Valójában már régóta meg akartam írni a hólyagtumorról szóló beszámolómat, de csak nemrégóta foglalkozom megint ezzel a témával, és végre majd 10 év után ugrott be a konfliktusom mibenléte. Itt szeretnék majd más ÉBK-król is beszámolni, melyek fontos szerepet játszottak korábban, vagy pedig összefüggésbe hozhatók az említett esettel, de teljesen más konfliktustartalmuk volt.

28 éves, jobbkezes nő vagyok (hormonálisan is nő). Akkoriban, amikor minden elkezdődött, 16 éves voltam, hormonálisan férfi, mivel fogamzásgátlót szedtem.

Amikor 19 éves voltam, heti rendszerességgel szenvedtem hólyag- és gyomorhuruttól, valamint anorexiától.

Mikor 16 éves voltam, két támaszom volt az életben: a családi ház és az akkori barátom. Persze, voltak barátaim,de olyan barátságról, amelyben az ember 100%-osan a másikra hagyatkozhat, csak álmodoztam.

A család, mint támaszom egyik percről a másikra szertefoszlott, amikor a szüleim 16 évesen kiraktak a házból. Akkoriban nem voltam ettől szomorú, csak mérges voltam, és még máig emlékszem, ahogy az anyám azt mondja: “Azt hiszem,jobb, ha elmész!” Az apám nem akarta, hogy elköltözzek, de nem is tett semmit annak érdekében, hogy maradjak. Ez a helyzet felbosszantott, és nem kellett senkinek sem kétszer mondania, hogy nem kívánatos személy vagyok. Összepakoltam a cuccaimat és hivatalosan a nagyszüleimhez költöztem. Itt nem voltam nagyon szem előtt, legtöbbször valahol az utcán voltam, az ifjúsági kávézóban aludtam, ahol a gyakorlatomat töltöttem, de néha az utcai buszmegállóban. Azt terveztem, hogy minél előbb felnövök.

Talán most szépen beszélek ezekről az időkről, de akkoriban kezdődtek a krónikus gyomorfájdalmaim, melyek akkor jelentkeztek, amikor bármilyen módon a szüleimmel konfrontálódtam (KA-fázis). Birtokbosszankodás-konfliktus. Egyszer elmeséltem az esetet valakinek, aki erre azt válaszolta: „Ha engem a szüleim a házból kidobnának, én a hitvesi ágyukba szarnék!“ Akkoriban ezen könnyesre röhögtem magam, de nem értettem teljes egészében. Sajnos már nem tudom ellenőrizni, de az illetőnek balkezesnek kellett lennie, aki az én helyzetemben ugyanúgy egy birtokbosszankodás-konfliktust élt meg, és e lórugás hatására végbélfekélyesedéssel reagált. Ez a személy ösztönösen olyan okos volt, hogy tudta a megoldást még azelőtt, hogy a konfliktus egyáltalán becsapódott volna. A fekélyesedés hatására több hely keletkezett a több széklet tartására, melyet következményképpen a szülői hálóágyban hagyhatott volna hátra. (Ez számára egy megoldás lehetett, de nem nekem. Mert én jobbkezes férfiként nem végbélfekéllyel reagáltam volna, hanem mással, hiszen én egy kiskirálylány vagyok, aki nincs olyan helyzetben, hogy ilyet tegyen.)

Most már csak egy támaszom maradt, ahonnan segítséget remélhettem, de a barátom miatt pedig rendszeresen birtokkijelölés-konfliktust szenvedtem el. Az akkori barátommal teljesen más elképzelésünk volt egy kapcsolat mibenlétéről. Én a szabadidőmet vele szerettem volna tölteni, a barátait megismerni, de számára teljesen elegendő volt, ha csak heti egy alkalommal találkoztunk. Ekkor még más férfi nálam szóba sem jöhetett, teljesen bele voltam zúgva a srácba, vak és hülye voltam. De ő folyton azt hangoztatta, hogy más nőket sokkal vonzóbbnak talál és tapasztalatokat szeretne gyűjteni, pl. barna hajú nőkkel is.

Ez minden alkalommal betalált nálam. Csak annyit akartam, hogy legyen egy barátom, akire számíthatok és aki engem szeret, pont akkor, amikor rosszul mennek a dolgok. Nem tudtam elhagyni őt, túlságosan bele voltam bolondulva, de „meg sem tudtam jelölni“ őt, mivel nem kötelezte el magát felém. Gyakran azon tépelődtem, hogy most én vagyok-e soron, és ez (most nőies érzékeléssel) lehetett a birtokkijelölés-konfliktusom. Egy konstellációban kötöttem ki, és ez volt az az időszak, amikor többé-kevésbé az utcán éltem. Feltételezem, hogy akkoriban a hólyaizomzat is érintett volt, és ameddig azzal foglalkoztam, hogy én most a barátomhoz tartozom-e vagy sem (KA-fázis), addig fájdalmat éreztem a húgycsőben, de még nem az az égő érzés volt, amely a hógyaghurutnál annyira jellemző tünet. Ezzel önleértékelést is elszenvedtem: „nem tudok birtokot kijelölni“.

(Az, hogy a hólyagizomzat erősebb lett, mint előtte volt, csak évekkel később derült ki, amikor egy ultrahangvizsgálat alkalmával a saját szememmel is láttam, és az orvos azt mondta, hogy ez aggodalomra adhat okot, mivel olyan erősen megvastagodott a hólyagizomzat, mint amilyet 80 éves pácienseknél szokott látni. Már akkoriban ismertem a Germán Gyógytudományt, és figyelmen kívül hagytam az áltudományos megjegyzést.)

Párhuzamosan a birtokkijelölés-konfliktussal, annyira de annyira egyedül éreztem magam, mint egy menekült, hiszen fuccs a családi ház melegének és fuccs a barátnak is (a nézetkülönbség miatt). Vizet halmoztam fel a szervezetemben, és reggel felkelés után úgy néztem ki, mint egy boxer kutya. Később megbánóan visszamászott a valamikori barátom és bocsánatot kért, így megoldódott a birtokkijelölés-konfliktusom, valamint az az érzésem is, hogy mennyire elviselhetetlenül egyedül vagyok: pompás hólyaghurutot kaptam. A vizelet nagyon erős szagú volt és habzott. A mennyiségéről nem tudok mit mondani, hiszen literszámra ittam a vizet, hogy a hólyagot jól átmossam (micsoda marhaságokat mondtak nekem azok a doktor urak, hihetetlen), és ezért extrém sokat pisiltem is. A vesegyűjtőcsatornák regenerálódhattak, különben a vízvisszatartásom nem múlt volna el, hanem csak fokozottabb lett volna. Azt kell mondanom, hogy jó pár sínt beprogramoztam magamnak. A környezetem jócskán hozzájárult ehhez.

Azt feltételezték, hogy a hólyaghurutom abból adódik, hogy túl keveset iszom és a hasamat nem tartom eléggé melegen. Vettem is egy angóra hasmelegítőt, amit hordtam. A következő exem miatt megélt DHS-nél, valószínűleg láthattam az üres vizespoharat az asztalon, és a derékmelegítőt a szárítón, ami épp nem volt rajtam, és így a fő sínjeim az üres vizespohár és a derékmelegítő lett, amelyet valahol máshol láttam, de nem rajtam.

Egy iskolai barátnőm, aki előttem ült, hordott mindig egy szupererotikus angóra szőrmét a csípőjén, és mindig, mikor ezt megpillantottam, jutott eszembe, hogy rajtam nincs melegítő, és így aktiváltam egy hólyaghurutot. Ha nem volt rajtam és nem is láttam a melegítőt, akkor nem lett semmi bajom. Mondhatjuk azt: ha nem hordtam és nem is láttam ilyet, akkor nem jutott eszembe, hogy nincs rajtam, így nem kerültem sínre. Ha rajtam volt, és akár 10 ilyen angóra cuccot is láthattam, akkor sem lett semmilyen reakció. Később lett az üres pohárból sín, amikor is azt meglátva jutott eszembe, hogy jaj, már megint nem ittam. Erre azonnal pisilési ingerrel és fájdalommal reagáltam, és megerősített abban, hogy mindig a hólyagizomzat volt érintett. Kicsit később azután jött a hólyaghurut.

Elkerültem a síneket azzal, hogy okosan hordtam az angora melegítőmet és legalább 3 liter vizet megittam naponta. (A más konfliktusok helyreállításakor létrejövő agyi duzzanatok sem voltak túl kellemesek… nyilván magyarázatot ad néhány fejfájásomra…) Ez persze nem óvott meg engem az exemmel a későbbiekben lefolytatott beszélgetésektől, melyek ugyanúgy birtokkijelölés-konfliktushoz vezettek.

Egész idő alatt 16-tól 19 éves koromig ezek felett még anorexiás és mániás is voltam. Feltételezem, hogy ez a birtokbosszankodás- és birtokkijelölés-konfliktus konstellációja volt. És természetesen folyamatosan megoldásban voltam, különben nem lett volna hólyaghurutom. Ez azt jelenti, hogy talán egy másik birtokkonfliktusom is bal oldalon aktív volt, vagy rosszul gondolom? Egy további birtokkonfliktusnak kellett bal oldalon becsapódnia (ismét férfiasan megélten, mint egy lóugrás jobbkezesnél), de ez egyáltalán nem ugrik be, bármennyire is szeretném tudni, mi volt. Mit gondolsz, Helmut?

19 évesen majdnem már egyáltalán nem tudtam pisilni, és volt egy kellemetlen nyomásérzés az alhasamban. Egy igazán érzékeny (vigyázat! Szarkazmus) urológus elvégzett egy hólyagtükrözést, és teljesen félrekezelt testileg és lelkileg egyaránt (pár héttel ezelőtt írtam egy levelet neki, hogy emlékeztessem arra, mit tett velem 10 évvel azelőtt, és kértem, hogy adjon állásfoglalást arról, hogy akkoriban mit, miért csinált, és miért nem a Germán szerint járt el. ) Azt mondta, hogy tumor lehet a húgyúti problémáim oka, ami valószínűleg rosszindulatú.

Egy világ omlott össze bennem, azt hittem, hogy meg kell most akkor halnom. Az urológus átutalt a kórházba, ahol a tumorból mintát vettek, melyet a rosenheimi patológián vizsgáltak meg, amit Münchenbe küldtek, ott továbbvizsgálták, és végül a kieli patológiának küldték tovább, mert Roseheim és München nem tudta, hogy milyen fura tumor az. Kiel úgy vélte, hogy ez egy gyulladásos áltumor, jóindulatú, de rosszindulatú hajlammal (micsoda baromság). Ez 8 hétig tartott, míg megtudtam, hogy a tumor jóindulatú.

A következő dolgok történtek ebben a 8 hétben:

• Belenyugodtam, hogy talán meg kell halnom.
• Az akkori barátomat tettem felelőssé az egész szenvedésemért, mivel úgy gondoltam, hogy az egész hólyaghurutos történet összefügg vele, és egyes sejtjeim rákossá alakultak. Mindennap kiabáltam vele és kikészítettem őt. És ő csak ült ott, mint egy vert kutya és minden alkalommal azt mondta, mennyire sajnálja.
• Eldöntöttem magamban, hogy mindegy, hogy jó vagy rosszindulatú a tumor, biztos nem megyek másodjára kórházba, műtét sem jöhet szóba, inkább meghalok.
• A barátom megkérte a kezemet.

Nos, nem hagytam magam megoperálni, nem mentem semmilyen orvoshoz. Megházasodtam, és elmúltak a tüneteim.

Kb. két évvel később tudni akartam, bár biztos voltam benne, hogy a tumor biztosan nincs már ott (nem tudom megmondani, hogy miért voltam olyan biztos benne. Akkoriban még nem tudtam semmit a germánról, csak évekkel később ismerkedtem meg vele.), és csináltattam egy MR vizsgálatot, és a radiológus emlékezett rám. A párbeszéd így zajlott: „Én ismerem magát. Maga volt a lány azzal a ritka hólyagtumorral. Ahogy látom, a műtét jól sikerült.” Erre én: “Igen, én vagyok, de nem volt semmilyen műtét.“ A radiológusnak leesett az álla. Még egyszer megnézte, hogy jól értékelte-e ki a felvételeket, és azt mondta: „Ez lehetetlen, magát biztosan megműtötték. Itt semmi nyoma nincs hólyagtumornak.“ Mosolyogni támadt kedvem, és elmentem.

És most 10 évvel később beugrott, mi volt a konfliktusom, és mi volt a megoldás.

A konfliktus egy igazi disznóságról szólt. Pár hónappal a diagnózis előtt volt egy igen heves veszekedés az akkori barátom és köztem. Ez megint a kényes témáról szólt, a kettőnk kapcsolatáról. De ezúttal választás elé állítottam: vagy bevallja most nekem, vagy elhagyom őt. Igazán mérges lett és azt mondta: „Azt, hogy mindig azt mondtam, hogy más nőkkel is akarok tapasztalatot szerezni, csak nevelő célzattal mondtam.“

Ez volt a konfliktus. Egy szempillantás alatt teljesen bioagressziv konstellációban voltam (gondolom), és azonnal érkezett is a pofon. Tényleg a földkerekség legbékésebb embere vagyok, de akkor nem ismertem magamra. Az a kijelentés akkor olyan iszonyatosan rosszul érintett, akkora disznóságnak éreztem, annyi éven keresztül veszekedtünk emiatt, és a végén azt mondta, hogy csak nevelő jellegű volt. Emiatt a disznóság miatt egyáltalán nem tudtam már, hogy hová is tartozom. Egyrészről ott akartam hagyni, másrészről a pofonom betalált a barátomnál, és magához tért. Ez arra ösztöntzött engem, hogy mégiscsak kijöjjünk egymással. De mindig ez járt a fejemben egészen addig, amíg meg nem kérte a kezemet. Az volt a megoldás, mert bevallotta nekem a dolgot, és ezek után minden megbeszéltünk.

Ez a disznóság tárgytalanná vált számomra, és a tumor maradék nélkül elmúlt.

Végül a házasság 4 év után zátonyra futott, de akkoriban a lánykérés és az esküvő volt a megoldás. Egyébként, az anorexia egyik napról a másikra elmúlt. Nem tudom, pontosan, mikor, de biztosan a fent említett 8 hétben történt. Csak azt tudom, hogy a kórházi tartózkodásom alatt az edzéshez használt súlyzóim velem voltak, és mindenféle ételt visszautasítottam. Röviddel azután hirtelen megint teljesen normálisan enni kezdtem, és elkezdtem hízni. A birtokkonfliktust csak évekkel később sikerült megoldanom, azután, hogy a szüleimmel kibékültem.

Akkor is, ha ez az időszak 16-tól 19 éves koromig szenvedés volt, később örültem ennek a tapasztalásnak. Tehát, másokkal egyetemben, én is élő példa vagyok arra, hogy a Germán Gyógytudomány stimmel, és a természet nem hibázik.

Az élet olyan csodálatos, ha az ember ismeri a természeti törvényeket. Így az ember félelmektől mentesen élhet, és megvan az a kiváltsága, hogy minden kicsi élőlényben megláthassa a nagy egészet, a csodát.

Üdvözlettel,
Sarah

H.Pilhar megjegyzései

Ez egy összetettebb és kiadósabb eset, melyből lehet tanulni.

Anorexia: A hölgy birtokkonstellációban volt teljesen mániákus állapotban. Érintett kellett legyen a gyomorrelé (gyomorfekély, gyomorfájdalom) a jobb birtokzónában és egy opcionális területnek aktívnak kellett lennie a bal oldalon.

A konstelláció: az átlós irányban becsapódott 2. birtokkonfliktus miatt alakul ki a birtokkonstelláció, és az ember megbolondul úgy 2-3 hónapra. Olyan dolgokat csinál, amit utólag visszanézve teljesen őrülnek tart. És egy 16-19 éves nőnek az utcán lakni nem igazán normális.

Hólyagfalizomzat: Luxuscsoport! A gyógyulás végeztével vastagabb lesz a szövet, mint előtte, ez a biológiai értelme. A sűrű vizelési inger a krízis (epil. krízis).

Hólyagnyálkahártya: A gyógyulási fázisban jön a hólyaghurut.

Trigonum: Konfliktustartalom: disznóság. A megoldási fázisban tuberkulotikus elbontás jelentkezik (éjjeli izzadással), a vizelet bűzös és habzik a fehérjevizeléstől.

Konfliktusmegolás: Az őseink, akiket szinte kötelezően szégyellünk, hogy jobban tetsszünk a felettünk uralkodóknak, tapasztalatból jól tudták: Ha megházasodsz, minden rendben lesz!

Mi a rossz ebben a tanácsban? Nem kerül semmibe, nincs mellékhatása, és az ember egészséges marad! És!!! Jönnek a gyerekek, akikkel teljesíti az ember biológiai kötelezettségét, mely által továbbajándékozza az élet lehetőségét.

A természet életigenlő! És ugyanígy a Germán Gyógytudomány! És nem antibiotikus!

 

Fordította: Heves Ildikó