Tisztelt Pilhar úr, kedves Helmut (azt hiszem, annak idején tegeződtünk), mennyire igazad van! Ezúttal hálámat szeretném kifejezni az óriási segítségedért.
Biztosan nem emlékszel már rám. Sok-sok évvel ezelőtt voltam egy rendezvényen, illetve annak idején több rendezvény is volt Burg/Spreewaldban. Többek között volt ott egy ismertető előadás, amit a bárnál ülő „újságíró” feltehetően kamerával felvett. Egyik ismerősöm később a ZDF műsorában (Kontrasztok, azt hiszem) látta a tudósítást, amelyben összekeverték a kérdéseket és a válaszokat. Attól kezdve egy világ omlott össze bennem, megírtam ezt a német adóhatóságnak és kivontam magam a TV- és rádióadó fizetési kötelezettsége alól. Erre akkoriban még volt lehetőség, legalábbis miután két levelet írtam.
Akkoriban soha nem hittem volna, hogy a szűk családomon belül valaha is alkalmaznom kell a Germán Gyógytudomány ismereteit.
Így történt ez 2011-ben. Most csak röviden foglalom össze az esetet. A férjemmel történt, hogy két jogi vitába keveredett az egyik munkatársával. Amikor vége lett a bírósági tárgyalásnak és a férjem megnyerte a pert, 3-6 napig szinte semmire nem volt képes.
Feje felett lebegett egy másik per ugyanezzel a kollégával, és annak a kimenetele még bizonytalan volt.
Immáron 50 éve ismerem a férjemet, mindig egészséges, fit és sportos volt, de ettől a naptól kezdve semmi nem működött nála. A vizelete sötét, testileg gyenge volt, enni szinte alig tudott már valamit és nagyon erős vizeletszaga volt. Általam ismerte a Germán Gyógytudományt és tudta, hogy minden meg fog oldódni. Hetek múltak el, és az állapota csak rosszabbodott. Olvastam Dr. Hamer weboldalait és sem én, sem a férjem nem esett pánikba. A heverőn feküdt vagy a napon, azért, hogy kikapcsolódjon, és hogy élvezze az életet. Körülöttünk mindenki ijesztgetett minket, de mi ezzel egyáltalán nem törődtünk.
Mivel nem tudtam, hogy milyen súlyosan érintette a férjemet ez a konfliktus, és mert már csak 62 kg volt a súlya, úgy döntöttünk, felhívjuk Dr. Hamert. Nem állt rendelkezésemre ugyan lelet, mint pl. vérkép, de leírtam neki az állapotát. Dr. Hamer azt javasolta, menjünk el U…-ba Dr. K…-hoz. Rögtön másnap el is mentünk hozzá, amit nagyon jól tettünk, mert Dr. K. elvégzett egy alapos vérvizsgálatot és megbeszélte a férjemmel a konfliktusát. A vérképe katasztrofális volt, ami érthető, ha a szervezetben valami szétesik. Az orvosi laboreredmény krónikus májcirrózist és veseelégtelenséget mutatott ki, valamint a hasnyálmirigy-értékek is messze eltértek a normálistól.
Dr. K. sok időt szánt a férjemre és ezzel jót tett neki, mert a Germán Gyógytudományt egy orvostól hallhatta és nem csak tőlem. Dr. K. világosan elmagyarázta a férjemnek, hogy azonnal ki kell szállnia ezekből az üzleti vállalkozásokból, és hogy az ügyvédi megbízatást is vonja vissza. Gondolatban se pazaroljon több energiát erre az ügyre. Ezután majdnem egy évig kapcsolatban maradtunk vele és nyolchetente csináltattunk egy vérképet. Időközben Dr. Hamer megkapta a férjem koponya-CT felvételét, amit telefonon keresztül értékelt ki és megbeszélte Dr. K-val. Hamer doktor egyértelműen látta, hogy megoldási fázisban van egy hasnyálmirigyrák és a vesén kétféle elváltozás. Mindez olyan régen történt, hogy már alig emlékszünk a részletekre.
Ez az akut fázis mindenesetre 2011. augusztus 04-től 2011. november végéig tartott. A férjem 2012. januártól fél napokra újra bement az irodájába. Az üzletvezetést átadta ismerős partnereinek, ami által megszabadult az összes, a kivált munkatársakat illető vitás kérdéstől. Később, 2011. decembertől beállt nála egy lassú javulás.
Azután hosszú hónapokig folyadék gyülemlett fel a lábaiban, majd hónapról hónapra a javulás útjára tért és 2012 tavasztól újra tudott sportolni, de csak nagyon lassan kezdhette el. Azóta évről évre javult az állapota. 2012 közepétől már egyáltalán nem is látszott betegnek. Évről évre sokkal jobban lett, és mindezt gyógyszerek, stb. nélkül. Összesen a vérvétel és a CT kb. 1.400 Euróba került nekünk. A férjemnek jó betegbiztosítása van, de mégcsak nem is érte volna meg benyújtani a számlát.
Látod kedves Helmut, majdnem egy regény lett belőle. Ezúton szeretnék neked és Dr. Hamernek teljes szívemből köszönetet mondani. Mert a szeminárium nélkül a férjem valószínűleg nem élte volna túl az esetet. Figyelemmel kísérem a Te és Dr. Hamer írásait és 10 éve intenzíven olvasok történelemkönyveket. Ezen a területen is sok kérdésre kaptam választ. Csak igazat tudok adni neked. Rémisztő, amikor az ember rájön arra, hogy kik állnak mindez mögött, méghozzá mekkora gigantikus terv szerint haladva.
De „A tudás hatalom” és ezt a tudást teljes meggyőződéssel, töretlenül terjesztem immáron 10 éve.
Szívélyes üdvözlettel
U.V.
Pilhar megjegyzése:
Mennyibe került a „terápia”? Mik a „mellékhatásai”? Pontosan mit tett ez az ember azért, hogy meggyógyuljon?