Érzékeny fogak

Kedves Helmut,

nem sokkal a nagyobbik lányom 2. születésnapja előtt hirtelen fogfájást tapasztaltam, amikor valami édeset, hideget vagy forrót ettem. Mindegyik a bal alsó rágófogat érintette. A fájdalom különösen extrém volt, amikor a falat vagy a korty a fogaim közé került. Legalábbis ez volt az érzésem.

A konfliktust hamar megtaláltam. Mivel jobbkezes vagyok, ezért az anya-gyermek vonatkozásban kellett keresgélnem. Ez a valami a majd 2 éves lányommal volt kapcsolatos. Ő egy kincs az életemben, mindennél jobban szeretem, de abban az időben a kétségbeesés szélére sodródtam.

Szélsőségesen nyugodt ember vagyok, megpróbálom magam mindig beleképzelni ennek a kicsi embernek a helyébe, megértést mutatok bármiféle dolog irányában, de egy ponton túl úgy éreztem, feladom. Az agressziója volt az, ami idővel rettentő mérgessé tett. De összeszedtem magam. Szó szerint jó erősen összeszorítottam a fogamat… És ezt nem tudom jobban megfogalmazni: ez egy olyan konfliktus volt, amikor nem szabadott odaharapni, szétroppantani. A fogzománc leépíti magát, és a rágófogaim rettenetesen érzékennyé váltak.

Kb. 2 héttel később véletlenül találkoztam egy baráti fogorvossal. Ismerte a germánt, de erről nem akar tudomást venni, mert attól fél, hogy a teljes világképét feje tetejére kellene állítania. És akkor még a rendelőjét is bezárhatná. Elmeséltem neki a panaszaimat, és azt, hogy valószínűleg a rágófogaim között zománchiány van. Szívesen csináltattam volna egy röntgent, és egy fogadást kötöttem vele: mindegy, hogy mi látszik a felvételen, én helyrehozom a fogaimat anélkül, hogy csinálna vele valamit. Kézfogással érvényesítettük az egyezséget. Két héttel későbbre beszéltük meg nála az időpontot.

Időközben elmúlt a fogfájdalmam, amit nem igazán akart elhinni, és hideg levegőt fújt a rendelőben minden egyes foghoz, melyek pár héttel azelőtt még érzékenyek voltak. Persze érzékeltem a hideget, de nem kellett a plafonig ugranom a fájdalomtól. A röntgen tökéletes képet mutatott. Az egyetlen hiányosság az volt, hogy voltak mindkét oldalon, alul, felül olyan fogak, amelyeknél a fognyak szabadon volt. A felvételen az is jól látható, hogy az összes fog, melynél szabadon van a fognak, tökéletesen és szilárdan állnak az állkapocscsontban, tehát nincs csontelbontás az állkapocsban. Szerinte a szabadon álló, csontszövetsorvadás nélküli fognyakak oka a fogcsikorgatás vagy a fogak összeszorítása lehet, miközben valami sérülhet vagy elmozdulhat…. ezt a magyarázatot nem teljesen értettem, és Helmut, érdekelne a véleményed. Lehet, hogy ez mégiscsak mechanikai probléma?

Mindenesetre a bal alsó rágófogaim nem voltak többé érzékenyek, és a röntgenen nem lehetett semmiféle fogzománc- vagy egyéb problémát felismerni. Tehát ezt a harapáskonfliktust megoldottam.

A fogadás és az időpont között kb. 2 hét telt el. Ez idő alatt egy könyv akadt a kezembe, mely a kisgyermekek egymás közti agressziójáról és több más dologról szólt. Szeretném röviden összefoglalni a harapáskonfliktusom mibenlétét és annak megoldását.

Lényegében a teljesen taccsra tett, amikor a lányom abba a tébolyult állapotba került és  frusztrációjában felém, vagy az apukája felé ütött. Rájöttem, hogy ez egyáltalán nem az ütésről szólt, hiszen a legtöbb esetben meg tudtam érteni, hogy miért volt a lányom annyira frusztrált. Attól pánikoltam, hogy ezt más emberek is láthatják és olyanokat mondanának, hogy „a mi időnkben ezért pofon járt” vagy hogy „az ilyen dolgot azonnal le kell rendezni, különben a fejedre nő a gyerek” vagy „egy jó kis verés még senkinek sem ártott meg”.

Röviden: szerettem volna elkerülni, hogy a lányom agresszíven viselkedjen, mert ostoba módon féltem attól, hogy mit szólnak az emberek, akik – már elnézést –, de baromira nem kéne hogy számítsanak, és nem is számítanak. Békét kötöttem a lányommal. Amikor agresszívvé vált és ütni kezdett, mindig volt valami oka erre, és ezt ki szabadott fejeznie addig a pontig, amíg mást nem bántott vele. Amikor mindenki megnyugodott, találtunk valamilyen megoldást és ennyi. Azóta az agresszió problémája mindenki megelégedésére megoldódott. És a fogfájásom is.

Szeretettel, Sarah

Megjegyzés H. Pilhartól:

Megint egy zseniális beszámoló Sarahtól! Gyakran gondolják az emberek, hogy megtalálták a konfliktus valódi okát, mint ebben az esetben az agresszív gyerek. De ez csak egy része az egésznek. Amikor a gyerek csapkod, és senki sincs ott, akkor az ember hajlamos ezt nem észrevenni. Azért a legtöbbször tudjuk, hogy miért dühöng a gyerek. A tényleges konfliktus azonban nyilvánvalóvá vált, amint valaki más is jelen volt az esetnél. Ez az anya számára volt konfliktus. Ilyen helyzetben legszívesebben odaharapott volna, hogy lecsillapítsa a gyereket.

Ha abban a pillanatban, amikor ez történt, nem lett volna ott senki más, Sarahnak sem lett volna emiatt konfliktusa.

Látjátok, kedves Tanulók, milyen fontos a konfliktus (DHS) pillanatának helyes felismerése? A DHS a Germán Gyógytudomány sarokpontja.

Ebben a speciális helyzetben a konfliktus az volt, hogy mások jelenlétében nem szabad a gyereket „megharapni”!

Következtetésképpen, hogy meg tudjuk ezt a konfliktust oldani, nem a csapkodó gyerekkel kapcsolatos hozzáállásunkat kell megváltoztatni, hanem azt, hogy hogyan reagálunk más emberek jelenlétében.

„Veszély felismerve, veszély elhárítva” – mondta Dr. Hamer. Teljesen mindegy, mit mondanak más emberek, ebben rejlik a megoldás.

A fogzománc sérülése a fognyakon nem magyarázható fogcsikorgatás okozta sérüléssel. A rágófelület zománcsérülésének valódi oka a harapáskonfliktus kellett legyen. Ja, sajnálom a fogorvosokat. Vigasztalást találhatnak viszont abban, hogy ugyanúgy a bőrgyógyászok, urológusok, a neurológusok stb. is a kihalóban lévő specialistákhoz tartoznak. Az emberek kezdik megérteni, hogyan működik a testük, és ehhez nincs többé szükségük „papokra”.

2019.08.22.

Fordította: Heves Ildikó