Koch-féle posztulátumok

Téma: Aki azt állítja, hogy létezik kórokozó, annak ezt az állítást be is kell tudnia bizonyítani!

A híres Robert Koch, akiről az azonos nevű németországi intézetet nevezték el, osztotta Louis Pasteur véleményét, miszerint a mikrobák „kórokozók”. Koch az úgynevezett Koch-féle posztulátumaiban határozta meg a kórokozó bizonyítását. A Koch-féle posztulátumoknak elvileg szerepelniük kellene a Robert Koch Intézet alaptörvényében! Ezt Drosten úrnak illene tudni. A Koch-posztulátumok röviden a következők:

  1. A kórokozót fel kell mutatni és izolálni kell az egyén megbetegedett szövetében.
  2. A kórokozó kitenyésztését színtenyészetben kell elvégezni.
  3. A kitenyésztett kórokozónak pontosan ugyanazt a betegséget kell okoznia egészséges egyénben.
  4. A kórokozónak újraizolálhatónak kell lennie.

Ennyit Robert Koch előírásairól. Egy ilyen bizonyíték soha nem volt sikeres és nem is sikerülhet, egyetlen mikrobánál sem, mivel ezek a posztulátumok ellentmondanak a biológiai természettörvényeknek, amelyek szerint ilyen kórokozó nem létezhet! A biológiai természettörvényekkel szemben minden hamis állítás tehetetlen és minden téves képzelgés lelepleződik általa.

Ebben a videóban meg szeretném mutatni, hogy Koch posztulátumaiban pontosan mi nem teljesülhet.

Néhány magyarázat előre: A hagyományos orvoslás az állítólagosan megbetegítő mikrobák közé sorolja a gombákat, a baktériumokat és a vírusokat. Létezik még a gombabaktériumoknak (mycobacterium) nevezett vegyes forma, amely a gomba és a baktériumok közé sorolható. Egyebek között a hagyományos orvoslás szerint a mikobaktériumok felelősek a tüdőtuberkulózisért is, ami egy hülyeség. A gombák, a baktériumok és a mikobaktériumok önálló élőlények. Anyagcseréjük van, és szaporodni is tudnak. Tehát ezek a mikrobák ugyanúgy szaporíthatók, mint minden más élőlény. A vírus viszont állítólag nem önálló élőlény. Azt állítják róla, hogy méretük csupán néhány atomnyi, valamint azt, hogy képes kapcsolódni egy korábban egészséges gazdasejt génállományához. Ez a vírus vagy génanyag állítólag a gazdasejt következő sejtosztódásánál másolódik. Tehát nehezen állítható, hogy a vírus szaporodik. Valójában azt kellene mondani, hogy a vírusról készül egy másolat. De mindegy is! A gazdasejt sejtosztódása révén akkor egy ilyen vírusból kettő lesz. Ezért beszélhet a hagyományos orvoslás a vírus szaporodásáról.

Az állítólag vírus okozta autoimmun betegségnél, az AIDS-nél ezért alkalmaz a hagyományos orvostudomány olyan citosztatikus terápiát, amely a sejtosztódás során minden sejtet megöl. Ezzel megakadályozza a vírus szaporodását is, legalábbis ez a hagyományos orvoslás gondolatmenete. Dr. Hamer felfedezte a 4. biológiai természettörvényt – a mikrobák ontogenetikai rendszerét -, miszerint a konfliktus-sokkal (DHS) kezdődően a gombák és a gombabaktériumok a szervezetben a szimpatikotóniás (hideg) konfliktus-aktív fázisban szaporodnak, míg a baktériumok szaporodása a konfliktusmegoldás következtében indul el a vagotóniás (meleg) megoldási fázisban. Az is közismert tény, hogy a gombafajták hideg és nedves környezetben tenyészthetők, azonban a baktériumokat csak meleg inkubátorban lehet tenyészteni. Ez egy olyan jelenség, amelyet a hagyományos orvoslásban nyilvánvalóan nem szabad megvizsgálni. Ez alapján a hagyományos orvostudománynak ugyanis be kellene vonnia az ember lelkét is a szemléletmódjába, és pontosan ezt próbálja elkerülni. A hagyományos orvoslás vallása az, hogy a betegségeknek semmi köze nincs a lélekhez.

Az 1. Koch-posztulátumhoz érkeztünk, amely a feltételezett kórokozó kimutatására szolgál a beteg szövetekben. A gombák, a baktériumok vagy a mikobaktériumok bizonyítása a méretüknek köszönhetően fénymikroszkóppal könnyen elvégezhető. Az akadémiai orvostudománynak azonban már jelentős nehézségei vannak a vírusnál annak molekulamérete miatt – erre utal az ellentmondásos PCR-teszttel kapcsolatos kiterjedt irodalom is. Végül is egy nagyon specifikus homokdarabot próbál elkapni egy nagy, sejt elnevezésű homokozóban. A vírus bizonyítása minden, csak nem megbízható. Az 1. Koch-féle posztulátum a vírus esetében csak korlátozott mértékben teljesül. Más szóval: Ha ilyen apró valamit izolálnak egy betegnél, akkor arról nem lehet 100 százalékosan kijelenteni azt, hogy ez az, amit kerestünk! Az akár egy másik homokdarab is lehet abból a sejtből.

A 2. Koch-féle posztulátum a „kórokozó” kitenyésztését színtenyészetben írja elő.  Mint említettem, a gombák, baktériumok és gombabaktériumok esetében ez egy megfelelő környezetben valóban kivitelezhető. De hogyan szaporítsunk egy vírust annak tiszta formájában, ha a vírusnak mindig szüksége van gazdaszervezetre a saját szaporodásához? A vírusoknál egyáltalán nem beszélhetünk tiszta tenyészetről. A vírusok szaporítására a hagyományos orvoslás mindenféle trükköt vet be. És hogy pontosan mit szaporít, nem lehet biztosan meghatározni.

A mindent eldöntő pont a 3. Koch-féle posztulátum lehetetlen bizonyítása. Ennek célja annak bizonyítása, hogy ez a mikroba betegséget okoz. Nos, ez az izolált és tiszta formában tenyésztett mikroba állítólag ugyanazokat a betegség-tüneteket váltja ki az egészséges egyénekben. És ez Dr. Hamer 4. biológiai természettörvénye alapján nem lehetséges! Tudni kell, hogy minden fertőzés vagy gyulladás mindig a vagotóniás, illetve a megoldási fázisban van. Azonban egyetlen mikroba sem képes önmagában megoldási fázist előidézni! Inkább a konfliktusmegoldás által előidézett megoldási fázis indítja el a mikrobákat a tényleges munkájukban vagy feladatukban! Nevezetesen, a konfliktus-aktív fázisban, az ősagy-vezérelte daganatok tuberkulózisát, vagy a korábban kialakult új agy vezérelte lyukak feltöltését. A mikrobák a természet sebészei, kivétel nélkül csak vagotóniás, megoldási fázisban működnek. Más szóval: Ahhoz, hogy valaki a munkahelyén elkaphasson mikrobákat, ahhoz azt megelőzően konfliktus-aktív fázisba kellett, hogy kerüljön egy bizonyos váratlan, drámai, magányosan átélt esemény miatt, majd annak a konfliktusnak meg is kellett oldódnia. Ez érvényes emberre és állatra egyaránt.

A tűzoltók esetén lehet e legjobban bemutatni, hogy miként keverik össze az okokat és a következményeket. Csak mert minden nagyobb tűzben találkozik az ember a tűzoltókkal, nem jelenthető ki, hogy ők okozzák a tüzet! Mindenki tudja, hogy a tűzoltók eloltják a tüzet és nem ők okozzák azokat. Hasonló a helyzet a mikrobákkal! Attól, hogy a tűzoltók kitekerik a tűzoltótömlőjüket, még nem váltanak ki tüzet. A megoldási fázis nem indítható csak egyszerűen csak úgy, hogy bejuttatunk egy mikrobát az egészséges szervezetbe.

A 4. biológiai természettörvény szerint a 3. Koch-posztulátum tehát még soha nem teljesülhetett! Sem a gombáknál, sem a baktériumoknál, sem a mikobaktériumoknál vagy a vírusoknál. Más szavakkal és konkrétabban fogalmazva: nincsenek kórokozók, ezért nincs fertőzés sem!

Mivel ezt a tényt valószínűleg a legtöbben nehezebben értik meg, szeretném részletesebben kifejteni egy példával:

Mint köztudott, a tüdő-tuberkulózisos esetek száma minden háború után emelkedik. A tüdő-tuberkulózis a tüdőrák megoldási fázisa. A tüdőrák és így a tüdő-tuberkulózis oka a halálfélelem-konfliktus!

A háború alatt sok ember érthető módon halálfélelem-konfliktussal reagált, ennek következtében később tüdőrákjuk lett. Biológiai nyelvre lefordítva ez olyan halált jelent, amikor már nem tudunk lélegezni: „Most azonnal meg kell halnom!” Maga a kerekárnyék valósítja meg a tüdőben ennek a biológiai értelmét! A konfliktus-aktív fázisban a felszaporodnak tüdő-alveolusok, ami azt jelenti, hogy a szervezet jobban képes lélegezni, annak érdekében, hogy jobban meg tudja oldani ezt a halálfélelem-konfliktusát. Amikor a háború véget ért, ezek az emberek meg tudták oldani a halálfélelem-konfliktusaikat. A tüdő-léghólyagocskák sejtszaporulata megáll. A konfliktus megoldásával az agy bekapcsolja az aktív fázisban felszaporított mikobaktériumokat, amelyek elbontják a már szükségtelen sejtszaporulatot a tüdőben, vagyis a tüdőben a daganat tuberkulotikusan elsajtosodik. Ebben a megoldási fázisban a betegnek gyakran van véres köpete, amikor is az akadémikus orvosok „tüdő-tuberkulózist” diagnosztizálnak. Ha az akadémiai orvostudomány kivenne egy mikobaktériumot ebből a tüdő-tuberkulózisos beteg tüdejéből, és implantálná egy olyan egészséges emberbe, akinél nincs megoldási fázis folyamatban és nincs a tüdejében kerekárnyék, akkor ebben az egészséges emberben nem válthatnának ki tüdőtuberkulózist. És kész! Egy fecske még messze nem csinál nyarat!

A tüdőalveolusok ezen Értelmes Biológiai Különprogramjánál a hagyományos orvostudomány tüdődaganatot a konfliktus-aktív fázisban diagnosztizálhat. A megoldási fázisban diagnosztizálják a tüdő-tuberkulózist. A hagyományos orvoslásban ezt kettéválasztják. Valójában ez a két fázis úgy tartozik össze, mint egy tandem. A tüdő-kerekárnyék oka a halálfélelem. A tüdő-TBC oka a halálfélelem megoldása. A tuberkulotikus megoldási fázis végére ezt a tüdőrákot a mikobaktériumok elbontják, és a helyén hátramarad egy üreges rész, egy kaverna, és eltűnik a tüdőrák. A hagyományos orvoslás hajlamos ilyenkor a „csodáról” beszélni! A spontán gyógyulás „csodáját” az ilyen mikobaktériumok munkájának köszönhetjük! A mikrobák nem az ellenségeink, mint ahogy a hagyományos orvoslás gondolja. Ők a mi sebészeink vagy hulladékkezelőink, akik a már nem szükséges sejtszaporulatot a tüdőben eltakarítják. Figyelem! A Germán Gyógytudomány nem vonatkozik a mérgezésre! Például mi emberek nem vagyunk dögevők. Ha romlott halat eszünk, akkor az emészthetetlen a szervezetünk számára, és hányás-hasmenéssel vagy hasonlóval reagálunk! A szervezetünk a döghúst emészthetetlen falatként érzékeli.

A 4. Koch-féle posztulátum, a kórokozó újraizolálása, amelynek azonosnak kell lennie az eredetivel, már a 3. Koch-posztulátum nem teljesítése miatt kudarcot vall, és ezért szükségtelen tovább tárgyalni.

Összefoglalva a cikk tartalmát:

Ebben a szándékosan gerjesztett koronajárvány hisztériában a Robert Koch Intézetnek nincs egyértelmű bizonyítéka a vírus létezéséről, és azt sem tudja bizonyítani, hogy ez a vírus olyan betegségek valódi oka, mint az influenza, az orrfolyás vagy a köhögés. Felmerül a kérdés, hogy mi alapján döntenek a politikusaink az elzárásunkat tekintve? Valamennyien a „deep state” utasításait követik?

Záró megjegyzés: A hagyományos orvoslás a mai napig semmilyen mikrobáról nem tudta bebizonyítani, hogy az egy kórokozó. Ha erre képesek lennének, tudományosan megcáfolhatnák Dr. Hamer 4. biológiai természettörvényét. Az Anyatermészet nem követ el semmit gonoszságból! Egyedül azok a szekták a gonoszok, akik ezt a teremtést külön részekre akarják bontani, és uralkodni akarnak rajta. Ezek a szektások Istent akarnak játszani, de valójában ők az igazi ördögök!

Viszlát, a következő videóig

Helmut Pilhar

https://germanische-heilkunde.at/kochsche-postulate/

/Fordította: Kelemenné Dévényi Julianna/