A Germán Gyógytudomány és a vírusok

Az emberiség egyik legfélelmetesebb ellensége a betegség. Az ember mindig is félt az olyan, az egészségére, az életére kockázatot jelentő dolgoktól, amiket nem ismert vagy nem tudott irányítani. Éppen ezért a pánikkeltés legjobban bevált eszköze az, ha egy vírus megjelenését, terjedését és az erről szóló…

Vírusok – a király új ruhája

Fertőzés, vírusok – az átváltozás hipotézisei Dr. Hamer felfedezéseivel egyértelműen bizonyított, hogy mikrobák általi fertőzés nem létezik. Ezért az „immunrendszer” hipotézise is téves, amit az orvostudomány állított fel azért, hogy a fertőzés-elmélet körüli tisztázatlanságokat feloldja.   Dr. med. Mag. theol. Ryke Geerd Hamer Kivonat az…

Csontrák és leukémia egy K.O. miatt

Saját magam éltem meg és …túl + „A Germán Gyógytudomány“ ide tartozó része A Germán gyógytudományt (akkor még Új medicina néven) 1997-ben ismertem meg. Olvastam egy könyvet (A tudomány jól menő hazugságai), mely részben magyarázatot adott a Germán Gyógytudományra, miután megvásároltam az Aranykönyvet Dr. Hamertől,…

Foltok a szemben

Villódzó, körkörös foltok a szemben Ma a férjemmel és a lányommal elmentünk a tóhoz, hogy élvezzük kicsit a napsütést. Általában az autópályán megyünk, mint ma is. Hirtelen rosszullét tört rám (megint terhességi rosszullét), és megkértem a férjemet, hogy a legközelebbi alkalommal álljon meg. Megállt a…

Laktózintolerancia

30 éves nőies nő, jobbkezes 15 éve van laktózintoleranciája – vékonybél (emészthetetlen bosszúság éhenhalás aspektussal) A konfliktus kezdetének megállapítása érdekesen indult. A bosszankodás-konfliktus akkor kezdődött, amikor az apa elhagyta a családot, mikor ő 1,5 éves volt (akut, drámai, magányosan megélt, hirtelen becsapódó). Azóta minden rossz…

Hajhullás

Amikor az első lányunk 3 hónapos volt, iszonyatos hajhullásom volt. A sűrű sörényemből kb. 6-8 héttel később már csak a fele, ha nem az egy harmada volt már csak meg. Csomókban jött ki a hajam, és hosszú ideig egy konfliktust tartottam ezért felelősnek, amit ma…