Dr. Stefan Lanka virológus a vírusokról és a baktériumokról

Dr. Stefan Lanka, virológus “Die Vogelgrippe” 2006. kiadás (Madárinfluenza) c. könyvéből:

Röviden arról a bűncselekményről, miszerint léteznek megbetegítő vírusok és baktériumok, valamint arról, hogy szükségesek az oltások

Ha megfigyeljük az orvostudomány és az áltudósok általános szavajárását, máris rájöhetünk az eredetére.
A jelenleg elterjedt vélemény szerint…
Általánosan elismert, hogy…

Azonban a tudomány nem ismer jelenleg elterjedt véleményt, mint pl. azt, hogy léteznek alsóbbrendű emberek, gének, klónok vagy megbetegítő vírusok, hanem annak bárki által ellenőrizhető és igazolható állításai vannak. A tudománynak nincs szüksége elismertségre, Nobel-díjra, az inkább csak zavaró. Itt utalnék a legfontosabb és mindenképp elolvasandó von Eugen Rosenstock-Huessey fejtegetéseire szociológia témában, első kötet, a 115. oldal, Kohlhammer, Stuttgart, 1956.

Ezzel elérkeztünk a történelem fontos állításához, Niemitz professzor szerint nincs tudományos munkára lehetőség, ha „uralom” alatt áll.

Egyből megérthetjük a nyugati világ történelmét és annak hátterét, ha felvázoljuk a ragályos betegségek hipotéziséről, az oltások megteremetéséről szóló, az akadémiai orvostudomány által eltitkolt történelmi tényeket és azok összefüggéseit.

A görög miazmától a római léböjttanításon át a kemoterápiáig

Az ókori harcias Görögország az egészségről és a betegségről általánosságban azt hitte, és a mai napig kihat a gondolkodásunkra, hogy a ragályos betegségeket (görögül miasma) a betegség démonjai okozzák, és hogy másokra is átterjedhetnek. Attól kezdve az orvosi művészet értelmes „kezelési módszerének” számított az orvosi diagnózis után a lelkészorvos szellemidézése, majd a betegek kiközösítése a társadalomból. A fehér öltözék és a papi szeplőtelenség volt ennek az orvostudomány cégére, és még most is az.

Galenos, a pergamoni görög orvos léböjttanítása – aki többek között Marcus Aurélius háziorvosa is volt – komolyan meghatározta a mai orvostudományt, ami egyébként később a Vatikán kezdeti hittudománya szerint fejlődött tovább, egy fontos különbséggel: Galenos szerint a betegségek oka nem a vétkesség és a bűn, hanem a betegségek okozzák a bűnt és a vétkességet. Így egybevág Dr. Hamer tudományos felismeréseivel, főleg a pszichózisok keletkezésénél és azok kihatásainál.

A rómaiaknak hatalmuk csúcsán nyilvánvalóan nem volt szükségük arra, hogy a népet félelmet keltő politikával irányítsák. Galenos szerint az egészség a testi funkciók egyensúlya a test folyékony és szilárd részeinek helyes összetételével jön létre. Ez teljesen egybevág Dr. Hamer és Dr. Augustin, valamint többek között a kínai iskolák felfedezéseivel. Dr. Augustin tanítása szerint a betegség akkor alakul ki, ha külső behatásra megbomlik az egyensúly és mérgező hatású folyadékok keletkeznek a szervezetben, amelynek egyik kezelési módja, hogy azokat visszaváltoztatjuk, kivezetjük vagy semlegesítjük őket.

Az állítólagos betegségmérgek elleni mérgek

Minden ember megfigyelheti saját magán, hogy a méreg (pl. az alkohol) különösen erősen hat rá. Akár halálos kimenetelű is lehet, ha valaki sokáig fogyasztja, de akkor is, ha valakinek még soha nem volt kapcsolata vele. Ez a megfigyelés vezetett a léböjt elméletéhez, amely szerint az állítólagos betegségmérget egyfajta ellenméreggel, egy antidot-tal semlegesíteni kell és a mérgek hatására elinduló nyáltermelődés és verejtékezés révén el kell távolítani a szervezetből. Így született meg a kemoterápia ötlete. A higanyra esett a választás, mert egyúttal el akartak érni egy olyan hatást is, ami által a szellem újra rendesen összekapcsolódhasson a testtel. Amikor ez nem sikerült, istenbizonyítékot láttak benne, miszerint az illetőnek túl sok volt a bűne és ezt Isten szenvedéssel büntette, egyúttal megszabadította őt a földi léttől, ami a vatikáni tanítás szerint amúgy is csak egy jelentéktelen és rövid állapot.

A gondolatmenet egyszerű volt: Abból, hogy a test saját méreganyagai betegséget okoznak, de a szervezet képes hozzászoktatni magát, pl. az alkohol esetében képes rezisztenssé válni ellene, levonták azt a következtetést, hogy a szervezet képes egy ellenmérget termelni a betegségméreg ellen. Némelyik régi westernfilmben még mindig láthatjuk, hogy egy kígyómarás után Joe-nak feltétlenül be kellett szereznie a megfelelő ellenmérget ahhoz, hogy John barátját megmenthesse. Hogy az ismeretlen betegségmérgekre a szervezet a megfelelő ellenmérgek termelésére legyen képes, a rendelkezésre álló legerősebb mérgeket vetették be, azzal a mottóval, hogy „többel többre megyünk”. Ez nálunk nyugaton még most is így van.

Higany és kék vér

Néhányan, főleg az angol nemesek észrevették, hogy a higany az életet megrövidítette és elsősorban a gondolkodási képességet károsította. Ezért elkezdték már nem maguk közelébe engedni az orvosokat (így fedezték fel azt az állapotot, amit manapság vérzékenységnek neveznek), vagy csak nagyon kis mennyiségben engedték beadni maguknak a mérget. Innen ered a kék vér elnevezés, mivel ha méreg van a vérben vagy a megmérgezett testben, akkor a vérerek azonnal lentről felfelé bekékülnek (lásd lejjebb).

Oltási méreganyagok a betegségeket előidéző állítólagos kórokozók ellen

A betegségméreg és az ellene adható ellenméreg ötletéből ered a mai oltás ötlete. Az első oltások olyan állítólagos betegségmérgeket tartalmaztak, mint például a genny, a penész, a seben képződő var, az alvadt vér, agysejtkivonatokat, a higany, mikor hogy, valamint hullaméreg, tehát olyan toxinok (mérgek), amelyek oxigén jelenlétében baktériumok által képződnek. Erről a keverékről azt hitték, hogy védi az embereket a betegségek ellen, még mielőtt kitörne rajtuk, ami azon állításon alapszik, hogy a szervezet az ellenanyag folytán termel egy ellenmérget a betegségmérgek ellen.

A kötelező oltás valójában az uralkodóknak kedvezett, hiszen így lehetett irányítani a lakosságot, vagyis tudták befolyásolni a lakosság, különösen a szociálisan éretlen emberek számának növekedését. Ez az irányítás és kontroll az uralkodókra nézve mindig is veszélyt jelentett és nehézségekbe ütközött. A középkori filozófia után létrejött készséges, szófogadó orvostársadalom – az mindenkori uralmon lévő titkos polgárháborús hadserege – mindig mindenféle elképzelhető érvet szolgáltatott az adott uralkodók megrendelésére annak érdekében, hogy áltudományos érvekkel képesek legyenek a saját lakosságuk ellen vívott háborút titokban tartani.

Eközben nem szabad elfelejteni, hogy az 1348-as nagy földrengés által kiváltott politikai és társadalmi zűrzavar után a születésszabályozás tudományának, vagyis a „bölcs nők” (Gunnar Heinsohn és Otto Steiger) elpusztítása, másnéven a boszorkányégetés után bevezetett népességellenőrzés minden „uralmon lévő vezetés” központi alkotóelemét képezi mind a mai napig.

Az immunrendszer-hipotézis keletkezése

Mivel a profilaktikus oltás soha nem működött, sőt ellenkezőleg, halálhoz és további megbetegedésekhez vezetett, a mérgező hatásaira az orvostudomány egyre újabb és újabb elnevezéseket talált ki.

1348-ban bevezették a pestis politikai elnevezését. Ebben az időben minden, amit “betegnek” definiáltak, pestis volt. A pestisből vezették le később a himlőt, majd azután a bárányhimlőt.

A szifilisz betegségkonstrukció volt a mai AIDS, ez egy fogalom, ami több különféle tünetet foglal magában.
Az 1. világháború alatt és különösen azt megelőzően a tömeges influenza- és himlő elleni oltások bénulásos jelenségeit poliónak nevezték. 1962-ben a poliót átnevezték “gyorsan kifejlődő bénulásra” (GBS) és szklerózis multiplex-re és egyben felhasználták bizonyítékként az oltóanyagcseppel való oltásra.

Az “influenza” fogalma a külső „behatásra” vezethető vissza és találóan leírja, hogy mi folyik itt, és arra is magyarázatot ad arra, hogy a spanyol náthánál valójában mi volt a helyzet, és hogy valójában mi is történt az 1. világháborúban az ún. spanyol náthánál és röviddel azután (lásd lejjebb).

A bűncselekmény értékű méreggel való kezelésötlet fenntartásának érdekében találták ki az immunrendszer hipotézisét. Tették ezt annak ellenére, hogy egyetlen orvos vagy tudós valaha is látott volna ún. ölősejteket vagy „segítő” sejteket, az azonosításukról nem is beszélve. Még soha senki nem figyelt meg olyan jelenséget az emberi szervezetben, amit harcnak lehetne tekinteni vagy háború kategóriába lehetne sorolni. Ez csak kriminalisztikai és elmebeteg orvosok és megvezetett hívők terve, akik ezzel árulkodnak saját cselekedetükről és gondolkodásukról.

Az oltások kezdete és azok háttérbe sehol nincs olyan jól összeszedetten leírva, mint Veronika Widmer könyvének („Impfen – Eine Entscheidung die Eltern treffen”) a „Die unglaubliche Geschichte der Impftheorie” fejezetében (klein-klein-verlag).

Az antitestek ötlete

Az ötlet alapján, miszerint az állítólagos betegségméreg ellen bevethető egy ellenméreg, keletkezett az antitest ötlete, amely az állítólagos betegségmérget (lat. vírus) semlegesíti, hiszen még soha senki nem bizonyította sem a betegségmérget, sem pedig az ellenmérget.
Az, amit ma antitesteknek neveznek, azok nem mások, mint a test pici, saját fehérjerészecskéi, amelyeknek a sejtek és szövetek sérülésénél és a növekedésnél van fontos szerepe. Mivel nagyon picik, globulinoknak nevezik, a vér szállítja őket, és az adott feladatuknak megfelelően különböző méretűek, és ennek megfelelően kategorizálják őket. Az “immun”-globulin elnevezés megengedhetetlen és mindenesetre butaság. Ezzel szemben kriminális a globulinokat antitesteknek nevezni, csak mert képesek más fehérjékhez kötődni. Bárki, aki valaha globulinokkal dolgozott laboratóriumban, tudja, hogy a más anyagokhoz való kötődésképességük csakis a kémcsőben uralkodó éppen aktuális körülmények függvénye. Ahhoz, hogy elérjük a testben a globulinok számának növekedését, majd specifikus antitestnek nevezhessük őket, és egyben elméletileg a betegségek elleni védelmet tulajdonítsunk nekik, meg kell mérgezni a sejteket a szervezetben, hogy további elszigetelést biztosító globulinok képződhessenek.

Adalékanyagot kell adni az oltóanyaghoz ahhoz, hogy reakciót érjünk el

Azért van ilyen törekvés, hogy segédanyagnak álcázott, nagyon erős méreganyagokat lehessen adni az oltóanyagokhoz, amelyek elsősorban az idegi funkciókat hátrányosan befolyásolják, és elbutuláshoz, meddőséghez, terméketlenséghez, valamint a fejlődési rendellenességek számának drámai növekedéséhez vezetett mostanában.

A kislányok és nők ideg- és petesejtjeit azért mérgezik előszeretettel, mert a legnagyobb számban ott vannak jelen baktériumok, más néven mitokondriumok. A mitokondriumok az energiaellátásukhoz a sejtjeinktől veszik el az oxigént.

Minden méregnek van közvetlen és közvetett hatása, mégpedig a fehérjéket, főleg a mitokondriumokban található nukleinsavat károsítja. Mivel a baktériumokhoz hasonlóan a mitokondriumoknak nincs helyreállító mechanizmusa, összeadódnak ezek a károk és generációkra kihatva összeadódnak a szervezetben. A mitokondriumokat csak a nők adják tovább a következő generációnak a petesejtjeiken keresztül.

Az állami mérgezések eredményei

A mainzi születési nyilvántartás szerint 10 éves viszonylatban a születési fejlődési rendellenességek száma több, mint a duplájára nőtt. Ez az arány 1992-ben még 2,9% volt, 2002-ben 6,9%, 2004-ben már 8%. Mindenki, aki számolni tud, képes lesz felmérni, hogy mit jelent ez, pl. 20 év múlva, amikor jelentősen fokozódik majd az oltások száma a még éretlen kisgyermekeknél, akiknek méregtelenítő funkciójuk még nem teljesen érett, és akiknek minden energiájuk a növekedésre koncentrálódik.

Idegtelep-mérgek az oltóanyagokban

Pontosabb leírást szeretnék adni az oltóanyagok egyik idegtelep-mérgéről, az alumíniumhydroxidról, amit a szakirodalom csupán egy ártalmatlan adjuvánsként emleget. Ezekre a „segédanyagokra” nem vonatkozik a gyógyszerjog, ezért még csak fel sem kell tüntetni őket, jóllehet, a mai oltóanyagok fehérjéi, amelyeket a mai úgynevezett Nyugaton az oltásokkal implantálnak, a segédanyagok nélkül soha nem mutatnának ki látható vagy mérhető reakciót.

Az alumíniumhydroxid

Az alumíniumnak van a fémek közül a legnagyobb ionja, amivel a testszövetekhez kötve és a testfolyadékban az ember konfrontálódhat.

Ha egy csecsemő izmába beadunk 0,3 mg alumniumhydroxidot, egy hatszoros dózis esetében (az ajánlott mennyiség 4 adag = 1,2 mg) átlépjük a normális nyomelemekben meglévő alumínium mennyiségének a több ezerszeresét.

A csecsemőkre gyakorolt hatását sohasem vizsgálták.

Felnőttekre vonatkoztatva azonban vizsgálatok ezreit publikálták; noha csak a lokális hatásait, mint például az alumíniumot tartalmazó oltásokra jellemző izomroncsolást.

Ezen tanulmányok során az alábbi, rövidtávú hatásmechanizmusokat figyelték meg:

  1. Olyan autoimmunreakciók lépnek fel, melyek specifikus nekrózist és így az izomszerkezetet és azok funkcióját hátrányosan befolyásolják, valamint az izmok megkeményedése, láz, görcs és bénulás a következménye.
  2. Masszív nekrózis keletkezik az efferens és az afferens idegpályákon, ami egy általános mérgezés tünete. Az alumíniumhydroxid az idegsejtek membránjaira úgy hat, mint egy oldószer. Tönkre teszi az idegpályák myelinhüvelyeit, aminek következménye a görcs, érzéketlenség és zsibbadás.

Hosszútávú tanulmányok

Hosszútávú tanulmányokat soha sem végeztek. A felhasznált alumínium hosszútávú hatásait az 1998-ban a Nobel-díjjal jutalmazott Pischinger és Heine nitrogénoxid-kutatásaiból eredően ismerjük, akik az összes sejtet körülvevő alapanyagot mint szabályozó mátrixot tanulmányoztak és kutattak.

Az alapanyagkutatás

Az alapanyagkutatás két testbe injektált fém döntő hatásmechanizmusáról, vagyis az alapanyag kutatásáról szól.

1.Tartós és részben visszafordíthatatlan zavarokat okoz a kvázikristályos mátrix (elsősorban GAG-ből áll) rezgési tulajdonságában, amelyek az anyagcsere-  teljesítőképesség ritmusát és irányát határozzák meg. Ennek következtében az egyes egyéneknél különböző blokádok keletkezhetnek, ez függ a mátrix közbenső tárolásának kapacitásától.

  1. A kvázikristályos mátrixba juttatott fémek, különösen az alumínium vagy más, az oltóanyaghoz adott fémek, pl. a higany mérhető zavarokat okoznak a sejteken belüli áramlásokban (blokádokat vagy átirányításokat), amelyek tudvalévően a mátrixban ellenállás nélkül áramolnak (suprakonduktivitás).

Ennek következménye a láz, görcsök, az elektroszenzibilitás, a bénulás és a myelinhüvely feloldódása, mivel az áramlások, mint ismeretes a vezeték külső felén, ez esetben az idegpályák mentén folynak.

A nitrogénoxidkutatás

A nitrogénoxidkutatás a szervezetre gyakorolt fémek együttes használatának kihatásában többek között két alapvető és hosszútávon ható mechanizmust tárt fel. A szervezet idegentestre több nitrogénoxidot termel.

Így működik például a gennyképződés. Ez a gáz (NO) szabályozza fiziológiai koncentrátumban többek között a vérnyomást, a kiválasztást, de a tanulást, vagyis a rövid- és hosszútávú emlékezőtehetséget a REM-fázisban (rapid-eye-moment).

Ha idegentestet implantálnak

Ha mármost olyan idegentestet implantálnak, amelyek nem kerülnek anyagcsere-folyamat alá, vagy ha mechanikailag gennyképződés folytán nem tudják elhagyni a testet – így van ez az alumínium és egyéb mérgező fémek esetében –, illetve ha a makrofágok nem tudják elszállítani őket, akkor a szervezet folyamatosan termeli a nitrogénoxidot.

Mint az oltásról az köztudott, az oltással bejuttatott alumíniumvegyületeket a szervezet nem képes elbontani, azok soha többé nem tudják elhagyni a testet! (Idézet: Vaccine 15, 1716-1723). Amint a máj a glutation képződése révén ezt az endogén gyöktermelést (az NO egy szerves gyök) már nem képes semlegesíteni, csökken a vérnyomás. Ez okozza a rettegett szepszist, a véralvadás következtében a tágult erekben nem tudnak működni a szervek. Az NO gyors hatása a rettegett anafilaxiás sokk.

A bölcsőhalál egyik oka (SIDS)

A bölcsőhalál ezen a mechanizmuson alapszik. Az endogén NO tartós intoxikációja elegendő magyarázatot ad az SIDS okaira és az ún. súlyos oltáskárosodásra.

Két fő mechanizmusa az alábbi:

  1. Az NO tartós kiválasztása káros hatást gyakorol az alvás-, álmodás- és tanulási funkciókra, amelyek hiperaktivitáshoz, bénuláshoz, skizofréniához, végül a halálhoz vezethetnek.
  2. Az NO tartós kiválasztás elsősorban az endogén baktériumokat pusztítja el az összes sejtmagban, a mitokondriumokban, amelyek az anyagcsere-folyamatban felelősek az oxigénellátásért.

Ennek következményeképpen csökken az energiateljesítmény. Különösképpen, és elsőként az NO-intoxikáció az összes idegsejtet részben visszafordíthatatlanul megtámadja, mivel ezeknek van a legnagyobb anyagcsereigényük és ezért sejtenként kb. 3000 mitokondriumot tartalmaznak. Ez másodikként a 2000 mitokondriumos májsejteket érinti.

Ha a lopakodó pusztítás által kiesik a májfunkció,

bekövetkezik a bölcsőhalál, vagyis a SIDS. Felnőtteknél a májfunkció szintén gyorsan csökken, a központi véralvadás rendszerének kiesése miatt vérzéssel járó láz keletkezik, és ezért a nyilvánosság előtt szándékos és csalárd módon a kitalált Marburg-, Lassa-, Ebola- stb. vírusokat teszik felelőssé.

A hosszútávú hatás

Az elbagatellizált ún. adjuváns kezelés, a lakosság szisztematikus intoxikálása visszatükröződik a születési fejlődési rendellenességek megduplázódásában (mainzi születési nyilvántartás), ami 1992-ben 2,9%-ről, 2002-ben már 6,9%-ra emelkedett.

Ha mindezt egy lineáris folyamatban vizsgáljuk, akkor 10 év múlva 14%-os, 20 év múlva 28%-os születési fejlődési rendellenességgel kell számolnunk. Egyetlen társadalom sem lenne ma abban a helyzetben, hogy ellensúlyozza ennek következményeit.

Ezen körülmények alapját képezi,

hogy az eukariota sejt magjának kivételével a mitokondriumok nagyon pici, cirkuláris nukleinsava (ún. örökítő anyag) nem képes önmaga helyreállítani egy károsodást (= mutáció a gyökök miatt), mint ahogy az összes többi baktérium sem. Ez az emberiség legsérülékenyebb pontja.

A mitokondriumok és velük együtt az időközben reprodukált és felhalmozódott meghibásodások csak a petesejten keresztül örökölhetőek. Már a születés idején minden egyes petesejtben 500.000 mitokondrium található, amelyek mindegyikében szünetel az anyagcsere, és amelyekben a szabad gyökök, de a kemó- és az antibiotikumok stb. visszafordíthatatlan károsodást okoznak bennük.

Az orvostudomány jelenleg uralkodó véleménye szándékosan és öngyilkos módon figyelmen kívül hagyja ezt az gondoskodó tudást, ami orvostudomány szélére sodródott csoport, de legfőképpen a biokémia képviselőitől származik.

Max Daunderer, toxikológus a „Gifte im Alltag” c. könyvében (1999. kiadás, 53. oldal) az alábbiakat írja:

„A krónikus alumíniummérgezés vezértünete az emlékezőtehetség zavarai. Minél magasabb az alumíniumszint, annál rosszabb az emlékezőtehetség. Az Alzheimer-páciensek boncolása során különösen magas alumíniumkoncentrátumot állapítottak meg.”

Különféle kultúrkörökben, mint például az ahmadi-muszlimoknál, a manapság bizonyára a legnagyobb, világszerte elterjedt iszlám hitközösség, akik az emberek jólétét akarják, valószínűleg azért nem ajánlják az alumínium edények használatát a főzés és az étkezés közben egyaránt.

A megkérdezett tanárok mindegyike valószínűleg egyetértene abban, hogy évfolyamról évfolyamra csökken a diákok emlékezőtehetsége és a koncentrációképessége. Ez ellen Ritalint adni, aminek hatása a kokainhoz mérhető, egy ordító őrület kifejeződése, de ebben a helyzetben vagyunk most. Nagyon fontos tudni, hogy a kívülről beadott alumíniumot lehet, hogy ki is lehet vezetni. Azonban máig sincs olyan megfigyelt mechanizmus, még csak hipotézis sem arról, hogy az oltással közvetlenül a szervezet alapanyagába beadott alumíniumot, a higanyt és egyéb idegtelep-mérget hogyan lehet eltávolítani.

A teljes német lakosságra tervezett „madárinfluenza” elleni oltóanyag nagy koncentrációban tartalmazza ezt az idegtelep-mérget!

Goethe a Faust I. c. művében leírja a korábban idézett szövegrész előtt a szerves higanymérgek előállítását, amit még ma is nagyon sok oltóanyagban és konzerváló szerben megtalálunk. Arról panaszkodik, hogy a kemoterápiával sokkal több embert öltek meg, mint ahányan az 1348-as földrengés után az éhezés és a zavargások miatt meghaltak (amit később pestisnek neveztek), és az akkori és a mai állapotra jellemzően azt írta, hogy „Meg kellett élnem, hogy a szemtelen gyilkosokat dicsérik!”

Az oltás elnyomja a valódi gyógyulást

Minden homeopata és sok gyógyító számára egyértelmű, hogy mérgezéssel átmenetileg el lehet nyomni a betegség tüneteit (de ne mindig), ezért a gyanútlan szülők és gazdák azt hihetik, hogy az oltás bizonyos mértékben hasznos lehet.

Dr. Hamer úttörő felismerései által most már jobbak az ismereteink és pontosabban le tudjuk írni, hogy az érintett személy adott állapotában mi történik az oltás következtében a betegségtüneteire vonatkozóan: A konfliktus-aktív fázisból, a szimpatikotoniából a helyreállítási fázisba (a gyógyulás, az ún. vagotonia) való átmenetnél a mérgezés hatásossága megakadályozza a gyakran fellépő lázat, a fájdalmat, a külső szemmel látható tüneteket, a nagymértékű gyengeséget és a fáradtságot. Egy megmérgezett szervezet mindig a megszokott „üss vagy fuss” reakciós vészhelyzettel reagál, a biológiánk értelmében szimpatikotoniával. A mérgezés annak mértékétől függően a tipikus helyreállítási tüneteket részben vagy teljes egészében elnyomja.

Maga az oltási aktus nagyon veszélyes

Ha azonban az oltás során a kísérő körülmények miatt a gyermek (leszorítás, vetkőztetés, elszakítás az anyától, idegen emberek kezébe kerülésének veszélye stb.) tartós, a létét fenyegető élménysokkos helyzetbe kerül, az egy CT-felvétellel az agyban lefényképezhető és többek között bénulást, személyiségzavarokat és -változást idézhet elő a hiperaktivitástól az autizmusig.

A betegségmérgek ötletétől a vírusig

A méreg latinul vírust jelent: Ez rámutat arra, hogyan fejlődött ki a betegségméregből a vírus ötlete. Robert Koch, egy jó technikus, aki a hírnevét annak köszönheti, hogy a nyugaton újra felfedezett fényképet a fénymikroszkóphoz illesztette, és akinek tanítványai – Bismarck politikai utasítására, aki hadban állt a franciák oldalán az angolok ellen – tudatlanságukban azt állították, hogy a baktériumok hullákban, romlott burgonyasalátában vagy egyéb oxigénmentes anyagokban képesek hullamérget előállítani, és hogy erre képesek élő emberekben és állatokban is. Koch feladata volt, hogy felállítsa a betegségek átvihetőségének hipotézisét, hogy az akkoriban a Szuez-csatornát ellenőrzés alatt tartó angolok átjutását a Gibraltári-szorosnál karanténok felállításával megakadályozzák.

Ezen idők valódi tudósai, többek között Pettenkofer, kémikus és Virchov, belgyógyász orvos és az akkori idők legismertebb mikrobiológusa, az osztrák Samuel Klein minden szinten lebuktatták Robert Koch-ot. Robert Koch vezette be a „tudományba” az értelmetlen állatkísérleteket, hogy bebizonyítsa, az állatokba átterjedő baktériumok „hasonló” tüneteket okoznak, mint amiket tulajdonítanak nekik. Leírhatatlan módon kínozták közben és pusztították az állatokat – és teszik ezt ma még jobban, mint valaha.

Olyan nagymennyiségű folyadékot fecskendeztek az állatokba, hogy már egy ugyanilyen mennyiségű sima sóoldat is drámai tüneteket okozott volna és elpusztultak volna. Azt javasoljuk, ne higgyenek nekünk, hanem olvassák el az ezzel kapcsolatos eredeti publikációkat, hogy jobban megértsék ezt az őrületet.

Azáltal, hogy akkoriban a fényképek szenzációnak számítottak és hogy a tényleges képek a realitást tárgyiasították meg, objektívnek vélték és elhitték Robert Koch bizonyos publikációiban a baktériumok fényképeivel tarkított kijelentéseit. Ez képezte eme tudományos csalás sikerének alapját.

A másik feltétele annak, hogy hittek neki, az a nyugati történelem volt, a művészetnek tragédiája, amit egyedül Goethe Faust-jában követhetünk végig.

A lépfene ötlete

Ahhoz, hogy Robert Koch bebizonyítsa, hogy például a vérzéseket (pl. petechia) vagy a konfliktus-aktív fázisban a lépben visszatartott vérlemezkék általi elvérzéseket – ill. a lépmegnagyobbodást (splenomegália), ami egy vérzés- vagy sebesülés-konfliktus kísérő tünete a megoldási fázisban, és amit összességében lépfenének hívtak, majd ad hoc átneveztek lépfene-baktériumokra – baktériumok okozzák, megszámlálhatatlan mennyiségű békát kellett lemészárolnia. Először egereket ölt meg oxigénmentesen zárt húslevesben előállított hullaméreg intravénás beinjektálásával. Majd kioperálta a leölt egerek lépét és beültette a békák bőre alá. A meggyilkolt egerek élettelen lépe elrohadt a békák bőre alatt, és a szervezetekben és sejtszövetekben előforduló baktériumok aerob üzemmódról átkapcsoltak anaerobra (oxigénmentes) működésre. Ezért a kiválasztott anyagcseretermékük sokkal jobban oxidálódott, mint azelőtt, ami miatt mérgezővé váltak. A békák görcsök és vérzések következtében pusztultak el. A mai napig ez a bizonyítás van érvényben a bőr lépfene betegségére.

Amikor a mérgezett egér lépét egy béka tüdejébe ültették be, az állat sokkal korábban elpusztult, ami annak az állításnak az alapját képezi, hogy a tüdő lépfene betegsége sokkal veszélyesebb, mint a bőr lépfenefertőzése. De hogy az élő ember vagy állat bőrében vagy a tüdejében nem lehetnek oxigénmentes területek, ebben tévedtek a szereplők és a mai napig ez a téveszme vezérli őket. Teszik ezt ama nyilatkozatuk ellenére, hogy legjobb tudásuk szerint a baktériumok csak oxigénmentes környezetben képesek toxinokat termelni. Így aztán nem csoda, hogy egyetlenegy esetben sem tudták bizonyítani a felelősnek kikiáltott baktériumokat a normálisnál magasabb számban, illetve azok méreganyagát. Sem a tetanusznál, sem a diftériánál, de egyetlen esetben sem bizonyították még be az állítólag a fertőző betegségeket okozó baktériumokat a normális mennyiségnél magasabb számban vagy azok mérgező anyagait.

A láthatatlan kórokozó ötlete

Louis Pasteur, a franciák leghíresebb tudós csalója ravaszabb módon hazudott, mint Robert Koch és élete során elkerülte azokat a leleplező kritikákat, melyeknek Koch és a követői ki voltak téve. Koch a közismertté vált csalásának és a „Tuberkulin” elnevezésű titkos recepjével kezelt betegeinek tömeges elhalálozásának köszönhetően Berlinből és vezető pozíciójából menekülni kényszerült addig, amíg – gondolta – a politikai élet újra vissza nem hívja és amíg a Robert Koch Intézet építése be nem fejeződik. Louis Pasteur csalása csak akkor vált nyilvánvalóvá, amikor Gerald L. Geison, a Princeton Egyetem történésze 1993-ban az azonos nevű kiadó gondozásában ki nem adta Pasteur naplójának jelentős részét és így kommentálta: „Pasteur leírta a naplójában, hogy az összes jelentős eredményét kitalálta, illetve, hogy azok mind otromba csaláson alapulnak.” A biológia ismeretében ez nem is lehet másképp!

Pasteur legfőbb csalása a megbetegítő vírusok létezésének felfedezése volt. A francia Béchamp kutató révén, akinek eredményeit Pasteur először nem ismerte el, majd majd később plagizálta, pontosan tudta, hogy a baktériumok semmiképp sem okozhatják a betegségeket. Mint ahogy a baktériumok újrafelfedezése előtti időben – amikor azt állították, hogy a baktériumokat nem lehet látni a mikroszkóp alatt –, ő a sokkal kisebb kórokozók létét állította, olyanokét, amelyeket a fénymikroszkóppal nem lehetett látni. Így elkerülte annak hipotézisének leleplező kritikáját, hogy a baktériumok okozzák a betegségeket. Megszületett egy megbetegítő kórokozó sikeres ötlete, ami láthatatlan, mivel sokkal kisebb, mint egy baktérium. Amikor 1931-ben feltalálták az elektronmikroszkópot, amit csak 1945-ben kezdtek el széleskörűen használni és a baktériumokon kívül semmilyen apróbb, vírusnak nevezhető szerkezeteket sem találtak, egészen 1952-ig, a döntő időpontig egyre nyugalmasabb időkben dolgozhattak a virológusok. Ők már az 1920-as évektől majdnem minden rákos megbetegedésért a nem létező vírusokat tették felelőssé.

Fertőzéskísérletek emberekkel: Nincs fertőzés!

Már a második világháború előtt  számtalan kísérletet hajtottak végre „önként jelentkezőkön”, amelyekkel bebizonyították, hogy nem lehet betegségeket átterjeszteni. A nácik kínosan pontosan jegyzőkönyvezték a kegyetlen átterjesztési kísérleteiket (többek között érzéstelenítés nélkül punkciókat végeztek el gyermekeken, a lapockacsonton keresztül a májba, hogy bebizonyítsák a hepatitis vírus létezését, többek között Alexander Mitscherlich és Fred Mielke hozta nyilvánosságra), amit az amerikaiak a háború után kiértékeltek és a biztonság kedvéért részben megismételtek, végül ugyanarra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy a betegségek nem átterjeszthetőek. 1972-ben sikertelenül végződött a tudomásunk szerint az utolsó Nevada-sivatagi 1200 „önkéntesen” végrehajtott, a Pentagon Whitecoat (bölcs mellény sic!) fedőnevű ragályos kísérlete. A Pentagon ennek ellenére fenntartja a járványügyi hivatalt (CDC), hogy az 1945-től a szovjetek oldalán, majd 1989-től önállóan az Egészségügyi Világszervezettel, a genfi álcaszervezetével (WHO) közösen globális járványpolitikát, vagyis félelem- és megsemmisítési politikát folytasson.

1952-ben az ausztrál Frank MacFarlane Burnet a Scientific American lapban publikálta azon felismerését, hogy a fertőzés hipotézise téves, így a fertőző betegségektől már nem kellett félni. A Pentagonban ez szemmel láthatóan riadalmat okozott, majd rögtön azután alapították meg a mai leghatalmasabb titkosszolgálatát, amely világszerte az egész orvostudományt és elsősorban a politikát és a médiát igyekszik ennek megfelelően irányítani. 1960-ban Burnet bátorságát megvásárolták egy Nobel-díjjal. Méltatás és díjkiosztás a kedvenc és szemmel láthatóan hatékony eszköze annak, hogy egykor egyenes gerincű embereket korrumpáljanak. Személyesen ismerek egy ilyen embert.

A rossz cselekedet átka

Amikor még a Nixon elnök által elindított rák elleni háború idején világossá vált, hogy az 1970-ben a vírusokról kitalált retrovírus ötletet, amelyek állítólag még láthatatlanabbak, mint a hagyományos vírusok, már nem tudták tovább fenntartani, mivel a vírusok jellemző tulajdonságai megegyeztek az többi élő sejt központi tulajdonságával, kitalálták a megbetegítő géneket, hogy ne nézzék őket bolondnak. Egyik hipotézisből a másikba menekültek, így mentegették magukat, egyre mélyebbre süllyedtek az átverésben és teszik ezt a mai napig, hogy ne váljanak nevetségessé.

Eközben szó nélkül végignézik, hogy a biológiai élőlények egyre rohamosabb tempóban pusztulnak. Véleményem szerint az emberiséget leggyorsabban az atomtámadáson kívül egy ún. géntechnikai oltóanyag fogja kipusztítani. Pedig a gének ugyanúgy nem léteznek, mint ahogy a megbetegítő vírusok sem, hiszen már régen megcáfolták azt a hipotézist, miszerint a nukleinsavban lévő betűrendi sorrendben elhelyezkedő információk hordozzák az élet tulajdonságait. A mesterségesen előállított kis nukleinsavkörök azonban különösen nagy veszélyt jelentenek az életre, mivel nagyon könnyen hozzácsatlakoznak a sejtmag nukleinsav-fonalaihoz, a kromoszómákhoz, és még mielőtt a sejtmag tönkre menne, sejtosztódással szaporíthatóak és örökölhetőek.

Vírusok, oltások, gének és klónozás: a nem-tudás és a csalás álcázása

Ahogy a klónozást elsőként magának tudó dél-koreai Hwang lelepleződött, a Dolly klónozását állító Ian Wilmut-ról is kiderült, hogy a klónozásra ugyanúgy nem voltak bizonyítékai, mint Hwang-nak. Csak kérdezni kell. Kérdések nélkül nem derül ki az igazság. Goethe Faust c. művében a Gretchen-tragédiában feltett kérdésekhez hasonló kérdésfeltevéseknek köszönhetően vezették be 11 éve elsőként a HIV, majd 5 év múlva az állítólagos összes kórokozó fertőzéshipotézisének vonatkozásában az oltást. Azelőtt senki sem tett fel kérdéseket! Ezért nem kell csodálkozni azon, hogy a csalók hordája Goethe, Koch és Pasteur óta egyre nagyobb és szemtelenebb lett és hogy a csalás még mindig nem lepleződött le. Ha egy kicsit is ismerjük az európai történelmet, és egy kicsit többet annál, mint amit a hatalmi vélemény el akar hitetni velünk róla, nemcsak azt érthetjük meg jobban, hogy miért így történt ez, hanem azt is, hogy ezt a hazugságot a fertőzésekről a mindenkori „uralkodók” már több ezer éve abszolút tudatosan alkalmazzák, hogy félelemben tartsák és szükség esetén, amikor nem indíthatnak háborúkat, mérgezéssel vagy kiéheztetéssel, más néven karanténnel megtizedeljék a népet.

A Vatikán, a lepra, a pestis és a himlő

III. Ottó német-római császár és az általa beiktatott Gerbert d’Aurillac néven született II. Szilveszter pápa, francia polihisztor pontosan az 1000-es évek elején, közösen hirdette meg a tudomány, elsősorban az orvostudomány reneszánszát. A nyugat-római hadsereg puccsát követő hatalomátvétel zűrzavarában sok tudás veszendőbe ment. Eközben a szomszédos arab országokban olyan automata órák működtek, amelyek a nap és a csillagok állásából pontos időt mutattak és olyan egyetemek jöttek létre, amelyek fontos felismeréseket tudhatnak magukénak. A nagyvárosok kivilágítása és a bevezetett csatornarendszer kiválóan működött. II. Szilveszer ezért az összes zárdává alakított egykori laktanyába arab tudósokat és tolmácsokat telepített, hogy tanuljanak tőlük.

Ottónak és Gerbert d’Aurillac-nak elsősorban az orvostudomány volt a szívügye, mert a birodalomnak csak katonai elsősegély orvoslása volt, amely a krónikus betegségeknél szörnyen csődöt mondott. A komplett tudományt, ezzel együtt az egészségről szerzett tudást és tapasztalatot, valamint a betegségek kezelését, többek között Galenos tudását is már évszázadokkal ezelőtt, a római birodalom központjának Rómából Konstantinápolyba (Isztambul) költözésével magukkal vitték.

A nyugat-római birodalom katonai uralkodói, akik Jézus, majd később maga Isten állítólagos képviseletében leváltak a római birodalomról, elszakadtak a tudástól és a tudásáradattól. Egyedül a fegyvertechnika és a háromnyomásos gazdálkodás fejlesztésében voltak egy ideig sikeresek, aminek köszönhetően Európában kiirtották az erdőket, majd gabonatermelésre tették használhatóvá.

A lepra: a hatalom önkényeskedése

Egyszóval, az élet, a tudomány és az orvostudomány rövid ideig felvirágzott, hogy II. Szilveszter pápa hirtelen halálával több évszázadra újra felejtésbe merüljön. A hatalmasoknak, akikre III. Ottó támaszkodott, láthatóan nem tetszettek az új felismerések, amelyek természetesen nehezen volt összhangba hozható Isten irgalmából származó uralkodás ideológiájával. Először is ezzel a tudással már nem lehetett többé a betegségeket Isten büntetéseként jellemezni az emberek megfélemlítésére. Soha nem látott idők következtek, a birodalomban mindenhol egészségügyi bíróságok jöttek létre, melyek mindegyike élén papok álltak, akik úgy okoztak rettegést, hogy embereket szándékosan betegnek minősítettek, majd kizárták őket a házaikból, a településeikből, a falvaikból és a városaikból. A kitaszítottakat törvényen kívülre helyezték, tehát szabadon üldözhették őket, ezzel kvázi halálra ítélve őket. A kitaszítás előtt természetesen megkapták az utolsó kenetet.

A kitaszításhoz jogot adó katalógusban 16 betegség és tünet volt felsorolva, amelyek magukért beszélnek:

  1. Kemény és erős izmok; 2. kiszáradt bőr; 3. hajhullás; 4. izomsorvadás; 5. érzéketlenség és görcsök; 6. bőrkiütés és korpásodás; 7. szemcsés kitüremkedések, duzzanatok a nyelv alatt, a szempillákon és a fülek mögött; 8. égő bőr; 9. libabőr megjelenése a bőrön huzatban; 10. verejtékezés; 11. láz; 12. csaló és mérges személyiség; 13. rémálmok; 14. gyenge pulzus; 15. fekete és szemcsés vér; 16. fehér vizelet.

Azokat az embereket, akikre szükségük volt és nem akartak kiközösíteni, de szemmel láthatóan voltak ilyen tüneteik, gyorsan kikiáltották „szent” betegeknek, akiket az Isten a jótetteikért kitüntetett, pl. a háborúban. Ezek az emberek a mai napig ott díszelegnek a katolikus templomok falán. Az akkor beültetett félelem és babona még ma is tart és sok ember józan eszét bénítja meg. A később létrejött inkvizíció ugyancsak egy jó ürügy volt, mint a mai államok járványpolitikája, amit egy az egyben a Vatikán „egészségpolitikájára” alapoznak.

Az Neue Züriche Zeitung 2005.11.16-ai szám „A járványok elleni harc ősi állami feladat” című cikkben olvashatjuk, hogy a kis, 6 millió lakosú Svájcban a Szövetségi Tanács rendelkezése alapján már 2005.06.01-jén döntés született a madárinfluenza idején arról, hogy felállítanak egy tábort 2 millió ember kötelező kemoterápiás, a Tamiflu-val való kezelésére. Egyértelmű, hogy ezzel idősebb, krónikus betegeket és általában a lakosságot akarják megtizedelni. Az USA-politika mindezt nem véletlenszerűségből teszi, hanem már 1944 óta, a mint ahogyan Karl Krafeld korábban bemutatta, és az eszköze nemcsak az AIDS, ami háború az emberiség ellen. Teszi ezt úgy, hogy az ősi, jól bejáratott hagyomány alapján a különösen jóságos Istenre hivatkozik, és közben eltitkolja a világuralmi allűrjeit. A világ minden országa, Kína kivételével aláveti magát ennek az előírásnak és nyilvánvalóan előnyöket remélnek tőle. Vagy talán azért, hogy az USA békén hagyja őket? Vagy netán az adósságok elengedését remélik a madárinfluenza által kiváltott, a gazdasági válság következtében bekövetkező hiperinfláció esetére?

Nem zárhatjuk ki teljesen azt, hogy a madárinfluenzánál nem „csak” Koch és Pasteur rossz cselekedetéről van szó, hanem a hülyék globális sajátságos diktatúrájáról, hogy a butaság összeesküvését már csak néhány amerikai titkosszolgálat láthassa át és hogy csodálkozhassanak, milyen jól működik minden, melynek következtében hatalmas jótevőnek, sőt megvilágosodottaknak képzelhetik magukat. Majd meglátjuk. George Bush kék szeme röviddel a különös módon balesetveszélyes ikertorony hajszálpontos összeomlása után, a New York-i World Trade Center öt másik szomszédos épületének elképesztően összhangban történt teljes összeomlása és a 11.9-én a Pentagonba állítólag rázuhanó jumbo jet alapot adhat az ilyesmire.

A pestis: hatalmi eszköz, mint ma a madárinfluenza, a nehezebb időkre

1348-ban súlyos földrengés rázta meg a Földközi-tenger térségében nemcsak Velencét, a nyugati világkereskedelem akkori központját és Avignont, a pápáknak álcázott uralkodók székhelyét, hanem a nyugat lakosságának az új uralkodóikba és a legtöbb ember esetében az új vallásba vetett bizalmát is. Mint ismeretes, vezeklő- és flagelláns mozgalmak indultak el, és hosszabb időre elsősorban a kereskedelmi utak mentén megszűnt lakosság ellenőrzése. Az ebből kialakuló állapotokat, felkeléseket, kivégzéseket és betegségeket ótestamentumi módon pestisnek nevezték el. Ha nem az egyén (mint a lepránál), hanem egész csoportok szegülnek ellen az isteni rendnek, akkor az a pestis. Az uralkodók, utólagosan a Vatikán egy ilyen folytatólagos történettel próbálta magyarázni az esetet, hogy ismét fölénybe kerüljön a lakosság körében és a birodalmában. Manfred Vasold további aspektusokat, főleg az elhunytakkal kapcsolatos borzalmas túlkapásokról ír a 2003-ban megjelent „Die Pest. Das Ende eines Mythos” c. könyvében.

Ettől kezdve, a nemzeti állami forradalmakig, vagyis az országok a birodalmi uralkodókról való leválása óta minden olyan betegséget, amit addig leprának neveztek, pestisnek neveztek el. Azután már nem volt tartható a vatikáni pestis diagnózis, majd gyűjtőnéven „himlő” lett a neve. Hahnemann-nál nagyon szépen lehet követni ezt, hiszen ő a homeopátiájának bevezetésével megpróbálta legyűrni az akkori nyugati mérgezéseket. Így az orvostudományban óriási rejtély, hogy vajon a lepra kórokozója miért vonult vissza az ismeretlenbe, amikor 1348-ban hirtelen a pestis kórokozója a semmiből megjelent a nyugat színpadán, hogy aztán a francia és az amerikai forradalmak idején újra eltűnjön, és átadja a helyét a himlőnek.

A spanyol nátha

Az úgynevezett középkorban, még a pestis kikiáltása előtt, az 1348-as földrengéstől kezdve, a félelemtől és a kirekesztés miatt alaposan megtépázott nép között mindenféle elképzelés fejlődött ki a betegségekről, különösen a tömegesen, egy időben egymás után jelentkező tünetek esetében. Az influenza elnevezés eredete a középkori elképzelésre vezethető vissza, hogy a befolyás (influs) kívülről jön és a tünetek megjelenéséért a szél, az időjárás, de még a csillagok is felelősek. A ma megfázásos, meghűlésnek mondott betegségek miatt azonban a görögök, a rómaiak és az arab orvosok mind a hirtelen éghajlati változást, a szelet és a hideget okolták. Emlékezzünk rá, hogy a középkorban a lakóházak kis ablakait a lakosok többségénél csak rongyokkal zárták le és csak a 17. századtól üvegezték be lassan a házakat, ezért az éghajlatnak a lakosok otthon is nagyon ki voltak téve. Az ablak ógermán elnevezése, a „Windauge” (szélszem) a mai angolban fennmaradt a „window” szóban.

Megfelelő világító- és fűtőeszközök hiányában a gyenge világítás és a füst a hiányos és rossz táplálkozás mellett nagyon megviselte az embereket, főleg a nyálkahártyáikat, az orrmelléküregeiket, a torkukat és a tüdejüket: Akkor még nem voltak kémények! Nagyon szépen láthatjuk ezt a történelmi mallorcai uradalmi házakban, pl. a La Granja házban.

Nem szabad elfelejteni, hogy 1303-ig Európában nagyon meleg volt az éghajlat, Norvégiában például almaültetvények virágoztak, amelynek vége szakadt egy masszív hideg beálltával, a hirtelen beálló kis jégkorszakkal, és az embereknek nem volt tapasztalatuk a hideggel és a fűtéssel. A „szakemberek”, akik a fertőzéstől való rettegésből élnek vagy ezt szorgalmazzák, elhallgatják ezeket a tényeket.

Ezért nem meglepő, hogy egy időben szélesebb körben figyelhettek meg bizonyos tünetek együttes fellépését, például mindig egy éghajlatváltozást és a böjtöt követően, valamint szinte rendszeresen az emberek által nagyobb ünnepségeken kotyvasztott alkoholok és titkos kábítószerek fogyasztása után. Ne felejtsük el, hogy a vatikáni „sör tisztasági törvénye” és az azt megelőzően történt, a lakosság alkoholgyártásának monopolizálása megnehezítette vagy ellehetetlenítette a drogok „normális” és megszokott kezelését. Különösen a háborúk után jelentek meg az érintett emberek körében egy időben egyforma tünetek.

Így egyetlen jelenség sem marad magyarázat nélkül, és ezt annak idején a nép tudhatta, hiszen vicces megjelölésekkel illették őket, nem úgy, mint az egyház és a felettes hatóságok a félelemkeltő elnevezéseikkel.

Az infektológusok szemével visszatekintve ezért sok influenza-járvány volt és nem is annyira meglepő, hogy az első világháború vége felé Európában a szövetségesek blokádjának köszönhető masszív éhezés és nyomor volt, amitől Svájc is borzalmasan szenvedett, és amit 1918/19-ben még a hideg tél is súlyosbított, és amit ma spanyol náthaként emlegetnek. Ez egy abszurd hazugság.

A manapság hangoztatott 20, 50, egészen a 100 millióig terjedő halottak számát egyetlen feljegyzéssel sem lehet bizonyítani. Ellenkezőleg: Svájcot megkímélte a háború, de azt állítják, erősen megtizedelte őket a spanyol nátha. 1918-19-ben a járványba 24.449 ember halt bele, idősek, gyermekek és felnőttek, de ez a szám sokkal alacsonyabb, mint az éves átlagos, az éhezéses évek elhalálozási száma. Ez tehát az összes résztvevő teljesen nyilvánvaló, pimasz hazugsága! Itt csak uralni kell a hármasszabályt, hogy leleplezzük a csalást.

Még világosabbá válik az egész Dánia példáján. A manapság spanyol náthának emlegetett 1918/19-es európai éhezési katasztrófa idején, sokan csak a fehérrépatél néven ismerik, a rendkívüli orvos Mikkel Hindhede hatására a sertésállomány 4/5-ödét és a marhaállomány 1/3-adát levágatta, hogy így a rájuk váró éhezéssel szembeszálljanak.

Így 800.000 tonna teljes értékű gabona állt rendelkezésükre, amit egyébként az állatokkal etettek volna meg. Ezért szintén nem meglepő, hogy Dániában nem emelkedett a halandóság, miközben a szomszédos országokban az éhezés tizedelte az embereket, amit ma spanyol náthának neveznek.

Az angol Lancet orvosi lap igazolta ezt az 1938. februári számában, a dán halandóság vizsgálatai során. Teszik mindezt az akadémiai hazudozók és csalók és az állami alkalmazottak, akiket mi tartunk el, letagadják és elhallgatják.

A járványokkal, vírusokkal, a spanyol- és a madárinfluenzával valamint az oltással kapcsolatos két nyílt kérdés az alábbi:

  1. Meddig fogja még elviselni az ember biológiája az állami-orvostudományi méregterhelést és meddig fogja még elviselni az emberi lélek az állami félelemterrort, amely a madárinfluenza kapcsán most már a légterünket is elfoglalja, és amely a madarakat, a szabadság jelképét műanyagzacskókba fojtja és előre megtervezett módon, ipari telepeken naponta milliós számban legyilkolja?

Bajorország és más tartomány bölcs előrelátásában már beszerezte magának az efféle telepeket. Az, amit a hagyományos segélycsalás felgyorsítására találtak fel, a nem értékesíthető túltermelés gépi leölésére, most már átalakult és valóban fenyegeti a madárállomány létét.

De vigyázat!

Aki értelmetlenül megfojt és elgázosít több millió madarat, az utasításra embereket is öl!

  1. Meddig tűrjük még ezt?”

 

/Fordította: Kelemenné Dévényi Julianna/