Hamer doktor megtanított minket arra, hogy a fejlődéstörténeten keresztül értsük meg a működésünket. Megmutatta nekünk, hogyan működnek és mire vannak megteremtve egyes szerveink, szöveteink, és melyik agyi régió irányítása alatt állnak. Ezen ismeretek azonban sokkal, de sokkal messzebbre mutatnak, mint ahogy kezdetben gondolnánk.

Amikor ismerkedünk a Germán Gyógytudománnyal, többnyire a lelki megéléseink és az elváltozásaink, betegségeink kapcsolata érdekel bennünket. Elterjedt nézet, hogy a lelkünkön „dolgozva” a testünkben is változások lépnek fel. Ami egyébként nem állna messze a valóságtól, ha a „lélek” oldalát a mai információrengetegben napjainkra nem értelmezték volna ennyire félre. Sajnos számos olyan fogalom és értelmezés pakolódott rá, amely által elveszti azt az ártatlan tisztaságát, ahogyan valójában működik – azaz együttműködik agyunkkal és szöveteinkkel. Vannak, akik a testi oldalt támogatják vagy erősítik, nekik is igazuk van részben. Sokan próbálnak továbbá az elmére hatni, gondolati munkával szándékozva befolyásolni a történéseket, azonban ők kihagyják azt a lényeges tényt, hogy agyunkat évmilliók óta a tapasztalatok alakítják – amelyet a környezet érzékelése indít el.

A gond azzal van, hogy anélkül igyekszünk megváltoztatni testi-lelki folyamatainkat, hogy valóban ismernénk őket. Elhittük, hogy különböző módszerekkel manipulálni, felülmúlni, feloldani, átalakítani, kiirtani, megszüntetni szükséges a nemkívánatos részeinket.

A legszomorúbb, hogy sokan elhittük, vannak nemkívánatos részeink.

Olyan alapvető működéseinket, jellegzetességeinket tagadunk meg a biztos alapok ismerete nélkül, amelyek alapvetően hozzánk tartoznak, és biológiai természettörvények szerint támogatják életünket. Mára már ellenállunk mindannak, ami a természethez, az élethez kapcsol minket, és mindeközben elfelejtünk érző és élő lénynek, azaz embernek lenni. Csak az ember képes arra, hogy jó és rossz jelzőkkel ruházza fel azokat a minőségeket maga körül, amelyekkel évmilliók óta együtt él és fejlődik. Gondolhatunk itt pl. a mikrobákra, illetve az élőlénynek nem nevezhető „kísérőinkre”, a vírusokra, amelyek több ezer válfajukkal együtt azóta léteznek, amióta élet van a Földön. De gondolhatunk azokra az automatikus, ösztönös reakcióinkra is, amelyeket az érzékelésünk indít el – spontán módon, akaratlanul és gondolkodás nélkül.

Hosszú ideje úgy próbáljuk elérni az általunk vágyott jót, hogy a „hibást” keressük, amire rávarrhatjuk szenvedéseinket. Megtanultunk az egészségünk érdekében a betegség ellen küzdeni. Kényelmünkben könnyebb elhinni, hogy akkor tudunk igent mondani az egyik dologra, ha nemet mondunk arra, amiről elhittük, hogy ellenünk van. Immunrendszerünket úgy képzeljük el, mint egy állandó háborús bevetésben lévő harci rendszert, amely folyamatosan leküzdi az ártani szándékozó, szervezetünket megtámadó betolakodókat. Elhisszük, hogy akkor lehetünk egészségesek, ha ez a harc sikeres.

Tudjuk, hogy a testünkön, testünkben közel másfél kg-nyi mikroba él, és azt is tudjuk, hogy a természetes baktériumflóránk nélkül nem működnek optimálisan a szöveteink. Hogy hogy kerültek oda, mióta részei az életünknek, mit csinálnak ott, nem számít addig, amíg nem fáj semmink.

Amint azonban elszaporodnak életünk állandó kísérői és gyulladásos folyamatokban vesznek részt, őket okoljuk a betegségeinkért. Azt tanultuk, hogy betegség akkor következik be, amikor a szervezet nem képes elpusztítani az elromlott és nekünk ártó szöveteket vagy az ellenséggé vált, addig jótékony, illetve panaszt nem okozó organizmusokat.  Betegségeinkre gyakran úgy tekintünk, mint az immunrendszer meghibásodása – alul- vagy túlműködése – következtében kialakuló, értelmetlen elváltozásokra.

Azonban Hamer doktor arra tanított minket, hogy az immunrendszert nevezzük inkább regenerációs rendszernek. Mert ez nem egy harci rendszer, hanem helyreállító rendszer. Nem valami ELLEN, hanem VALAMIÉRT dolgozik. A természetben rend uralkodik, és ezt a rendet biológiai természettörvények biztosítják. A testünkben nincs mikrobák elleni harc és nincs rákos sejtek elleni harc. Ami létező, az a szervezetnek a helyreállításra, regenerációra való törekvése, illetve egyfajta sajátos “szemételtakarítása”, melynek során az ún. bekebelező sejtek elbontják pl. az elhalt sejteket és sejtmaradványokat. Azután a nyirokrendszeren és a véren keresztül kiválasztásra kerülnek ezek az anyagok. A testben sehol sem figyelhető meg olyan folyamat, amiből harcra lehetne következtetni. Amíg „antigén” és „antitest” csatájaként jellemezzük a testünkben zajló regenerációs folyamatokat, addig azt is elhisszük, hogy az anyatermészet által értelmetlenül megteremtett minőségek ellen küzdenünk kell.

A Germán Gyógytudományról szerzett tapasztalataink rávilágítanak arra, hogy a természetben mindennek helye van, és mindezek megkülönböztetés nélkül nyugszanak. A természetben nincsenek ellentétek, csupán együttműködés, együttélés, ennek alapján pedig egyensúlyra törekvés – amit vissza is ellenőrizhetünk a biológiai természettörvények alapján.

Mint ahogy említettem, hogy azon felül, hogy megismerhetjük az agy-lélek-szerv összefüggéseinek rendszerét, a biológiai természettörvényeket, az értelmes biológiai különprogramokat, sokkal, de sokkal többet kapunk ezáltal, mint gondolnánk. Hiszen azáltal, hogy megismerjük elváltozásaink biológiai értelmét, nem csak a szerveink működéséről szerzünk ismereteket, hanem megtudhatjuk, hogy milyen életre lettünk mi kitalálva valójában. Végigmehetünk a fejlődéstörténeten, ahol részesei lehetünk annak a folyamatnak, ahogyan a környezet hatásait érzékelve, az újabb és újabb kihívásokhoz alkalmazkodva tökéletesedett az agyunk és testfelépítésünk.

Megismerhetjük azokat a biológiai programokat, amelyeket a természet, a teremtő az életünkbe kalibrált a túlélésünk érdekében. A biológiai programok ugyanis nem csak az elváltozásaink sokszínűségére mutatnak rá, hanem arra is, hogy milyen életre vagyunk megteremtve, milyen alapvető szükségleteink vannak és milyen készségeket kaptunk ezek kielégítésére.

Hiszen a szükségleteink terén mindannyian azonosak vagyunk: biztonságos miliőre, táplálékra, folyadékra, szaporodásra, integritásunk védelmére, a „jó vagyok”, „rendben vagyok”, „képes vagyok” érzésére, a valahova tartozás érzésére, támogató közösségre, ideális párkapcsolatra, családra van szüksége mindannyiunknak. A mindannyiunkra jellemző, kollektív szükségleteink tehát egyeznek, a bennünket ért ingerek, ennek talaján pedig az érzékeléseink, tapasztalatok viszont eltérőek, amelyekhez eltérő módon alkalmazkodunk. Amikor különböző irányzatok a lélekről beszélnek, a betegségek okaiként különböző lelki vagy érzelmi „kilendüléseket” említenek, félreérthető. Hamer doktor ezért is ellenezte a „pszichologizálást”.

A pszichológia, azaz „lélektan”, amely eredetileg a lélek tudománya lenne, de ha komolyan szemügyre vesszük, láthatjuk, hogy az elme szerepét kutatja és vizsgálja, amelyet a gének-környezet-viselkedés rendszerében betölt. Ennek ellenére valóban fontos alapok – a fejlődéstörténet és az idegrendszer figyelembevétele nélkül foglalkoznak sokan a lélekkel – és okoznak sokszor nagyobb kárt, mint hasznot.

A Germán Gyógytudományban a lélek megélése egy gondolkodás nélküli, spontán, a vegetatív idegrendszer hatáskörébe tartozó érzékelést takar. Amikor az ÉN rendszerem érzékel magányosan, váratlanul, számomra drámai megrázkódtatást, az ÉN testem fog reagálni – melynek az agyban látható nyomai vannak. Aminek teljesen hiábavaló úgy nekimenni, hogy feloldjuk és átalakítjuk és megszüntetjük. Ez egy automatikus, akaratlan érzékelés, amelynek az érzelmek, gondolatok már csak a következményei.

Aki az érzelmek, gondolatok megmagyarázásán, szimbolizálásán, átalakításán, manipulálásán, megszüntetésén dolgozik, ugyanúgy csak a tünetekre koncentrál, mint egyéb, divatos irányzatok, és ugyanúgy nem éri el vele a valódi okok megtalálását. Ugyanúgy ellenáll és harcol, küzd egy folyamat evidens velejárói ellen, mint aki nem ismerte még fel, hogy a tünet nem ok, hanem következmény. Nem az érzéseinkkel van a baj… Az érzéseink az adott megrázkódtatás következtében teljesen jogosak voltak. Haszontalan próbálkozás és káros is lehet az érzéseink – azaz fontos jelzőberendezésünk – feloldását megkísérelni. Ami megoldást hoz, az az új tapasztalat általi megnyugvás. Amikor érzékelem, tapasztalom, hogy az adott dráma már tárgytalan. Az érzékelésünket, az idegrendszer automatikus működését nem olyan könnyű becsapni. Be lehet, de nem érdemes.

Miért nem érdemes? Az őseink vajon érzelmi és gondolati munkával oldották meg a mindennapi kihívásokat? Azok által erősödtünk és tökéletesedtünk az idők folyamán? Így azok a kérdések, amelyekben az szerepel, hogy hogyan tudnám feloldani ezt és ezt a tünetemet, a kellő megértés hiányában megválaszolhatatlanok. Nem egy gyorsan használható, instant, értelmező kéziszótár a Germán Gyógytudomány.

A Germán Gyógytudomány arra tanít, hogy ismerd meg ösztönös reakcióidat, és valódi, megnyugtató megoldásra törekedj. Fokozott stresszállapotban, készenléti állapotban nincs regeneráció. Helyreállítás csak és kizárólag megnyugvás után kezdődik el. És a megoldás pillanata szintén egy automatikus érzékelési folyamat, amit nem tudunk befolyásolni semmiféle manipulációval. Az érzékelésedet nem tudod becsapni egy pár varázsmondattal. Nincs varázsmondat, varázspraktika, varázsmódszer, varázsszer. Mindenkinek egyéni megoldásai vannak az egyéni érzékelésére, megtapasztalásaira. Az érzelmek, gondolatok rá tudnak mutatni a drámai megrázkódtatásunkra, így azokra is nyitottan kell figyelni, hiszen megvan a maguk jogos helye a testünk jelzőrendszerében.

Ezért is mondta Hamer doktor, hogy nem terapeutákra van szükség, hanem egy bölcs tanácsadóra, aki a józan paraszti eszével, empátiájával, humorával tudja támogatni a másikat a konfliktusok megoldásában.

A Germán Gyógytudomány nem egy gyógymód. A biológiádat, biológiai kódjaidat, programjaidat mutatja be, és ezáltal vezet a megértéshez, majd a megoldáshoz. A megoldáshoz viszont Te is kellesz! Nem arra vagyunk kitalálva, hogy mások kezébe adjuk az életünket.

Tanulj a tiszta forrásból!

/Török Gabriella/