FÉLTEM AZT, AMI AZ ENYÉM!

10 másodperce tartó birtokféltés konfliktus aktivitásának felismerése, és kb. egy óra múlva teljes megoldása, majd az utána jelentkező tünet megtapasztalása.

3 éve, pont egy márciusi napon, kint az erkélyünkön ittam a “reggeli” (kora délutáni) kávémat, és szívtam egy cigit, amikor is belém hasított a felismerés, hogy az egy fontos számlát még nem küldtem ki az egyik fővállalkozónak (pedig majdnem teljesen kész volt már napok óta), és azt is elfelejtettem, hogy volt sok plusz munka előző hónapban, amit eddig nem is vezettem fel rá.
Ez a “belém hasító” felismerés volt a DHS-em.

“Ezt most gyorsan már tényleg meg kellene csinálni, mert baj lesz. Nem várhat, mert gond lehet belőle! Ha késve küldöm el, lehet ki sem fizetik!”

“Ebből valami baj lehet” típusú gondolatok cikáztak az elmémben. Kb. 10 mp múlva már észre is vettem, hogy elkezdtem erőteljesebben lélegezni, miközben továbbra is az járt a fejemben, hogy nehogy valami baj legyen ebből a fővállalkozó felé.”

“Most már tényleg ki kell küldeni mert már 9-e van, és eddig 5-éig mindig küldtük nekik a számlát. Nehogy emiatt csináljanak valamit a pénzünkkel!”

Szinte egyből kapcsoltam, és láttam magam pár lépés távolságból, hogy “Hohóó, egy pár hónapja már nem jelentkező, de régi jó barátom tért vissza a “birtokféltés-konfliktus”.

Jót mosolyogtam ezen a felismerésen, de tudtam, hogy a konfliktust csak úgy oldhatom meg végleg, ha elküldöm végre a számlát. Ahhoz viszont a párommal is egyeztetni kell, aki még csak akkor ébredezett.
Tehát bejöttem, majd párom is beérkezett lassacskán a nappaliba, és elkezdtem írni a számlát, pár erőteljesebb szóváltás közepette, mert nem egyezett néhány dologban a véleményünk. Bonyolultak voltak a februári munkáink. Kb. egy óra múlva meg is lett a számla lepontosítva, megbeszélve, hogy mi és hogy legyen, majd el is küldtük.

Ezután már teljes nyugalomban elmentem tusolni, majd miután felöltöztem, és kicsit ledőltem az ágyra, hirtelen erőteljes köhögés lett úrrá rajtam, amivel váladék is szakadozott fel. Hurutos köhögés (krízis)!

Tök jót nevettem rajta!

Mondom a kedvesemnek, hogy látod, birtokféltésben voltam az elfelejtett számla miatt, majd az elküldésével oldottam meg, és kicsit dicsekedtem neki, hogy már az erkélyen kávézva is tudtam egyből, mikor belém csapódott a számlával kapcsolatos felismerés, hogy:

– Na, most estem éppen bele az egyik legizgalmasabb játékba, a Konfliktus Activity-be!

Hozzáfűzés:

A tüdőgyulladás esetén ugyanezt a (biológiai) konfliktust keressük, csak abban az esetben, ahogy a tünetek is, úgy a konfliktus-aktív fázis is jóval tovább tartott volna (akár hetekig).

K. P. Marcell