Szemérhártya melanoma

Kedves Helmut!

Szeretetettel küldöm saját esettörténetemet mindenkinek:

A Germán Gyógytudománnyal 2005-ben ismerkedtünk meg. Magyarországon élünk egy nagy gazdaságban, kecskéinknek, a bárányoknak, lovaknak, szamaraknak, kutyáknak, cicáknak és a szárnyasoknak igyekszünk a lehető legjobb körülményeket biztosítani. Január közepéig Sárika, a vemhes tehenünk is itt élt velünk együtt, aki pici korától itt nőtt fel. Etetéskor mindig külön boxba zártuk Sárikát és a lovakat, majd később ismét összeengedtünk őket.

Tavaly nyáron vettünk egy nagyobb pónilovat a gyerekeknek. Ez a herélt póni szerette volna átvenni a vezető szerepet a többiek között, néha a tehénnel is összetűzésbe keveredett és nem sejtette, hogy a több mint ötszáz kiló súlyú Sárika komoly veszélyt jelenthet számára. Neki az utóbbi időben – talán vemhessége miatt – láthatóan nagyobb volt az étvágya és agresszívebb volt az etetésnél. Megjegyezte magának, ha valaki nem kedvelte őt.

Január 10-én csengetésre ébredtem, a kaputelefonon pedig azt mondta egy úr, hogy a póni miatt érkezett. Azonnal felhívtam férjemet, aki kora hajnalban, munkaügyben elment itthonról, ő pedig közölte, hogy Sárika nekiment a póninak, reggelre ott találták holtan az udvaron.

Ez a hír úgy ért engem, mint a villámcsapás, mert mindkettőjüket nagyon kedveltem. Azonnal döntenünk kellett Sárika további sorsáról is, hisz a továbbiakban veszélyt jelenthetne a többi ló és szamár számára is. Külön elhelyezni nem tudtuk, ezért még aznap férjem elvitte a falubeli tehenészetbe. Én azonban nem tudtam megnyugodni, aznap délig ki se tudtam tenni a lábamat a házból, akkor is csak az istállóig merészkedtem, nehogy lássam az udvart. „Napokig ezt ismételtem: „Nem akarom látni, de még csak a helyét sem, ahol feküdt”. Mindenkinek megtiltottam, hogy meséljen a történtekről, mert ahogy mondani szokták: még a „lelki szemeimmel” sem akartam látni szegényt. Ezután még napokig nem tudtam feldolgozni az eseményt, konfliktus-aktív fázisban voltam. Két héttel később azonban megszülettek az első kisgidák (két hét alatt összesen 25), akikkel sokat kellett törődni, és ekkortájt látogattuk meg Sárikát is a tehenészetben. Szegénynek szabadsága ott ugyan jóval korlátozottabb, mint nálunk volt, de viszonylag megnyugodtam. A gidák születése elvonta a figyelmemet, egyébként pedig kissé megnyugtatott, hogy az a szegény póni az erőszakos viselkedésével némiképp saját magának is köszönhette a sorsát. Az szomorú esetet lassan fel tudtam dolgozni.

Február elején éreztem, hogy a bal szemem érzékenyebb lett a kontaktlencse viselésekor. Napról napra rosszabbodott a szemem állapota, lecseréltem a lencsét egy újra, de ez sem segített. Néhány nappal később a saroktól befelé egyre jobban húzódott rá a homály, egy ponton szúrást éreztem. Ez így ment egészen február 10-ig, amikor éjjel arra ébredtem, hogy a szúrás igen komoly problémát kezd jelenteni, mert már mindenhogy fájt és homályosan láttam. Felkerekedtünk egy ismerős szemorvoshoz, aki egyszer már megmentett egy betokosodott szempillától, azt gondoltam, most is valami olyat fog találni, mert az is hasonló módon szúrta a szememet. A doktornő megvizsgált és elkomorodott. A tanár úr véleményét is kikérte, azt mondták, a szemem elülső csarnoka be van gyulladva, a gyulladt sejtek miatt megnövekedett benne a nyomás, a pupillám egy ponton le van tapadva és félő, hogy ez már nem is fog helyreállni. Azonnali szteroid injekciót javasoltak közvetlenül bele a szemembe, ami másnap már késő és a lehetőség is felvetődhet, hogy megvakulok.

Kértem néhány perc gondolkodási időt. Az injekciókat gyerekkoromtól kezdve gyűlöltem, ez tehát szóba se jöhetett. Viszont fájt, szúrt a szemem, abban a pillanatban valóban rosszul éreztem magam. (Férjem azt mondta, ilyenkor azt szokták mondani, hogy ne nézz oda és akkor könnyebb…). Felhívtam Hamer doktort. Kérdezte, nem történt-e olyasvalami amit „nem akartam meglátni”, nem volt-e olyan fény-,(kép)falat, amit a szemem nem akart befogadni. Ott azonnal nem jutott eszembe Sárika és a póni esete. A doktornő sajnálta, hogy nem járulok hozzá a szteroid injekcióhoz, és ugyanazt cseppek formájában felírta egy receptre, ezen kívül még pupillatágítót és glaucoma elleni szert is (többek között Cusimolol, Ultracortenol, Humapent). Felhívta a figyelmemet, hogy a szer hatására beindul majd egy sűrű vizeletkiválasztás, mert ez egy a mellékvese által termelt hormon. Ekkor már tudtam, hogy semmilyen terápiát nem fogok alkalmazni és törtem a fejem a konfliktuson. Az úton hazafelé döbbentem rá, hogy nem akartam látni, ahogyan a póni fekszik az udvaron, – egyértelmű volt a konfliktusom. A cseppeket bontatlanul a szekrénybe, polcra helyeztem és vártam. Borogattam a szememet, és igyekeztem minél többet pihentetni. Két nap múlva a nyomás és a fájdalom enyhült, lassan lehúzódott róla a homály, majd végül úgy éreztem, teljesen helyrejött. Felhívtam a doktornőt, hogy szeretnék egy kontrollvizsgálatot, de ő csak február 23-án, az első vizsgálatot követő 12. napon tudott fogadni. Telefonon megdorgált, mert nem jelentkeztem az előírt kontrollon, és aggódva kérdezte, hogy ki vállalja majd a felelősséget, ha valami csúnyát talál majd a szememben. Megnyugtattam, hogy nincs semmi baj, a felelősséget pedig mindenképpen vállalom. Rákérdezett arra is, hogy voltam-e góckutatáson. (El kellett volna mennem tüdő-röntgenvizsgálatra, fogászatra, reumatológiára stb., hogy megkeressék a gócot, ami esetleg a gyulladást a szememben okozhatta, mert – mint mondta, ez gyakran szokott előfordulni).

Február 23-án kontrollvizsgálat során kiderült, hogy minden rendben van, a szemem teljesen meggyógyult. Kérdésére, hogy használom-e még a cseppeket, elmondtam, hogy ki se nyitottam az üvegcséket. Meglepődve megírta a leletet, de ismét felhívta a figyelmemet a góckutatásra. Megnyugtattam, hogy erre nincsen szükség, mert a Germán Gyógytudomány mindenre ad magyarázatot.

Azóta a kontaktlencsét ismét vígan hordom és minden a régi.

Boldog vagyok, hogy ismerem a Germán Gyógytudományt, mert sem a tünetek, sem pedig a diagnózis nem tud megrémiszteni. A konfliktusra rátalálva azonnal tudtam, melyik fény-(kép)-falatot nem akarta befogadni a bal szemem, és időben is besorolható a történet:

Január 10.: DHS

Janurá 30.: konfliktus megoldás (20 nappal később)

Február 09.: epileptoid krízis (10 nappal később)

Február 19.: teljes helyreállítás (kb. 10 nappal később)

Dr. Hamer azt mondta, szemérhártya melanomám volt. (orv.: Melanoma a korioideában: A korioidea melanomája az érhártya pigmentsejteiből (melanocitákból) kiinduló rosszindulatú daganat.)

Milyen más Dr. Hamer tudományával felvértezve hallani, hogy „rosszindulatú daganatot” diagnosztizálnak! Szinte már várom a következőt…!

Hálásan köszönöm Hamer Doktor úr! Hálásan köszönöm Helmut! Örülök, hogy hamarosan viszontláthatjuk egymást a második magyarországi GNM szemináriumon!

Kelemenné Dévényi Julianna

 

Helmut Pilhar megjegyzése:

A szem érhártyája és az írisz az agytörzs irányítása alatt áll. Az agytörzs irányítású Értelmes Biológiai Különprogramok a falat felvételére (jobb szervi oldal), ill. a falattól való megszabadulásra (bal szervi oldal) irányul. A kezűség az agytörzs esetében nem mérvadó.

Magyar barátnőnk nem akarta látni az elpusztult pónit, valamint az esemény helyszínét! Nagyon szépen leírja a konfliktusát, az aktív fázist (kényszeres gondolatok), a megoldást (túltette magát rajta), valamint a megoldási, gyógyulási fázist is.

Elbűvöl engem ebben az esetben az, hogy az eseményt valójában nem is látta. Képzeletében látta a szörnyűséget és ettől a látási-, fényfalattól szeretett volna – konfliktust okozva magának – megszabadulni.

Láthatjuk ebből az esettörténetből, hogy nincs két egyforma eset. Minden beteg egyedüli és mindenkinek saját egyéni érzései vannak. Az élet formálta/adta történeteket nem is lehet „kitalálni” – mondja Dr. Hamer.

Az akadémikus orvostudományban a betegeket mind egyformán kezelik, sőt, gyakran a mindenkori különprogramjuktól függetlenül – kortizollal, kemóval, műtéttel és sugárkezeléssel. „Nincs hatás mellékhatás nélkül” tűzik az allopathiás (=a betegség természetével ellentétes hatású gyógyszerek alkalmazásán alapuló, elavult, spekulatív gyógymód) ignoránsok zászlajukra! Garantálják a betegnek a mellékhatást! El lehet képzelni, mi történt volna, ha barátnőnk „kezeltette” volna magát.

U.I.:

Dr. Hamer az esethez még hozzáfűzte, hogy a szemérhártya melanoma elnevezés anatómiailag hibás, mivel a szemben nincs irha szövet. Az akadémikus elnevezésen itt a különprogramot kell érteni.