Egy praktizáló orvos beszámolója
2009. július 5-ét írtunk, amikor dél körül behajtottam a Pilisben lévő Shaolin falu fákkal övezett parkolójába. Kissé hamarabb érkeztem, hátha pár percet tudok még beszélni Beával, a táborszervezővel, akit tavaly egy hasonló eseményen ismertem meg. Mint hamar kiderült, már mások is megérkeztek, így a beszélgetés elmaradt, viszont gyorsan választhattam egy kétágyas szobát. Bea megkérdezte, hogy kivel szeretném megosztani. Poénból megjegyeztem, hogy egy 23 éves szőke hölggyel, ha lehet. Pár másodperccel később, az ajtóban mintha hangosbemondón hívták volna, belépett egy ifjú szőke hölgy 2 mankó társaságában, Saca. Bea gyorsan megkérdezte: hány éves vagy? – 22 – jött a válasz, csalódottságot színlelve mindketten jót nevettünk, Saca meg persze semmit nem értett az egészből. Mind később kiderült, 2 hónapja SM-et diagnosztizáltak nála.. Egy Germán Gyógytudomány tájékoztató előadás során, amely a tábor programjának részét képezte, Saca megkérdezte az előadót, hogy mi az SM oka. A kapott válasz szinte sokként érte, hisz felismerte a saját életében az adott eseményt. Az ezt követő beszélgetés során sikerült teljesen megértenie a tüneteit, illetve hogy éppen hol tart a folyamatban.
Saca 2008 márciusában az akkori barátjával külföldre utazott munkavállalás céljából. Amint kiértek, a barátja elvette az útlevelét majd az ezt következő hónapok testi és lelki terrorban teltek. Mivel csak repülővel tudott volna hazatérni, útlevél híján reménytelen volt a hazautazás. Augusztus elején végül sikerült megszereznie az útlevelét és hazautazott. Az eltelt 5 hónap alatt 3 ruhaméretet fogyott. Sajnos a kapcsolat a „barátjával“ nem szakadt meg, de az év vége felé már fokozatosan távolodtak egymástól. Ugyanebben az időben egy továbbképzés során, mely gyakran meleg, párás környezetben zajlott, kezdett a bal oldala érezhetően gyengébb lenni, majd áprilisban egy napszúrást követően jelentősebb romlást állt be. Az ezt követő orvosi vizsgálatok alatt egyszeri alkalommal pár percig tartó eszméletvesztése volt, majd néhány nappal később jött a megsemmisítő SM diagnózis. A kórházban 5 nap alatt 5000 mg kortizont kapott, melytől a bal oldala szinte lebénult és már csak mankó segítségével volt képes közlekedni. Így találkoztunk júliusban a táborban. Itt megértette, hogy a lábában lévő időnkénti izomrángások a gyógyulási folyamat és nem pedig a betegség részét képezik. Ezt követően rohamosan javult az állapota. Kb. 2 nap után már mankó nélkül is tudott járni és innen már nem volt megállás a teljes felépülésig.
Az SM, az epilepszia, a gyerekbénulás, a Parkinson oka egy olyan sokkélmény keltette szituáció, amelyből nem vagyunk képesek menekülni. SM esetében az úgy nevezett subok a megoldásai szakasz első felében jelentkeznek, amikor is a gyógyulási agyi ödéma tovább fokozza a bénulást – ekkor sikerült Sacánál is diagnosztizálni a betegséget. Hő hatására pedig tovább fokozódott az ödéma és az ezzel járó bénulás. A kivizsgálás során fellépő eszméletvesztés az epileptikus krízis volt, melyet a gyógyulási folyamat második befejező szakasza követett volna, ha a diagnózis okozta sokkélménytől nem esik vissza. Saca kb. 9 hónapig lehetett konfliktus-aktív fázisban, 2008 végén oldhatta meg a konfliktusát, áprilisban volt az epileptikus krízis.
Az SM végleges oka az esetek mintegy 70 százalékában maga a diagnózis: „Le fogok bénulni, nem fogok tudni járni“, az orvostudomány pedig megerősíti ezt a félelmet azzal, hogy a betegséget progresszívnek és gyógyíthatatlannak tartja. Ettől a félelemtől szabadít meg a Germán Gyógytudomány, valamint a tüneteknek a megértése. Saca balkezes, azért lett a bal oldala érintett egy partner által okozott „nem tudok elmenekülni“ konfliktus miatt. SM esetében a program nem tud kifutni, mert a gyógyulási suboktól a betegek megijednek, visszaesnek és belekerülnek egy ördögi körbe. A subok alatt adott nagydózisú kortizon csökkenti az agyi ödémát és úgy tűnik, hogy segíti a betegség lefolyását. De sajnos a kortizontól a beteg ismét konfliktus-aktív fázisba kerül, így a program tovább fut. A konfliktus-aktív fázisban adott kortizon erős szimpatikotoniás szerként tovább fokozhatja a tüneteket. Valószínűleg ezért fokozta Saca bénulását is, akinek a diagnózis-sokk lett a második DHS-e és ettől ismét konfliktus-aktív fázisba került.
Epilepszia esetében ki tud futni a motoros program, de az illető többnyire a sínek miatt folyton visszaesik a konfliktus-aktív fázisba.
A gyermekbénulás egy meg nem oldott nagyon intenzív konfliktus, amely konfliktus-aktív fázisban marad. Volt egy 70 éves vastagbélrákos betegem, akinek az egyik karja egy védőoltás során kisgyermekkorában teljesen lebénult, és úgy is maradt. Oltás során lefogták és nem tudta kiszabadítani a karját, hogy megússza a szurit.
Parkinson kórban a betegek a sínek miatt folyamatosan visszaeső konfliktusban maradnak, ezért van a folyamatos izomrángás.
Nekem magamnak is a leggyakoribb DHS-em a “menekülés-konfliktus”, ha egy szituációt nem tudok elkerülni. Ilyenkor folyton izomrángásaim vannak. A múltkor épp egy széken ülve EKG-kat leleteztem, mögöttem pedig terheléses EKG-t végeztünk egy beteggel, akinek elkezdett hangosan csengeni a mobilja. A hívó fél nagyon kitartó volt és nem akarta letenni, a hívott fél pedig csak tekert, így nem tudta a csengést megakadályozni. Nagyon frusztrált az egész, de hát nem nyomhattam ki, nem az én telefonom. Legszívesebben kimentem volna, de végeznem kellett a munkám. Ekkor igen heves izomrángások jelentkeztek a fenekemben – hisz azon ültem, a megoldás pedig az lett volna, ha nem ülök, hanem felállok és arrébb megyek. Ahogy a csengés befejeződött, rá pár másodpercre a fenékrángatózás is abbamaradt.
Kiegészítés: Az izomrángások visszatérő vagy visszaeső konfliktusok esetén a sínekre azonnal is reagálhatnak, másként mondva nem kell megint megoldási fázisba kerülnünk és kivárnunk annak a közepét, ahol is az epileptikus krízis található. A sínnel való találkozás után azonnal felléphet az izomrángás.
Dr. G. Imre
