Mindkét vállam elmeszesedésének saját tapasztalatával szeretnék esetleg néhány embert bátorítani arra, hogy várjon a műtéttel akkor is, ha egy kicsit tovább tart a gyógyulási fázis.

42 évesen egy 25 éves kapcsolat után elváltam a férjemtől. Előre bocsátom, hogy az utolsó 5 év a férjemmel nagyon, nagyon nehéz volt. Öt évvel ezelőtt az édesanyja halála után, akivel állandóan veszekedtek, hirtelen elkezdett velem kekeckedni és sértegetni. Ez végül odáig fajult, hogy amikor elképzeltem a következő 25 évet vele együtt, inkább az öngyilkosságot választottam volna.

A sors úgy hozta, hogy végül ki tudtam szállni ebből a kapcsolatból. Viszont alighogy elváltunk, elkezdett fájni a jobb vállam. Mivel jobbkezes vagyok, pontosan tudtam, hogy ez abból a DHS-ből származó biológiai konfliktus gyógyulási fázisa, aminek során rossz feleségnek éreztem magam. Nem csoda, hiszen éveken át a férjem szinte nap, mint nap azt vetette a szememre, hogy milyen pocsék feleség vagyok és habár tudtam, hogy ez nem igaz, akkor is belém égett.

Miután fogalmam sem volt, hogy ez pontosan mikor is történt, hosszú gyógyulási fázisra számítottam. A vállfájás hétről hétre erősödött. Kezdetben kinyújtott karral nem tudtam kivenni semmit a szekrény polcáról, mert annyira fájt a vállam ettől a mozdulattól. Végül pedig olyan súlyos lett, hogy képtelen voltam bekapcsolni a melltartót vagy a pólómat le- vagy felvenni. A fájdalmak különösen ez éjszaka folyamán erősödtek. Állandóan felébredtem a fájdalomtól, amikor hosszabb ideig a jobb vállamon feküdtem és ez többször is előfordult éjjel, emiatt nem tudtam rendesen kialudni magam.

Bizonyos tevékenységeket megpróbáltam amennyire csak lehet, elvégezni a bal karommal. Miután a jobb karom mozgási szabadsága egyre jobban korlátozódott és egy hirtelen vagy egy erőltetett mozdulatnál villámcsapásszerűen belenyilallt a fájdalom a vállamba, megpróbálkoztam a fizikoterápiával, azonban ez sem segített. Annyiban viszont szerencsém volt, hogy napközben nem fájt annyira, amikor nyugalmi állapotban volt, csakhogy éjjel szenvedtem a fájdalomtól. Szerencsére a fájdalom fájdalomcsillapító nélkül elviselhető volt.

Majdnem inamba szállt azonban a bátorságom, amikor csaknem egy év múlva még mindig ugyanilyen állapotban voltam és semmilyen érezhető javulás nem jelentkezett, sőt, az első unokám születése után még a bal vállam is elkezdett fájni. Itt is tudtam a konfliktust – rossz anya voltam, mivel a lányom 16 évesen abortuszra kényszerült és én ebben a nehéz időszakában nem támogattam őt, mert a férjemmel voltam elfoglalva, akinek pszichikai problémái voltak.

A lányom aztán 18 évesen újra várandós lett és a kis unokám megszületése után ez a konfliktus gyógyulási fázisba került, mivel a várandóssága alatt végig és a szülésnél is mellette voltam.

Miután most már mindkét vállam el volt meszesedve, a saját magam megnyugtatása érdekében elhatároztam, hogy felkeresek egy ortopédust. Ő természetesen megállapította, hogy mindkét vállam el van meszesedve, de véleménye szerint az én koromban a nőknél ez újra és újra előjön, de normál esetben mindig magától, gyógyszerek és műtét nélkül el is múlik, de gyakran sokáig elhúzódik. Azt mondta, ha nagyon fáj, fel tudna írni nekem fájdalomcsillapítót.

Erre hála istennek nem volt szükségem, a diagnózisa valahogy megnyugtató volt számomra és nemigen törtem rajta a fejem. Majd több mint egy év múlva lassan mindkét vállam elkezdett jobban mozogni, először a bal, később a jobb és végre elmúlt az éjszakai fájdalom is.

Most hangosan kattognak a vállaim, különösen a jobb, ha sokat nyújtom, de a mozgása teljesen helyreállt és igazán boldog vagyok, hogy volt bátorságom ahhoz, hogy kivárjak, pedig néha már a kétségbeesés szélén álltam. Az esetleírásommal talán tudok segíteni másoknak is, ez bátorítást adhat nekik is a gyógyulás kivárására.

J.K.

………………………………………………………………………

Megjegyzés:

Ha a vállban a csont érintett, akkor egy súlyos önleértékelés-konfliktusról van szó, mégpedig hogy “rossz partnere vagyok a partneremnek” vagy “rossz gyermeke vagyok az anyámnak”, illetve hogy “rossz anyja vagyok a gyermekemnek”. Függésben lévő gyógyulásnál előfordul, hogy egy csontszilánk belenő az ízületbe.

Az enyhébb önleértékelés a porcokat érinti.

Ha az inaknál van aktivitás, akkor ugyancsak önleértékelésről van szó, de inkább a “nem tudom átölelni” konfliktus irányában (lásd az inak elhelyezkedését). Függésben lévő gyógyulásnál az ín elcsontosodhat.

A vállak kattogása elgondolkodtató, ez az újabb konfliktusaktivitás jele lehet.

De egy ilyen okozati terápiával szemben mi az alternatíva? Doktorozzunk rajta? Az ilyen műtétek gyakran egy életre bebetonozzák a problémát, míg a Germán Gyógytudomány okozati gyógyulása egy valódi gyógyulást jelent és nincs mellékhatása.

Fél éve már, hogy ugyanígy fáj a vállam, ismerem ezt az éjszakai szenvedést. Pontosan tudom az okát, egy partner felé nem éreztem magam elég jónak, mert nem tudtam segíteni neki akkor, abban a pillanatban, amikor szüksége lett volna rá. Később, amikor megnyugodtam, mert megoldódott a helyzet, elkezdett fájni a vállam. Tudtam, hogy emiatt és azt is tudom, hogy most már csak várnom kell. Ugye mindenki tisztában van a Germánban emlegetett „partner” fogalmával? Ő lehet bárki az édesanyánk és a gyermekünkön kívül. Ő tehát nem feltétlenül a férjünk vagy az élettársunk. A kezűséget pedig a tapsteszttel lehet pontosan megállapítani.

A mai kor „tudósai” az önleértékelés-konfliktusok tüneteit már ezerféleképpen elnevezték, már komplett iparág alakult ki külön erre a jelenlegi betegségiparban: porckopás, íngyulladás, arthrosis, osteoporosis, csontvelőnekrózis, arthritis, Paget-kór, Bechterew-kór, osteomyelitis, myeloma multiplex, plasmocytoma, Kahler-kór, Ewing-szarkóma, osteoblastoma, osteosarcoma, chondrosarcoma, lumbágó, alagút szindróma, bordatájéki fájdalmak, Scheuermann-kór, bursitis, coxarthrosis, térdfájdalmak, térdszalag-szakadás, achillesgyulladás, hallux valgus stb., stb., stb. és még hosszú lehetne a felsorolás, mint egy telefonkönyv.

Egyiknek sem tudják az okát és például egy enyhe önleértékelés miatt kialakult chondrosarcomába (sejtszaporulat a porcban) belehalhat a beteg, ha kezelik. Ennek terápiája az lett volna, hogy: “A konfliktus már megoldódott, vigyázni kell, hogy ne essek vissza és végig kell kísérnem a gyógyulást.” A prognózis- és diagnóziskonfliktusok miatt átélt újabb következménykonfliktusokat és a vegyi (kemo), terápiának álcázott mérgezést már nem lehet túlélni! A rettegett chondrosarcoma a biológiai konfliktust tekintve tulajdonképpen nem más, mint egy ízületi gyulladás, a porcokra kiterjedve. Aki ismeri a Germánt, tudja, hogy milyen folyamatokról van pontosan szó.

Mindenki keresi a csodatévő szereket, a csodatévő terápiákat, pedig nagyon egyszerűen mindenki saját magán tudna segíteni egy önvizsgálattal és egy kis tanulással.

Mi „Germánosok” a fenti, félelemkeltő elnevezések helyett Hamer doktor zseniálisan egyszerű, a biológiánk logikus rendszerének megértésével könnyen be tudjuk sorolni a tüneteinket az alábbi fázisokba: aktív fázis, gyógyulási fázis, függésben lévő aktív fázis vagy függésben lévő gyógyulás, esetleg epileptikus/epileptoid krízis. Ennek megfelelően az ember kielemzi a saját helyzetét és vagy cselekszik vagy vár. De nem a csodára, és nem fél, nem függ senkitől. És ez a szabadság!

Éljetek vele, amíg még nem késő!

Kelemenné Dévényi Julianna
www.germangyogytudomany.hu