51 éves, jobbkezes nő vagyok. A melanoma  megjelenése a hátamon (jobb oldalon) úgy indult, hogy fogalmam sem volt róla. Először a  családtagjaim hívták fel rá a figyelmemet, de nem foglalkoztam vele, hiszen nem okozott semmilyen  gondot, nem viszketett, nem nedvedzett és még csak nem is állt ki a bőröm síkjából. Néhány hónap múlva egy lázas betegség miatt kerestem fel a háziorvost, aki ellátott annak rendje és módja szerint, de a lelkemre kötötte, miután meglátta a vizsgálatkor a foltot a hátamon, hogy feltétlenül menjek el a bőrgyógyászatra, mert ez veszélyes lehet.

Első alkalommal egy ismerős bőrgyógyász vizsgált meg az otthonában, akinek az volt a véleménye, hogy „ennek a foltnak már tegnap kint kellett volna lennie, és vegyem komolyan, mert közel a tüdő és hamar lehet áttét”.  Megijesztett vele, de még bizakodó voltam.

A bőrgyógyászaton a vizsgálat során említették, hogy a foltnak van egy regressziós területe, majd –  „biztonsági zónával” – eltávolították a melanomát. Megnyugtattak, hogy végre el van távolítva, de a szövettan eredményétől teszik függővé a további teendőket. A szövettan rosszindulatú sejteket mutatott. Ekkor közölték, hogy újra meg kell operálni ugyanott, sőt, nyirokcsomókat is eltávolítanak a (jobb) hónaljból azért, hogy teljes képet kapjanak a szervezetemről.  Közben már elkezdtem köhögni (tüdő – halálfélelem-konfliktus).  Mélyaltatásban operáltak újra. A hátamon az addig 5 cm-es vágásból lett egy arasznyi, a hónaljamból több nyirokcsomót (sentynel) vettek ki. A nyirokcsomók szövettani eredménye alapján közölték, hogy „nyomokban ugyanolyan rosszindulatú sejteket találtak az egyik nyirokcsomóban”, mint ami a melanomában volt. Ekkor ismertették az előírt protokollt: interferon – sugár – kemoterápia. Előjegyeztek az interferon kórházi beállítására, megkaptam az onkológiára a kiskönyvet. Megnyugtattak, hogy „számon tartanak”.

A sebektől eltekintve nem éreztem magam halálos betegnek, mégis az áttét gondolata és a rám váró kezelések sorozata azt diktálta: akár néhány hónap múlva halott lehetek!  Órákig tartott, míg hazaértem! Búcsúztam az élettől, nem akartam a családomat terhelni a biztos diagnózissal. A köhögésem egyre erősödött.

Az interferonkezelés megkezdéséig egy-két hét volt hátra. Ekkor kaptam egy e-mailt, melyben Helmut Pilhar honlapján találkoztam Dr. Hamer felfedezésével, a Germán Gyógytudománnyal. Az illető a lelkemre kötötte, hogy olvassam el figyelmesen.

Többször elolvastam az 5 biológiai természettörvényt. Eszembe jutottak a családomban, rokonságban történt megbetegedések. Laikusként is érdekes összefüggéseket fedeztem fel. Kerestem saját megbetegedésem okát és meg is találtam. A bemocskoltság-konfliktus egy munkahelyi hátbatámadás volt. Saját emberüket akarták a helyemre tenni azok után, hogy nem sokkal a döntés előtt dicséretben, komoly pénzjutalomban részesítettek. Utolsónak tudtam meg, hogy engem küldenek el. A méltatlan bánásmód egy új, sokkal jobb munkahellyel  és egy békés elfogadással oldódott meg, amelyre a melanoma a regressziós területtel  reagált (gyógyulási fázis). Ez a felismerés óriási boldogsággal töltött el, hiszen a regressziós terület a melanoma eltűnőben lévő részére vonatkozott. Ebbe a csodálatos folyamatba avatkoztak volna be a kezelésekkel! Ettől kezdve már a gyógyulásomat féltettem a kezelésektől, amelyeket szinte az utolsó pillanatban utasítottam el!

Azóta igyekszem a környezetemmel is tudatosítani, hogyha megoldunk egy-egy konfliktust, az elváltozások is eltűnnek a szervezetben, hiszen – a Germán Gyógytudomány szerint – a biológiánk a túlélésre dolgozik.

Mindez 12 évvel ezelőtt, 2005-ben történt.  Mindig hálás szívvel gondolok Dr. Hamer úrra, aki a csodálatos felfedezésével és a Gondviselés különös segítségével mentett meg. KÖSZÖNÖM!!!!