Mivel önellátók voltunk, azt beszéltünk meg, hogy akik korán megérkeznek, elmennek bevásárolni, megfőznek vagy rendelnek mindenkinek vacsorát.

Így lett megbeszélve, de máshogy történtek a dolgok: volt, aki korán jött, volt, aki később és mások még később. Így ültünk és vártunk, jó éhesek voltunk. Spontán elhatároztuk, hogy mindent kiteszünk az asztal közepére, amink van, és amikor mindenki megérkezik, megnézzük, hogy kell-e még valami.

Így ültünk a konyhában.

Sajnos az egyikünknek nem tetszett az ötlet, kijött a konyhába, az asztalra csapott, és azt mondta, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik. Ez a hölgy éppen nem volt a szobában, amikor kitaláltuk az egészet. Meglepődtünk, erre nem voltunk felkészülve. Már lassan elfelejtettük a veszekedést, és visszatért a jó hangulatunk.

És végül vasárnap délutánra megbeszéltük néhányan, hogy elmegyünk az olasz étterembe. Egy további barát, aki a közelben lakott, és előtte  nem tudott velünk jönni, csatlakozott hozzánk. Egy darabig ültünk az asztalnál, megvacsoráztunk. A kávéhoz járt tiramisu is. Élveztük az estét, viccelődtünk, nevettünk, aztán órákkal később nehéz szívvel váltunk el egymástól azzal, hogy hamarosan ismét találkozunk.

Ahogy hazaértünk, az egész családom velem együtt úgynevezett gyomor-bél panaszoktól szenvedett. Végigvettünk, hogy miket ettünk, ami még a gyomrunkban lehet. Mikor meghallottuk, hogy a legtöbbünk így járt, a tiramisu jutott az eszünkbe. Sziklaszilárdan meg voltunk győződve arról, hogy szalmonellafertőzést kaptunk. De furcsa módon azoknak is voltak tüneteik, akik nem ettek tiramisut. Megint elkezdünk töprengeni. És mindezek felett: volt egy barátunk, aki két darab tiramisut is megevett, és nála nem volt semmi reakció, teljesen jól volt.

Egy barátunk a kísérőjével észrevette, hogy mikor hosszú órákkal később pénteken megérkeztek, akkor „sűrű“ volt a levegő a szobában. Megkérdezte, hogy nem falat-konfliktusról van-e szó.

Különös volt az is, hogy csak azoknak a barátoknak voltak panaszaik, akik abban a pillanatban a konyhában tartózkodtak, amikor hevesen az asztalra csapott a hölgy. Megkérdeztük az érintetteket, hogy akkor ezt teljesen váratlanul élték-e meg, és kivétel nélkül mindenki igennel válaszolt. A hölgy heves reakciója teljesen meglepetésszerű volt, és hiába éltük át az egészet csoportosan, mégis magányosan/izoláltan éltük meg (ez a három kritérium egyike), és az egészet nem beszéltünk ki a helyszínen. Úgy éltük meg, mintha „az asztal alá estünk“ volna.

Erősen drámai volt mindenképpen: jóbarátok ülnek az asztalnál, eszegetnek abból, amit magukkal hoztak addig, amíg mindenki megérkezik. Az asztalra csapáskor mindenki jóhiszeműen visszafogta magát, hogy ne legyen kellemetlenség. Az esetet nem beszéltük meg egymás között, így akkor kapcsoltunk megoldási fázisba, mikor a hölgy hazautazott. És végezetül, senki sem tudta, hogy ez a viselkedés megismétlődik-e. Három nap konfliktus-aktivitás, hazautazás, majd jött az epikrízis: hányás, hasmenés.

Még jó, hogy ismerjük a Germán Gyógytudományt, és nem kell a továbbiakban a finom tiramisut okolnunk a történtekért.

Helmut Pilhar megjegyzése

Ez egy remek példa az úgynevezett „elkapom a fertőzést“-re.

Ilyen tömegesen előforduló jelenségnél meg kell találni a közös nevezőt. A konfliktust, amit mindenki ugyanúgy élt meg. Mivel evésról volt szó, ez falat-konfliktust jelent, a vékonybél (felső, alsó része) reagált. A krízis szorulás lenne, a hányás/hasmenés pedig a gyógyulás.

U.i.: Természetesen létezik szalmonellafertőzés! Mi emberek nem vagyunk dögevők. De jelen esetben a tiramisut jogtalanul vádolták…

Fordította: Heves Ildikó