Hasnyálmirigy – esettörténet Dr. Hamer elbeszélésében

Hasnyálmirigy-ÉBK – Dr. Hamer elbeszélésében

Értelmes biológiai különprogram egy Hameri Góccal

(DHS = nagyon súlyos, hirtelen fellépő, drámai hatású és magányosan átélt súlyos lelki traumát okozó megrázkódtatás)

 

Egy családos, női páciensnek 4 közeli hozzátartozó halálát kellett feldolgoznia. Mindegyiknél már korábban köztudott volt, hogy nincs remény. Utoljára a keresztapja halt meg, aki megígérte neki, hogy ráhagyja csodaszép antik ládikáját. A nő már előre kitalálta a helyét a nappalijában.

DHS (Dirk Hamer-szindróma):
Amikor azonban a keresztapa végrendeletét kihirdették, kiderült, hogy a nővére örökli a ládikát. Ez teljesen váratlan „övön aluli ütés” volt számára, hiszen úgy vélte, hogy ezt a „falatot” (a ládikát) már lenyelte, és most, a már bekebelezettnek vélt ládikát vissza kellett adnia.

Tüneti megnyilvánulás:
Emiatt a DHS miatt kifejlődött a páciensnél egy hasnyálmirigy-karcinóma.

Konfliktustartalom:
Bosszúság a család hozzátartozóival, harc a „falatért”, „öröklés-konfliktus”.

Az ÉBK biológiai értelme:
Fokozott hasnyálmirigynedv-termelés, hogy a ládikát mégiscsak „meg tudja emészteni”.

Ui: éjjel-nappal azon morfondírozott, hogyan is kaphatná meg mégis nővérétől a ládikát. Azonban maga a nővére is örült neki.

A hölgy ezzel a problémával és a tovább növekedő, közben diagnosztizált hasnyálmirigyrákkal érkezett meg hozzám.

A pácienst az akadémiai orvoslással diagnosztizálták, de utána több Germán Gyógytudomány gyógyítóhoz fordult segítségért. A család négy elhunyt hozzátartozója közül mindegyik egy  másik konfliktusra vélt „rátapintani”. Ennek egy valódi, komoly konfliktusnak kellett lennie, csak erre a jelentéktelen ládikára egyikük sem gondolt. Hiszen a nagyon szeretett hozzátartozó elvesztéséhez képest ez a lényegtelen ládika mellékesnek tűnt számukra. Rájöttem, hogy csakis ennek a ládikának elvesztése okozhatta azt, amit ő teljesen váratlan, „övön aluli ütésként” élt meg, csak ez jöhetett szóba a DHS okozójaként. Amint megtalálták a probléma gyökerét, vagyis a biológiai konfliktust, nagyon gyorsan rájöttek a megoldás nyitjára is.

Ugyanis úgy adódott, hogy a nővére – akivel egyébként nagyon  jó volt a viszonya -, átmenetileg súlyos pénzzavarba került, ő pedig jól állt anyagilag.

Úgy tűnt, hogy a ládika antik értéke kb. 8.000,- német márka volt.

A következőt tervelték ki: következő héten, vasárnap a páciens a férjével karöltve meglátogatta nővérét, amikor egy 10.000,- német márkát tartalmazó borítékot tettek az asztalára.

Ezután elmesélte nővérének a ládika és a hasnyálmirigyrákjának a történetét. Erre felugrott a nővére, elkezdtek potyogni a könnyei és a páciens nyakába borulva, könnyeivel küszködve mondta neki: „Uram Isten, miért nem beszéltél erről azonnal? Mostantól tiéd a ládika, még ma haza is viheted magaddal, most azonnal! Itt már nála is eltörött a mécses és közben azt hebegte: „Én is ugyanúgy szeretlek téged, mint te engem. Tudod, hogy nem vagyok egy irigy ember, de már előre úgy örültem, hogy enyém lesz a láda.  Jól van, én elfogadom az ajándékod, így megoldódik az én problémám. De most meg kell ígérned, hogy egy szóra sem méltatod ezt a kis borítékról az asztalon. Ezzel a te problémád is meg fog oldódni.”

De most kezdődött a megoldási fázis nehéz szakasza. Szerencsére a páciens nővére nagy lelkesedéssel kezdte tanulni a Germán Gyógytudományt, így hamarosan ő lett a húgának legszakavatottabb magánorvosa, aki két hónapig nyomta az ágyat, örökké fáradtan a hasnyálmirigy-TBC miatt, olyannyira, hogy a kezét is alig bírta felemelni. Kezdetben magas láza volt. Éjszaka a reggeli órák közelében olyan erősen izzadt, hogy kétszer kellett áthúzni az ágyát és a hálóingét is le kellett cserélni.

Étvágya hamarosan visszatért. Nővére naphosszat ült az ágyánál ápolónőként / orvosként. Teljes egészében elsajátította a Germánt, vigasztalni, motiválni tudta testvérét. És amikor a páciens 4 hónap múlva ismét teljesen egészséges lett, a két testvér szívben, lélekben még jobban összekovácsolódott.

 

Copyright © Dr. med. Mag. theol. Ryke Geerd Hamer