Kutya epileptikus rohamai

Igen tisztelt Pilhar úr,

Ön adta az ötletet, hogy megírjam ezt az esettörténetet.

Még csak 2 évvel ezelőtt találkoztam a Germán Gyógytudománnyal, tehát én még csak kezdő vagyok. Ön az előadásait mindig ezekkel a szavakkal fejezi be: Legyen hobbija a Germán Gyógytudomány!

Igen, számomra ez az. Hihetetlenül izgalmas, érdekes, egyszerű…

És most térjünk rá tehát a kis esettörténetemre:

Életemben a kutyák már évek óta nagy szerepet játszanak. 9 évvel ezelőtt férjemmel elhoztunk egy szuka kutyát a menhelyről. Nem szeretném részletezni a kihívást, ami ezzel ránk zúdult. A többi kutyától való borzasztó félelmén kívül majdnem minden problémáját orvosolni tudtuk. Nem állt módunkban elvinni őt a nyaralásunkra, mert a többi résztvevőt meg akartunk kímélni ettől a stressztől.

Férjem kedvéért minden évben maximum 10 napra elutazunk valahová. Ezidő alatt a kutyánk szeretetteli gondoskodást élvez nálunk otthon. Néhány évvel ezelőtt volt az első epileptikus rohama. Az orvos azt hitte, hogy ez öröklődő betegség és csodálkozott, hogy csak ilyen idős korában jelentkezett. Tehát kaptunk olyan tablettát, melyet élete végéig kellett volna szednie. Az adag alacsony volt, mert a rohamok ritkán jelentkeztek és relatív enyhe lefolyásúak is voltak. Nem sérült meg közben.

Ezután részt vettem az első egyhetes szemináriumon és rátaláltam a rohamok okára.

Közeledett a nyaralásunk ideje és előre meg tudtam mondani, hogy hamarosan következik a következő roham. Napra pontosan úgy is lett. Amióta a Germán Gyógytudománnyal foglalkozom, először most figyelt fel a férjem és kérdezte, hogy ezt én honnan tudtam?

Nagyon egyszerű volt: 10 napot voltunk távol. Az elutazásunk napjától kezdődött a motorikus konfliktus aktív fázisa (hogy nem tudott velünk jönni, mert nagyon ragaszkodik hozzám (és én is hozzá). A helyreállítás a hazaérkezésünk napján kezdődött. Az epileptikus krízis, vagyis a roham pontosan ennek a helyreállítási fázisnak a közepén érkezett, vagyis 5 nap múlva. (Ha a gyógyulási fázisban recidívák vannak, vagyis ha olyan helyzetek adódnak, amikor a konfliktus újra aktiválódik, kiújul, akkor a krízis eltolódik.)

A szeminárium óta nem adom neki a tablettákat, tudom, hogy mikor jön a roham, szépen és nyugodtan végig tudom kísérni. Az 5 biológiai természettörvény ismerete teljesen mentesített a betegségektől való félelmektől. Nem értem, hogy sokan miért nem érdeklődnek a saját szervezetük iránt, mitől van bennük ez a vak hit az orvosokban. Annál inkább csodálom Dr. Hamer eltökélt harcát, hogy felvilágosítsa az embereket.

Hálás köszönet érte.

Üdvözlettel

Kathi

 

Helmut Pilhar megjegyzése

Hát ez nem egy világos és egyértelmű esettörténet? Sok kutyatartónak fel fog nyílni a szeme. És mivel hogy ez a folyamat ember és állat esetében mindig ugyanúgy megy végbe, néhány szülő is kezdi majd felfogni, hogy miért vannak epileptikus rohamai a gyermekének.

„Öröklődő betegség”!

Úgy, úgy! És azt is tudják vajon, hogy ezek az epileptikus rohamok MIKOR jelennek meg?

A kutya gazdija ezt előre meg tudta mondani!

Akkor most melyikük a kompetensebb? Az orvos vagy a kutya gazdija?

Közeledik az idő, amikor a „fehérköpenyes isteneket” majd harsogva kinevetjük, lekeverünk nekik egy csattanósat és hátat fordítunk nekik.

Az antiepileptikum adásának abbahagyását helyesnek tartom.

Hiszen ezek az anyagok csak arra képesek, hogy elnyomják a gyógyulást, de sokszor még arra sem. Az antiepileptikumok ellenére jelentkezhetnek epileptikus rohamok, ezt minden érintett tudja. Ilyenkor megpróbálják még jobban elnyomni a gyógyulási fázist a dózis megemelésével, az összes mellékhatás elfogadása mellett. Senki nem törődik az epilepszia okaival, mivel hogy halvány fogalmuk sincs róla. Ha rákérdezünk erre egy akadémikus orvosnál, tudatlansága és tehetetlensége miatt a maradék tekintélyét az orvosi diplomájával próbálja megvédeni. Sok fel nem világosult embert lehet ezzel sakkban tartani, aminek hatására alázatosan megadják magukat állítólagos sorsuknak. A gyanútlan betegek úgy vélik, hogy ők, az „orvostudomány papjai”végtére is ezt tanulták az egyetemen.

Mit tanult az egyetemen az akadémikus orvos?

Hét éven keresztül magolt, semmit sem tanulmányozott! Az akadémiai orvostudomány immáron 100 éve változatlan, dogmatikus módon tekint a dolgokra. A szektához hasonló dogmatizmusa semmilyen változásokat nem engedélyez. Pezsgővel ünneplik a legújabb tünetek elleni harcot, mert úgy tovább tudják függőségben tartani a betegeket. Érthető módon gyűlölik az okok felkutatását, mert azáltal munkanélkülivé válnának. Lejtik az örömtáncot az ily módon megtévesztett emberek háta mögött.

A Germán Gyógytudomány megszabadít bennünket az effajta babonáktól és ettől a zsarnokságtól! A legtöbb esetben nincs is szükségünk ezekre a voodoo papokra, mint ahogyan ebből az esettörténetből is kiderül.

A kutyának továbbra is vannak epileptikus rohamai!

Az akadémikus orvostudományban az ilyen eseteknél azt hiszik, hogy ilyenkor elhalnak az idegsejtek. Ennek Dr. Hamer ellentmond! Az akadémikus orvosok azonban az antiepileptikumok mellékhatásairól nem beszélnek…

Mit lehetne tenni, hogy a kutyának ne legyenek rohamai?

Mindenhová magának kell vinnie őt a gazdinak.

A gazdi nem utazik el.

Az okos gazdi megmutatta nekünk a harmadik megoldást. A pánikmentes középutat választotta az összefüggések ismeretében. Az antiepileptikum helyett anyáskodik a kutyus fölött – mellékhatások nélkül! Szerintem nagyon okos gondolat! Így a kutya miatt nem keletkezik feszültség a házasságban amiatt, hogy a férjnek le kell mondania a munkával teli hétköznapok után kikövetelt nyaralás jogáról.

Hálás köszönetem a kutyakedvelőnek ezért a történetért.

Minden kutyusnak ilyen gazdit kívánok. És minden férjnek ilyen feleséget.