Egy szívesség mellékhatásai

Barátnőm pár éve szakított barátjával, elköltözött, nem volt munkája és elég nehéz körülmények között élt, ezért amiben lehetett segítettem neki. Amikor belépett egy MLM-es rendszerbe, akkor vettem tőle nem kevés összegért terméket, hogy meglegyen az elvárt eladása, vagy elmentem vele külföldre állásinterjúra, mert ő nem beszélte a nyelvet, illetve természetesen lelki támogatást nyújtottam neki. Pár éve külföldön dolgozik, de van itthon tőlünk 30 km-re egy kis háza, aminek egy kulcsa nálam van. Évente kétszer hazajött, mi pedig volt, hogy előtte kitakarítottuk, tavasszal a kertet rendeztük, metszettünk, nyaranta füvet nyírtunk, ősszel felkészítettük a kertet és a házat a télre, ha kellett, akkor megjavítottunk ezt azt, nem egyszer elmentünk érkezésük előtt és átszellőztettünk, kinyitottuk a vizet, hogy ne neki kelljen az aknába lemásznia a sötétben, amikor megérkezik, szóval azért néha ránéztünk a házra.
Tavaly a férjem és a sógorom nyírták le nála a füvet 2 fűkaszával. Olyan magas és némely olyan vastag szárú volt már, hogy azt fűnyíróval már nem lehetett. Eltartott nekik majdnem egy teljes nap, mire végeztek. Kocsikáztak 60 km-t, elhasználtak ki tudja hány liter benzint, össze is szedték a füvet és kivitték a telekről. Barátnőm fizetett ezért 30€-t úgy, hogy nem kértünk tőle semmit, ezt pedig a férjem a sógoromnak adta.

Idén tavasszal is elmentünk a házhoz. Átszellőztettünk, a poloskákat összesöpörtük, körülnéztünk, de mást nem csináltunk. Füvet akkor még nem kellett nyírni.

Építkezünk, és a lányunk is építkezik vidéken. Napi 10 órákat dolgozunk sokszor a hétvégén is, amikor meg van némi szabadidőnk, akkor az épülő házunkon dolgozunk, itthon a 3 éves unokánkkal is szeretnénk minél többet lenni, vagy a lányainknak segítünk, ha van rá mód és szükségük van ránk. Ezért érthető módon nála a fűnyírás a sorban az utolsó helyre került, de idén májusban egészen június első hetéig folyamatosan esett az eső, füvet nem is lehetett volna nyírni, viszont az meg nőtt, főleg amikor berobbant a 35 fok meleg.

Vagyis tulajdonképpen kb. júniusban két hetünk lett volna arra, hogy lenyírjuk, hogy szép legyen, és nekik ne kelljen nyírni, amikor hazajönnek. Millió dolgunk mellett nem is jutott eszünkbe, csak érkezésük előtt egy héttel. Beszélgettünk a férjemmel és megbeszéltük, hogy most nem fog beleférni neki erre megint egy nap. Ezt meg is írtam neki hazajövetele előtt egy héttel. Írtam, hogy bocsánat, de erre nem lesz időnk, ez rájuk vár. Az válaszolta, hogy semmi gond.
Lelkiismeretfurdalásom nem volt miatta, hisz szívességből tettük, amit tettünk és szóltam neki előre, így mind lelkileg, mind szerszámokkal fel tudtak rá készülni. Továbbá azt is tudtam, hogy 3 hétre jönnek, ebbe – gondoltam – egy fűnyírás, még ha magas is, belefér.

Itthon voltak már második hete, amikor eljöttek. Láttam, hogy valami nem stimmel, de mert mesélték, hogy exanyósától jönnek épp, aki nagyon beteg és nem valószínű, hogy felkel már az ágyból, ezért azt hittem, azért ilyen rosszkedvűek. Aztán elkezdte. Hogy ő mennyire csalódott bennünk. Hogy a barátja 3 napig nyírta a füvet, hogy a fűnyíró kése is elgörbült, mert nem látott egy tuskót, hogy az udvarba csak úgy tudtak beállni, hogy először lenyírták a kocsibeállón a füvet, hogy ő fizet érte és miért nem szóltunk előbb ….stb. De hát szóltam! – Igen, de egy héttel előtte, amikor már nem talált mást, aki lenyírta volna – és jött az a mondat, ami nem ment ki utána a fejemből: „Ennyit ér?” Nem mondta végig, hogy mire gondol, de azt hiszem valami olyasmire gondolhatott, hogy a szavunk, vagy esetleg a majd 40 éves barátságunk?

Először elkezdtem nevetni és mondtam neki, most legalább tudja mennyit dolgoztak nála a férjemék is eddig, és ismeri őt: mindenkinek mindent megígér és nagyon ritkán, de előfordul, hogy mégsem tudja megcsinálni. Ők nem nevettek, sőt azt mondta ez nem vicces, és hogy ő a barátját nyaralni hozta és nem azért, hogy 3 napig a gazt irtsa. És miért nem szóltunk akkor előbb, és hogyha én kértem valamit, azt ők eddig mindig megtették. Megjegyzem ez az állítás épp ezelőtt pár héttel bukott meg, mert amikor rákérdeztem sikerült-e megvenniük, amit tavaly megbeszéltünk, kiderült, hogy elfelejtették. Nem baj, akkor nem lesz, nem csináltam ebből gondot. De amúgy is, ezen kívül eddig két, igazán nem nagy dolgot kértem tőlük, amit itthon nem lehetett beszerezni, mert a cég Magyarországra nem szállított. Úgy gondolom, ezalatt a pár év alatt nem terheltem őket túl szívesség kéréseimmel.

Hidegzuhanyként ért a kirohanása. Lefagytam, nem tudtam érvelni és alig vártam, hogy végre egyedül maradjak. Igazságtalanul egy olyan leszidást kaptam, és ráadásul szerintem egy olyan piti dolog miatt, mert az, hogy a fű nincs lenyírva az ugye nem a világvége, hogy alig álltam meg a lábamon. Álmomban nem gondoltam volna, hogy ezen ő így kiakad és számon kérte azok után, amiket neki az évek során megtettem. Ez még a bolhából elefánt eseténél is durvább volt a szememben. Igazságtalan. Nagyon igazságtalannak éreztem.

Amikor elmentek végig az „Ennyit ér?” járt a fejemben. Magamban visszakérdeztem: „Ennyit ér a barátság? Egy fűnyírás miatt?” Az volt az érzésem, hogy amikor sz@rban volt, akkor kellettem neki, most viszont, hogy jobb körülmények közt él, mintha a főnökömmé léptette volna elő magát azon a jogon, hogy fizetett egyszer a fűnyírásért egy minimális, jelképes összeget úgy, hogy nem is kértük! Mintha ez őt már feljogosítaná arra, hogy számon kérjen. Úgy éreztem, a házmestereinek néz minket, akiktől számon kérheti az elmaradt munkát. Jó nagy DHS volt.

Este, amikor lefeküdtem, a kezem hideg volt, egyik percről a másikra elkezdtem tüsszögni, majd elkezdett folyni az orrom, teljesen bedugult és nagyon fájt a torkom. Először a torkom jobb oldala, de másnap már a bal is. A nátha és a torokfájás rosszabbodott másnapra és egész nap az előző este járt a fejemben. Mondtam a magamét. Egyik ismerősöm tanácsára, mert az emberek általában a számokból jobban értenek, összeadtam német minimálbérrel – nem is a piaci, szakember árakat alapul véve – az elmúlt években tett szívességeink árát. Benzinköltség, órabér stb. Még én is ledöbbentem az összegen… de nem szóltam elég korán a fűnyírás miatt… nevetséges.

Eszembe jutott, amikor 8 órán keresztül nagytakarítást csináltunk a házában, akkor bennem épp 3 fájdalomcsillapító volt, mert beteg voltam. Lassúbb voltam a szokásosnál, néha néha le is ültem, de megcsináltam. Ablakot pucoltam, a szekrényben lévő edényeket és tányérokat elmosogattam, pókhálókat leszedtem, rendet raktam, porszívózás, felmosás, a szőnyegeket kiporoltam, a férjem meg kint volt a kertben, amit kellett megjavított, de ha kellett bejött nekem segíteni. Ezen járt az agyam, hogy amit letettem neki eddig az asztalra az ennyire nem ér semmit? Azért, mert most nem volt időnk lenyírni a füvet és „csak” egy héttel előtte szóltam? Számonkérést érdemlek? Hogy is van ez? És mikor kellett volna szólni? Mikor kellett volna lenyírni, amikor majdnem végig előtte esett az eső? Egy hónappal előtte honnan tudnám rá fogunk-e érni majd egy hónap múlva? Ezek a kérdések kavarogtak bennem.

Arra gyanakszom, hogy a barátja morgott, és hogy a barátnőm megmutassa neki mennyire fontos ő neki, (és persze mert rendesen függ tőle) ezért inkább nekem ugrott. Csak az a szomorú, hogy a barátnőm ahelyett, hogy elmagyarázta volna neki ez nem olyan nagy baj, szép lassan csak megcsinálják és nincs joguk engem/minket ezért számon kérni, ehelyett történt, ami történt. Ezt nem így kellett volna, én legalábbis nem így csináltam volna. Meg kellett volna kérdezzen minket, hogy nem haragszunk-e, ha jövőre másra bízza a fűnyírást, mert látja mennyire nincs erre időnk. Mindenki örült és mosolygott volna.
Harmadnapra rájöttem, persze előbb kellett volna, hogy a problémát meg kell oldani, ezért röviden megírtam a barátnőmnek, hogy mit gondolok erről az egészről és mennyire letaglózott a kirohanása és mennyire nem vártam volna ezt tőle. Egy fűnyírás miatt. Ha valaki, neki tudnia kell, hogy a probléma nem a fűnyírásnál kezdődik.

Mivel a kulcsot visszakérte, így biztos lehettem benne, hogy nem kell többször a házánál semmit sem csinálnunk, így több szidást sem kaphatunk már tőle.
Kezdődhetett a megoldási fázis. A levél elküldése után két órán belül a kezem ismét meleg lett, de délutánra hőemelkedésem lett. Náthám a DHS utáni 4. napon sokkal jobb lett, de a torokfájás napokig gyötört, 6 napig nagyon fájt, a 7. napon lett jobb. A jobb vesém a magárahagyatottság konfliktus miatt (mert nem a pártomra állt) két napig fájt.

A sín. Azt hittem azzal, hogy visszakérte a kulcsot és ezzel biztos lehettem abban, hogy többször már nem kell a házhoz mennünk, nem kell nála már semmit sem csinálnunk és ezzel esélye sem lesz egy esetleges számonkérésnek, ezzel megoldottam és nem leszek sínen. Tévedtem. Rá következő hétvégén jöttek. Nem emlegettük fel az előzőleg történteket (lehet ez volt a baj). Ott lehettek nálunk úgy harmadik órája, amikor elkezdtem tüsszögni és folyt az orrom. Estére már bedugult. Három napig megint náthás voltam (most csak a jobb oldalon), a torkom kicsit és a jobb vesém 3 napig ismét fájt.

Erika

2019. 10 29.

Megjegyzés:

Amennyire jót mulattam a leíráson, annyira nem lehetett neked vicces mindezt megélni, főleg nem kifuttatni a biológiai különprogramokat. A rémület-konfliktus miatt lefagytál és nem tudtál azonnal válaszolni, emiatt fájt a torkod (jobbkezes lévén a partner oldalon). Az “ezt nem tudom kiszimatolni”-konfliktus miatt lettél náthás, és a “magadra hagytak”, “nem álltak melléd” érzése kerített hatalmába, amivel már régebb óta sínen vagy és mint ahogyan eddig is, erre az érzékelésre a veséd reagált. Hamer Doktor azt mondta, hogy a megélt konfliktusaink során lefektetett sínek később bármikor csapdába ejthetnek minket, vagyis bármikor újraindíthatják a különprogramokat. Lehet, hogy nem tudjuk kitörölni ezeket a síneket, de a megértéssel segítjük a fizikai szintű gyógyulást.

Köszi!

Juli