Egy péntek hajnalban, fél négy tájban hányingerre ébredtem. Sietve értem ki a mosdóba, ahol erőteljes görcs jelentkezett a hasam jobb oldalán. Egy-két csavar után ki is jött a még délután ötkor elfogyasztott menü emésztetlen ételdarabok formájában. (Elnézést a nyíltságért, de fontosnak tartom leírni, mert számomra ezzel tűnt egyre nyilvánvalóbbá a helyzet mibenléte.) Megkönnyebbülve lélegeztem fel, és még el sem értem a fürdőszoba kilincsét, hogy magam mögött hagyjam a történteket, már fordultam is vissza. Ezúttal azonban a megszokott, rendeltetésszerű használata következett az ülőkének. Hatalmas robajjal jött ki a minden, most alulról. Pontosabban minden, ami a görcs alatti szakaszon volt, hiszen a menü további része itt is felismerhető volt darabos formája miatt. Tehát az emésztés nem történt meg, állapítottam meg. Gyorsan átpörgettem a következő napi teendőim listáját, hogy melyik halaszthatatlan közülük. Szerencsére mindegyik elnapolható volt, így nyugodtan feküdtem vissza aludni.

Kora délelőtt jó közérzettel ébredtem, így sorra vettem mégis mi mindet tehetnék aznap. Reggeli után azonban hamar bebizonyosodott, jobb, ha ma itthon maradok és pihenek, hiszen a mosdó biztonsági zónája akkor alig 3 méteresnek bizonyult számomra. Szerencsére háromszori betérővel véget is ért a reggeli szeánsz, ami csak a vacsorát követően ismétlődött meg. Meglehetősen fáradtnak éreztem magam, így napközben aludtam, pihentem sokat. A folyadékfogyasztás nem okozott gondot, igyekeztem ezt feltétlen pótolni.

Szombat hajnalban ismét hányingerre ébredtem. Az előző napihoz megegyező forgatókönyv zajlott: felső- aztán alsószakasz ürítése. Ezúttal azonban a küldemény már emésztett formában jött vissza. Még pénteki napon gondolkoztam, mi okozhatta a történteket. „Ételmérgezés?” – ez volt az első gondolatom. De mint kiderült a család három másik tagja is evett ugyanebből az ételből és nekik semmi bajuk. A következő tippem egy rokonom kórházi látogatására esett: „Talán ott nyeltem volna be valamit?” Ez sem igazán lehet, hiszen három nappal korábban is voltam benn nála, és akkor nem volt semmi, amúgy meg nem is emésztőszervi panaszok vagy fertőzés miatt feküdt benn. Felhívtam hát egy barátnőmet, hogy segítsen tovább keresgélni, mi lehet az oka. A korábbi értelmes biológiai különprogramok (ÉBK) lezajlásánál már megtapasztaltam, hogy a megoldási fázis tüneteikor nem mindig könnyű egyedül elgondolkozni a történések sorrendjén és kigobozni, hogy mi volt az a sokkoló pillanat (Dirk-Hamer-Szindróma, DHS), mi volt a megoldás, meddig fognak a tünetek tartani, és esetleg mi mindenre lehet még számítani. Beszélgetve a barátnőmmel volt egy tippünk a csütörtöki nap eseményei kapcsán, mivel azonban még szombat reggel is volt hányás, hasmenés és pocakomban a robajok tovább zajlottak, felhívtam még egy barátnőmet, hogy bebizonyosodjak arról vajon tényleg megtaláltam-e az okot. Ő először is gratulált, hogy milyen ügyes vagyok, hogy megoldottam egy konfliktusom és azt javasolta, keresgéljek még tovább, gondoljam át a pár nappal korábbi eseményeket is, szerinte nem az, amire eddig gondoltam. Mondtam neki, hogy: „De nem jut eszembe semmi! Oh, és ha nem jut eszembe semmi, akkor ott tuti van valami! Várjál, megvan! Beugrott egy kép. Megkaptam egy összeget, aminek a kifizetése, lerendezése már régóta bosszantott.” „Akkor ez lesz az.” – mondta. „Egy jó kis vékonybél-különprogram, ami a tünetek alapján a vékonybél felső szakaszát érinti, hiszen volt hányás (sugárban) és vizes, robbanásszerű hasmenés.” – tette hozzá.

De hogy is volt ez pontosan? Hamar előkaptam a naptáromat, hogy felidézzem a történteket és megnézzem, hogy mikor történt a DHS. A DHS az a pillanat volt, mikor egy ismerős, akinek egy terméket vittem, hogy segítségükre legyen, azt mondta: „Ezt neked most nem tudom kifizetni.” Ez 35 nappal korábban történt. „Oooh!!!”- ijedtem meg egy pillanatra. Akkor a hasmenés most 35 napig fog tartani??? Ajjaj… Aztán eszembe jutottak azok a konkrét napszakok és órák, mikor azon bosszankodtam, hogy én mikor és hogyan tudnám ezt vele rendezni, mikor és hogy kaphatom meg az érte járó összeget. Tehát nem minden nap és nem folyamatosan foglalkoztatott a dolog. Megnyugodtam, hogy akkor a hasmenés nem fog 35 napig tartani, maximum pár napig, az meg kibírható – gondoltam. A megoldáshoz a következőképen jutottam el. Kitaláltam, hogy a csütörtökre megbeszélt találkozó előtt egy nappal, tehát még szerdán felhívom az ismerősöm, hogy megkérdezzem tőlük bevált-e a termék és megvennék-e, ha pedig nem hozta meg a kívánt eredményt, akkor a termék visszahozása is teljesen rendben van részemről, csak csütörtökre feltétlen hozzák magukkal vagy a pénzt vagy a terméket. Ezzel az ötletemmel már nagyon megnyugodtam. A telefonban a termék megvásárlása mellett döntöttek. Csütörtökön aztán hívtak, hogy lemondják a találkozót, de a készítményt továbbra is szeretnék megvenni, így az összeget utalnák. Megírtam a bankszámlám és fellélegezve dőltem hátra, hogy vége ennek a macerának, nincs ezzel több nyűg. (Persze ez akkor ott nem tudatosult.)

Szombat estére a pocakom akkora lett, mint egy hat hónapos kismamának, azzal a különbséggel, hogy olyan morajlás volt benne, mint egy barlangi zuhatagnak. Fél nyolc körül lefeküdtem aludni. Elszenderegtem. Tudtam, hogy ez most fontos, pihenjek addig, amíg lehet. Este tíz körül ébredtem fel és elindult a „kanosszajárás”. Óránként többször mentem ki WC-re és egy kisebb polgárháború zaját meghazudtoló módon jött ki minden a vizes, robbanásszerű hasmenéssel. Hányás és kínzó jobb oldali görcs már nem jelentkezett. A tűzszünetekben fél órákat tudtam aludni. A folyadékbevitel végig könnyen ment. A legjobb az volt, hogy szó szerint mosolyogva csináltam végig az egészet. Teljes mértékben megnyugtató volt számomra a Germán Gyógytudomány ismerete által annak a bizonyossága, ami zajlott bennem. Kíváncsi természet révén meg is néztem a produktumot és lehetett látni a világosbarna nyálkahártya darabokat. Ha sötét színű, igen bűzös híg hasmenés ürült volna, az akkor vastagbél-különprogramot jelentett volna egészen más érzettartalommal. Ahogy telt-múlt az éjszaka, megörültem, mikor az első madárhangokat meghallottam és a hajnal jelei láthatóvá váltak, „oh, de jó, akkor hamarosan nagyot fogok tudni aludni, de jó lesz”. Másnap, vasárnap délután is szusszantam egy nagyot. A nagy pocakom, ami szombaton még teljes egészében elődomborodott, vasárnap délutánra már csak köldöktől lefelé dudorodott ki és keddre már teljesen lelapult. Ezekben a napokban lehetőség szerint kerültem a szoros derekú és csípőjű ruhákat, egyszerűen nem esett jól a viseletük. Aztán vasárnap éjjel már csak kétszer keltem fel egy-egy rövid hasmenésre. Hétfőn a halaszthatatlan munkát sikerült végigcsinálnom és már egyre nőtt a mosdót elhagyó biztonsági zóna távolsága. Kedden már mertem szabadjára engedni egy-két galambot, valójában annyira ösztönösen bukkantak elő, hogy utólag vettem észre, hogy kiröppentek, mint azt is, hogy már vannak félkemény srácok is a kifutón. Szerda eseménytelenül telt és csütörtökön rendes, kemény, belevaló színű, formájú végterméket engedtem útjára nagy boldogan.

A dübörgő, robajló hasmenés kapcsán felvetődött a környezetben, hogy nem akarok-e valamilyen ”hasfogót”, Reasecet vagy Imodiumot bevenni. Ösztönösen jött a válasz, hogy nem. Az én gyógyszerem az összefüggések megértése volt. Tudtam, hogy aminek ki kell ürülnie, az ki fog jönni, akkor meg jöjjön a maga természetes ütemében. Szerencsére volt időm és alkalmam is rá, nem volt semmi halaszthatatlan dolgom.

Egy újabb, tanulságos eset volt ez számomra. Váratlanul ért a mondta, a szituáció, hogy „Ezt neked most nem tudom kifizetni!”, egyáltalán nem számítottam rá. Abban a pillanatban az ösztönösen asszociált konfliktus tartalommal együtt a szervi megnyilvánulás is elindult, mielőtt még bármi tudatos elgondolásom lett volna erről az egészről. A természet terápiája ez esetben az volt, hogy sejttöbblettel növelte a szervi funkciót, hogy a falatot, esetemben a huszonnégyezer forintot fel tudjam szívni és így az emészthetetlen bosszúságot meg tudjam emészteni. Ami aztán a megoldással, a 24000 forint rendezésével már feleslegessé vált, és így a kis mikrosebészeim közbenjárásával hányás-hasmenés formájában szépen kiürült. Ha a biológiai konfliktus aktív fázisára jellemző székrekedés feltűnt volna és sikeresen eljutottam volna egy a forintok elleni antitesteket kimutató vérvizsgálatra, lehet, hogy még korábban rájövök, hogy cselekednem kell.

Hálás köszönet Dr. Hamernek a fantasztikus felfedezéseiért!

egy orvos