, melyek miatt nincs többé aggódásra okunk.
- 07. 07.
Sok szeretettel
Geerd
* (Grimm testvérek: Krumplirózsa c. mese – Helga apja azzal dicsekszik, hogy a lánya aranyat tud fonni a szalmából. Amikor a király ezt megtudja, Helgának bizonyítania kell. Egy varázsmanó siet segítségére, de ennek fejében az első szülött gyermekét követeli és csak akkor kapja meg, ha ő kitalálja a manó nevét…)
Kedves Geerd!
Nagyon hálás vagyok a válaszért, de azt el szeretném mondani, hogy a pszichoszomatika szó akkor, – 2007-ben – jutott az eszembe, amikor életemben először hallottam a Germán Gyógytudományról. Abban a pillanatban úgy gondoltam, hogy végre a helyére kerül minden amire az orvostudomány nem tudott választ adni.
Ma már természetesen elég jól értem a Germán Gyógytudományt, így tudom, hogy ez a szó helytelen, hiszen a lélek konfliktusa indítja el a különprogramot, – mint ahogy Te is írtad – ezért nem beszélhetünk pszichoszomatikus megbetegedésekről!!!
Ám Katica történeténél is – mint mindig – törekedtem arra, hogy úgy írjam le, ahogy akkor történt.
2012.07.15.
Szeretettel
Csákvári Eszter