Pattanás a kisfiam arcán

2017. 04. 29-én, feleségem Rózsa, Vini-vel jött haza a csigacsúszdás játszótérről, ahol homokozni voltak, autóval. Vini hátul ült a gyerekülésben. Rózsa a tükörből látta, hogy Vini, aki már 5 éves nagyfiú cumizni kezdett és dühösen hátra szólt, hogy azonnal hagyja abba!

Vini továbbra is csak cumizott. Feleségem vehemensen a mellette lévő anyósülésről felkapott egy reklámújságot és Vini kezére csapott, miközben ő még mindig a szájában tartotta a kezét és az ujja a képeken látható módon érintette az arcát.

Másnap reggel Vini arcán azon a ponton, ahol az anyukája odacsapott és ahol a kisfiam keze hozzáért az arcához, megjelent egy pattanás.

Tehát Vini egy támadás-konfliktust élhetett meg az anyukájával szemben, ami gyorsan megoldódott és másnapra ott volt a pattanás.

 

Gábor

2017.10.30.

 

Mint láthatjuk, az apróságkonfliktusok esetén is óramű pontossággal működik a szervezetünk, legyen szó akár csak egy kis pattanásról.

Köszönjük szépen Gábornak az esetet és Hamer doktornak a hajszálpontos rendszerét!

 

Illés Kata