Ajánljuk figyelmetekbe Andrée Sixt, Hamer doktor egyik legrégebbi tanítványa, francia barátunk üzenetét:
“Kedves Germán Gyógytudomány barátok!
A mai világunk a feje tetején áll és a félelem elárasztja mindennapi életünket.
Azok a barátok, akik ismerik a Germán Gyógytudományt, nyugodtak, mert tudják, hogy az úgynevezett vírusok a szövetségeseink.
Ezek az úgynevezett vírusok nem élő szervezetek, mint például a mikrobák (baktériumok). A vírusok tehát nem mikroorganizmusok. Az úgynevezett vírus egy olyan korból származó posztulátum (alapvető feltevés, amelyet bizonyítás nélkül elfogadnak és ténynek tekintenek), amikor – 150 évvel ezelőtt – még csak kezdetleges mikroszkóp állt rendelkezésre.
Manapság az ilyen mikroszkópok alatt nem láthatjuk a baktériumoknál kisebb szerkezeteket… Az a feltételezés, hogy az úgynevezett a vírusok “betegséget” okoznak, hamis már a kezdetektől. Épp ellenkezőleg, az ún. vírusok segítenek a szövetek helyreállításában, feltöltve a fekély által okozott szöveti hiányosságokat, amelyek a konfliktus-aktív fázis során keletkeztek, és amelyek az ektodermális csíralemezhez tartoznak. Az akadémiai orvostudomány azonban ezidáig még nem igazolta a vírusok megbetegítő voltát.
Az úgynevezett vírusok olyan fehérjék, amelyeket saját testünk termel az agyunk irányításával. Szerves szinten csak a vagotoniás fázisban válnak láthatóvá és mérhetővé, amikor gyulladás van a szervezetben. Ezek a fehérjerészecskék kitöltik a konfliktus-aktív fázis során keletkező szöveti hibákat, fekélyeket.
A tesztek mérik a globulinok (az orvostudomány antitestnek nevezi őket) szintjét. Ebből állapítják meg a feltételezett “ellenség” jelenlétét. Évekkel ezelőtt Dr. Ryke Geerd Hamer megjósolta, hogy hasonló bakteriológiai háború, egy hamis katasztrófa fog bekövetkezni Európában és a világ minden táján, és most kiderült, hogy ebben is igaza volt.
Az emberek szétválasztása, amit jelenleg folytatnak, biológiai konfliktusokat is okozhat. Ezek miatt néhány, a családjuktól elszigetelten élő ember akár bele is halhat. Másrészt a félelem (attól való félelem, hogy nem tudnak lélegezni, hogy kifogy a levegő, vagy hogy akár meg is halhatnak), okozza az ún. kerekárnyékokat a tüdőben. Az utóbbi foltok a tüdő alveolusainak, a léghólyagocskák szaporodásának felelnek meg, amelynek biológiai jelentősége van a konfliktus aktív fázisban. A nagyobb számú alveolusok több levegőt és jobb légzést biztosítanak, sajnos a gyógyászat rosszindulatú tüdőrákként diagnosztizálja őket.
Kedves barátaim, maradjunk kapcsolatban, békében éljük át ezeket a nehéz pillanatokat, mert értjük, mi folyik itt.
Köszönet kedves Geerd, a nagyszerű felfedezésért! Hálásak vagyunk, hogy felszabadítottál minket a “betegség”, a mikrobák és a feltételezett “vírusok”, a méregként értelmezett vírusok félelmétől!
2020. március 22.
Andrée Sixt
Megjegyzés:
Andrée Sixt Dr. Hamer francia nyelvű honlapját szerkeszti: http://www.germanique-france.com/index.php/adresse-de-contact
Az immunrendszer fogalmat Dr. Hamer nem használja, mert nem létezik. Ugyanúgy nem létezik az iskolai orvostudomány által elképzelt “betolakodó antigének elleni harc” és “megbetegítő vírus” sem. Feleslegesek az olyan fogalmak is, mint az “immunglobulin”, “antitest” és “antigén”. Jobb lenne fehérjékről, illetve globulinokról beszélni. (Globulin = a plazma-, ill. a szérumfehérjék egyik csoportja).
Ami valóban létezik, az a szervezetnek egyfajta sajátságos “szemételtakarítása”: ún. bekebelező sejtek (makrofágok) elbontják pl. az elhalt sejteket és sejtmaradványokat. Azután ezek az anyagok a nyirokrendszeren és a véren keresztül (= csatorna-, ill. elvezetőrendszer), kiválasztásra kerülnek.
Kelemenné Dévényi Julianna
Eredeti levél:
Chers amis de la Germanische Heilkunde,
Notre monde aujourd’hui est bouleversé, et la peur envahit notre quotidien. Chers amis, vous qui connaissez la Germanische Heilkunde, restez sereins. Les virus sont nos alliés. Les soi-disant virus ne sont pas des êtres vivants comme les microbes (par ex. les bactéries) ils sont sans micro-organismes. Les prétendus virus sont un postulat qui date de l’époque où l’on ne disposait que de très mauvais microscopes, il y a 150 ans.
Ils ne sont pas visibles au microscope. L’hypothèse qu’ils provoquent une « maladie » est fausse. Ils apportent une aide lors de la régénération des tissus, en comblant les cavités d’ulcération faites lors de la phase active du conflit, touchant les tissus ectodermiques. Jamais la médecine d’école n’a vérifié cela à ce jour.
Les prétendus virus sont des anticorps prévus par notre cerveau comme rail d’accompagnement lors d’un DHS, qui, au niveau organique, deviennent visibles et mesurables, en tant qu’anticorps, seulement à partir de la phase de solution où l’on constate une inflammation.
Celle-ci est due aux protéines qui comblent les cavités d’ulcération faites lors du conflit actif. Les tests mesurent le taux d’anticorps. Si le résultat est positif, alors les gens sont protégés, immunisés. Il y a quelques années, le Docteur Ryke Geerd Hamer avait prédit qu’une catastrophe bactériologique allait se produire en Europe et dans le monde entier. Il avait vu juste.
Les séparations que nous subissons actuellement provoquent des conflits et certaines personnes privées de la visite de leur famille peuvent mourir de chagrin.
D’autre part, la peur (peur de ne pas pouvoir respirer, peur de manquer d’air, voire de mourir) provoque ce que l’on appelle des « taches rondes aux poumons ». Ces taches correspondent à une augmentation des alvéoles pulmonaires, qui a son bon sens biologique pendant la phase active du conflit, afin d’avoir plus d’air et mieux respirer.
Chers amis, restons unis, vivons ces moments difficiles dans le discernement et la sérénité.
Merci, cher Geerd pour cette grande découverte qui nous permet de comprendre et donc de ne pas avoir peur. Le 22 mars 2020, Andrée et les amis de la Germanique