54 éves jobb kezes nő vagyok. Süniket fogadok be, akiket vagy picikén és/vagy sérülten találnak, és amúgy nem élnék túl a telet. Felnevelem, ha kell gyógykezelem őket, majd tavasszal kiszoktatás után szabadon engedem őket minden veszélyes dologtól távoli erdőkben.
Két hete kaptam egy képet egy talált újszülött süniről, és kérdezték befogadom-e. Természetesen igent mondtam, és amíg ideértek vele rohantam tápszerért és cumisüvegért.
Mire odaért a hölgy, aki elment értük, a harmadik meghalt. Hozzám két icipici, jéghideg, újszülött süni érkezett, akik az esőben és hidegben egyedül feküdtek egy ház kertjében, az avarban. A nagyobbat már beköpték a legyek, a háta és már a szája is tele volt petékkel. Róla eltávolítottuk a petéket és lemostam. A kisebbik, amelyik 4 cm és 13 g volt ezt megúszta, mert egy falevél alatt bújt meg. Nagyon picik voltak, még a köldökzsinór sem száradt le. Anyukájukkal valószínűleg történt valami a szülés után, különben nem másztak volna ki a kicsik a fészekből. A nagyobbikat hiába próbáltam etetni, nem akart enni és két nap után sajnos meghalt. Szörnyű volt ezt a két napot végignézni. Hiába próbáltam mindent, csak azt az egy egy fél cseppet ette, bár sokszor az is kifolyt a szájából, amennyit fél óránként belecsepegtettem a szájába. A kisebbik nagyon éhes volt, de annyira picike, hogy egy csepp tápszerben simán megfulladt volna, a cumit meg nem tudta bekapni, szívni meg pláne nem tudta volna.
Amikor a kicsi egyedül maradt folyton sírt és hiába volt melegítőpárnán, hideg volt, fázott. Hirtelen gondolattól vezérelve betettem a melltartómba és csodák csodájára, mintha elvágták volna, azonnal megnyugodott és elaludt. Kellett neki a bőrkontakt, a testmeleg és a szívverésemet érezve tudta, hogy nincs egyedül. Az első két héten ott lakott, éjszaka kivételével végig rajtam, velem volt, így is dolgoztam, vagy ültem autóba. Etetni úgy tudtam, hogy a tenyeremre vagy magamra kentem a tápszert, amit ő onnan lenyalt. Két óránként evett és így egy etetés fél órát is eltartott. Nagyon aggódtam érte, féltem, hogy nem jut elég tápszerhez, mert nagyon kis ráncos volt és még mindig nagyon picike. Nem akartam, hogy ő is meghaljon. Nagyon a szívemhez nőtt, imádom a kis tüskés malacot. Az első két hét így telt, napközben a melltartómban lakott. Az első héten rólam nyalta le a tápszert. A hatodik napon megtört a jég, mert bár én azt hittem nem jut elég élelemhez, de mégis annyit nőtt ez alatt a hat nap alatt, hogy be tudta kapni a cumit és el is kezdte szívni. Amikor lemértem, megnyugodtam, hogy bizonyára eleget ehetett, mert a 13 g-ról felhízott 36 g-ra. Nevet is csak ekkor mertem neki adni, Herkulesnek neveztem el, mert olyan erős és halhatatlan, mint Herkules.

Aznap este elkezdett fájni a bal mellem. Belül egy ponton. Nem nagyon, de fájt, éreztem. Olyan jót nevettem, amikor leesett, hogy mitől. Mivel a nő az állatait is a gyerekének tekinti, és féltem, hogy nem tudom rendesen etetni, ezért aggodalom/gondoskodás-konfliktust éltem meg. Jobbkezes lévén ez nálam a bal mellet érinti. És pontosan hat napig fájt. Pont annyi ideig, amennyi ideig én azon aggódtam, hogy tudom-e rendesen etetni, fel tudom-e nevelni ezt az apró sünit.

A közösségi oldalon benne vagyok egy sünis csoportban. Feltételeztem, ott csak olyanok vannak, akik imádják a süniket és mindent megtennének kis tüskésükért. Feltettem egy képet róla, ahogy a melltartómból kandikál ki a feje, ahogy ott alszik. A poszt címe Herkules a helyén volt. Előtte szó esett már Herkulesről ebben a csoportban, így a legtöbben tisztában voltak minden előzménnyel, Herkules történetével és azzal is, miért lakik ott. Semmi intim nem látszódott a képen, csak némi bőr és a kis alvó feje.
Rengetegen imádták a képet, sokan hozzászóltak és gratuláltak mennyit nőtt és hogy igazi sünangyal vagyok, de volt egy nő, aki csak ennyit írt oda „De gusztustalan vagy!”. Ez egy igazi köpni-nyelni nem tudsz helyzet volt. Szóhoz sem jutottam és nem tudtam felfogni, hogy mondhat valaki egy ilyen tündéri képre ilyet. Ráadásul egy sünös csoportban, ahol mindenki családtagnak tekinti sünijeit.
A többiek megvédtek és volt, aki elmagyarázta miért „lakik” ott, sokan lehurrogták, én csak megköszöntem észrevételét és gratuláltam neki, mert a stílus maga az ember. De csak nem hagyott nyugodni, még másnap is ezen járt az agyam, ezért úgy döntöttem törlöm a posztot és a nőt letiltom. Ettől megnyugodtam. Aznap észrevettem egy pattanásszerűt a jobb mellem belső oldalán. Kb. ott, ahol Herkules itt aludt. Először azt hittem ő szúrt meg, e aztán rájöttem az nem lehet, mert az ő tüskéi még puhák és nem szúrnak. Kellett egy két nap, mire leesett, hogy ez annak a nőnek a beszólásától van. Támadás-konfliktusom volt a mellemre asszociálva, mert azt támadta. Azzal, hogy töröltem és letiltottam, megoldottam. A pattanás pár napig csak nőtt és viszketett, majd kifakadt és gennyes lé folyt belőle. Egy kb. 1 cm átmérőjű kráterszerű seb lett. Kellett egy hét, mire begyógyult.

Herkules már 3,5 hetes volt, amikor elmentünk nyaralni. Őt és a többi sünit elvittem a nővéremhez, ő vigyázott rájuk az egy hét alatt. A hangunk állítólag egyforma, vittem neki olyan szappant, amivel én mosakszom és vittem még pár koszos pólómat, hogy a szagomat érezze. Azt hittem, így nem lesz gond, ha a fő érzékszervei át vannak verve. Tévedtem.  Nagyon jó helye volt, kényeztetve is lett rendesen, de mégis észrevette, hogy nem én vagyok vele. Amikor elmentem érte, rögtön észrevettem, hogy egy jó nagy és piros dudor nőtt az arca bal oldalán. Nem tudtam mi az, még állatorvossal is konzultáltam, de végül úgy döntöttem, várok. Reméltem, hogy megoldja, nem viszem el, nem teszem ki őt egy állatorvosi rendelős stressznek. Miután hazahoztam, rá kb. 3 napra elkezdett hámlani az a dudor. Olyan, mintha nagyon korpás lenne. Viszketett neki, kivakarta, sebes lett egy két helyen. Most már több mint egy hete újra itthon van, most nagyon csúnya a seb, de gyógyul.

Amikor hazajöttünk a nyaralásból és újra együtt voltam Herkulessel, a nyakam bal oldalán megjelent egy piros, viszkető folt, ami kisebesedett és még több mint egy hét után is nyoma van. Etetés után Herkules mindig ott aludt, elválasztás-konfliktusom volt tőle. J

Ennek a kis tüskés felnevelésének első öt hetében átéltem vele kapcsolatban 3 DHS-t, ő meg egyet J

Ha nem ismertem volna a Hamer Doktor tudományát, akkor rohantam volna mammográfiára, ahol közlik velem, hogy egy csomó van a mellemben, következett volna a biopszia, majd a diagnózis DHS, pár hónap múlva érdekes módon áttétet állapítottak volna meg a tüdőmben és jó eséllyel pár hónap múlva lehetett volna szervezni a temetésem J, Herkulest pedig az állatorvosi rendelőben „kezelték” volna, ki tudja, mivel, hogyan és meddig.

Köszönöm Dr.Hamer!

U.i.: Herkules ma már 15 napos és 77 gramm!

2019.09.12.

Erika

A pótmama én voltam, imádjuk az állatokat, igyekeztem mindent ugyanúgy csinálni, mint a húgom. Hiába, a süni Erikát az anyjának tekinti, és pont ott reagált a bőrével, ahová ő a legtöbb érintkezést asszociálta. Erika óránként, sőt, eleinte még sűrűbben etette őt, és pont ott simogatta az ujjával. Minden apró részletet megbeszéltünk Erikával, de ezt nem említette. És pedig adta magát etetés közben, hogy a szabad hüvelykujjammal cirógatom, de nem ez volt a baj, hanem konkrétan a “mami” jelenléte hiányzott neki.

Az érzékelésünket nehéz átverni! Az elválasztás-konfliktus mindig a bőrnek azon pontján jelentkezik, amire az elválasztás-konfliktus közben éppen gondolunk, ami átfut az agyunkon. Ne csodálkozzunk, ha a gyerekek bőrén neurodermatitis jelenik meg, ha egyedül hagyjuk őket valahol. Csak nagyon óvatosan, fokozatos szoktatással szabad “lepasszolni” őket kiskorukban!

Szuper édes eset, köszi a dokumentálást!

Kelemenné Dévényi Julianna