Amikor megszületett a kislányom, azonnal tudtam, hogy nem fogom bölcsődébe adni, ez teljesen természetes. Aztán, ahogy teltek-múltak a hónapok, ő egyre inkább igényelte a gyerektársaságot, én a felnőtt-társaságot (a munkámat), anyagilag is kicsit könnyebb lett volna, és persze a bölcsiben fejlesztik is őket és szocializálódnak… ilyen és hasonló érvekkel altattam el magam, míg végül megszületett a döntés és elkezdtem keresni a családi napköziket. 4 hónap múlva sikerült egy olyat találnom, ahová jó szívvel beadnám a gyermekemet, nagyon szimpatikusak voltak a gondozó nénik és a nevelés és fejlesztés terén hasonló elveket vallottak, mint én. A munkahelyemhez közel volt és úgy tűnt, minden klappol.

El is kezdtünk járni, én vittem minden nap a drágámat. Egy hét eltelt, úgyhogy a második naptól egyre hosszabb időkre maradtam távol, a második héten már ott aludt, a harmadik héten pedig beadtam és érte mentem alvás után. Természetesen az életben mindig kapunk jeleket, az enyémek ezzel kapcsolatban nagyon szépen kirajzolták a valódi képet.

Mesike másnaptól takonykórral küszködött. Innen tudtam, hogy bűz-konfliktusa volt, ami megoldódott. Adtam neki homeopatikumokat is a biztonság kedvéért, de semmi hatásuk nem volt. 3-4 napig korábban is volt náthás egy évben egyszer-kétszer, úgyhogy erre nem gyanakodtam. Amikor még bekukkanthattam a napközi kertjébe, feltűnt, hogy amikor szabad játék van, akkor ő elkeseredik és nem találja a helyét, kicsit zokon is vettem, hogy ilyenkor csak akkor vonják be a gondozók a játékba, amikor már sír és meg kell vigasztalni, ő még igényelte volna a foglalkoztatást, a párbeszédet. Másik kritikus pillanat az alvás volt, ekkor vagy elaludt az első mese közben és hamarabb felébredt, vagy végigsírta a három mesét. Ez utóbbi úgy lett kommunikálva a gondozónők részéről, hogy “picit sírt”. (A rongyija egy pamuttakaró, probléma esetén rágókaként is funkcionál, rendszeresen vizesen jött haza.)

Ami az emberi kapcsolatait illeti, ott volt a legszembetűnőbb a változás. Bár mindig is ragaszkodott hozzám, ahogy elkezdett járni a bölcsibe, ez görcsössé vált és ő 100%-ig intoleránssá változott. Minden pillanatban azt igényelte, hogy vele legyek, és mást nem fogadott el, holott a nagymamával nyáron ugyanúgy napi 6 órát volt együtt, mint amennyit a bölcsiben töltött.

A bölcsiben másrészről problémamentes volt a beszoktatás, a gondozók elmondása szerint “nagyon aranyos ügyes, játszik, a gond csak az ún. szabad játéknál van, amikor eszébe jut anyuka és meg kell vigasztalni”.

Úgy próbáltam kompenzálni a kialakult helyzetet, hogy vele voltam és délutánonként csak vele foglalkoztam, teljes szívvel, homokoztunk, játszottunk amit ő szeretett volna és csak rá figyeltem, szeretetteljesen kommunikáltam vele, nagyon sokszor elmagyaráztam neki szépen, hogy mi a helyzet. Úgy tűnt, hogy megértette, mondta is, hogy anyuka dolgozik ő pedig játszik a bölcsődében.

Mindezek mellett az orrfolyása nemhogy elmúlt volna, hanem erősödött. Olyannyira, hogy betegségre hivatkozva hazahoztam és gondoltam itthon ápolom, de éreztem, hogy ahhoz kell az idő, hogy a kialakult helyzetet végiggondoljam és megoldjam.

Rájöttem, hogy ezalatt a 16 nap alatt mindenki szenvedett. Azon gondolkodtam, hogy vajon mindenképp figyelembe kell-e venni a picinek a pillanatnyi nem tetszését és ez alapján meg kell változtatni a helyzetet, vagy mindent megmagyarázni azzal, hogy a Földön nagyon sok minden van, ami nem tetszik nekünk és azáltal, hogy maradna a bölcsiben, megtanítani őt arra, hogy nem mindig az van, amit szeretnénk és tágítani a határait.

Ezen a ponton segítséget kértem Katától, akinek leírtam a helyzetet és a gyötrődésemet és csak annyit szerettem volna tudni, hogy a Germán Gyógytudomány ilyenkor hogyan gondolkodik. Nagyon egyszerű, probléma esetén az “üss vagy fuss” alapelvet kell alkalmazni, pont úgy, mint az állatvilágban. Jelen esetben az “üss” megoldás értelmezhetetlen, hiszen nem támadott meg minket senki, a “fuss” viszont annál inkább. Ebbe az irányba vitt az én intuícióm is: azonnal meg kell szüntetni ezt a helyzetet és visszahelyezni a gyermekemet abba a biztonságba, amit anyuka állandó ottléte jelentett neki.

Kata ebben megerősített.

A második otthon töltött nap reggelére megérett bennem a szilárd elhatározás, hogy végleg kiveszem a bölcsiből. Örömmel újságoltam Mesikének és összevissza puszilgattam, nem tudom mennyit értett belőle, de a lelke tudhatta mi történt, ugyanis a döntést követően 2 óra múlva megjelent rajta az ekcéma (mindkét combján egy tenyérnyi területen) ami 1 hétig tartott, és vele párhuzamosan nagyon erős orrfolyás. Amikor a döntés megszületett már két napja otthon voltunk együtt, tehát az elválasztás-konfliktusának a végleges megoldása az volt, hogy ne vigyem bölcsibe, és ez technikailag abban a pillanatban oldódott meg, amikor ezt elhatároztam. A másik tünet, az orrfolyás, bűz-konfliktusra utalt, ez utóbbi amiatt, hogy idegen környezetben van és én nem vagyok vele, ami pedig minden este és a hétvégéken részben megoldódott, hiszen reggel, ill. munkanapokon elölről kezdődött. Ennek a konfliktusnak a végleges megoldása 5 hétig tartott, ekkorra már valószínűleg elhitte teljes mértékben, hogy anyuka mindig vele van és nem megy bölcsibe többé. Az egész történet közben folyamatosan ment a Mein Studentenmädchen a háttérben, ami minden bizonnyal lerövidítette az időket, és ki tudja, talán világosabb megértését biztosította számomra a jeleknek. Persze, kaptam az okos magyarázatokat, hogy azért influenzás, mert most került először közösségbe és az immunrendszerének meg kell küzdeni az idegen bacikkal, meg mikor akarok karriert építeni, most vagyok fiatal, meg hogy példásan beszokott, és hogy nem fog mindig sírni, várni kell még egy kicsit. Ha ezeket gondoltam volna én is, akkor mostanra már biztos, hogy valóban megszokta volna a bölcsit, vagyis sikeresen lemondott volna arról az egyetlen, alapvető igényéről, hogy az édesanyja vele legyen amíg úgy érzi, hogy szüksége van rá. Azonban minden apró jelet figyelembe véve, és a GNM segítségével helyesen értelmezve a betegségtüneteket amiket produkált, amikor részben vagy egészben megoldódtak a problémái, egy túlságosan is negatív kép rajzolódott ki.

Ott motoszkált azonban a kérdés, hogy nem fog-e ez megismétlődni az óvodába-menéskor, illetve más egyéb alkalmakkor. Megértettem, hogy ezzel majd az adott pillanatban lesz érdemes foglalkozni, hiszen az a probléma jelenleg nem létezik, nem tudjuk itt és most megoldani. Ennek a történetnek a pillanatában a gyermekemnek csak az volt fontos, hogy vele legyek, bármikor oda tudjon szaladni hozzám és meg tudjam szeretgetni és ő is engem. Azóta eltelt 2 hónap és mostanra állt vissza a rend és a harmónia, de azért még pár héttel ezelőttig is minden nap elmondta, hogy “sírtál a bölcsődében, anyuka nem volt ott”.

Végtelenül hálás vagyok Hamer doktornak a tudásért, és Katának és Julinak, amiért a Germán Gyógytudomány ügyét felkarolták és elérhetővé teszik mindenki számára Magyarországon!

Ezzel a tudással egész más olvasni az élet jeleit és eligazodni benne.

Köszönöm, köszönöm, köszönöm.

Egy hálás anyuka

2016. december 12.